Jenei Gyula: (másik ajtóban…)

 

fölvette az utolsó kenetet,

aztán elkezdett haldokolni.

előbb csöndesen,

majd egyre hangosabban.

 

felpuffadt hasát simogatta

(mint egy terhes nőnek,

akkora volt neki); fájdalom

feszítette, de még fölkelt,

kikísérte látogatóit,

s kutyaszemekkel nézett:

hűségesen, kiszolgáltatottan.

mintha azt akarta volna,

 

dobjunk neki falás reményt.

de hát akkorra már

reményből volt a legkevesebb.

néztem ismerős arcát,

 

s ahogy állt ott – mögötte

félig nyitott ajtó esetleges

geometriája, függőleges csík

a szobából, feledhető

 

részletek. magamra gondoltam

– akármilyen közhelyes -,

hogy huszonöt év múlva

egy másik ajtóban én leszek.

 

 

(míg el nem tűnünk…)

esőillat, komorszürke délután, virágzó

fa habos-könnyű barackszíne. a fény

és árnyék pengéje kettévágja a képet,

amelyet az ablakból nézek. az érzék-

 

szerveken átüt a tavasz, felhőkön fakó

fény hasad. kezdjük újra! kezdenénk,

de nem lehet. ahogy az árnyékot a tűz-

falon a szomszéd ház teteje lassan

emeli, úgy szállnak magasabbra

egyre az emlékek színes léggömbjei

– amíg el nem tűnnek régi tavaszokban,

míg el nem tűnünk az égi locspocsban.

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Jenei Gyula: alvó titánok Jenei Gyula alvó titánok Verebes György képeire ahogy...

Jenei Gyula: Az időben rend van száraz, kék ég, feneketlen, fordított tenger; madarak csőrében fehér fűszálak:...

Jenei Gyula: belefárad Jenei Gyula belefárad mert belefárad az ember. nem csak...

Jenei Gyula: jó lenne már… Jenei Gyula jó lenne már… jó lenne már, ha...

Rózsa Gyula: Magyar absztrakt (Marosán Gyula retrospektív kiállítása. MűvészetMalom, Szentendre, 2005. október 14. – november 26. ) Rózsa Gyula Magyar absztrakt Rossz neveltetésben volt részem, első...