Halmai Gábor: Bíróságok: könnyűnek találtatva

A kötet Fleck Zoltánnak, az ELTE Jogi Kara Jogszociológia Tanszéke vezetőjének az elmúlt években a bírósági szervezetrendszer és működés válságjelenségeiről írott, egy kivétellel 2007 nyara óta végzett kutatásokon alapuló tanulmányait gyűjti csokorba. A kivételt az a néhány évvel korábban született, korábban már és elsősorban bírósági vezetői körökből heves reakciókat kiváltó publikált írás jelenti, amely hipotézisgyűjteményként szolgált az igazságszolgáltatás 1997-es szervezeti reformja kidolgozása és megvalósulása dokumentumait feldolgozó, alapvetően jogszociológiai megközelítésű empirikus vizsgálatnak. Ezeknek eredményeit hat fejezetben mutatja be a kötet. Az első a szervezeti reform, vagyis az igazságügyi minisztériumi igazgatást felváltó Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) általi önigazgatás szakmai környezetét, a második az új rendszer hatékonyságának elemeit, a harmadik az átláthatóság hiányát mutatja be. A negyedik rész – amelyre még visszatérek ebben a recenzióban – esettanulmány az egyik megye bíróságainak igazgatásával kapcsolatos elemi racionalitási hiányosságokról. Külön fejezet foglalkozik a bírák kiválasztásának és képzésének a bíróságok jövőjét is meghatározó problémáival, a könyv utolsó részében pedig Fleck felvázolja az általa szükségesnek ítélt szervezeti változtatások lehetséges irányait.

Ami a könyvnek az igazságszolgáltatás jelenlegi működésének értékelésével foglalkozó részeit illeti, a tanulmányok által sugallt diagnózis meglehetősen lesújtó. Márpedig egy rosszul teljesítő bírói szervezet nemcsak az egész alkotmányos berendezkedés, hanem a társadalom működésének zavaraihoz is vezethet. Hiszen a bíróságok tevékenysége nemcsak a polgárok jogainak érvényesülésével van közvetlen összefüggésben, de meghatározó politikai és gazdasági hatással is rendelkezik, és végső soron szimbolikus, legitimációs szerepet is játszik az egész jogállami működés minőségének belső és külső megítélése szempontjából. A belső igazgatási modell diszfunkcionális működésének okai között a szerző történetileg első helyen említi azt a körülményt, hogy a kodifikációs bizottságban döntő szerep jutott a megyei bírósági elnököknek, akiknek többségi akarata ennek következtében a mai napig meghatározza az OIT munkáját, amit – Fleck szavaival – még egy jó szándékú elnök is képtelen lett volna kiegyensúlyozni. Mindebből az a következtetés adódik, hogy a bírósági szervezet további elkerülhetetlen reformját nem szabad belső erőkre bízni. Ugyanakkor a szerző nem lát visszautat a külső, minisztériumi igazgatás irányában, vagyis megőrzendőnek tartja a belső (bírói) igazgatás modelljét, de az OIT hatásköreinek újragondolásával, a Legfelsőbb Bíróság igazgatási különállásának és ehhez kapcsolódóan az OIT elnöke és a legfőbb bíró perszonáluniójának megszüntetésével, a táblabíróságoknak az igazgatási rendszerbe való integrálásával. A bírák kiválasztása tekintetében meg kellene szüntetni a nepotizmust és kontraszelekciót, azt, hogy egy bírói dinasztia sarjának ma is jóval nagyobb esélye legyen bíróvá válnia, mint bárki másnak. Az átláthatatlanság nemcsak az OIT tevékenységének sajátja, de a testület számára sem áttekinthető az alsóbb szintek működése, hiszen arról kizárólag a megyei elnökök adatszolgáltatása útján juthat információhoz. Így történhetett meg, hogy a talán legtöbb bírósági anomáliát felmutató Komárom-Esztergom megyében a megyei bíróság elnöke, Kántorné Burus Zsuzsanna nemcsak folyamatosan élvezi az OIT bizalmát, de 2007. augusztus 20-án megkapta az egyik legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Erről a megyéről szól a kötet ötödik fejezetében olvasható esettanulmány, ami alapját képezte a Heti Világgazdaság 2008. január 12-i számában Babus Endre tollából származó Bírósági anomáliák Komárom-Esztergom megyében. Fordított ítélet című cikknek. A cikk – Fleck Zoltán akkor még kéziratos szövege alapján – hírt adott egyebek között arról, hogy Tatabánya körzetében öt év alatt nyolcszáz ügyben összesen 1470 személy esetében évültek el a terheltek számlájára rótt bűncselekmények a Legfőbb Ügyészség 2002-es adatai szerint. De azt is a tanulmányból, illetve annak HVG-beli összefoglalójából tudhatta meg a közvélemény, hogy Solt Pál, az OIT akkori elnöke egy 2001-ben kelt hivatalos dokumentumban megállapította: a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság „nem valóságnak megfelelő adatszolgáltatást” nyújtott be a bíróság létszámával és a személyi juttatásokkal kapcsolatosan az OIT Hivatalának.

Érdemes a továbbiakban nyomon követni a hetilapírás máig lezáratlan történetét, mert abban – mint cseppben a tenger – benne van a magyar igazságszolgáltatásnak Fleck Zoltán könyvében jelzett minden gondja-baja. A megyei bíróság elnökhelyettese és egyben sajtószóvivője, Széplaki László közleményben jelentette be, hogy a bíróság elnöke a következő eljárásokat kezdeményezte a tanulmány, illetve az újságcikk szerzőjével szemben:

1. Büntető feljelentés a Központi Nyomozó Főügyészségnél Babus Endre és Fleck Zoltán ellen rágalmazás és becsületsértés bűncselekménye miatt. Babus Endre 2008 augusztusában megtörtént gyanúsítotti kihallgatása során kiderült, hogy a rágalmazás gyanúja egyebek között azért vetül az újságíróra, mert az említett és egyéb visszásságok alapján annak a véleményének mert hangot adni, hogy a körzet büntető igazságszolgáltatásában az elmúlt években „kaotikus” viszonyok alakultak ki. Egy másik vádpont, hogy az újságcikkben szerepeltetett, egyébként az OIT statisztikai mutatói alapján összeállított táblázatban a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság a megyei bíróságok listájának utolsó helyén szerepel, annak ellenére, hogy a bíróság elnökének saját megítélése szerint ezt a teljesítménymutatók nem indokolják. A becsületsértés alapját pedig Babusnak az az értékítélete képezi, hogy Kántornét vezetői tisztségére alkalmatlannak tartja, továbbá hogy összefüggésbe hozza az elnök asszonnyal szembeni fegyelmi eljárás felmerülését a neki adományozott kitüntetés jogosságának megkérdőjelezésével.

2. A büntető feljelentéssel párhuzamosan Kántorné emberi méltóságának és jó hírnevének megsértése miatt személyiségi jogi keresetet is benyújtott az újságíró és a jogszociológus ellen. Ebben az ügyben még nem tűzték ki a tárgyalást.

3. Jogerősen lezárult viszont az elnök által kezdeményezett sajtó-helyreigazítási per. A megyei bírósági vezetőnek a Fővárosi Bírósághoz, majd másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott, nyolcszáz szavas helyreigazítási keresete összesen 13 helyen kívánta helyreigazíttatni a 11 bekezdésből álló HVG-cikket. A bíróságok végül is három állítás tekintetében kötelezték a lapot helyreigazítás közlésére. Az elutasítottak közé tartozott egyebek között annak a ténynek a korrigálására vonatkozó kérelem, miszerint az igazságügyi tárcánál néhány éve felmerült Kántorné leváltásának és egy országos igazságszolgáltatási tanácsi (OIT) biztos kirendelése kezdeményezésének lehetősége is.

4. A sajtóközlemény megfogalmazása szerint Fleck Zoltánnak és a cikk szerzőjének számot kell adnia arról is, hogy miként jutottak hozzá szolgálati titoknak minősülő adatokhoz. Ezzel a váddal kapcsolatban a jogszociológus panaszt nyújtott be az adatvédelmi biztoshoz. Megválasztott adatvédelmi ombudsman hiányában Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa – az adatvédelmi biztos jogkörében eljárva – vizsgálatot folytatott, melynek során megállapította, hogy az OIT szolgálati titokköri jegyzékének 10. pontja ellentétes az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvénnyel, így azután a törvényes minősítési eljárás hiányában nem is jöhetett létre minősített adat. Márpedig ha Fleck a kutatás során nem ismerhetett meg minősített adatot vagy dokumentumot, akkor a szolgálati titoksértés bűncselekményének Kántorné által megfogalmazott gyanúja sem merülhet fel.

5. A magát sértve érző megyei bírósági elnök nem elégedett meg az említett büntető és polgári jogi eljárások kezdeményezésével, de megpróbálta munkajogi és szakmai etikai érvekkel is ellehetetleníteni Fleck Zoltánt. Ennek érdekében levelet írt a jogszociológus munkáltatójának, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara dékánjának, illetve az egyetem rektorának. Ebben azt állította, hogy a tanszékvezető még nem publikált, tudományos kutatás eredményeként született dolgozatának nyilvánosságra hozatal céljából egy hetilap rendelkezésére bocsátása ellentétes az oktatókkal és kutatókkal szemben támasztott munkaköri és etikai elvárásokkal. A Jogi Kar vezetői határozottan visszautasították a kezdeményezéssel való foglalkozást, a Kari Tanács pedig – hét oktató kezdeményezésére – a következő szövegű állásfoglalásban reagált az elnök asszony által kilátásba helyezett eljárásokkal kapcsolatban: „A tudományos kutatás szabadságára tekintettel megütközésének ad hangot amiatt, mert egy hazai állami intézmény vezetője egy tudományos művel összefüggésben a Központi Nyomozó Főügyészségnél feljelentést tett és személyiségi jog megsértése miatt pert indított.”

Ez az elszomorító történet is igazolja Fleck Zoltán kötetének legfontosabb állítását: a magyar igazságszolgáltatás strukturális bajokkal küzd. Mindannyiunkat felháborítanak a naponta hallott újabb és újabb elfogadhatatlan bírósági ítéletek, mint amilyen a móri mészárlás utóbb ártatlannak bizonyult „elkövetőinek” elítélése volt. Természetesen még a legjobb bíró is hibázhat. Az azonban már a rendszer működéséről állít ki elégtelen bizonyítványt, ha erre a hibázó bíróra röviddel az elkövetett bakija után (ami mellesleg halálbüntetés megléte idején ártatlan emberek életébe került volna) rábízzák az ország nyilvánosságát ugyancsak erőteljesen foglalkoztató brókerügy tárgyalását, majd kinevezik a Legfelsőbb Bíróság bírájává. De az is a szerkezeti problémák közé tartozik, hogy miután a Legfelsőbb Bíróság – azóta leköszönt – elnöke érzékeli, hogy a magyar bíróságok a törvény hibás értelmezése miatt nem hajlandók elismerni egy társadalmi közösségek tagjainak jogát arra, hogy személyiségi jogi pert indítsanak az őket sértegetőkkel szemben (lásd ifj. Hegedűs Lóránt kirekesztős írásával kapcsolatos keresetek elutasítását), miután sikertelenül kezdeményezte a jogegységi határozatot mint a Legfelsőbb Bíróság rendelkezésére álló eszközt, törvénymódosítást kezdeményez, ami a hatalommegosztás rendszerében nem is lehet feladata. Nem kevésbé súlyos diszfunkcionális működésre utal, hogy a Gárda-per bíráját – miután egy fenyegető telefon miatt felmentését kéri – a bíróság vezetője elfogultság miatt (!) valóban fel is menti a per további tárgyalása alól. Félő, hogy hacsak a döntéshozók nagyon gyorsan meg nem fontolják Fleck Zoltánnak az igazságszolgáltatás megreformálására vonatkozó intelmeit, még hosszú ideig az ő – egyébként kiváló – kritikai dolgozatait olvashatjuk.

 

 

 

Fleck Zoltán: Bíróságok mérlegen. Igazságszolgáltatásunk újabb tíz éve. Budapest, 2008, Pallas Kiadó, 362 oldal, 3200 forint.

Halmai 2M. lev. 10. 19.

Halmai Gábor

Bíróságok: könnyűnek találtatva

 

 

Kapcsolódó írások:

Halmai Gábor: Kitüntetett jog – korlátokkal A szeptember-októberi budapesti gyűlések-tüntetések a jogalkalmazó szervek számára szinte...

Halmai Gábor: Alkotmányos rendszerváltás: remények és csalódások Halmai Gábor Alkotmányos rendszerváltás: remények és csalódások “Alkotmányos forradalom” Egy...

Jogtalanítás – Halmai Gábor: Elszabadult az alkotmányozási őrület – Pikó András interjúja – Túl vagyunk már azon a vitán, amelyet az ÉS-ben...

Halmai Tamás: Készület Halmai Tamás Készület Munkával csillapítani a kínt és reménnyel...

Halmai Tamás: Boldog nap Halmai Tamás Boldog nap Szabó T. Annának Hátamban...