Dalos György: Világvégék

 

Budapest-Berlin, 2008. október 10.

Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde után pedikűröst váltottam. Nem mintha a lábápoló hölgy rosszul végezte volna a dolgát, csak éppen túlságosan kedvelte a világnézeti témákat, mégpedig nyers dühkitörések formájában, az ellenzék legszenvedélyesebb szócsöveinek idevágó kifejezéseit ismételve. Vagyis egész pályás letámadást végzett, miközben kíméletesen csiszolgatta érzékeny lábkörmeimet. Voltam már ilyen pártközi helyzetben jobboldali fogorvosnál is, ám ott a kezelés természeténél fogva még csak mímelnem sem kellett a diskurzust. Itt a helyzetnek megfelelően opportunista módon viselkedtem, vagyis ahol kicsit is egyetértettem, hevesen bólogattam, a baloldalt érintő becsületsértő kifejezések hallatán pedig semlegesen hümmögtem.

Az új pedikűrösnő is kitűnően dolgozott, közben barátságosan beszélgettünk, a politika alig került szóba, s ha igen, liberális tárgyalópartnereknek mutatkoztunk abból a típusból, amely figyelmesen és türelmesen meghallgatja a másik véleményét, kivált, ha az hasonlít az övéhez. Megtudtam, hogy válófélben van, külön lakást alakított ki magának és gyerekeinek, éveken át két szalonban is sürgölődött, szóval keményen megdolgozott a betevőért. Most viszont azzal az ötlettel állt elő, hogy miután eredeti munkahelyén, a honvédségnél civil alkalmazottként kitöltötte a szolgálati időt, viszonylag fiatalon nyugdíjba vonul, és ezentúl mintegy mellékesen, kiegészítő keresetforrásként foglalkozik – ha szabad ilyen képzavarosan kifejeznem magamat – a lábak karbantartásával. Mert akármilyen alacsony lesz is a nyugdíj – magyarázta -, az legalább biztos. A tervet akkor kezdte fontolgatni, amikor egyre-másra hallotta a híreket az amerikai gondokról meg az itthoni banki bizonytalanságról. Amikor pedig az illetékesek sorra megtették a maguk nyugtatónak szánt nyilatkozatait, végleg megérett benne az elhatározás.

Mióta Berlinben élek, hozzászoktam, hogy valahányszor kievickélek az easyjet halkonzervszerű utasteréből, szinte azonmód megcsap a hazai rosszkedv. Ezúttal azonban nem a szokásos sirámokat vagy a kormánypárti-ellenzéki kakasviadal légköréhez illeszkedő szidalmakat hallottam, amelyekből mindig le lehetett vonni valamit, hanem mélyebb aggódást tapasztaltam, nagy bajnak az előérzetét. Ebben a szorongásban a recesszió rémképe nem úgy jelent meg, mint egy elhibázott politika következménye, hanem mint természeti erő, mondjuk a többnyire szép női neveket viselő légörvények valamelyike. A hűvös német világban, ahol a horrorhírek a médiakínálat mindennapos részét alkotják, tompább a reakció, pedig nemcsak a bulvárlapok riasztgatják olvasóikat, hanem a komoly Frankfurter Allgemeine szerint is „szakadék előtt áll a nemzetközi pénzügyi rendszer”. Ugyanakkor a politikusok nyilatkozatai szinte kivétel nélkül azt a bizonyosságot szuggerálják, hogy a mostani fenyegető katasztrófát a kormányok el tudják hárítani. S valóban: részvényfelvásárlással, hitelekkel, garanciákkal, megrendelésekkel próbálják betömködni a réseket, s a liberális évtizedek után ismét régi szerepében bukkan fel a láthatáron a megmentő állam.

A szocializmus válsága legalábbis utólag viccesebbnek tűnik a mostani kapitalista krízisnél. Élénken emlékszem még arra az 1984. eleji tévébeszélgetésre, amelyen Havasi Ferenc miniszterelnök-helyettes beismerte, hogy másfél évvel azelőtt „gazdaságunk a klinikai halál állapotában volt”. Mire a riporter, Vitray Tamás olyasmit talált mondani, hogy „a betyárját!”. Amikor a rendszer már eresztékeiben recsegett-ropogott, efféle hivatalos nyilatkozatokat lehetett olvasni: „Célunk a romlás gyorsulásának lefékezése”, nem is beszélve a már-már aforizmává lett varázsigéről: „A hangulat rosszabb, mint a helyzet.” Egyike az akkortájt gombamód szaporodó cenzúrázatlan sajtótermékeknek, az Ötlet című hetilap kis brosúrát adott ki Mit kell tudnunk a munkanélküliségről? címmel. Íme néhány alfejezet: Mi a munkanélküliség? Ki a munkanélküli? Van-e Magyarországon munkanélküliség? Szükségünk van-e a munkanélküliségre? Lesz-e hazánkban munkanélküliség? Mintha valami átmeneti influenzavírus ellen vették volna fel a küzdelmet. Pedig ami akkor ránk köszöntött, a kedélyes körítés dacára felért egy kisebbfajta világvégével.

Gazdasági dolgokhoz nem értek, az ifjú koromban elsajátított second hand marxizmusból a piacgazdaságot kizárólag mint az egyenlőség társadalmának kissé hoszszúra sikeredett előzményét, egyszóval mint befejezett múltat ismertem meg. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely negyvenéves korán túl belecsöppent egy más korszakba, mint amely addig meghatározta az életritmusát. Ennek a generációnak a fokozatos távozása teszi véglegessé az új formációt, és talán nem tévedek, ha a hazai félelmeket az aktuális, ez esetben gazdasági traumáktól eltekintve ehhez az ismeretlenbe való különös megérkezéshez kötöm.

A költők időérzéke néha jobb, mint a tudósoké vagy a politikusoké. Lám, Babits Mihály, alig harmincéves gimnáziumi tanárember 1912. május 23-án kihallja a rákospalotai csöndből a pesti véres csütörtök zajait, és a látszólag szimpla választójogi tömegtüntetés kapcsán észreveszi, hogy az ország korszakváltás előtt áll, vagy ahogyan manapság mondanák, a jövő elkezdődött:

Ó te Jövő, aki jössz és senki se sejti, hogy itt vagy;

jössz és senki se lát, jössz sűrű fátyol alatt,

mit hoztál, idegen? mit, mit viszel el? Van-e célod

vagy boros emberként ingatod útaidat?

A költő ambivalenciáját ifjúkorom tankönyvei azzal az obligát képlettel vélték elintézhetőnek, miszerint „bírálta korának hibáit, de nem találta a kivezető utat”. Szerintem valójában éppen azt a kettős érzést foglalta disztichonjaiba tartós érvénnyel, amely egyszerre fél a válságtól és annak megoldásától, a betegségtől és a gyógykezeléstől.

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Dalos György: Vulkánok és választások Berlin, 2010. május 6. Eyjafjallajökull – alig tudom elképzelni, hogy...

Dalos György: A történelem csapdái Berlin, 2011. szeptember 5. Nem szabad bízni a forrásokban. Lám,...

Dalos György: Nyár az őszben, ősz a nyárban Dalos György Nyár az őszben, ősz a nyárban Melilla-Nador-Frankfurt,...

Dalos György: Nyugállomány Dalos György Nyugállomány Budapest és útközben, november A fiatal...

Dalos György: Vízállásjelentés Dalos György: Vízállásjelentés Berlin, április 13. Ha tudósító lennék,...