Kiss Judit Ágnes: Drezdai napló

 

1

Drezdára őszi köd szitál,

Reménytelen, mint én magam,

A város lassan eltűnik

Köveivel, házaival.

 

Most nem szokatlan, otthonos,

Mert ismerős az érzet is:

Egyszerre búgó, tompa hang,

Egyszerre keserédes íz.

 

Az októberi ég alatt

A spleentől felpuhult kedély

Önsajnálatba fúl, mire

A ködszitálás véget ér.

 

Most jólesik, most ez se baj,

Most jó nekem, hogy itt vagyok,

A félelem, mi szétfeszít,

Most csendben lüktet, nem sajog.

 

2

 

És napsütés. A fény súrolta utcák,

vad színekkel a szél cibálta fák

a tested négyzetcentiméterenként

más és más, sós és fanyar illatát

idézik fel, ahogy hazafelé

tartok a mindig megszokott úton.

Viszlek magammal a bőröm alatt,

mint a langyos őszt. És most már tudom:

ebben a városban nekem, veled,

nemcsak túlélnem, élnem is lehet.

 

3

 

Először még csak annyit veszel észre,

hogy nem voltál kinn vécén napok óta,

vágyni kezdesz bármilyen édességre,

aztán egyszer csak mintha harang szólna

 

 

a fejedben, lüktet, mikor felébredsz,

majd napközben nyomássá csillapul,

még mindig kába vagy, azért nem érzed,

a tüneteid mögött mi lapul.

 

Egyre nyúzottabb arc néz a tükörből,

szemed alatt elsötétül az árok,

a csontjaidra fonnyad szürke bőröd,

ahogy a víz alóla elszivárog.

 

Már innod kell, hogy tudj aludni este,

először egy sört, aztán kettőt, hármat,

ki minden gyenge pontodat kileste,

a honvágy most alattomosan támad.

 

4

 

Most megtanulok mindennek örülni,

mondjunk egy helyes német mondatomnak.

A lélek kétségbeesetten gyűjti,

mi jóra várhat ma, mi jóra holnap.

 

Ma például tudtam kakilni végre,

a futást is öt percnél tovább bírtam,

és Dávid azt mondta, meghív ebédre,

ha jó voltam, és ma éjjel se sírtam.

 

Ebben a vadul idegen világban

az ember újra kisgyerekké válik,

és nyűgös lesz, vagy bőgni kezd, ha fáradt,

s az anyanyelvén se számol el százig.

 

Minden napra jut kudarc egy falatnyi,

s a kis szégyen is órákon át éget.

Nagyobb lecke magam így elfogadni,

mint bevágni a rendhagyó igéket.

 

5

 

Én jobbágy nem tudok uraság nyelve.

Én beszélem csak nur ein bisschen deutsch.

A hivatalba egyedül nem merek

be, az utcára sem ki egyedül.

 

A boltban mást adnak, mint amit kértem.

Nem direkt, csak biztos rosszul mondtam.

És összeröhögnek a hátam mögött,

mikor az ajtón farkbehúzva ki.

Én szolga ért gar nichts, mit uraság mondsz,

nem lázadásból semmi nem teszem.

Én próbál tanulok ganz Tag oder was,

csak öreg én már iskolába jár.

 

Én nem szólom most már egy szó se nicht mehr,

csak mosoly, meghajol, csak bólogat.

Én van cseléd, mindig csak néma bábja,

nem kell már semmit, pénz se akarom,

 

csak nyavalyás országfalumba vissza,

műveletlen cselédfajtám közé,

senkitől értett különös nyelvemhez,

dalaimhoz, csak szeretnék haza.

 

6

 

homok az idő, lassan csordogál,

és végül nem lesz sem ország, sem város,

a tanult nyelv szavanként elszivárog

a tudatból, míg a nyirkos homály,

a bőr alá ivódik a halál.

 

mert végül kendő kerül minden állra,

és pénzérme lesz majd minden szemen,

elsüllyed mind, mi megmenthetne, nem

marad senki, ki vele harcba szállna,

talán csak egy. talán a szerelem.

 

7

 

Mit hagyok itt? Például az Alaunparkot, ahol lelegeltem a csipkebogyót

a bokorról,

A patakot és mellette az erdei ösvényt, ahova kimentem futni, ha néha tehettem.

Hétköznapokon a kávét meg a süteményt, amit ettem reggel a nyelvsuli nagyszünetében,

Vagy a tangótanfolyamot, amin féltem, mert sose értettem meg, amiket ott magyaráztak.

Azokat az arcokat, akiket kedveltem, noha nem tudtunk igazán két szót se beszélni,

És aki éppúgy sírt a hazája után, mint én, Esztit, a karjában a kisgyerekével.

Azt a lakást, aminek a végén nem volt már annyira idegen szaga, amikor hazaértem,

Benne az első kísérletezéseimet is együtt élni tanulni egy új szerelemmel.

 

És mit viszek el haza vagy az útra magammal? Megszámolni se sikerül a csúfat, a szépet,

Egy bőröndbe, ha mind bepakolnám, az a varrásai mentén végig szétrepedezne.

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Kiss Judit Ágnes: Parodosz Kiss Judit Ágnes Parodosz Már megtanultam úgy állni a...

Kiss Judit Ágnes: Áldás Kiss Judit Ágnes Áldás Legyen erős, mint erős a...

Kiss Judit Ágnes: De büszkén Kiss Judit Ágnes De büszkén A fürdő, a konyha,...

Kiss Judit Ágnes: Önarckép Önarckép Egy kövér nő ül a ligetben, Az a kövér...

Kiss Judit Ágnes: Irgalmasvérnő visszatekint Kiss Judit Ágnes Irgalmasvérnő visszatekint Voltam már elhagyatva, meg...