Podmaniczky Szilárd : Mágia a benzinkúton

 

Aznap este kiraboltak bennünket. Engem éppen kínozott a tejfölös karfiolleves a budin, mikor jövök kifelé, nagy csönd van a kasszánál, meg egy hatalmas fekete fickó, akinek pisztoly áll ki a kezéből. Nálunk rendesen vannak kenve az ajtók, úgyhogy nem nyikorogtam, hanem szépen visszacsuktam, és be a budiba.

Hívtam mindjárt a rendőrség számát, már amelyiket ismerem a központból, de nem volt térerő. Átmentem a másik budiba halkan, hátha ott van. A fene majd megevett, hogy mi lesz, csak be ne jöjjön a fickó szétlőni a fejemet. Ezt eddig nem is tudtam, hogy nincs nálunk térerő a férfivécében, úgyhogy átlopakodtam a nőibe. Ott éppen nagy dirrel-dúrral volt egy asszonyság, aztán suttogtam neki, hogy ne ijedjen meg, bankrablás van a benzinkúton, a férfivécében meg nincs térerő, azért vagyok itt. Mindjárt nem szellentett többet.

Innen már bírtam hívni a központot, elmondtam gyorsan, ami van, átkapcsolt egy alközpontba, ott megint előadtam, hogy az autópálya előtti fölhajtónál viszik a kasszát, mire átkapcsolt a helyieknek. Már majdnem lemerültem, mire fölfogta valaki, hogy nemhiába beszélek. Úgy voltam vele, ha ez is átkapcsol valami alközpontba, hagyom az egészet a picsába, derítse ki a rendőrség nélkülem.

Aztán azon gondolkoztam, meddig is tarthat egy ilyen rablás, még soha nem mértem, hogy mikor mehetek ki. Lövést szerencsére nem hallottam, mondjuk akkor tudnám, hogy vége.

Először arra gondoltam, hogy kimászok a férfivécé ablakán, hogy ne az ajtón kelljen kijönni, de olyan kicsi az ablak, hogy csak a fejem férne ki, a többi meg bent marad. De azért nekifogtam, hátha ez segít valamit, nehogy azt mondjam majd magamnak, hogy nem próbáltam meg mindent a rablás idején.

Fölálltam az ablak alatti piszoárra, ami egyből letörött alattam, úgyhogy még az ablakot se bírtam kinyitni. Gyorsan bezárkóztam az egyik budiba, hátha meghallotta kintről a rabló, és bejön kutatni. Fölálltam a vécé tetejére, hogy ha alul benéz, ne lássa a lábamat. Mondjuk ez nagy hülyeség volt, mert ha zárva találja az ajtót, akkor csak tudja, hogy van odabent valaki, és ilyenkor könnyebben belelő az ajtóba.

Aztán úgy voltam vele, hogy rengeteg idő eltelt már, ideje valahogy kinézni. Óvatosan nyitottam ki az ajtót a nagy csöndben. Már hallottam, hogy kiabálnak, a szentségit, a szentségit, elment a rabló a bevétellel.

Te meg hol az istenben voltál, hogy a fenébe tudsz ilyenkor is vécére menni, meg ilyeneket mondtak, persze, ők nem karfiollevest ettek tejföllel, csak én kértem a B menüt. De addigra már kint volt a rendőrség, lezárták a kutat, kifeszítettek egy piros-fehér szalagot, és kész. Nem elég, hogy elvitték a pénzt, most még le is zárnak.

Összevissza tanúskodott mindenki, hogy mekkora volt a rabló, meg milyen fegyver volt nála, csak abban egyeztek meg, hogy egyedül volt, legalábbis senki nem látta kettőnek.

Én mondtam, hogy csak egy pillanatra láttam, ami nagyon kevés, főleg hátulról, úgyhogy semmi használhatót nem tudok, hacsak azt nem, hogy a férfivécében nincs térerő. Ez kevés, mondta a hadnagy, leülhetek. De meddig? Eltart még egy darabig a helyszínelés, meg a kazettanézés, állítólag nem mindjárt tört a kasszára, hanem előbb a csokikat nézegette, és minden csokit meg kell vizsgálni, hátha hagyott rajta ujjlenyomatot. Az arca az nem látszott a kamerában, mert ilyen hosszú haja volt, ami belelógott a szemébe.

Akkor azt mondták, hogy egyelőre nincsen rám szükség, én meg fölhívtam a feleségem, hátha bemondanak a tévében, és ne idegeskedjen. Csak annyit mondtam, hogy képzeld, kirabolták a benzinkutat, mire akkorát sikított, hogy majdnem megsüketültem a telefonba. Aztán nem szólt semmit, hanem a kisfiam vette föl a földről a telefont, és azt mondta, hogy itt fekszik anyu a nyitott hűtőszekrény előtt a kövön. Mondtam Tomikának, hogy próbálja meg becsukni az ajtót, nehogy megfázzon az anyja, és hogy sietek.

Elkéredzkedtem a hadnagytól, aki először nem akart elengedni, mert hogy ilyenkor ez a szabály, nehogy véletlenül bűnrészes legyek, és a rabló után meneküljek. De, mondom, a feleségem ott fekszik a hűtő előtt, a Tomi nem tudja becsukni az ajtót, mert még akkora. És mikorra végzünk? Azt nem tudja. Nehogy már nekem az egész család odafagyjon a lakásba, énnekem nem parancsol senki, elindultam titokban hazafelé.

Nem kapcsoltam be a lámpát, nehogy meglássanak, így bicikliztem, ahogy bírtam. Csakhogy azzal nem számoltam, hogy este van, úgyhogy az erdős kereszteződésnél akkora szelet csapott rám egy teherautó, hogy az árokba zuhantam, fejjel át a kormányon, bele az esővízbe, mert itt senki nem tisztítja a csatornát. A hasam beleakadt a kormányba, a fék meg fölsértette, csurom vér lett az ingem.

Mondtam már a feleségemnek ezerszer, hogy költözzünk be a városba, veszek föl kölcsönt egy kis lakásra, nem kell mindig tanyán lakni. De hogy ott mennyivel jobb, a gyereknek se lesz semmi baja, legalább tiszta levegőn nevelkedik, nem a zajban. Nem a zajban, nem a zajban, de így két órát biciklizhettem mindennap, egyet a benzinkútig, egyet meg vissza. Hogy mért nem veszek legalább egy kis robogót, ezen röhögött mindenki. Hát azért, mert nincsen túl nagy szerencsém a pénzzel, azért. Meg mert a feleségemnek nincsen munkája, és ebbe úgy beleélte magát, hogy most már nem is akar, inkább kertészkedik. Nyáron jó is az, permetezi a gyümölcsfákat, satöbbi, de télen nincsen kert, csak hó, amit lapátolhatok, mire kijutok a városba.

Úgyhogy most meg mehettem tovább gyalog, mert akkora nyolcas lett az első kerékben, hogy azzal csak körbe-körbe lehetne menni.

Akkor megláttam az út szélén egy kocsit, nyitva volt az ajtaja. Vártam egy darabig, hogy jelentkezik-e valaki érte, aztán hogy láttam benne a kulcsot, nem sokat bámészkodtam, mondtam magamnak, hogy csak kölcsönvesszük, aztán visszahozom ide.

Beültem a kocsiba és hazamentem vele, persze, jogosítványom sincs, igaz, lopott autóhoz minek is az.

Mire hazaértem, Tomika már nézte a tévét, a feleségem meg akkor ébredezett a hűtő előtt átfagyva. Nem elég az, hogy csurom víz voltam, a kormány fölhasította a hasamat, még a feleségem is elkezdett velem ordibálni, hogy minek viccelek vele ilyen dolgokkal, mikor tudom, hogy gyenge az idegrendszere. Mondom, nem vicceltem, tényleg kirabolták a benzinkutat, de nem kellett sokat magyarázni, látta, hogy nézek ki.

És nagy volt a verekedés, mi, te hős? Dehogy vagyok hős, én a vécében voltam, onnan hívtam a rendőrséget. A feleségem csak annyit mondott, hogy ideje lenne másik munka után nézni, valami kevésbé veszélyesnek, mondjuk, gyárigazgató vagy pedagógus lehetnék.

Láttam, hogy jobban van, megsimogattam a Tomika fejét, és már mentem is vissza a kocsival. A feleségemnek föl se tűnt, hogy reggel biciklivel mentem el, most meg ez a kocsi, neki nem tűnik föl semmi, csak az, ami vele történik.

Beálltam a kocsival pont oda, ahol találtam. Éppen ki akarok szállni, mikor nyolc reflektort kapcsolnak rám, tisztára, mintha én lennék a Népstadion. Három kommandós meg két kutya ugrott a nyakamba, nem is ellenkeztem, csak arra vigyáztam, meg ne üssem magam, mikor elesek.

Összekötötték a kezem meg a lábam, és beraktak egy autóba. Nézem ám, milyen rendesek ezek, visszavittek a benzinkúthoz. De ahogy kiszállok, csak lökdösnek egy kicsit, hogy menjek befelé, és a fejemre húznak egy kapucnit. Kinyílik az ajtó, a lábamat éppen látom, de tudom, hogy merre kell menni a polcok között.

Állj, kiált rám egyvalaki. Megállok. Azt mondja, jól nézze meg! Ez volt az? Mondom, nem látok semmit. Magának kuss, nem magát kérdeztük, hanem a benzinkutast. Hát, nem is tudom, hallom a Feri hangját, ő szokott a kasszánál állni. Valahogy a kapucnija hasonlít. Akkor a kezembe adnak egy pisztolyt. Emeled fel, nyújtsd ki a karodat! Fölemelem, húzogatom a ravaszt, de nincs benne golyó. Na, így már ismerősebb? Hát, nem tudom, mondja a Feri. Akkor hirtelen olyan világosság lett, mint amikor kijössz a borospincéből.

De hát ez a Tamás, mondja a Feri, én meg kezdek látni, ott áll mellettem a hadnagy is, aki nem akart elengedni. Hát ez meg hogy az istenben van? Téged kaptak el, baszd ki, mondja a Feri, aztán mondja a hadnagynak, hogy ez a Tomi, itt dolgozik a benzinkúton. Hát az meg hogy lehet, mérgelődött a hadnagy, pedig őt kaptuk el abban a kocsiban, aminek látták a rendszámát elhajtani.

Te jó isten, Tomi, mibe keveredtél, kiraboltad a saját benzinkutad, mondja a Laci. Már hogy a picsába raboltam volna ki, mikor bent voltam egész végig a vécén! Na, akkor már nagyon kiakasztottak. Tejfölös karfiollevest rendeltem B menüben, én hülye, amitől teljesen kikészült a gyomrom, fingottam, puffadtam, hát csak nem csinálom itt a shopban!? Ha akarja, bebizonyítom még most is.

Na, erre már hinni kezdett a hadnagy. De hogy kerültem a gyanúsított kocsiba? Úgy, hogy a feleségem elájult a hűtő előtt, mikor fölhívtam, hogy kirabolták a benzinkutat, a kisfiam meg nem tudja még elhúzni az anyját, aztán haza kellett mennem, és maga nem engedett. Útközben föllökött egy teherautó, a hasamat fölhasította a kézifék, aztán ott állt a kocsi, a biciklimben meg a nyolcas. Evidens, hogy nem a biciklit választom.

Tudtam én, hogy sok lesz ez a hadnagynak, úgyhogy kért kettő csokit azokból, amiket már átnéztek az ujjlenyomatosok. Úgy ette, mint akinek leesett a vércukra. Rólam az biztos, hogy leszállt, másra meg még nem szállt rá.

Elvégezték a vizsgálatot mindenen, kikérdeztek, amit ki lehet kérdezni, aztán fölszedték a szalagot is a kútról és elmentek.

Olyan csend volt, mintha elfogyott volna az összes benzin az egész világon.

Akkor azt mondta a főnök, hogy gyerekek, mára ennyi elég, holnap délig mindenki pihen, elgondolkozik, aztán elfelejt mindent, tiszta lappal indulunk neki a következő elmúlt kétszáz évnek.

Lezártuk a kasszát, mondjuk, ez tök fölösleges volt, rátoltuk a riasztót, aztán majdnem hazamentünk.

Hát az a kocsi meg kié?

Ott állt a parkolóban egy ilyen zöld limuzin. Bőrülés, fakormány, ezüst visszapillantó.

Az az ötletem támadt, hogy szóljunk a rendőrségnek.

Mindenki hülyének nézett. Nem volt elég, Tomi? Örülj, hogy a karfiol miatt megúsztad.

Akkor hagyjuk itt.

Jól van, ott is hagytuk.

Otthon már aludt a feleségem meg Tomika is. Csendben lefeküdtem közéjük, és reggelig húztam a lóbőrt. Úgy aludtam, mint akit agyonütött a villamos felsővezeték.

Délben eljött értem a főnök, mert a bicikli még mindig az árokban hevert, majd beviszi a furgonnal estig megjavítani. Ebédeltem, kizárólag rántott húst kenyérrel, aztán nyitottunk is.

Hát az a zöld limuzin még mindig ott állt.

Ajaj, rájöttem a dologra. Hívtam a főnököt, hogy jöjjön utánam.

Benyitottunk a női vécébe, kopogtattunk a bezárt ajtón.

Semmi.

Asszonyom, mondtam valahogy így, vége a rablásnak, tudja, ami volt, kijöhet.

Semmi.

Akkor a főnök fölfeszítette az ajtót a fűrészes fogú bicskájával, amivel a vadászatokon vágja ketté a szarvas lábát. Alig mertünk odanézni.

Egy felnyitott fedelű, tiszta vécécsésze állt előttünk.

Márpedig ez belülről volt bezárva, mert kívül nincsen rajta zár, Tomi, magyarázta a főnök. Elgondolkoztunk, aztán kimentünk a vécéből.

Ahogy beléptünk a shopba, a zöld limuzin kanyarodott a kettes kút elé, kiszállt belőle egy idős asszony, aki meghajlott derékkal és görbebottal közlekedett. Alig bírt járni, csak a földet nézte, mint ahogy én is a kapucni alatt. Belépett a shopba és a kezembe adta a kocsikulcsot.

Fiam, töltse tele a tankot, addig én a mosdóba megyek.

A főnök mutatta, hogy rajta, a szemöldökével a kijárat felé lökdösött.

Megtankoltam a kocsit, a főnök a vécéajtót tartotta szemmel. Akkor az asszony kijött, fizetett, kibattyogott a limuzinhoz, odaadtam neki a kulcsot, és a borravalóval együtt elköszönt.

Köszönöm, fiam, ügyes volt. Még egyszer köszönöm, nagyon köszönöm.

Ott néztünk a főnökkel utána, csodaszép stílusban vezetett.

Gondoltad volna, főnök, hogy közös titkunk lesz? Hogy te se tudod azt, amit én se?

Azt mondta, hogy a nyakát merné rátenni, hogy köze van a rabláshoz, de hogy hogy csinálta, az egyelőre érthetetlen. Viszont ha visszajön a rendőrség, egy szót se, nem láttál semmit, Tomi. Az ilyesmire magának kell rájönni az embernek. Gyere, meghívlak egy jégkrémre! Este meg elmegyünk röplabdázni.

 

 

Kapcsolódó írások:

Podmaniczky Szilárd: A kis kavics Apuról igazából csak azt tudnám mondani, hogy folyton szerelmes anyuba,...

Podmaniczky Szilárd: A tenger Nem is értem, hogy történhetett ez velem, pedig mindig jó...

Podmaniczky Szilárd: Két repülőjegy Hiába mondtam az anyukámnak, hogy már május van, nem engedett...

Podmaniczky Szilárd: A metronómus Podmaniczky Szilárd A metronómus Késő tavasz volt, a madarak...

Podmaniczky Szilárd: Zsírégetés Podmaniczky Szilárd Zsírégetés Le akartam fogyni, de nem sikerült,...