A Mozgó Világ internetes változata. 2008 október. Harmincnegyedik évfolyam, tizedik szám

«Vissza

Darányi Sándor: Majdnem

 

A Kex akkoriban annyira nem a Citadellában játszott,

hogy még nem is létezett. Baksa-Soós

a Goldbergerben alapította a Buxa együttest éppen, s nekem

kellett volna a zongoránál ülnöm, ámde elfogott

a pánik, játszottam az eszem, telefonálgattunk

egymásnak, mígnem megúnta, s legközelebb

az apja vette föl, azt mondta, Jancsika a vécén

ül, várjam meg. Félóra múlva letettem, addig azonban

hallgattam a nővérei fecsegését, mindazt, amiből

később A család lett, s lassacskán felfogtam, milyen

kimaradni a nyárból.

 

 

Lakások

Az egri piacon juhtúrót vettünk meg kenyeret; nagyanyám kislábosában –

tíz centi az egész, akár egy babazsúrból – kikevertem paprikával, azt ettük;

több pénzünk nem volt. A sátor vörösében, a hajnali Nap

fényénél már a tanárképző várta, nem is figyelt rám; és

ahogy ült ott kitárulkozva előttem, arra gondoltam,

mennyire végesek lehetőségeink.

 

A költő nem az utcán találja a témáját, hanem megteremti:

folyton kiollózza magából, akár egy embriót, akit az élet

felejtett benne, formát a homokban. Az a kétszemélyes vászon kutyaól

volt első lakásunk, hogyne vettem volna hát zokon,

mikor kölcsönkérte egy kolleganője, csak ide Bulgáriába,

ahonnan aztán disszidált Isztambulon át.

Mindez rögtön azután történt, hogy elterjedt a hír, Magyarország

kérni fogja felvételét a Szovjetúnióba – új tagköztársaságnak

maradni mi se akartunk, akkor először mondtam ki, eredjünk innét.

A második egy hat négyzetméteres szoba Gödöllőn, az Erzsébet-

park mellett a gesztenyefasorban; egy ágy volt benne,

egy dohányzóasztal,

– azon írtam -, meg egy kis beépített szekrény; el is fért benne

mindenünk. Utána egy évvel Zs. azt javasolta, költözzünk hozzá,

szálljunk be a rezsibe, időnként majd elmegy moziba; végül anyámék

konyhájában.

 

 

Idill

Amikor utoljára beszéltünk, Z. még mindig jó volt hozzám, unszolt, hogy el tudna helyezni az Irodalomtudományiban, de a sorsom meg volt írva.

Abból a még tantuszos fülkéből a János-kórház előtt, ahonnan hívtam, egy nyújtózkodó lány szobrára lehetett látni, a buszok korma közt arra a szép meztelen testre, mely deklasszálódásom örvényeként nyílt meg képzeletemnek.

Visszafelé szaladni persze az időben is lehet; és Z. nagy kedvvel mesélte az egész ásatásnak (zöld kabátjában hajlongó jegenye, sálja lobogott a szélben) Petneházy történetét, aki 1686-ban nem sejtette, hogy ő fogja lelőni a budai basát, annál kevésbé, mivel túl korán tört be a falakon, az ostromlókat megelőzve, mire a törökök gyorsan felakasztották egy fügefára, csakhogy hamar munka ritkán jó, amilyen hórihorgas volt, lábujjhegyen kihúzta, míg levágták; ahol ez történt, egy seggbelőtt agár csontvázát is megtaláltuk, ott fúródott be a nyílhegy a farokcsontja mellett. Később Z. hazament a kisfiához, aki törött gerincű hörcsögöt tologatott az asztalon, akár egy taligát, mi pedig ott maradtunk a rommezőn, a turul tövéből bámultuk az alkonyi Pestet, a mormoló túlparton a Fehér Ház lángoló ablakai, és G. azt mondta, „Milyen jól lehetne innen lőni aknavetővel”, mire Pali bácsi álmatagon felelte: „Tudnám is kezelni…”

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Darányi Sándor: Halványuló önarckép Darányi Sándor Halványuló önarckép Az ember drogfutárként kezdi,...

Darányi Sándor: Dávid; Ária és kuplé; Ehhez a testhez nincs közöm Valamit elkavartunk, ott feledtük A tisztáson, ahova nem találunk Többet...

Berniczky Éva: Majdnem Félix Berniczky Éva Majdnem Félix Novemberre már megint forradalmat ígértek...

Rainer M. János: Könyv a (majdnem) semmittevésről Rainer M. János Könyv a (majdnem) semmittevésről Kötete tárgyát...

 

© Mozgó Világ 2008 | Tervezte a PEJK