Molnár Gál Péter: Egész világ a színpadra!

 

Általános ügyelői hívás. Egész világ a színpadra! Az előadás valamennyi résztvevőjét szólítja jelenéshez. Jöjjön, aki él és mozog! Aki csak a színfalak mögött van! Vonatkozik a primadonnára és a bonvivánra, a mellékszereplőkre és a segédszínészekre. Senkit nem hívnak név szerint. Mindenkinek tódulnia kell a színpadra. Tabló lesz, tömegjelenet, finálé ultimó. Megjelenik az egész színi világ. Mindazok, akik azon az estén az élő világot képviselik a deszkákon. Makszim Gorkij 103 éve megírt Barbárok című drámájának előadására a Katona József Színházban az első jelenettől kezdve elállíthatatlanul áradnak a szereplők. Mikor már tele a színpad, még mindig újak érkeznek. Olyan takarékon tartott színházi korban, amikor kétszemélyes darabokat kutatnak a világirodalomban és a szórakoztatóiparban, hogy költségkímélő produkciókkal lehessen megváltani a következő havi bemutatót. Itt nincs fukarkodás. Aki él, mozog a színházban, színre kerül. Megmutathatja magát. Dagaszthatja létszámilag is a nagyvilágot. Úgy néz ki, Ascher Tamás nem 19. századi életképet szervezett a Petőfi Sándor utcai kukucskálós terem kiemelt terére. Tervezőjével, Khell Zsolttal szétnyittatta széltében a rendelkezésére álló teret. Faltól falig működik a színpad. A háttér Khell változatos deszkadíszlete. Lehet rozzant kikötő, rendetlen udvara egy nagy háztartásnak, ebédlő, vagy zárt ajtajú nappali szobája az úri háznak. Teljes szélességében a játékhoz kínálkozik a térség, akkor is, ha a színészek helyét nem mindig pontosan határozza meg a rendező; lötyögnek a tágas térben, vagy zsinórban sorakoznak a lámpák előtt, várva sorra kerülésüket szövegükkel. Nincs kellék. Ha mégis, csak a legszükségesebb. Nincs naturalista kellékezettség. Kifosztott, régi ócskaságok boltja. Tarolás az Ecserin. Kerekes kút, almárium, fikusz cserépben, varródoboz. Poharak sorakoznak, kriglik, talpas poharak, szűk kupicák, öblösek pezsgőnek, vizespoharak. Palackok égetett szeszekkel. (De nem egy udvarház saját termésű vagy házilag főzött pálinkáit töltötték üvegekbe, hanem boltban vett, etikettel ellátott márkás italok borítják a fedélzetet.)

22 szöveges szereplő. Annyian vannak a színen, mint az oroszok. S bár Szakács Györgyi finom és visszafogottan jellemző jelmezei nem elütőek az irodalmi szövegtől, mégsem oroszosan oroszosak, inkább a lehasználtságot, kopottságot, másodkézből származást hangsúlyozzák, semmint a nemzeti karaktert. Használt ruhákban járnak a szereplők. Lestrapált viseletek. Lenyúzott emberek. Reszketeg bizonytalansággal élnek. Vagy túlkiabálják félénkségüket, mint Ujlaki Dénes, vagy négykézláb csúsznak-alázkodnak, mint Kovács Ádám, vagy helyeslőn tapsolnak (rossz helyen), odaadó, pravoszláv tisztelettudással hajlonganak (rosszkor), mint Kovács Lehel. Roppantul igyekszik megfelelni. Arcára ránt behízelkedő mosolyt. Egyetlenegyszer magára marad a színen. Nem kell alakítania, idomulnia, szerepet játszania. Kifújja magát. Fölnéz a falak közé bezártan a tető felé, megnő képzeletében. Fél méterrel magasabb lesz, ahogy egész életében lenni szeretett volna. Rajkai Zoltán égetett szeszektől izzadó csavargó. Valószerűtlen barlanglakónak hat. Lecsúszott Robinson Crusoe. Az élet hajótöröttje. Rajkai torzonborz. Fekete Ernő torz. Sipkája alól kétfelől alácsurog elhanyagolt haja. Arcvonásai elcsúsztak. Szétoldotta helyéről az ital orrát, száját, szemét. Bántó humorú cinikus. Fölényesen elviseli szép felesége kikapósságát. Züllötten jár nyomában, amikor mással elhetyeg. Pillanatokra érezzük csak, hogy önkínzóan akar tanúja lenni az asszony legapróbb kisiklásának is. Mégsem fájlalja megcsalatottságát. Nyomában marad a nőnek, mintha biztatná: csináld csak, csináld, de tanú leszek mindenre! Meghökkentő fordulattal leplezi le önmagát, amikor térdre veti magát az asszony mögött becsukódó ajtó alsó táblájánál, akár egy ikon előtt. Elmerül a sötétben. Földre vetett rongycsomó. Imádkozik? Fohászkodik? Bűnhődik?

Elek Ferencnek csak kitárt ujjú tenyere kapaszkodik a palánk felett. Leselkedik. Biztatásra is képtelen átmászni, bevallja: kövér vagyok. Nővére, Tar Renáta ugyancsak a palánk felett tart kapcsolatot. Ugyanitt feltűnik egy fél szem, fél fül: Bán Jánosé, Takátsy Péteré. Szétázott életű öreg méhész – Szacsvay László – keresztülimbolyog az előadáson. Szimatolnak, vagy idegen életformák iránt érdeklődnek? Kémek vagy idegenforgalmi kíváncsiak?

Másnaposan sörözve kezdenek. Kietlen kikötőben messziről érkezőkre várnak, mint Csehov első felvonásaiban. Szotyoláznak. Körülszemetelik a földet. Csupa földre pökött héj hever legyező alakban a lábok alatt. Jóllehet etnikailag hiteltelenül veszik szájba a magokat, s köpik ki ajkuk másik végén, rituális, tradicionális, orális kötöttségű pótélvezetként.

Mérnökök érkeznek. Műveltek, elszántak, vasutat készítenek majd, nem esik szó róla, de érződik a várakozás feszültsége, a nagy érzelmi cécóban rejtezik a megváltozás lehetősége. Kivezető sínek. Út a nagyvilághoz.

Két életforma súrolja egymást. A város a vidékkel. A civilizáció az elmaradottsággal. A megformált az idomtalannal. Az új a régivel. A jövő a múlttal. A futurista a hagyományossal.

Gorkij sikerekben úszott világszerte. Íróként és divatcsinálóként egyaránt. Finom, fekete anyagból varratott, oldalgombos ingét szűk bőrövvel szorította össze. Hosszú szárú csizma, széles karimájú kalap járul álorosz nappali jelmezéhez. Másolták az ifjú irodalmárok, bohémek és forradalmárok. Akkor is viselték, amikor Gorkij már nem. Kihívó divatkreációt hordott, akár Petőfi vagy Brecht.

A színházi értelmezés is divatszerűen változik. Timár József Trigorinja (Madách, 1954) a jövőben humanista módon reménykedő pozitív hős. Napjainkban társasági szócséplő. A Kispolgárok Nyíl mozdonyvezetője még pozitív eszmékkel felvértezett ifjú a szocialista realizmus idején, később veszít súlyából.

Dankó István Lukin Sztyepán diákja pozitív hős lett volna a szocialista realizmus idején. Most csellengő, sodródó fiatalember. Világnézeti málé. Nem biztat a jövő erkölcsi megtisztításával. Előbb-utóbb majd beleszorul a pálinkás butykosba, megtelik szesszel, mohósággal, irigységgel, és hajlani kezd más aszszonyát, marháját elvenni.

1975-ben a Víg adta a Barbárokat. Horvai István rendezte David Borovszkij tenger alatti moszatvilágot ábrázoló metaforadíszletével keményen megkurtítva, mellékszerepeket kioperálva a darabból. Somogyvári Rudolf és Koncz Gábor volt a két mérnök. Szegedi Erika Nagyezsda, Tordy Géza a pénzügyőri szemlész, Venczel Vera a szívósan szerelmes, de viszont nem szeretett feleség, Béres Ilona az úrlovas nő Ligyija, Békés Rita a háztulajdonosnő. Az előadás új fordítást használt. Benedek Árpádét és Mészöly Dezsőét. Történeti múlt időbe tette a cselekményt. Elmúlt történetnek tartotta. Ascher rendezése nem muzeális vitrinek előtt sétáltatja nézőit. Ódon színmű helyett mai életet működtet. Nem a pirogszagú Oroszországban kavarognak a vidéki városka emberei.

Napjainkban – kell, nem kell – újrafordítanak mindent. Már magyarról magyarra is. Ascher meghagyta Gábor Andor hatvanéves fordítását. A költő prózai erejét bizonyítja, hogy a szöveg nem kukacosodott meg. Friss, feszes, mai beszéd.

Senki sem jobb, senki sem rosszabb a másiknál az előadásban. A lemerülteket, szeszbe fúltakat, pöffeszkedőket, hétrét görnyedőket sem nézzük kevesebb részvéttel, mint a letiportakat, reményeikből is kifosztottakat. A boldogtalanságba gabalyodottak kivérzettségéért nem vádolható a társadalom. Változott a világ. Többször fordult ellenkezőjére. A pöffeszkedés, hatalmaskodás, megkenhetőség, haszonlesés, részvétlenség, az egymásnak ártás újratermelődik. Jöhet a fekete hatalomra vörös uralom. Felválthatja a vöröset barna, legyőzheti a barnát a kék: hamarosan újrarendeződik a rendetlenség. Ugyanolyan nehéz lesz eligazodni az emberi vadonban.

Nagyezsda nem fogja szeretni a férjét. Kutatja az igazit mindhalálig. A kitűnő Ónodi Eszter lomha szépség. Kivirágzott nőstény, szépsége csúcspontján. Nem mutat sok észt, de azt magabiztosan tudja, mennyire ellenállhatatlan nőisége. Azt azonban már nem tudja, meddig uralkodik ez a hatás. Annyira szeretne szeretni, hogy a futó belebolondulást összetéveszti az igazi szenvedéllyel. Hitvány szerelmes regényeit követve melodramatikusan pisztollyal fejezi be saját regényét.

A szeretetlenül hagyott feleség szerepében Tenki Réka fél tónusok helyett nyolcadokat, tizenhatodokat játszik. Játszik? Ráéli magát a színpadra. Elindít egy gesztust, egy gondolatot, de megtöri, elfullasztja, lemond befejezéséről.

A körorvos (Kocsis Gergely) és az idősebb mérnök (Máté Gábor) életükbe beleszürkülést színes változatossággal, az unalmat és a beletespedést szakadatlan színészi dinamizmussal hozza létre. Szabó Győző rendőrfőnökének izzad a tenyere a tanultabbak között. Alázatossága kantárszáron erővel visszafogott dölyf. Társasági mosolya mögül kilátszik szadista hatalmaskodása.

Alkoholgőzben a szereplők. A függöny fölmenetelétől lemeneteléig isznak, vedelnek, piálnak, pityizálnak, hörpintenek, rakott szeszt isznak, egymásra töltött italokat. Már Vörösmarty – ivásszakember – kifogást emelt kritikájában a részegség külsőséges ábrázolása miatt. Kétszáz évig többnyire úgy látszott: magyar színész hiábavalóan iszik. Színpadon sejtelme sincs róla, miként viselkedik a részeg. Illusztrálták sorban a dülöngélő részegeket, ahelyett, hogy azt a küzdelmet ábrázolták volna, amit a részeg ember kifejt állapota leplezésére. A Katona előadásában nem felszínes ivók csámborognak a színen. Szakértő megfigyelői a beivottság mértékének. Az enyhe spicctől a nekivadultságig, az elernyedtségig, az újra józanodásig ismeri a társulat az alkoholizálás állomásait.

Tóth Anita fél szeme leragasztva, akár növésben lévő kancsal gyereknek. Felnőttségére megmaradt infantilisnak. Ültében fél lába nem ér a földig, lógázza a levegőben. Annyira valószerűtlenül színpadias megjelenése, viselkedése, ami csak a valóságban van. Színész eltúlzottnak vélné. Tartózkodna a túlrajzolástól.

Pelsőczy Réka fogaihoz elragadtatott, hamis mosoly ragadt. Álca. Örök mosoly. A tettetés meg az ártatlan önkéntelenség között. Miközben elbűvölten hallgat, a mosolygó ajkak fölött megjelenik szúrós, vizsla tekintete.

Szirtes Ágitól a sántító, láncdohányos, öntörvényű asszonyt mintha már tízszer, százszor láttuk volna. Vagy anynyira sajátja, hogy ismerősnek tekintjük. Pálmai Anna üde fiatalság, nedvdús, gyanútlan szépség. Ártatlanságában nem sejti, milyen hamar letapossák. Jordán Adél lóháton járó úrilány. Távolságtartó kedvességgel, lóhátról kezel mindenkit. Kifinomultan kivonja magát beleolvadni a barbárok sorába. Visszautasít egy őszinte közeledést. Határozottan kimegy a képből, de a hátsó ajtót zavart bizonytalansággal nyitva hagyja maga mögött, mielőtt kilépne. Visszanéz, noha nem gondolta meg magát. Leolvasható, bármily határozottsággal ment el – nincs hova mennie. Ő is itt ragad.

Nagy Ervin kötődés nélküli, szeretetre méltó kófic. Gyönyörű laza őszinteséggel tudja mondani feleségének: Én nem szeretlek téged! Kínos, megszégyenítő helyzetekből gyermeki ártatlansággal hazudja ki magát. Nyíltan úgy tesz, mintha teljesen lelkiismeret nélküli volna. És valóban az. Nincs érzéke a tisztességtelenséghez, de ez cseppet sem zavarja.

A vasútvonal, aminek megépítésére a barbárok közé jött Ciganov és Cserkun, a két mérnök: sosem készül el.

 

 

Gorkij: Barbárok. Katona József Színház, 2008. november 14. Fordította Gábor Andor. Rendezte Ascher Tamás. Díszlet Khell Zsolt. Jelmez Szakács Györgyi. Világítás Bányai Tamás. Zene Kákonyi Árpád. Szereplők: Pelsőczy Réka, Tóth Anita, Nagy Ervin, Tenki Réka, Máté Gábor, Szirtes Ági, Jordán Adél, Ujlaki Dénes, Elek Ferenc, Tar Renáta, Takátsy Péter, Rajkai Zoltán, Fekete Ernő, Ónodi Eszter, Bán János, Kovács Lehel, Kocsis Gergely, Pálmai Anna, Szabó Győző, Szacsvay László, Dankó István, Kovács Ádám.

 

Kapcsolódó írások:

Molnár Gál Péter: (félre) (Molnár Ferenc: Játék a kastélyban. Menta Terasz (Margit krt. 14., volt Paksi halászcsárda), 2007. június 26.; Budapesti Zsidó Színház. Sirály pince (Király u. 50.), 2007. augusztus 21. Díszlet Vadász István, rendező Gábor Péter Yeti, szereplők Vajda Róbert, Fehérvári András, Mérő Vera, Jávor Bence, Juhász István, Vadász Ádám, Végh Tibor. ) Molnár Gál Péter (félre) Divatjavesztett szerzői utasítás színdarabokban. Arra...

Molnár Gál Péter: Sikerrel nem vitatkozunk! Molnár Gál Péter Sikerrel nem vitatkozunk! Íratlan kritikusi szabály:...

Molnár Gál Péter: Előőrs-utóvéd színház Molnár Gál Péter Előőrs-utóvéd színház Szórt fényben, kilométernyi távolságról...

Molnár Gál Péter: Rémálom im drei-viertel Takt (Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő. Katona József Színház, 2009. november 6. Fordította Mészöly Dezső. Rendező Zsámbéki Gábor.) Fémcserebogarakkal citerázza Sáry László a Katona kitárt színpadának balján ifjabb...

Molnár Gál Péter: Hát bizony, Csongor (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde. Mesejáték három részben (de azért kettőben adják). Rendező Valló Péter. Díszlet Antal Csaba. Jelmez Szakács Györgyi. Zene Melis László. Koreográfia Gergye Krisztián. Film M. Nagy Richárd. Világítástervező Mórai Ernő. Csongor, ifjú hős: Kulka János, Kalmár: Gazsó György, Fejedelem: Spindler Béla, Tudós: Blaskó Péter, Balga: Szarvas József, Tünde: Sipos Vera, Kurrah: Schmied Zoltán, Berreh: Marton Róbert, Duzzog: Nagy Cili, Ilma: Schell Judit, Mirígy: Almási Éva m. v. Ledér: Nemes Wanda, Éj: Molnár Piroska. Bemutató: 2006. november 17. Nemzeti Színház. ) Molnár Gál Péter Hát bizony, Csongor Karinthy-Kosztolányi kedves ifjúkori...