Bán Zsófia: Privátproteszt

 

Itt van az ősz, itt van újra. Vége az eper-, a meggy-, a Balaton-, a henye- és uborkaszezonnak, a meleg miatt hidegre tett gondolatok, vágyak, célok és indulatok szezonjának. Idő van – konkrét és átvitt, privát és kollektív értelemben egyaránt; ideje szembenézni bizonyos elköteleződésekkel, elvekkel, célkitűzésekkel, kudarcokkal és sikerekkel, félelmekkel és vágyakkal. Mintha valami ilyesmit sugallna Eperjesi Ágnes legújabb műve, a Private Protest című könyv (lásd még: „művészkönyv”), mely öszszesen négy számozott és aláírt példányban készült. S noha mindez, itt és most, elvileg könnyen lehetne olvasható az aktualitások szintjén, Eperjesi műve mégis nagyon hangsúlyosan a privátszférából indul ki, s csak a művé válás során válik kollektív szinten is értelmezhetővé. A mű egy korábbi akció továbbgondolásából született, amennyiben 2007 tavaszán Eperjesi egy Protesta című, utcai akciót, illetve négylépcsős tüntetéssorozatot hajtott végre Buenos Airesben, egy olyan városban, ahol a politikai tüntetéseknek nagy hagyományuk van. A sorozat első fázisában egyedül ment ki a – számára tökéletesen idegen közegben lévő – utcára egy „Protesta” feliratú táblával, mellyel saját, legszemélyesebb érzései mellett avagy ellen tüntetett. A második fázisban beszédbe elegyedett azokkal, akiknek feltűnt ez a magányos és talányos táblavivő, és megpróbálta rábeszélni őket, hogy gondolják végig, min szeretnének változtatni, és mik volnának azok a dolgok, amiért publikusan is kiállnának/tüntetnének. Néhányukról fényképet is készített a tőle átvett táblával a kezükben, s arra kérte őket, hogy közben gondoljanak arra, amin változtatni szeretnének, vagy éppen olyasmire, amit változtathatatlannak gondolnak, de nincsenek megbékélve avval. A harmadik fázisban aláírásokat gyűjtött megváltoztathatatlannak hitt, valós vagy lelki jelenségek ellen. Végül az utcán valóságosan demonstráló emberek jelenlétét az ő saját akciója eredményeként értelmezte, azaz az ő akciójukat (cselekvésüket) kisajátította a saját akciója (cselekvése) számára. Csakúgy, miképpen egy jól ismert politikai gesztusrendszert, a tüntetés és aláírásgyűjtés gesztusrendszerét is kisajátította a maga művészi, illetve művészetpolitikai céljai számára. Később Budapesten megismételte az akciót, majd a két tüntetéssorozatról készült fotódokumentációt, valamint a néhány, már beérkezett személyes, ámde anonim módon, írásban elküldött gondolatot, érzést kiállította 2008 elején a Képíró utcai Labor galériában, ahol egy dobozban gyűjtötte a további, ott helyben írásba foglalt, s a felkérés nyomán számára felajánlott „önszembenézéseket”. Íme a felkérésből egy részlet: „Arra kérlek, képzeld el magad, amint tüntetés-táblámat tartod a kezedben. Képzeld el, hogy elindulsz vele. De nem kifelé, az utcára, az emberek közé. Hanem befelé, önmagadba. Oda, ahol teljesen egyedül vagy. Befelé, egészen addig, amíg összeáll, kitisztul, miért is van a kezedben ez a tábla, mi az, ami ellenedre van, mi ellen tiltakozol, talán önmagad ellenére, mi az, amit megváltoztathatatlannak hiszel, mi benned ez a tehetetlen düh, mi az, ami fáj. Így válik világossá számodra a táblád »felirata«.”

A Private Protest című könyv végül a két, Buenos Aires-i és budapesti tüntetésakció fénykép-dokumentációjából, valamint a felkérés nyomán beérkezett válaszokból állt össze. E válaszok között, nem mellékesen, olyan művészkollégáktól származó, azaz válaszképpen általuk elküldött fényképek is találhatók, amelyek saját, korábbi akcióikat örökítették meg, melyek szintén a tüntetés gesztusrendszerét használták (így pl. Tót Endre „TÓTálÖRÖMÖK”, Genf, 1976, „Örömdemonstráció”, Bonn, 1979; Komoróczky Tamás „Cuba libre”, 1994; Galántai György „Tavaszi akció”, Balatonboglár, 1973 vagy Szombathy Bálint „Lenin in Budapest”, 1972). Ily módon Eperjesi, e művészek közreműködésével, egyúttal bele is helyezi művét egy bizonyos lokális művészi hagyományba, a neoavantgárd hagyományába, amelyet aztán a saját művészi nyelvére fordít le, illetve a saját művészi céljai számára sajátít ki. Hiszen e korábbi műveknek jól érzékelhető politikai szubtextusuk volt, a művészet eszközeivel reflektáltak bizonyos konkrét, valóságos politikai helyzetekre, állapotokra – s itt a politika a fogalom hagyományos, mifelénk leginkább használatos értelmében értendő. Eperjesi művének (az akcióknak és a könyvnek) éppen ez az egyik hangsúlyos változtatása, nevezetesen hogy a politika fogalmát kiterjeszti egy sokkal szélesebb szférára, a személyes, individuális cselekvés szférájába, azaz a magánszférába. A rendszerváltás előtti politikai rendszerben a nagypolitika elől az egyén éppen az apolitikus magánszférába menekült, a jelenkori demokratikus struktúra pedig arra ad lehetőséget, hogy a személyes cselekvési szféra is politikává váljon (lásd például identitáspolitika, környezettudatosság, fogyasztói szokások, életstílus stb.). Eperjesi művének éppen ez az egyik, világosan megfogalmazott állítása: hogy a privát politika az önreflexióval kezdődik; hogy a saját magunkkal, a saját vágyainkkal, félelmeinkkel, idegenkedéseinkkel és szorongásainkkal való szembenézés lehet az első lépés egy egymással kommunikálni tudó társadalom felé. Azt sugallja, hogy a dialógust először saját magunkkal kell kialakítanunk, saját magunkkal kell kapcsolatba lépnünk ahhoz, hogy másokkal is szót tudjunk érteni. A Private Protest szövegei éppen e láthatatlan lelki folyamatokat teszik láthatóvá. Azáltal, hogy e gondolatok kimondatnak (leíratnak), a cselekvés szférájába kerülnek – a szó megszűnik puszta szónak lenni, és performált tetté válik. „Megváltoztathatatlannak látom a félelmet. Félelmet a naponta egyedül elvégezhetetlenül soktól. Félelmet attól, hogy így nem marad idő és erő. Félelmet a magánytól.”; „A szorongásfokozó tényezők általános jelenléte ellen tüntetek.”; „Tüntetek, ha kell, egyedül, az individualizmus ellen.”; „Mindig akartam gyereket, mert nőként ezt létfontosságú tapasztalatnak tartom. Sose akartam gyereket, mert a saját kételkedésemet nem akartam továbbadni neki. Győztek a hormonjaim a józan ész megfontolásai felett. A gyerekemet boldogtalannak látom, és ezért mindennap megváltoztathatatlanul felelősnek érzem magam.”; „Milyen károkat okoznak a rossz tanárok (orvosok, papok stb.) a hamis bizonyosságokkal!”; „Nem tiltakozom.”; „Tiltakozom az ellen, hogy eszköze legyek azoknak, akik eszközzé akarnak tenni. Nem tiltakozom az ellen, hogy eszköze legyek azoknak, akik nem akarnak eszközzé tenni.”; „Dögöljön meg Sassné!”; „Én a táblák ellen tüntetek. Elsősorban a test táblái ellen. Szűnjön meg minden, ami korlátozza a női test szabadságát. Ha a test felszabadul, a szellem is szabaddá válik.” – és így tovább, hosszan sorjáznak a hol komolyan, hol játékosan-dacosan megfogalmazott beszédaktusok, melyek egyfajta diszkurzív etika szerint azt a célt hordozzák magukban, hogy létrejöjjön az ön- és egymás értése, azaz a kommunikáció.

Egy kommunikációdeficites társadalomban egy ilyesfajta művészi gesztus erőteljesen elkötelezett művészetet produkál. Politikus, a szónak a szélesre tárt, köznapi értelmében, ami nem napi pártpolitikára, hanem az empátia, a megértés és együttműködés, valamint a szolidaritás megképzésére irányul. S ennek az első lépése, sugallja a Private Protest, az aktív önmegértés, az önfeltárás, mely folyamat eredményeképpen e tudásnak következménye is van/kell legyen. Eperjesi, aki máskor is készített már művészkönyvet (pl. Családi album, Szorgos kezek, Timbre Azul) ebben az esetben oly módon változtatja meg e műfaj szokásos működésmechanizmusát, hogy egy általában zárt, rendkívül limitált szférában hatni tudó műfajból public art-ot csinál, amennyiben kiviszi az utcára, a köztérre, és igyekszik mindenkit aktívan (tett-legesen) bevonni, aki kapcsolatba kerül vele. S aki nem hajlandó kapcsolatba kerülni (vagy aki viccre veszi), az is akarva-akaratlanul cselekszik, választ, tiltakozik – és ezzel kénytelen magában elszámolni. Egy olyan mű, amelyik a privátot publikussá teszi, releváns módon kapcsolódik nemcsak a kortárs művészet azon vonulatához, amely ugyanezt teszi (l. például a test-művészet különféle változatait vagy az önéletrajz/napló-szerű műveket), hanem a kortárs internetkultúrához is, melynek egyik fő jellegzetessége éppen a nagyon privát szféra publikussá tétele, azaz egy olyan közszféra létrehozása, amelyik új köntösbe öltözteti a habermasi kommunikativitáselméletet, valamint új értelmet ad az állam, a piac vagy a különböző szervezetek által nem leuralt életvilág fogalmának. Eperjesi e munkája mintha nagyon is rímelne azokra a gondolatokra, melyeket Susan Sontag nem sokkal a halála előtt fogalmazott meg: „Nem az elidegenedésről akarok szólni. Én nem érzek ilyesmit. Engem a legkülönfélébb szenvedélyes elköteleződések érdekelnek. Minden írásom arról szól, hogy légy komoly, légy szenvedélyes, ébredj fel.”

Egy ilyen handmade könyvészeti műnél persze óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy vajon mi történne vele, ha sokszorosítanák, ha be/kikerülne a könyvpiacra, azaz ha (viszonylag) széles körű forgalomba kerülne. Vajon csökkenne-e ereje, aurája, különössége, illetve vajon sikerülne-e ily módon nagyobb hatást elérni vele? Nem tudom, talán ki kellene próbálni. (Tiltakozom a „nem tudom” ellen.) Mindenesetre, addig is, amíg ez nem következik be, a négy példányt felfoghatjuk a könyvpiac önkényes törvényei ellen való privát protestálásként.

(Nos, alakul-e már az a saját tábla?)

Tiltakozom a zárójel ellen.

 

 

 

Eperjesi Ágnes: Private Protest, művészkönyv, 2008.

 

 

Kapcsolódó írások:

Bán Zsófia: Hatalmat a képzeletnek Bán Zsófia Hatalmat a képzeletnek You may say that...

Bán Zsófia: Szabadság, megeszem (Taxidermia. Rendezte Pálfi György. Forgatókönyv Parti Nagy Lajos, Pálfi György, Ruttkay Zsófia. Operatőr Pohárnok Gergely. Szereplők Koppány Zoltán, Trócsányi Gergely, Stanczel Adél, Hunyadkürthy István, Dengyel Iván, Znamenák István, Nagy Mari, Blaskó Péter, Balkay Géza, Tóth Anita. ) Bán Zsófia Szabadság, megeszem Pálfi György új nagyjátékfilmje, a...

Bán Zsófia: A diverzáns Bán Zsófia A diverzáns Talán nem túlzás azt állítani,...

Bán Zsófia: „Őrült beszéd, de van benne rendszer” Bán Zsófia „Őrült beszéd, de van benne rendszer” avagy...

Bán Zsófia: Lótek (Videospace Budapest Galéria, 2009. szeptember 12. – október 24. Kurátor Eike Berg.) Ha minden nyelvi konnotációja ellenére mégis értelmes, sőt értékes tevékenységként...