Dalos György: Osztályharc és Komszomol

 

Berlin, 2008. november 9.

Oláh Ibolya roma megasztár Dél-Afrikában forgatott A sztárok a fejükre estek című show-nak. Közben megelégelte a szokatlan környezetet, és fellázadt, mondván, hogy akár a szerződés felmondása árán is haza akar menni. Valamivel megnyugtathatták, mert másnap már arról szólt a fáma, hogy a címadó „fejre esés” közben kis híján a Zambéziba fulladt, és fél órába tellett, mire kimentették. Ez idő szerint valószínűleg vége van a forgatásnak, s a stáb nagyobb baj nélkül hazaérkezett, a műsor is rendben lement a TV2-n. Hogy Oláh Ibolya engedetlensége, majd velőtrázó sikítása a habokban spontán jelenség volt-e, vagy eleve a koncepció része, nem tudom. Egyébként is, számomra a dolog internetes fogadtatása volt érdekes, mert ott ráismertem egyre-másra, amit eladdig a közélet sajátosságának véltem.

A „kommentek” finoman szólva nem mentesek az alig szó szoros értelmében gyilkos indulatoktól. „Buga Jakab” például ekként kesereg: „Ez a rohadt Zambézi folyó is lehetne gyorsabb, és alaposabb munkát is végezhetne.” „Bierkamp” amondó volna: „Manapság már egy folyóban se lehet megbízni, hogy irtsa ezeket.” „Johnny Favorit” képzelete az egyszerű fulladásnál tovább terjed: „Fejleszteném is a játékot… A két csapat keressen helyi segítséget egymás legyőzésére. Mondjuk, első körben javaslom a hutu, illetve tuszi közösség megnyerését.” „Blue Bob” lelkesen szekundál neki, és ő is „továbbfejleszt”: „Remélem, lesz egy kis ungabunga is, mielőtt megfőzik őket a hutuk ebédre.” „Guguka” a TV2 igazgatóját szeretné Afrikában látni, persze a folyóban, „ott, ahol a legtöbb krokodil és víziló lubickol”. És mert a valóságshow-ban – legnagyobb meglepetésemre! – Horváth Ágnes is részt vesz, neki személyesen „Pl” azt kívánja: „Ha van igazság a földön, akkor felfalja az exminiszter asszonyságot néhány eltévedt oroszlán.” (Így: „néhány”, mintha egy nem volna elég.) „Vadparaszt” buzgón helyesel: „Egy ország drukkol az oroszlánoknak.” Amikor pedig „Zoltanius” a politikusnő védelmére kel, „Buga Jakab” ekként vág vissza: „A neved (sic!) zsidó mentalitást sugall. Így megbocsátom a barom hozzászólásodat. Azért eltakarodhatsz Izraelbe te is. Mi itt, MAGYAROK, elvagyunk nélkületek.” Természetesen Oláh Ibolya cigány származása is megemlíttetik, elvégre itthon vagyunk. Kínálkozna alkalom, hogy elkezdjünk „politizálni” – a levelezők nem is tudnak ellenállni a csábításnak.

Pedig valójában már rég nem a politikáról van szó. Az alig moderált internetes lapból vegytiszta gyűlölet és gyilok csorog a képernyőkre. A konkrét kifogások perértéke több mint csekély. A levelezők egy része a műsort tartja „szarnak”, finomabban szólva nem elég színvonalasnak, a többiek a túl kései adásidőre és a sok unalmas reklámra panaszkodnak. Minél tovább olvassa az ember ezeket a szövegeket, annál inkább megerősödik az az érzése, hogy itt a lúzerek és a celebek, a névtelenek és a híresek osztályharcával van dolga. Furcsa szadomazochista játszmákat produkálnak, miközben egymásra vannak utalva, hiszen együtt teszik ki azt a rémületes összmagyar show-t, amelynek kíméletlen sodrású Zambézijában egy ország fuldoklik.

Olvasom az orosz sajtóban, hogy kilencven évvel ezelőtt alakult meg a Lenini Komszomol. A jubileumi eseményeket országos, illetőleg kormányzósági szinten szervezték meg, az eddigi, nem kerek évfordulókhoz képest hatalmas elánnal. A Kreml kongresszusi palotájában tartott ünnepi nagygyűlést Medvegyev elnök táviratban üdvözölte, a jelenlévők – köztük Valentyina Tyereskova űrhajós, Joszif Kobzon slágerénekes, Zsoresz Alfjorov Nobel-díjas fizikus – a ma már hajlott korú szovjet elitet képviselték. S ha ehhez hozzátesszük, hogy a jubileum előkészítő bizottságának elnöke Jevgenyij Tyazselnyikov volt, aki a szervezetet a hetvenes években vezette, akkor elmondhatjuk, hogy úgy néztek vissza a Komszomol fénykorára, mintha azóta mi sem történt volna. Csak a szépre emlékeztek: a moszkvai VIT-re, a szűzföldek és a kozmosz meghódítására, a Bajkál-Amur vasútvonalra. A fénykor hangulatát próbálták valamelyest rekapitulálni.

Nekem a Komszomolról többnyire kollégiumi szobatársam, Kolja Beszpalov jut eszembe, a túlkoros, sovány vidéki fiú, aki évfolyamtitkár volt a történész szakon a moszkvai egyetemen. Nyilván azért helyeztek minket egy szobába, hogy pozitív nevelő hatást gyakoroljon rám, a kommunizmus országába csöppent, jóindulatú, de azért mégiscsak „nyugati”, s ezért szükségképpen ingatag elemre. Szegénynek nem volt könnyű dolga velem. Vadásztam a hibákra: nem tetszett a tényleges helyzetnek szögesen ellentmondó sikerpropaganda, ízléstelennek találtam a metróállomások kivitelezését, védtem az absztrakt művészetet, szidtam Hruscsov kultuszát. Addig kötekedtem, amíg egyszer csak Koljából kifogyott a szusz, és egyre dühösebb kérdéseimre foga között annyit sziszegett vissza: „Értettem.” Egészen lila lett a fejem az indulattól, miközben az ő szeméből rémülten pislogott ki az érvhiányos, ám halálra szánt hűség. (Pedig akkor még én is a lelkem üdvösségéért küzdöttem.)

Az „építés romantikáján” túl a legtöbb emlékező azt tulajdonítja a Komszomol fő érdemének, hogy mint a párt káderneveldéje, ő termelte ki a mai gazdasági elitet. S valóban: amikor a húszmillió tagot számláló kolosszus 1991 őszén néhány órás ülésezés után kimondta önfeloszlatását, krőzusi kincsén a százötvenezres függetlenített apparátus krémje osztozkodott. Az „ifjútörökök” útjai később szétváltak. Ma legtöbbjük a putyini fellendülés farvizében utazik, a kivételek emigráltak, mint Abramovics, vagy börtönben ülnek, mint Hodorkovszkij. Maga az új vállalkozói réteg azonban megmaradt, s állítólag bőkezűen szponzorálta az ünnepségeket. Mindenesetre a szervezőbizottság több tagja azt az óhaját fejezte ki, hogy az oligarchák emeljenek emlékművet az őket hatalomra segítő Komszomolnak. A felirat talán ez lehetne: „A bukott rendszernek – a hálás utókor.”

 

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Dalos György: Vízállásjelentés Dalos György: Vízállásjelentés Berlin, április 13. Ha tudósító lennék,...

Dalos György: Megint egy nap Dalos György Megint egy nap Berlin, 2007. szeptember 11....

Dalos György: Nyugállomány Dalos György Nyugállomány Budapest és útközben, november A fiatal...

Dalos György: Viszontlátás Dalos György Viszontlátás Berlin, 2006. február 15. Várj csak,...

Dalos György: Fantomképek Berlin, 2010. április 7. Reggel, még kissé kábán, merthogy a...