Kürti Emese: A nagy faktúraművész

 

Kevés magyar művész tudna olyan imponáló történeteket mesélni az életéből, mint Dús László. Muszáj is velük kezdenem.

Miután 1971-től egy évet töltött Amerikában, és a belügy sikertelen beszervezési kísérlete, valamint a magyar művészi közeg elkedvetlenítette, visszafordult, és egy évig éjszakánként litográfiákkal kísérletezett egy amerikai ház alagsorában. 1973-ban aztán becsomagolt két hatalmas grafikai hordozóba (ott állnak most is a műterme sarkában), fölírta magának a nyolcvan legismertebb galéria címét, és elindult velük New Yorkba. Ez önmagában is szép fizikai teljesítmény lehetett, de nem honorálták: az utcáról besétáló magyar művész munkáira egyetlen galerista sem volt hajlandó rápillantani. Utolsónak Leo Castelli, az amerikai expresszionizmus nagy hatalmú műkereskedője szerepelt a listán. Dús fölhívta a galériát, és innentől már mint a mesében: a telefont maga Leo Castelli vette föl, és ki tudja, számított-e nála az ismeretlen művész kelet-európai eredete, vagy eszébe jutott-e az osztrák–magyar (és olasz) gyökerű zsidó embernek a saját családfája. Castelli biztosan nem volt szentimentális, és valószínű, hogy a pillanat döntött inkább, mindenesetre odahívta magához, a Sohóban lévő galériájába az elképedt művészt. Neki csak akkor lett nagyobb az elképedése, amikor Castelli irodájában az egyik sarokban megpillantotta Andy Warholt, a másikban pedig Robert Rauschenberget. Nyilván uzsonnáztak. Ekkor kellett Dúsnak elővennie és megmutatnia a bőröndből a litográfiákat. A dologból nem jött ki rosszul egyáltalán, mert bár a világ fő-fő galeristája nem kínált szerződést, rögtön beajánlotta két másik műkereskedőhöz, akik azonnal szétkapkodtak tőle mindent. A bőrönd könnyű lett, a zseb nehéz.

Hát így kezdődött Dús László amerikai karrierje, akinek végül saját gyűjtője lett, szerződése, és a későbbiekben még a Metropolitan Museum of Art is vásárolt tőle. Nehéz volna összeállítania egy életmű-katalógust, de nem lehetetlen. Ezekben az években Dús technikai kísérletekkel alapozta meg későbbi grafikai bravúrjait, a litográfia, a szitanyomat vagy a rézkarc lehetőségeit saját felületi igényeihez és ahhoz a tapasztalathoz igazítva, amelyet James Rosenquist, David Hockney vagy Robert Rauschenberg művészetének megismerése jelentett. Az amerikai expresszionizmus elindította a nonfiguratív úton, a felületkezelés spontán érzéki hatásának útján, mert a nagy felületek lírai absztrakciója csodásan passzolt Dús erőteljes alkatához és technikai szenvedélyéhez. Művészi értelemben biztosan amerikaivá vált, még ha a kilencvenes évek elején vissza is települt Magyarországra. Változást az előzőkhöz képest a figuratív elemek megjelenése jelentett, főként testrészletek fekete-fehér fotóinak az átdolgozása, beépítése a felületbe, ugyanazzal a módszerrel, amellyel a gézt, a sót ragasztotta, szórta a festett faktúrába. Dús fotófestményeknek nevezi őket. A figuratív-absztrakt illeszkedésben a véletlen, a halmazból való kiemelés ösztönös esetlegessége játssza a legnagyobb szerepet, de a szürrealizmussal való párhuzamot kikerülendő csapdának tekinti, hiába a módszer látszólagos hasonlósága. A szürrealizmus egymás mellé erőltet össze nem illő dolgokat, ő pedig a véletlen társulások alkalmi harmóniáját keresi. A sokaság, a minőségi különbségek és az ismétlődés ritmusa nyűgözi le, és ha a szeme sarkából észrevesz valamit, akkor addig tágítja, amíg a látványelem (kéz, test, ló, bagoly) el nem veszíti a figuratív jellegét.

Kürti Emese

Dús László (1941–) Kettős gyász 2007 vegyes technika 360×220 cm

Dús László (1941–) A Káma Szútra sorozatból 1993 kõnyomat

 

Kapcsolódó írások:

Kürti Emese: Ember, adószámmal – Gerber Pál 1994-ben a budapesti 4-es buszon ez a felirat járta a...

Kürti Emese: Körösényi Tamás (1953–2010) Körösényi Tamás (1953–2010) Egy másik szobrász, Édeske mobilja mellett találkoztam...

Kürti Emese: Fernando Botero Budapesten Fernando Botero sikertörténete a Szépművészeti Múzeumban folytatódik. Nem volt ugyan...

Kürti Emese: Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca műveiről Gőbölyös Luca legújabb munkája egy főzőműsor. A...

Kürti Emese: Szüts Miklós képeiről Van valami egészen abszurd abban, hogy valaki a huszonegyedik században...