A borotva éle

123456789101112131415161718192002122

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

36

37

38

39

40

41

42

43

44

45

46

47

48

49

50

51

52

53

A borotva éle

Semmi biztosíték nincs rá, hogy ha egy műszaki konstrukcióhoz tartozó alkatrészt – példának okáért egy tengelyt, ingát, kereket, pörgettyűt – felnagyítunk, más anyagból készítünk el, akkor műalkotás jön létre. A technikailag indokolt lépték és matéria megváltoztatása alighanem puszta ötlet, ami nem tévesztendő össze a műalkotás lényegi elemeként értelmezett invencióval. És ekkor az ideáról még szót sem ejtettünk. Bár Menasági Péter rendre a fenti fogásokat alkalmazza, tárgyai mégsem támasztanak semmiféle kételyt önnön státusukkal kapcsolatban. Szobrok. Ebben a minőségükben pedig nem valaminő szó szerint vett metamorfózis termékei, hiszen alkotójuk épp a morfológiai átalakulást minimalizálja. Olyan magától értetődően foglalják el helyüket e „műtárgyak” a monumentalitás szférájában, ahogy a reneszánszban és a barokkban kútmedence lett a fésűskagyló héjából, homlokzatkoronázó elem a fenyőtobozból. Menasági formái ezeknél jóval egyszerűbbek, bizonyára nem túlzás a lapidáris jelzővel illetnünk őket. (Nem mondanak ugyanis ellent a kőből való megformálásnak, jóllehet eredendően fémből lettek kitalálva.) Az őket létrehozó hatásmechanizmus azonban jóval bonyolultabb. A behatóbb elemzés a kiszámíthatóságnak és az ösztönös rátalálásnak egyaránt szerepet juttat abban a szövevényben, amiben minden műszaki és gyakorlati vonatkozás mellett a természeti formák ihletése is kimutatható. Természetin itt persze nem az organikusat, hanem az elementárisat kell érteni, úgy, ahogy a funkcionalista szépségelméletek tekintettek egykor a természeti formák geometrikus tisztaságára. Mindenesetre az kizárható, hogy Menasági Pétert a platóni transzcendentális létezők, a geometriai értelemben „tökéletes testek” világa izgatná, ahogy általában az is, hogy a formák szimbolikus rétegei foglalkoztatnák. Ezeket a szobortesteket a működés esztétikája csiszolta tökéletesre, eltávolítva róluk minden fölösleget. Ami emelkedettségüket kontrázza, az épp kijózanító hétköznapiságuk. Kevés közönségesebb dolog van egy funkciójától elidegenített féltengelynél. Ez a féltengely azonban nem talált tárgy (objet trouvée) és nem is talált forma. Borotvaélen járó képlet a fizikai és az esztétikai törvény balanszírozására. Talán az ebben is megnyilvánuló dualizmus lehet a művek kulcsa. A szobrok nagyon gyakran két darabból vannak, közöttük egy-egy ponton jön létre érintkezés. Forma támaszkodik formára, tömeg tömegre, közös pontjuk meghatározásától függ a világ rendje, áll vagy bukik a műalkotás mikrokozmosza. Ugyanakkor ez a pont nem állandó, benne sűrűsödik az elmozdulás és alakváltás minden lehetősége. A mozgó pont pályája – mint lehetőség – ugyanúgy része a műnek, mint a két test, melyeknek felületén az érintkezés létrejön. Fizikailag nem történik semmi különös: a gravitáció teszi a dolgát. Művészetelméletileg viszont szinte tapinthatóvá válik egy fogalom: az itáliai reneszánsz teóriákból ismert disegno, a nyomot nem hagyó rajz, az idea rögzült váza. A forma így két helyen lakozik. Egyrészt a kőben, másrészt a tudatban. A szobornak két érvényes állapota van: stabil és mobil. A pólusok között időnként feltűnik egy harmadik közeg, a befoglaló űr alakját felvevő víz. Tükröz, és a kőmegmunkálás Max Bill-i perfekciójának köszönhetően tökéletes pontossággal rajzol. Eközben pedig elmossa a konkrét és elvont minőségek abszurd dichotómiáját.

 

Várkonyi György

Várkonyi 1. lev. 10. 22.

Menasági Péter szobrai

Spirál-tál I.

 

Fotók: Molnár Zoltán

Külön kerék I.

Kozmogónia (részlet)

Elfordulás

Külön kerék II.

Tengely I.