Molnár Gál Péter
Lear ás
Ásnak a Lear királyban. Boltban árult, valódi ásót belenyomnak a földbe. Halomba lendítik, amit ásóra vettek. Erővel belevágják élit a földbe, lábbal hozzásegítenek. Mélyül a verem, növekszik a halom. Nem tettetik a munkát, miként Hamlet-előadásokban a kinyitott színpadi süllyesztőből odakészítette homokot szór ki lapáttal az 1. és 2. sírásó. Ljubimov Hamletjében a szín elejére hordott homokot lapátolta a két sírásó, mindvégig nem engedve elfelejteni, hogy Hruscsov közeli halála kétségessé tette a trónutódlást Szovjet-Dániában.
Történik - Britannia helyett - a Szentkirály utcai Károlyi-palota hátsó kertjében. Korábban is érintkezett a ház színháztörténetünkkel. A háború alatt Károlyi Józsefné Wenckheim Daisy - a kis-Madáchot létrehozó, 25 éves tulajdonos Károlyi István édesanyja - bújtatta itt Zilahy Lajost meg a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet. Ők az ostrom után a palota első emeletén megalapították a Magyar-Szovjet Baráti Társaságot. A közelmúlt történelmének heves hullámveréseiben Szent-Györgyiék viszontbújtatták bújtatóikat. A Learhez passzol a palota előtörténete. Ki bújik és ki kit bújtat?
Kellékek: két ásó, négy lapát és a Bolondnak kis gereblye és kis ásó. Valamint üres konzervdobozban naponta válogatott kövér giliszták.
Zsótér harmadjára rendez Leart.
2002: Lír király a főiskolán tükörfal előtt. Lecsupaszított Lear. Szövege csontra húzva. Lemeztelenített testekkel.
Hajduk Károly volt a fejedelem. A II. részben Bartsch Kata, Csonka Szilvia. A holtakat behányták egy csapzott, felhajtható dívány ágyneműtartójába. Kopott heverőn feküdtek az egymásra dobott testek. Lábak, fejek, karok. Össztársadalmi hekatomba a garzonlakásokba illő gyári heverőn. Fegyelmezett tömegszerencsétlenség. Időnként egyik-másik hulla fölemeli fejét, és Learként szól: szétosztották a tragikumot, a megrendülést, a megaláztatást, az elbírhatatlan nyomorúságot. A tömegszerencsétlenség látványa a variabútoron: tömegtragikum.
2007: Lear Szegeden. Semmi nem szólt a tragédia színrevitele mellett. Sem az igazgató szándéka. Sem a társulat színészi anyaga. Sem a címszereplő Király Levente színészi múltja, sem egészségi állapota. Kettő szólt mellette: Zsótér akarata, valamint Király Levente tehetségének mérete. Az előadás nem a hatalmas fejedelemről regélt. Inkább Tschöll Keresztély, királyi üvegező hajolt levesestálja fölé családja körében. Édi, Hédi, Médi helyett Goneril, Reagan és Cordélia a lánya. Mint ismeri fel nyugdíjba menetele után egy koros ember a világ mindaddig előtte elrejtőző természetét.
2008: a kertben egy tölgyfa alatt ássák a földet. Mellette másik gödröt ásnak. Fokozatosan kiviláglik a keservesen végzett munka célja. Nemcsak menedék a szavak és szenvedélyek természeti vihara elől, de sír is. A szereplők saját sírjukat ássák. A játék teljes hosszában készül a szereplők sírja. A sír felé tart mindjük élete.
A tölgy lombjai mögött, a szomszéd kertben álló platán ágai között valami világos villan. Nem biztos, ember kapaszkodik-e az ágak között, vagy erős figyelem vonzza tekintetünket a platánfa levelei közé. Innen kászálódik elő, vagy leröppen a fáról egy Puck vagy Ariel. Ő a király bolondja. Emberfeletti képességű természettündér. Átlát hívságos cselekedeteken. Túlvilági tudással ismeri a jelen buktatót és a bekövetkező siralmas végzetet. Józan László megidézi Grigorij Kozincev Lear királyából (1971) Oleg Dalt, a nyurga, kopasz ukrán parasztfiú játszotta szuperérzékeny parasztfiút.
Nyolcvan éve úri társaságok megkerülhetetlen vitatémája volt a frakkos Hamlet kérdése. Hevesi Sándor, aki nemcsak alaposan értette a színjátszást, de még bölcs ember is volt hozzá, azt kérdezte: honnan veszi elő Hamlet a kardját, ha frakkban játssza a fejedelmi dánt? A modern ruhákban előadott Shakespeare-nek nem az a kérdéses pontja, honnan húzza elő kardját, hanem honnan veszi előadásához a színész a szenvedélyt.
2008: Petrik Andrea az öreg Lear. Manökennek láttam először Esterházy dramolettjének színpadi divatbemutatóján. Szerepe szerint mindent megmutatott, le-lecsúsztatva magáról holmi műszőrmét. Mindent megmutatott, kivéve színészi tehetségét. Fegyelmezett volt, hidegvérű a színészgyalázó feladat teljesítéséhöz. Látszott: milyen. Nem látszott: mit tud.
A király színre léptének nyolcadik mondata: „Menten mászunk a sír felé." A halálozás szempontjából gyerkőcök és kisleányok ezt a feltartóztathatatlan sír felé csoszogást teszik átláthatóvá, megélhetővé. Lear tenyerében vonagló gilisztákat tartva morfondíroz. Kiabálás nélküli hangerővel adományozza tenyeréből kis sárgolyóvá gyúrt birodalma háromra osztott részét. A sárgolyóbisok előrelátó metaforái annak, mennyit is érnek valójában. Nem szavalja fölháborodását a király, hogy nagyobb leányai rangjáról lemondva nem tisztelik továbbá. Az eltemetett tetemet elfogyasztó férgek az elmúlást hangsúlyozzák. „És te mégis / Testem, leányom, vérem vagy" - szól a kezében araszoló férgekhez (II./4.).
Lassanként ismeri fel csak a világ eddig előle elrejtőzött mozgásait. S ahogy rátalál a kertben felnyúló fákban és a valóságos, frissen ásott földben a természetre, a természetben felismeri az emberi természetet.
Egyetlen alkalmat kap Petrik Andrea a hagyományokhoz igazodó drámai elbődülésre, hogy játékosan jelezze, nem azért nem ordítja Vörösmarty verseit, mert nincs kellő orgánuma, hanem mert fontosabb a szöveg értelme a színész vokális képességeinek mutogatásánál. A viharban felordító Lear sem a tradicionális színpadi bőgés. A színinövendék hiteles szenvedéllyel támasztja alá a hangja szélességét megmutató kifakadást.
Zsótér - a Gaál Erzsivel közösen elkészített nyíregyházi Dantonnal (1990) kezdődő - rendezői munkássága 18 év alatt egyre gyorsuló ütemben próbálja megfosztani a magyar színjátszást a német szavalómodor befolyásolta rikácsoló pátosztól. Kiirtja a bécsi Burg „nagy stílusának" Laudon utcai másodkézből kapott hagyományát. (Évszázada fogalmazási ócskaságnak tartották, színésznemzedékek őrzik máig rozsdás eszköztárát.) Felrázni igyekszik a játszókat az örökölt és felvett kényelmes színészet személyiséget elrejtő, a játékot maszkírozott hangon, kölcsönkönyvtári taglejtésekkel, önmaga orgánumában kéjesen fürdőző semmitmondásaiból. Színészeit edzi a szövegpuffogtatás helyett az értelmes elsőszemélyes közlésre. Az embernek ember általi ábrázolására.
Működése első akrobatikus szakaszában nagy erőkifejtést és összpontosítást igénylő fizikai feltételek közé tette színészeit. Motorkerékpáron hozta színpadra (Woyzeck), traverzekre mászatta őket (Titus Andronicus, III. Richárd megkoronázása), szőnyegfalba vert ácskapcsokon kellett függeszkedniük (Rettegés és ínség), trapézmutatványokat kért tőlük (Faust, A vágóhidak Szent Johannája, Az iglic). Akrobatikus számok között nehéz patetikusan szavallani.
Következett az ülőszínházi korszak. Szemközt a nézőkkel zsinórban ültek az előadók. A régi németből kölcsönzött színházi nyelv szerint: snurban. Minimális taglejtésekkel, helyükre szögezetten. Zsótér mozgásukban korlátozott színészeiről rendszerint eszembe jut a híres anekdota, mely szerint mesternője a későbbi híres tragika karját cérnával odakötözte jelmezéhez, meggátolva túlmozgását, hogy ne emelgesse a vers ritmusának megfelelően. Az előadás végén a tanítvány elkedvetlenedve jelentette, nem bírta megtartani önmérsékletét: a cérna elszakadt. Mesternője megnyugtatta: ha az igaz szenvedély elszakítja a cérnát, jó úton jár.
Elválnak legutóbbi rendezései. Bár megőrzik a Zsótérra jellemző színpadra írás kalligráfiai jellegzetességeit. Előadásairól elterjedt a jeges kiszámítottság híre. A megfontolt hidegség, szemben a szokásos csurgó humanizmussal, elcseppenő érzelmességgel. A fegyelmezett páncélzat alatt visszafojtott szenvedélyek őrjöngtek.
Utolsó rendezéseiben fölbukkant a megrendült részvét. Az eszét vesztett világot a korábbi kemény szigor helyett gyengéden szemléli.
Kevés figyelmet fordítottunk állandó alkotótársával, Ambrus Máriával kialakított vizuális világértelmezésére. Közösen létrehozott előadásaik sosem követték a „korhűséget". Büchner Woyzeckjének hátterében (a darab keletkezési idejével) anakronisztikusan Keith Haring grafikája volt látható, Hauptmann Henschel fuvarosának közepébe belopták Albrecht Dürer Paumgärtner-oltára középső tábláját, a kecskeméti Kurázsi háttere a palermói Garibaldi Színház lepusztult belsejének látványa, Hans Henny Jahn III. Richárd-variációjához szoláriumágy és strandkellékek, máskor világító rekamié tartozik a drámai személyekhez, Kékes televíziókészülék és radiátor a Galilei életénél, hozzá Caravaggio-idézetek, a tündérek kerékpározó, tupírozott bolti lányok Britten Szentivánéjijében, a Penthesilea háttere a Feszty-körkép, Wawel várát a Wyspiański-rendezésben mesekönyv-leporellók keretezik. Látszólag összekeverednek az idők. Korántsem annak érdekében, hogy „örök" érvényességet szenvelegjen az előadás. Minden rendezésben félreérthetetlenül leszögezi: nem a múlt időről beszél, hanem a mai máról, a kortársi jelenről.
A gyengédség felé tartott a premierpukkasztó, bérlőborzoló vígszínházi Kék madár is. Elfogadásához a nézők nem voltak eléggé ártatlanok, sem elég fiatalok. A József Attila közönsége (váratlanul) örömmel vette a komisz fogalmazású Öreg hölgyet, holott a színház legsikeresebb művészi csúcseredménye a tolóablakon ki-be mászkáló, a 19. század végén működő francia körúti szerkezetek copyrightjával dolgozó A miniszter félrelép.
Az Ódry színpadára ültetett nézők elé zsúfolt Weöres-Octopus a szenvtelenség látszatát is kerülő megrendültséggel vette tudomásul a világot. A Lear3-nál felerősödött a tragédia humora. A kijátszott komikum. Zsótér kiszabadult a klasszikusok megfélemlítő hatásától. Nem guvasztja szemét romantikusan. Rusznák András hűséges Glostere tartózkodóan, szemérmes érzékenységgel közlekedik, de olyan, mint az ipari fellendülés áldozata. Száműzött, sors sújtotta gróf, de inkább kortársi hajléktalannak érződik. Cordélia (Trokán Nóra) a fal tetejéről lábát lógatva figyelemmel végigkíséri a tragédia teljes lefolyását. Nem száműzetésben, nem az öltözőjében tölti a szerepe közepén tátongó hatalmas lyukat: néma, de beszédes tekintetű résztvevője a cselekménynek. Nem nélkülözi a humort, hogy egy főszereplő ott is van, meg nincs is ott. Edmund szerepének elejét a rendező Klemm Viktorra és Majorfalvi Bálintra osztotta. Klemm a szó, Majorfalvi a gesztus. Klemmből folyik a vers, Majorfalvi ábécés taglejtéssel, teátrálisan illusztrálja a szavakat.
Kétszer merít a rendező önmagától. Oszvald, Goneril udvarnoka női szerep lett: Réti Adrienne legyilkolását követően karjának hajlatába fúj gyermeteg belefeledkezéssel. A szegedi Oszvald a szín közepén szeleket eregetve haldoklott. A méltatlan elhullott - szemben a tragédia nemes legázoltjaival - élettani szürnaturalizmus megbíráltja lesz. A tragédia többi elesettje a megásott két sírgödörbe hullik. Földet szórnak rájuk. A Lír királyban ágyneműtartóban végezte a király. A kerti elásás sem mentes a humortól, hiszen ez csak színjáték. Mégis torkon kapó az eleven világ elhantolása. A színházi előadások végén fölkászálódnak a halottak, leporolják jelmezüket, és függöny elé mennek megköszönni a nézők tapsait. A színiiskola kertje azonos lett a kerttel. Díszlet helyett valódi földhányás, öntörvényű giliszták, önmagukért összpontosítással jótálló növendékek. Haláluk tele volt élettel. Mindnyájan a halál felé tartottak. Nem tettetésből.
Shakespeare: Lear király. Fordította Vörösmarty Mihály. Rendező Zsótér Sándor. Szereplők Petrik Andrea, Trokán Nóra, Körösi Petra, Tarr Renáta, Bata Éva, Réti Adrienne, Józan László, Rusznák András, Kovács Ádám, Klemm Viktor, Majorfalvi Bálint, Csémy Balázs.
Bemutató: 2008. június 19., a Színház és Filmművészeti Egyetem Szentkirályi utcai épületének hátsó kertjében. Öt néző volt: Marton László osztályfőnök, Forgács Péter tanársegéd, Stork Natasa és egy dramaturghallgató, valamint az előadás krónikása.