Király Odett: Minden nehézség

 

A múltadat tényleg

nem szeretem, s

a szeretetnél alább nem adom.

 

Idegen testek,

ezt meg kell most szenvedni,

spórolni rajtuk, mintha tárgyakon.

 

Mégis félek, hogy csupa rágalom lesz.

A tárgy hiánya most

csak erre futja.

Leégett ház, elégett lap legyen.

Legyen lerágott csont,

lerágott alma, csutka.

 

Nehéz ez így, úgy írni rólad, hogy

ne nyeljen el a tűz,

a lendület,

 

elképzelni, milyen voltál

régen, milyen voltál nélkülem,

nélküled.

 

Valahogy mégis elérted,

hogy ennyi bűnnel is

ugyanaz maradj,

 

aki a por, a tisztaság után

egy jó ideje tényleg

nem te vagy.

 

Nehéz ez így, szívem szerint

rohannék, és hozzád van legtöbb

köze a szívnek,

 

hogy szenvedés és rágalom között

e verset is szerelemnek

tekintsed.

 

Sok tárgyat kell találnunk

az új házhoz – és ezekre még

nincsenek szavak -,

 

hogy megfontoltan radírozhassuk

ki valami lapról saját

múltadat,

 

mert elgondolkozva a közös múlton –

amelyben nincsen bűn és nincsen

szégyen –

 

tényleg az építkezés és te voltál

minden örömöm,

minden nehézségem.

 

És véletlenségből és szükségképpen

már ugyanazt jelenti a

hitel

 

mindkettőnknek: mikor várjuk a

múltat, és mikor tudjuk, hogy

rohanni kell.

 

Tényleg nehéz, mégis muszáj, hogy hagyjam

szívem tégláit úgy

épülni rád,

 

hogy elfoglaljanak, akár a tárgyak,

és beboríthassák

szíved falát.

 

 

„Ezek vagyunk mi, én”

Nem volnának almafák abban az erdőben,

ahol közölnéd velem, el akarsz válni.

Törött gyűrűdre mutatnál, majd a szívedre,

azt mondanád, már nincs benne tűz.

De miért hinnék neked, ha

izzadsz és könnyezel? Hányszor

mondtam már, hogy a testnedvek

nem hazudnak, gondolj csak arra, amikor

a csecsemő felsír, vagy az ágybavizelésre,

és akkor nem beszéltünk a szexről.

 

Abban az erdőben, ahol közölnéd velem,

el akarsz válni, végül úgyis

visszatartanálak, mintha hosszú

kiránduláson szorongó kisgyerek,

ne kelljen a fákra vizelni,

ilyen bennem a tisztelet.

 

Ki kellene választani.

Azt a helyet, ahol egymásra

nőhetnének bosszú és

bűn évgyűrűi, ahol az öntudatot

nem égetné fel erdőtűzként néhány

alkalmatlan mondat, mégis maradna

valami néma lobogás,

testet, lelket tartson legalább ébren.

 

Nem engedem, hogy elmenj

erdőben, ágyban, így

torlom meg, hogy ha hazudsz is, kedves,

nekem mégsem lehetsz igazi bűnös.

Közeledünk egymáshoz, mint a tűzhöz.

Hitvesi ágy, erős fából alattam,

hitvesi erdőben, őszi avarban,

most ennyit adok neked menedékül,

új gyűrűt, tiszta múltat, s végül

száraz lepedőt terítek alád

tisztességesen, akár a fák.

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Király Odett: Nyomok Király Odett Nyomok nem bírom tovább az van hogy...

Király Odett: nem te nem én Király Odett nem te nem én a hangyák nyüzsgését...

Király Odett: Ha megzsarolnál Király Odett Ha megzsarolnál (Vitorla Díj – szabadon választott)...

Király Odett: Valami fekete Király Odett Valami fekete A halállal személyesen kétszer, plusz...

Király Odett: Akár a hús Király Odett Akár a hús Néha tárgyilagosan, mint a...