Bozók Ferenc: Aranyhal

 

Akváriumodba tegyél bele engem,

s így, élve legyek ma a polcodon ékszer,

lágyan lebegő, puha, néma szobád

lassú, fura hajnali dísze, aranyhal,

és tégla-alakzat üvegfala védjen,

s lassulj ide végre, tapaszd a füled rám,

halld meg a csendem!

 

Tavasz

Körme ezüst, szeme gyémánt,

fényhaja kócos aranylánc.

Bájol a váll puha íve,

nap ragyogása a szíve.

Fogsora fényteli márvány,

ajka rubinpiros ármány.

Örvény

Gyöngyházhabos ostor a fodra, barokkos

gyöngyház temető koszorúja az örvény,

s vonszol lefelé a spirál, le a mélybe.

Ott lenn iszapos hadi gálya, dereglye,

és zöld, moszatos, kusza nyálkavilág vár,

s perzsát meg SS-katonát sodor össze.

Ősrégi meg új hever egybemosódva,

mert Isten előtt ezer év ugyanannyi,

mint most ez a pillanat itt, eme jachton.

Húz, vonszol a régi spirál, az idő,

és húzza a mélybe vivő feszes örvény

dúlt életemet lefelé, feledésbe.

 

 

Budapesti vihar

Csillan az éjben a Krisztinaváros,

mert vaku villan, elektromos áram.

Szél jön utána, feszülve falaknak.

Ökle Zeusz. Kalapácskeze önkény.

Rácsavarodva terekre, a házra,

tépve, cibálva kikezdi az Emkét,

s nézd: kusza rémeket üldöz a sodra.

Zúg a Tabán. Zaja mágneses örvény.

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Bozók Ferenc: Metaphysica astrologia; Béka; Ezüstpenge Az ébredés ezüstös, és beléhasít a nyakba. Ezernyi ránc, miket...