Heller Ágnes és Vajda Mihály vitája Mihancsik Zsófia
közreműködésével 1968-ról és ami utána jött (előtte volt)
- A Családforma és kommunizmus című írásotok a Kortárs 1970. októberi számában nem egymagában álló darab volt: az életformáról, az embernek és viszonyainak a megváltoztatásáról szóló gondolkodási folyamatba illeszkedett, amelynek 1968 nyomán az egész nyugati világ átadta magát. Nemcsak az Egyesült Államokban, Franciaországban vagy Németországban, hanem Prágában és Varsóban is, noha Közép-Európában erőteljesen más hangsúlyokkal.
Heller Ágnes Az új baloldal gondolkodásmódjának volt ez a része. Az írás két részből állt, egy kritikai részből és egy ajánlatból. A kritika, azt hiszem, máig nem vesztette el az érvényességét, hiszen arról beszéltünk, hogy válságban van a nukleáris család. A családok szétesnek, a gyerekek ott maradnak egy szülővel vagy szülő nélkül: mi lesz velük? Hogy ez máig érvényes probléma, jelzi mindaz, ami ma Angliában történik, ahol a fiatalkorú bűnözés egyre brutálisabbá válik: gyerekek késelnek meg gyerekeket. Az ok a család felbomlása: nincs autoritás, nincs közösség, illetve van, a bandák közössége. Ezt írtuk le mi is annak idején. Nem foglaltunk állást abban a kérdésben, hogy a család jó vagy rossz, csak azt mondtuk, hogy bizonyos szempontból veszélyes, problematikus, noha más szempontból esetleg még pozitívan is értelmezhető a felbomlás folyamata. A második részben a megoldáson gondolkoztunk. Azt mondtuk, hogy a nukleáris család széthullására a nagycsalád újraélesztése lehet a megoldás. Egy új értelemben felfogott nagycsalád-modell, amelyet nem a vérrokonság tart össze, hanem a szabad választás. Szabadon választott közösségben fogunk majd élni, gondoltuk mi akkor, ahol sok apuka és sok anyuka gondoskodik a gyerekekről. A hangsúlyt nem a szexuális viszonyokra helyeztük, hanem a gyerekekre, akik egy ilyen közösségben - saját érzéseik, tehetségük, alkatuk szerint - autoritást is választhatnak maguknak, és ez a választás a felnőtteknek is rendelkezésükre áll. Ezt a családot mi kommunának neveztük és a jövő kommunista eszményének tekintettük, sőt megengedtük magunknak, hogy megjósoljuk, a családforma ebbe az irányba fog fejlődni. Leegyszerűsítve egy új punalua-családot képzeltünk el a jövő családformájaként. Úgy gondolom, az írás kritikai része ma is megállja a helyét, a megoldási javaslat viszont erőteljesen utópikus volt, és igen sok illúzió terhelte.
- Az írás még a marxista társadalomfelfogás és szóhasználat jegyében készült, az egész fogalmi rendszere a marxi terminológiára épül. Amiben nincs semmi rendkívüli, hiszen tudom, hogy legalábbis Kelet-Közép-Európában ez volt a filozófia és a társadalom megújításáról való gondolkodás módja és nyelve.
Vajda Mihály Nyugaton ugyanez volt a helyzet, sőt máig így van. Nekünk 1970-ben, azt hiszem, még semmi bajunk nem volt a teoretikus keretekkel. Abban a hiszemben éltünk - és itt nem magunkról beszélek, vagy a budapesti iskoláról, hanem általában a kritikai értelmiségről -, hogy Marxból vagy a szocialista gondolatokból fel lehet építeni valami gyönyörűséget, ha nem azok csinálják, akik. Hogy kik ezek az azok, ez sohasem volt tisztázva. A kritikai értelmiség mindig „mi és ők"-ben gondolkozott, és fel sem merült benne, hogyan lett az „ők"-ből „ők", akik valaha maguk is kritikai értelmiségiek voltak, majd bekerültek a rendszerbe, és egyszer csak „ők" lettek, és ugyanazt a terminológiát nyomták, mint - a mi terminológiánkkal - a burzsoá ideológusok. A megírás dátuma, 1970 azért fontos, mert hat-nyolc évvel a kádárizmus megszületése után vagyunk, és világos volt, hogy a kádári marxizmus, amelyet mi nem fogadtunk el marxizmusként, azokra a beidegződésekre épít, amelyek a polgári világ emberét jellemzik. A mi gondolatmenetünk implicit módon Lukács forradalmisággondolatán alapult a húszas évek elejéről - amit ő akkor már nagyon nem vállalt -, s ennek lényege a tudat radikális átalakulása. Mi is ezt szerettük volna. Az új baloldalnak a számunkra legrokonszenvesebb része, a mozgalmi része, az amerikai hippik például azt se tudták, hogy Marx egyáltalán létezett. De a vezető értelmiség, amely a mozgalmat meglovagolta vagy iniciálta, Marcuse mellett Lukács Történelem és osztálytudatát olvasta. Nekünk az volt a meggyőződésünk, hogy a világot nem lehet átalakítani politikai aktusokkal meg a termelőerők társadalmasításával és ilyesmivel: az embert kell átalakítani. De annyira naivak azért nem voltunk, hogy elhiggyük, az embert ideológiai indoktrinációval lehet átformálni. Úgy gondoltuk, azt a helyet kell megkeresni, ahol a régi indoktrináció működik, s ez volt a polgári nukleáris család. Tény, hogy nagyon bele voltunk még ragadva a marxista gondolkodásmódba és terminológiába. Én csak egy jó fél évtizeddel később, Nyugaton jöttem rá arra, hogy ha másként akarunk gondolkozni, ahhoz radikális nyelvváltozásra van szükség.
Heller Szerintem sok minden helytálló volt az akkori gondolkodásunkból. Mi arról beszéltünk, hogy nem politikai vagy gazdasági forradalom kell, hanem a mindennapi élet forradalmára van szükség, és 68-at is ekként értelmeztük. Abszolút igazunk volt. Ez történt! 1968 után semmi más nem történt, mint hogy lassan, de biztosan átalakult az emberek mindennapi élete. A nők életének, a családok életének megváltozása, a férfi-nő viszony átalakulása, a csoportok, a különösség elismerése, ez mind 68-ból nőtt ki. Nem úgy vált valósággá, ahogy mi elképzeltük, de erre csak Casanovával tudok válaszolni. Egyszer megkérdezték tőle, hogy a szerelmeiben melyik a legszebb pillanat. Rövid gondolkozás után azt válaszolta, hogy „az, amikor felmegyek a lépcsőn". Mi is a lépcsőn mentünk fel akkor. Más várt a szobában, mint amire számítottunk, de a lépcsőn fölfelé életünk egy szép pillanatát éltük meg.
Vajda A német 68 persze sokkal politikusabb volt, de legalább annyira hatékony. 1968 nélkül ugyanis nem jött volna létre 1945 katarzisa. Németország attól vált radikálisan mássá, hogy 68-ban egy új generáció megkövetelte a szülőktől és a nagyszülőktől, hogy gondolkozzanak a múltjukon.
- Legalábbis a Német Szövetségi Köztársaságban.
Heller Franciaországban ugyanekkor történik meg a Vichyvel való szembenézés. 68-nak tehát valóban van egy erős politikai vonulata, de ez minden országban más. Amerikában a politikai mozzanat Vietnamról és a rasszizmusról szól.
Vajda De nem véletlen, hogy minden országban egyszerre jelentkeznek. Egész egyszerűen jött egy új nemzedék, amely megértette, hogy két szörnyűség, két világégés után, sok millió ember halála, a legszörnyűbb gyilkosságok és a legtorzabb emberi viszonyok után még senki nem nézett szembe azzal, hogy ez miért következhetett be. Amerikában Vietnamot érezték a régi világ folytatásának, Németországban, Franciaországban a nácizmust. Azt viszont nem tudom, hogy a legalább ennyire fontos életforma-forradalmat le lehet-e vezetni 68-ból. Az az érzésem, hogy 68 inkább a kifejeződése volt valaminek. Az biztos, hogy ez az új generáció, amely a 20. század első felét ilyen radikálisan opponálta, másképp is akart élni, mert összefüggést látott a pusztítások és az életfelfogás közt. Az életforma-forradalom természetesen végbement, de ez sem abban az utópikus értelemben, ahogy mi elképzeltük.
Heller Persze, kifejeződése volt valaminek, de hát egyetlen forradalom sem következik be anélkül, hogy a változtatás iránti szükséglet ne érne be egy társadalomban. De a változások elképesztőek. Nézz meg egy szimfonikus zenekart harminc-negyven évvel ezelőtt: csupa férfit fogsz látni. Ma nem. A nők számára ez hihetetlenül sokat jelentett.
Vajda 68 ma megint divatba jött, ami valamit biztosan jelez, hiszen a huszadik-harmincadik évforduló a kutyát se érdekelte...
Heller Nekem van magyarázatom rá!
Vajda Én nem akarom megmagyarázni, de te persze megmagyarázhatod, ha akarod.
Heller És akkor megint azt mondod, az velem a baj, hogy mindent meg akarok magyarázni. De én abban látom az okot, hogy a baloldalnak ma nincsenek eszméi, mind kifutott.
Vajda Én azt se tudom, mi az a baloldal.
Heller Van baloldal. Mi új baloldalnak hívtuk 68-ban, de akármi volt is, mára liberalizmus lett. Ma hagyományos értelemben vett baloldali, szélsőbaloldali értelmiség nincs is, egyetlen képviselője maradt mutatóba, Tamás Gáspár Miklós...
Vajda Elfelejted Szalai Erzsit.
Heller Igaz, elfelejtettem. De az a lényeg, hogy ma a mérvadó baloldali értelmiség az egész világon liberális, és ez is 68 következménye. 68 előtt a mérvadó értelmiségi szélsőséges volt: vagy kommunista, vagy fasiszta. Vagy konzervatív, mint Franciaországban. 68 után a régi radikális baloldal lassanként megszűnt radikálisnak lenni, és egyre liberálisabbá vált. Persze az a probléma, hogy a liberalizmusnak nagyon nagy eszméi vannak, de ezek nem hagyományos baloldali eszmék.
Vajda Eszmék? Eszméi nincsenek a liberalizmusnak, a liberalizmus azt mondja, hogy ne erőszakoskodjunk az emberrel. Engedjük, hogy úgy éljen, ahogy élni szeretne.
Heller De ez nem volt mindig így. Amikor még nem volt liberális a világ, a liberalizmus nagyon erőteljes eszmerendszer volt. Háromféle eszmerendszer volt, állandó konfliktusban egymással: a liberalizmus, a konzervativizmus és a szocializmus. Most te épp azt mondod, amit én, hogy már a liberalizmusnak sincsenek eszméi, vagyis eszmeszegénységben élünk...
Vajda A konzervativizmus maradt. Az elviselhetetlenül negatív jelenségeket nagyon sok konzervatív csupa olyasmire vezeti vissza, amit mi pozitívumnak tekintünk. Mi a nézetek szabadságáról, a szexualitás szabadságáról, a magatartások szabadságáról beszélünk, a konzervatívok szerint meg épp ez az oka annak, hogy az emberek ma úgy gondolják, mindent szabad, és már a „ne ölj!" parancsa is érvényét vesztette...
Heller Persze, vannak konzervatívok, és új eszmékre sincs szükségük: működnek a régi eszmék, az „Isten, haza, család".
Vajda Ami meg a szocializmust illeti, hát az inkább csak az idea szintjén létezik a nyugati világban. Abban az értelemben, hogy bárki szocialista alapon akarna új világot felépíteni, nincs. Viszont belépett egy negyedik mozgalom és eszmerendszer, az ökológia, a zöldek, egyre határozottabban és tudatosabban.
- És épp az erőteljes önkorlátozásról szól.
Heller Így van, és ez nagyon érdekes, mert fundamentalista ideológiai alapokon akarja a kapitalizmus önkorlátozását. Az ökológia ma erőteljesen fundamentalista ideológia. Az ökológusnak két fajtája van: az egyik a természet „megfertőzése" ellen lép fel konkrét ügyekben, a másik az ideológus, aki azt csinálja, amit én új vallásnak nevezek, noha hasznos vallásnak tartom.
Vajda Egyszer szegény Endreffy Zoltánnal vesztem ezen össze, mert azt mondtam, hogy egy radikális ökológiai szemléletet csak ugyanolyan durva diktatúrával lehet érvényre juttatni, amilyennel a radikális szocialista gondolatot lehetett, és ugyanazzal a végeredménynyel, vagyis hogy az ökológia már senkit sem érdekel, elég, hogy egy másik embercsoport került hatalomra. Én a tapasztalataim alapján csak azt tudom mondani, hogy egy ilyen ideológia hasznos lehet addig, amíg nem tudja megszervezni a világot. Amíg csak figyelmeztet. Hadd hivatkozzam Polányi Károlyra, akit úgy elfelejtettek, mintha sose élt volna, pedig itt van a szemünk előtt az a három tényező, amiről beszélt: a munkaerő tönkretétele, a természet tönkretétele, amit akkoriban rajta kívül senki sem vett észre, és a pénzügyi rendszer összeomlása. Mértékadó körökben felfigyeltek erre, és kétségtelen, hogy mindmáig egyensúlyban tudták tartani a világ pénzügyi rendszerét.
Heller Noha a vagyoni különbségek hihetetlen mértékben, mondhatnám, tűrhetetlen mértékben megnőttek, például az Egyesült Államokban. Azok a menedzserek, akik húsz évvel ezelőtt évi egymillió dollárt kerestek, ma 30 milliót keresnek, miközben egy egyetemi tanár fizetése 5 százalékkal nőtt. Ez az emberekben nyugtalanságot kelt. Amerikában, ahol megszokták, hogy egy középosztálybeli képes normális életet élni, elkezdtek spórolni. A benzin drága, nem tudnak autóval templomba járni, noha ez fontos számukra. Felháborodnak tehát, noha ők aztán tényleg hisznek a kapitalizmusban, a demokráciában és abban, hogy szabad országban élnek. Törésponton vagyunk, és ez nem okvetlenül a pénzügyi világ karakteréből következik, hanem abból, hogy a termelőtőke kivonul az első és a második világból, mert a harmadik világra koncentrál. Ennek ellenére, mint 1930 óta mindig, nyilván most is sikerül majd egyensúlyban tartani a világgazdaságot. Az azonban valóban problémát jelent, hogy a globális gazdaságot nem tudjuk globálisan kezelni, a globális elosztást nem tudjuk újraelosztani, mert a technikája nem áll rendelkezésünkre, hiszen az újraelosztásnak csak az államhoz kötött formáit ismerjük. Globálisan legfeljebb jótéteményekről beszélhetünk. Az ajándékról viszont sosem tudjuk, hogy hasznos vagy káros annak, akinek adjuk. Vagyis a globalizáció számos nagy problémájára nincs megoldási javaslatunk. És itt jön a kérdés: miért negyven év után került elő ismét 68? Szerintem egyszerűen azért, mert abba próbálunk kapaszkodni, hogy akkor még volt valamiféle elgondolásunk a világról.
Vajda Ki kapaszkodik ebbe? Azok az értelmiségiek, akik a mai világgal nem tudnak mit kezdeni, viszont nem akarnak radikalizálódni, mert nem érzik tisztességesnek, hogy őrjöngő radikális kritikusai legyenek a világnak, miközben nem tudnak válaszolni arra a kérdésre, hogyan lehet a problémákat megoldani. Még rossz válaszaik sincsenek, mert nem szeretnének egy újabb kommunista diktatúrát. Ebből a nézőpontból 68 szép nosztalgia, de 68-hoz hozzátartozott az is, hogy azt hittük, képesek vagyunk radikálisan átalakítani a világot. Én régóta nem hiszek ebben, és szerintem azok sem, akik ma 68-at ünneplik.
Heller Lehet, hogy 68-ban ezt hittük, de 1970-71-ben már biztosan nem. Legfeljebb azt gondoltuk, hogy valamit radikálisan át lehet alakítani belőle. Hiszen 68 arról szólt, hogy nem kell megragadni a hatalmat. Márpedig a világ radikális megváltoztatásának feltétele a hatalom megragadása.
Vajda Nem hiszem, hogy ezt végiggondoltuk volna. Amikor olyan csúnyán összevesztünk egymással 1975-76 táján, mert én azt mondtam, hogy csak kapitalizmus lehetséges, a szocialista piacgazdaság fából vaskarika, akkor ti engem valamiféle renegát megalkuvónak tartottatok...
Heller Én nem, Misukám. Ha jól emlékszem, azt mondtam, hogy nagyon érdekes, amit állítasz.
Vajda Nem, azt egy másik írásra mondtad.
- Ha már a hatalom megragadásáról beszéltetek: Daniel Cohn-Benditnek most jelent meg Franciaországban egy könyve, Forget 68 a címe, részletek olvashatók belőle a Lettre International 2008 szeptemberében megjelenő 70. számában. Leír egy esetet a kilencvenes évek elejéről, amikor Frankfurt polgármesterének volt a tanácsadója és a bevándorláspolitika felelőse. Szervezett egy vitát az integrációról, ahol az egyik kereszténydemokrata képviselő a következőt adta elő: nem a bevándorlás a probléma, hanem az iszlám, ugyanis az iszlám tagadja a férfi és a nő egyenlőségét, noha ez a demokrácia alapja. Mire Cohn-Bendit azt felelte: húsz éve gondolkozik azon, miben volt valóban sikeres 68. Ez a válasz a kérdésére. Egy mélyen katolikus, hívő ember 68-ban ilyesmit ki sem ejtett volna a száján, hogy a szabadság és a demokrácia alapja a nők és a férfiak egyenlősége. Majd hozzáteszi, ahol 68 valóban tévedett, ebben a jelszóban igen: „Választások - a hülyék csapdája". „Micsoda tévedés - írja -, hogy nem értettük meg: az orosz forradalom után, a totalitarizmusok után egy olyan hatalomátvétel ötlete, amely nem hoz létre demokratikus teret, nem megy végig demokratikus, választási és parlamentáris folyamatokon, nem más, mint a totalitarizmus szinonimája." És innen kétfelé ágazik el a gondolkodása: a mára életveszélyes mértéket öltő populizmus és a közvetlen demokrácia mint megoldás felé.
Vajda Én ebben kivételesen radikálisabb lennék a Daninál: nem egyszerűen a populizmus a probléma, hanem a tömegdemokrácia. Tömegdemokráciában lehetetlen elkerülni a populizmust. Ugyanis ma már senkinek, aki hatalomra akar kerülni, nem elég, ha megnyer egy vagy két társadalmi réteget: az egésznek a nagyobbik hányadát kell megnyernie. Ennélfogva mindkét oldalon erősödik a populizmus, megjelennek az üres, de az átlagember fülében jól hangzó jelszavak. Mert átlagember igenis van, ő az, akit sem a szabadság, sem a testvériség, sem az összes többi szép jelszó nem érdekel, kizárólag biztonságra vágyik. És arra szavaz, aki magasabb fizetést, házat, négy kereket, vagyis biztonságot ígér neki. Ezért a politikai ellenfeleknek folyamatosan egymásra kell licitálniuk. Tömegdemokráciában ez elkerülhetetlen.
Heller Kicsit ellentmondanék neked. Van populizmus Latin-Amerikában, és van az iszlamista országokban is. És az iszlamista országokban nem azzal szerzik meg a tömegtámogatást, hogy magasabb életszínvonalat ígérnek. Ideológiát ígérnek. Európára nézve igazad van, de már Amerikára nézve sem teljesen, hiszen ott a kül- és belpolitika is szerepet játszik az emberek döntésében. Tehát minden demokratikus politikának van populista mozzanata, de ez nem okvetlenül vezet ideológiai populizmushoz. Az ideológiai populizmus a népnek hízeleg: a néphez apellál, a nép mindenek fölött, a népnek mindig igaza van. De szögezzük le gyorsan: a közvetlen demokrácia és a populizmus nem ugyanaz.
Vajda Közvetlen demokráciáról szó sincs. Tömegdemokráciáról van szó. Egyvalamiben radikálisan megváltozott a világ. Abban, hogy majdnem mindenütt általános választójog van, és az emberek 60-70 százaléka él is ezzel a jogával. Azt igazából senki sem tudta annak idején, amit az előbb említettem, hogy az emberek túlnyomó többsége számára a biztonság a legfontosabb dolog. Az oroszok legerősebb élménye máig a nagy honvédő háború. Így aztán az oroszoknak sem magasabb életszínvonalat kell ígérni, hanem erős államot, nehogy még egyszer valaki meg merje támadni őket. Az iszlám politikáknak arra a félelemre kell válaszolniuk, amelyet a szavazóik a nyugati életforma kényszere miatt éreznek.
Heller Az iszlamizmusban nem értek veled egyet, az ugyanis egy totalitárius ideológia. Az iszlamista mozgalmak totalitárius irányítás alatt állnak, és Irán totalitárius ország. Tehát ott nem egyszerűen populizmusról van szó. De hozzá kell tennem valamit: a mi életünkben volt egy illúzió a közvetlen demokráciáról. Hannah Arendtnél is megvolt ugyanez. Csak hát az eszme maga rossz, mert nincs zsarnokibb rendszer, mint a közvetlen demokrácia. Mert ha egy kis csoport tagjaként nem merek ellenállni, nem merek ellenvéleményt nyilvánítani vagy másként szavazni, akkor hogyan mernék egy egész közhangulattal szemben. Sokkal könnyebb egy szavazófülkében ellenvéleményt nyilvánítani.
Vajda És itt visszatérhetünk a kommunacikkünkre. Sok naivitás volt benne, például hogy azt hittük, ha választott közösségekben élünk, nem fog kialakulni olyan hatalmi struktúra, amely a többséget elnyomja. Nem voltunk hajlandók észrevenni, mennyire nem így van.
Heller Egy ember észrevette: Márkus György. Ma is mondogatja, mennyire nem szerette ezt a cikkünket, de a nyilvánosságban nem bírálta, akkoriban a viszonyok miatt erősebb volt az összetartozás.
Vajda Rendes párt voltunk akkoriban, kifelé közös véleményen kellett lennünk.
Heller Párt nem voltunk, de ecclesia pressa igen. Védtük egymás álláspontját. Márkus attól még utálhatta a közvetlen demokráciát és az egész kommunagondolatot.
- Akár tömegdemokráciáról beszélünk - tehát arról a rendszerről, ahol az őt megillető szavazati jogot mindenki a saját hülyesége szerint gyakorolhatja, a politikus dolga pedig az, hogy a választópolgárt a maga adott hülyeségében megnyerje -, akár közvetlen demokráciáról, ami egy fokkal rosszabb, mert ott még megnyerni is nehezebb a szavazópolgárt...
Heller És egyetlen karizmatikus személyiség is elég a manipulációhoz. Kialakulhat a kis terroristák által működtetett rendszer.
- ...a probléma mind a két esetben ugyanaz: elképzelhetőnek tartjátok-e, hogy valaha lesz olyan világ, amelyben az emberek viszonylag tájékozottak, felelősek és racionális mérlegelésre képesek lesznek? Lehet a kérdést utópisztikusnak tekinteni, mégis helyénvaló, mert ha nincs rá igenlő válasz, nincs kitörés a „diktatúra-populista tömegdemokrácia-bornírt közvetlen demokrácia" körből.
Vajda Nem látjuk a jövőt. És ma ilyesfajta fejlődési iránynak nyoma sincs. De egy dologról ne feledkezzünk meg. Nem szeretjük a tradicionális világokat, teljes joggal tartjuk őket elnyomó világoknak, de egyfajta rendezettséget adott nekik, hogy kialakult, kitermelődött bennük - nem mindenütt persze - egy kulturált vezető réteg. És csak annak volt beleszólása a dolgokba. Ma mindenkinek beleszólása van a dolgokba, következésképpen már a politika mint foglalkozás is érdektelenné vált intelligens emberek számára. Mert értelmes ember nem vállalkozik rá, hogy újabb és újabb hazugságokkal kell etetnie a népet. Vagyis intelligencia szempontjából is egyre gyengébbek a politikusok: hol vannak ma már a 19. századi, 20. század eleji nagy politikusok? Kisstílű manipulátoroké a terep, nem azért, mert csupa szemét ember mozog ott, hanem azért, mert aki a politikai elit részévé akar válni, azt látja, hogy ennek ez a módja. Ha az ember ilyenkor azzal jön, mint Bibó István is, hogy na de a kulturális elit... Kulturális elit van máig is, mi is ide tartozónak véljük magunkat, de mihelyt igazi befolyásra akarunk szert tenni, ki kell lépnünk a saját köreinkből, és ez nemigen vállalható.
Heller Abban talán mind a hárman egyetértünk, hogy arról a világról, amely a mai világ után következik, semmit sem tudunk mondani. De azt tudom, hogy a mai világon sokat lehet jobbítani. Ezért én nem tekintem a politikusi szakmát elítélendő és lebecsülendő foglalkozásnak. A politikusi szakma érdemes bizonyos megbecsülésre. Ugyanis mint minden, ez is kölcsönhatások rendszerében működik. Ha a politikust semmire se becsülik, ennek megfelelően fog viselkedni. Ha viszont követelnek tőle, mert értelmes és fontos szakmának tartják az övét, ő is kapaszkodni fog, hogy méltó legyen a megbecsülésre. Én nagyon tisztelem a mai világban azt a politikust, aki bármilyen értelmes dolgot megcsinál, aki bármilyen területen jobbítani akar.
Vajda A legmagasabb posztokon nem látom a lehetőséget a valódi jobbításra. Mindig félrecsúszik valahol a dolog, mindig keresztbe tesznek neki, mindig ellene hangolják a közvéleményt. Kisebb közösségekben, városokban, falvakban viszont sok mindent csinálhat egy jó polgármester.
- Kivéve, ha egy totalitárius módon szervezett párt totalitárius szemléletű vezetése a központi direktívák végrehajtására utasítja, mint teszi ezt a Fidesz a saját polgármestereivel.
Vajda Ezt nem vitatom. De nemcsak ilyen helyeken lehet jobbítani, hanem például egyetemeken is. Én tehát a saját kompetenciám keretein belül a nagy egészről semmit sem tudok mondani. Ezért is szoktam le arról, hogy egy jobb világot akarjak csinálni. Ha a közvetlen környezetem viszonyaiba bele tudok szólni, azt megteszem.
- Az imént arról beszéltünk, hogy tömegdemokráciában a politikus tevékenységébe szükségképpen be van építve a hazugság és a manipuláció. Nekem, az állampolgárnak, aki ezzel szembetalálkozik, maga mint értelmiségi kell hogy mondjon erről valamit. Az nem válasz, hogy ez már nem tartozik a maga kompetenciájába. Mert akkor számomra az marad, amit ma hallok és olvasok, hogy minden politikus szemét, hazug, tolvaj. És ezt talán mégse tekintsük érvényes világértelmezésnek.
Heller A hazugság retorika, és nem modern jelenség. Cicero nagy rétor volt, és megmondta előre, hogy nem mindig az igazat fogja mondani. Az ő szeme előtt a köztársaság védelme lebeg, mondta, ennek érdekében időnként olyan lépések megtételére is rákényszerül, amelyek a hétköznapi erkölcs szerint nincsenek rendben. Például hazudni fog.
Vajda Ezért szeretem én Spiró György Fogság című regényét. Hogy változott meg az a világ, méghozzá hogyan lett sokkal jobb? Mert a bomló Római Birodalom viszonyainál, amelyeket Spiró leír, a kereszténység világa jobb volt.
Heller És ott jön a mi korszakunk. A köztársaság után jön a császárság, és az egy szörnyű rendszer, tényleg egy velejéig populista rendszer. Cicero a köztársaságot védi, azaz az optimatákat a plebsszel szemben.
Vajda Egyre inkább arisztokraták vagyunk. Az emberek egy részét izgatja, hogy milyen a világ, a másik részét pedig az izgatja, hogy ő hogyan éljen ebben a világban. És ez a többség.
Heller Azért nincsenek kevesen azok sem, akiket a világ izgat. Az embereket igenis érdekli, hogy milyen a világ. És ha máshonnan nem kapnak választ, a vallásoktól kapnak. Nézd meg a mai vallási reneszánszot!
Vajda Spiró leírja azt a torzonborz őrültet, akivel a főhős egy börtönben ült, s akiről kiderült, hogy maga Jézus Krisztus volt. De hát azt se szeretnénk, hogy jöjjön egy karizmatikus figura, aki majd egy személyben rendbe teszi a világot. Akkor meg törődjünk bele abba, hogy a történelem folyik, ahogy folyik, és az individuum nem tud változtatni rajta, kivéve ha diktátorrá növi ki magát.
- Szerintem ez nem igaz. Az egyes ember is képes rá, hogy a tapasztalataiból tanuljon, és ennek megfelelően változtasson. Csak értelmezési segítség kell neki hozzá. És nem csak attól, aki a tudatlanság és az ostobaság gőgjét növeli benne a népfelségre hivatkozva, miközben vissza akarja gyömöszölni a tekintélyelvűség világába, az állam és az egyház gyámolítása alá. Hanem attól is, akinek a munkamegosztásban az a dolga, hogy a hétköznapi tapasztalatokat értelmesen elrendezze a saját fejében is, és ezzel az átlagpolgáréban is. Ez pedig az értelmiség.
Vajda De az értelmiség ezt nem csinálja. Most álljak ki a sarokra, és kiabáljam, hogy én értelmiségi vagyok?
Heller A tömeg is, a csoport is egyes emberekből áll. Ezt már Otto Bauer leszögezte Kautskyval szemben, hogy ha egy csoport sztrájkba lép, ott minden egyes embernek külön-külön el kell döntenie, hogy sztrájkol vagy sem. Nem a csoport vagy a tömeg dönt. Tehát az egyes ember igenis tud változtatni.
Vajda De már megint visszacsúsztál a változtatáshoz. Nem tud az egészen változtatni az egyes ember.
Heller Amerikában nagyon fontos a civil bátorság. Tudod, mi mindent meg tudtak változtatni ezzel? Fiatal emberek elmentek Délre, a totális apartheid világába. Az életüket áldozták azért, hogy az apartheid viszonyokat megváltoztassák. És sikerült nekik. És ők is egyes emberek voltak, akik csoportot alkottak. Mindig van lehetőség a változtatásra.
Vajda A feketék egyenjogúsítása a tömegdemokráciához vezető egyik lépés volt. De most már mindenki egyforma. Nők, férfiak, feketék, melegek mind egyformák, úgyhogy most ott tartunk, hogy nem tudjuk, mit kellene még csinálni. Ma nincs miért feláldozni az életet. Elértünk minden célt.
Heller Elfelejted, hogy globális világban élünk, és egyik ország sincs bezárva önmagába.
Vajda Az iszlámot nagyon rossz dolognak tartom, de egyedül az iszlám áll ellen a globalizációnak. És ez fontos. Normális világ ugyanis csak akkor lehetséges, ha sokféle kultúra van.
Heller A globalizációnak semmi köze ahhoz, hogy hányféle kultúra van.
Vajda Nagyon sok köze van hozzá. Kezdenek egyformán élni az emberek, és a világon mindenütt ugyanazt akarják megszerezni.
Heller Dehogy! A kultúra mindenütt különböző, és erre a globalizációnak igen kevés befolyása van. Ez még Európára is igaz. A német, a francia és a magyar kultúra teljesen más.
Vajda Ha az életformák kiegyenlítődnek, a kultúrák, a magatartásformák is ki fognak egyenlítődni. Én idealista vagyok a mai materializmussal szemben, és úgy gondolom, hogy a kultúra meghatározó elem, de ezt a vonását el fogja söpörni a globalizáció.
Heller Ez, amit mondasz, egyedül a magas kultúrára igaz. Ott valóban hat a globalizáció. A japán és az amerikai zeneszerző ugyanazt a posztmodern zeneszerzést műveli.
Vajda És a japán ember ugyanúgy viselkedik, mint az amerikai.
- Miért baj, ha alapszinten azonos normák szerint élnek az emberek? Miért baj, ha a buszon az amerikai, a japán és a dubai férfi is átadja a helyét a terhes nőnek?
Vajda Mert ma már senki sem adja át a helyét a terhes nőnek, ez azért baj!
Heller Misu, te a női nemi szerv kimetélését, az excíziót a kultúrához tartozónak tekinted, vagy olyasminek, ami ellen fel kell venni a harcot?
Vajda Na ez az, amibe nem tudok beleszólni. Szörnyűnek tartom, de szerencsére abban a világban, amelyikben én élek, ez nem volt és nem is lesz gyakorlat. Szomáliában viszont ez része azoknak az ősi törvényeknek, amelyek öszszetartják azt a világot.
Heller Indiában ősi törvény volt, hogy a feleség felfeküdt a halotti máglyára a férje mellé. Az angolok betiltották ezt a szokást, noha ez is a tradicionális társadalmat összetartó törvény volt.
Vajda Nagyon helyes, hogy betiltották. Csak ezáltal uniformizáljuk a világot, és az uniformizált világban nincsenek többé célok.
- De ez az uniformizáció, amely ellen maga tiltakozik, pusztán annyit jelent, hogy az iszlám világban sem ölöm meg a lányomat, ha lefeküdt egy férfival vagy ha megerőszakolta a saját nagybátyja. A régi törvény helyébe az az új törvény lép, hogy a lányomnak joga van a saját életéhez és a saját méltóságához. Miért baj ez?
Vajda Mert ezzel felbomlik az a kultúra, amelyet valamiféle vallásos törvények tartottak össze.
Heller A kultúrák nem összehasonlíthatók. Minden kultúra egyedi. De! Van egy univerzális mérce, amelyen a kultúrák lemérhetők: hogy növelik vagy csökkentik a világban az erőszakot.
Vajda Szerintem ennek a vitának se füle, se farka. Azt akartam csak mondani, hogy egyedül az iszlám áll ellen radikálisan annak a trendnek, amely az egész világon eluralkodik, és amely szabványosítja a magatartásokat. A kínaiak most 1,2 milliárdnyian elhatározták, hogy a termelésben a Nyugat útját járják. Csakhogy ehhez az is kell, hogy az iskolák ugyanolyanok legyenek, a szabadságfok ugyanakkora legyen, másként ez nem működik.
- És ez baj?
Vajda Nem baj. Miért kell folyton bajról meg jóról beszélni? Azt mondtam, hogy nézzük a történelmet a maga természetes menete szerint.
- Az iszlámot azért tartja érdemesnek külön említeni, mert egyedül áll ellen radikálisan a globalizációnak, amelyet maga veszélyesnek tart a kultúrák sokféleségére nézve. Ez egy értékállítás, akár akarja, akár nem.
Vajda Nincs értékállítás. Csak azt mondom, hogy ilyen a világ. Értékállítás abban van, hogy folyton meg akarjuk javítani. Ne akarjuk folyton megjavítani. Ilyen. Most így működik.
Az iszlámot is kordába fogja persze szorítani a nyugati világ...
- Csak úgy magától. Anélkül, hogy mi erről gondolkoznánk, véleményt mondanánk és értékelnénk. Hogy tudatosítanánk az éppen így működő világ folyamatait.
Heller Misu paradoxonokban látja a világot, ami nagyon helyes. De az ember még a paradoxonok esetében is állást foglalhat valamelyik oldal mellett. Jogom van kijelenteni azt, hogy a nők megalázása és fizikai kényszerítése a világnak olyan jelensége, amelyet nem tolerálok, nem fogadom el kulturális különbségként sem.
Vajda Én se tolerálom. Csak azt mondom, hogy ne mindig értékekben írjuk le a világot, hanem próbáljuk meg olyannak leírni, amilyen. És vegyük tudomásul azt a paradoxont, hogy egy kultúrát számolunk fel akkor, amikor bizonyos vonásait elítéljük.
- Heller Ágnes álláspontját, amellyel állást foglalt az iszlám kultúrának a nőket megalázó és megerőszakoló vonása ellen, megelőzte ennek a kultúrának a leírása. A leíró mozzanat előfeltétele az állásfoglalásnak, de miért kellene megállni ott?
Vajda Heller Ági annyit mondhat, hogy számára ez elfogadhatatlan. Emlékszel, Ági, írtam annak idején egy cikket a kultúrák különbözőségéről meg arról, hogy nincs generális filozófia. És az egész bandánkból te voltál az egyetlen, aki azt mondtad rá, hogy milyen érdekes. Rólad meg Márkus Gyuriról szólt az írás, hogy a filozófiai gondolkodást, amely tulajdonképpen egy európai gondolkodásmód, univerzálissá akarjátok tenni. Nem szidtalak benneteket ezért, csak azt mondtam, hogy nézzünk szembe azzal, amit csinálunk. Azt csináltuk ugyanis - én már nem csinálom -, hogy olyan világról ábrándoztunk, amelyet a saját értékeink uralnak. Azok az értékek, amelyeket a legmagasabb rendűnek tartunk. Jogunk van ezeket az értékeket a legmagasabb rendűnek tartani? Igen. Jogunk van számon kérni más kultúrákhoz tartozókon? Nincs. Nem harcolok azok ellen, akik egy másik értékvilágot fogadnak el sajátjukként.
Heller Nem erről van szó. Ha a nők úgy látják jónak, ha a kulturális identitásukat ezzel akarják kifejezni, ám viseljék a fátylat. De ne kényszerítsék őket a fátyol viselésére!
Vajda De Ági, már megint imperatívuszokban fogalmazol.
Heller Nem az a kultúra elfogadhatatlan számomra, ahol a nők fátylat viselnek, hanem az a politikai kultúra, ahol erre törvény kötelezi a nőket.
Vajda Értem én, és én téged is elfogadlak ezzel a nézeteddel. De azért nézz magadba egy kicsit, azt hiszem, én történelmibb módon gondolkozom. Az előbb mondtam, hogy a saját kompetenciám keretein belül szeretnék változtatni. Most menjek, és harcoljak az iszlám kultúra számomra elfogadhatatlan elemei ellen? Dehogy harcolok! Ezzel szemben a debreceni egyetemen tudtam és akartam is harcolni mindenféle visszásság ellen. Ez a mi kultúránkon belül van, és a mi kultúránk értékei szerint mérhető.
Heller Én most erősen magamba néztem, miután ezt kívántad tőlem, és arra jutottam, hogy két különböző dologról beszélünk. Az egyik dolog az a konkrét hely, ahol élünk. Honpolgárként ehhez a konkrét helyhez és a helyzetéhez hozzászólunk, ez kötelességünk is. De ez a konkrét hely nem teljesen független magától a világtól. Tehát az a tény, hogy egy adott helyen élek, nem akadályozhat meg abban, hogy a világ problémáihoz hozzászóljak. Nem azon az alapon, természetesen, hogy a nyugati filozófiát magasabb rendűnek tartom. Hagyjuk a nyugati filozófiát! Ez benne van a Bibliában, benne van a görög mitológiában, benne van Gandhi tanaiban. Nagyon sok érintkezési pont van a különféle kultúrák hagyományai közt. Arra vonatkozóan is, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket valamennyi kultúra rossznak tart és el akar kerülni. „Aki embervért ont, az emberkéz által essen el", mondja Noénak az Úr. Mert az erőszaknál nincs rosszabb. Vannak tehát közös normái az egyébként igen különböző, mert lokális kultúráknak. És ezeket tekinthetjük általános értékeknek, eszméknek, princípiumoknak, még ha te utálod is ezeket a szavakat. A Biblia szerint szabad akaratot kaptunk ajándékba. Választhatunk. Ezt a szabadságunkat kell megvédeni a kényszerekkel szemben. Az individuum ne legyen intézményesen kényszerítve a választásaiban!
[...]
[Önkényesen és terjedelmi okokból itt kénytelen voltam lezárni a vitát - M. Zs.]
Heller Ágnes-Vajda Mihály
(Részletek a Kortárs 1970. októberi számából)
Az életforma forradalma
Marx - az utópistáktól eltérően - nem törekedett a kommunista társadalom részletező leírására, hiszen elméletének lényegéhez tartozott, hogy az emberi viszonyokat maguk az emberek alakítják, e viszonyok formái tehát az emberi tevékenység, a társadalmi harcok során alakulnak ki.
[...]
Véleményünk szerint a termelés viszonyainak kommunisztikus átalakítása, továbbá a hatalmi struktúrának össztársadalmi és helyi igazgatási struktúrává való átépítése csak úgy mehet végbe, ha tudatosan forradalmi intencióink egyszersmind a mindennapi érintkezési formák átalakítására is irányulnak... A termelési viszonyok átalakítása és a hatalmi viszonyok lebontása ugyanúgy elképzelhetetlen a mindennapi érintkezés tudatos-forradalmi átépítése nélkül, ahogyan az utóbbi sem jöhet létre az előbbi híján.
[...]
Miért tekintjük a családot a mindennapi élet szervezési központjának? Az ember önreprodukciója kétségtelenül nem csak a családban történik... De mindenekelőtt: az új generációt a mindennapi élethez szükséges tevékenységtípusok elsajátítására túlnyomóan a család „vezeti fel"... Továbbá: a család mindennapi tevékenységeink összességeinek „nyugvó bázisa": ez az, ahonnan a szó szoros értelmében vett mindennapi tevékenységünkhöz „kiindulunk", ez az, ahova visszatérünk, itt lokalizálódunk a térben, mivel ez az otthonunk. Végül - de nem utolsósorban - itt alakul ki és rögződik az ember és ember közötti legközvetlenebb viszony, férfi és nő viszonya, méghozzá folyamatosan.
[...]
Voltak olyan elképzelések, melyek a családnak ezt a funkcióját, hogy felnöveszti az új generációt, tovább a nő és a férfi közötti intim viszony folyamatos keretének funkcióját a kommunizmus perspektívájában szétválasztották egymástól. (Állami, illetve az össztársadalom által szervezett nevelőintézmények mint az új generáció kialakításának alapsejtjei.) Véleményünk szerint ez az elképzelés nemcsak utópisztikus, hanem az emberi élet egy nagyon lényeges vonatkozásban történő elszegényítését is jelenti, s ennyiben szemben áll a kommunizmus értéktételezéseivel. Ugyanis kiküszöböli az életből a felnőttek és gyermekek bensőséges kapcsolatát mint az egyetemes emberi kapcsolatok szerves részét... Amikor azonban leszögezzük azt, hogy ezt az elképzelést elutasítjuk, hasonlóképpen negatív alternatívának tartjuk azt az elgondolást, hogy a gyermekek felnevelődésének kerete a továbbiakban is a polgári monogám család kell hogy legyen.
A polgári család
[...]
A polgári családok többsége ma már nem a termelés, hanem a fogyasztás körül szerveződik a modern kapitalizmus szerkezetében végbement változások következtében. Így a család ökonómiai funkciója a modern kapitalizmus keretei között is leszűkül. Minden valószínűség szerint ezzel függnek össze azok a jelenségek, amelyeket „a család bomlásaként", a „családforma válságaként" szoktak jellemezni.
Melyek ezek a jelenségek?
1. A szigorú értelemben vett monogámia megszűnése. A válás de jure (vagy legalábbis de facto) mindenütt bevett jelenség...
2. A férfi házasságban betöltött hatalmának de jure majdnem teljes megszűnése és de facto csökkenése. Ez összefüggésben van a nők úgynevezett emancipációjával, a nők számára nyitva álló pályák körének folyamatos bővülésével, a nők politikai egyenjogúságának létrejöttével stb.
3. A szexualitásra vonatkozó erkölcsi normák átalakulása, ami priméren újfent a nők szituációján változtat előnyösen, s visszahat a válások szaporodására.
4. A többgenerációs család gyakorlatilag teljes megszűnése; a családnak az úgynevezett „nukleáris családra" való szűkülése.
Az emberi kapcsolatok szabadon választottságának mint alapvető értékkritériumnak a szempontjából ezt a folyamatot pozitívnak kell tekintenünk, még akkor is, ha szerintünk megoldhatatlan konfliktusokhoz vezet.
[...]
A szexuális forradalom, mint jelszó és mint mozgalom, részben kifejezi, részben elősegíteni kívánja ezt a bomlási folyamatot. Lényegében szabad emberi kapcsolatok kialakítása a célja. Ennek érdekében a polgári család teljes felbomlasztására törekszik... A szexuális forradalom koncepciója ugyanakkor leszűkíti az emberi kapcsolatok megújításának programját a szexuális kapcsolatok szabad választhatóságára. Nem veszi tekintetbe... az intenzív kapcsolatok más formáit, elsősorban a felnőttek és a gyermekek kapcsolatát. Nem kínál semmiféle megoldást egy új társadalom új alapsejtjének a kialakítására... Preferálja a promiszkuitást, nem veszi tekintetbe, hogy a legtartalmasabb, legintenzívebb és sokoldalúbb intim emberi kapcsolatok mégis csak a páros együttélésben jöttek létre (szerelem, barátság stb.)
[...]
Véleményünk szerint... a két problémára (szexualitás, illetve család) csak együttesen lehet megoldást találni. Retrográd törekvés lenne azonban ezt a megoldást a polgári család valaminő megújított formájában keresni. A polgári család társadalmi alapfunkciója ugyanis (ökonómiai funkciójától teljesen függetlenül) a polgári társadalom működését... biztosító személyiségtípus alakítása. [...] Lényegében a fasizmus tapasztalatainak feldolgozása alapján születtek olyan marxista kísérletek is, melyek a polgári család alapvető funkciójának elemzésében [feltárták], hogy a polgári családnak, változó gazdasági funkcióitól függetlenül, alapvető szerepe a polgári társadalom funkcionálásához átlagosan elengedhetetlen személyiségtípus kialakítása, hogy éppen a család az, amely az össztársadalmi termelési, politikai stb. viszonyokhoz alkalmazkodó, azt „természetesnek" tekintő karaktervonásokat kialakítja az emberben.
[...]
Véleményünk szerint az emberi személyiség bizonyos alapvető struktúrája - a velünk született partikuláris adottságok alapján - már kora gyermekkorban kialakul és rögződik. Ezt fogjuk a továbbiakban „pszichikai karakternek" nevezni. A szenzualizmus rossz örökségének tekintjük azt a marxizmusban is... meglévő elképzelést, mely szerint az emberi személyiség a maga egészében egész élete folyamán - a külső benyomások hatására - állandó, gyökeres változásokon mehet keresztül. Az, ami változhat... a morális karakter, de ez sem függetlenül a pszichikai karaktertől. [...] Nos, a pszichikai karakter ennek megfelelően priméren a családban alakul ki. A család közvetíti ugyanakkor a gyermek felé az alapvető morális preferenciákat is.
[...]
A polgári családnak kell biztosítania, hogy a benne felnövekedő ember pszichikai karaktere általában megfeleljen a polgári társadalom követelményeinek. [...] Ezért kell a polgári társadalomnak nem megfelelő morális karakter kialakításához az embernek olyan nehéz munkát végeznie saját pszichikai karakterén, amihez viszont elengedhetetlen egy meglehetősen magas intellektuális szint.
[...]
A polgári család autoritárius jellegű, nem közösség. A családok nagy többségében ma is... a férfi az autoritás, függetlenül attól, hogy autoritatív hatalmát milyen mértékben és milyen eszközökkel gyakorolja. Ma már léteznek olyan családok is, melyekben a társadalomban elfoglalt helyénél vagy személyisége súlyánál fogva a nő az autoritatív hatalom. Ez sem változtat azonban azon, hogy a családban autoritatív hatalom mindenképpen létezik. Ennélfogva a mai család nem alkalmas arra, hogy a gyermek megtanuljon közösségben élni és cselekedni. [...] A legharmonikusabb szülői kapcsolat sem jelentheti... a gyermekek pszichikumának a demokratikus cselekvés számára való előkészítését. [...] Másodszor: a gyereklétszám általában olyan kicsi, hogy már csak ezért sem alakulhat ki tényleges közösség. De még azokban a rendkívüli esetekben is, ahol sok a gyerek - minthogy azonos korú gyerekek nincsenek -, az életkorok különbsége egyfajta „természetes" „tekintélyi sort" hoz létre, különösképpen azért, mert az idősebb gyermekek válnak többnyire a szülők „megbízottjaivá" a gyerekvilágon belül. Ez a struktúra előkészíti a gyerekeket a társadalomban tanúsított autoritárius magatartásra.
[...]
A családon belül történik a létfenntartás ösztönének bírvággyá, a bírás „ösztönévé" való alakítása. A polgári család - még akkor is, ha nem termelőegység, s ha nincs is jövedelmet biztosító tulajdona - vagyonközösségre alapul. Éppen a család autoritárius szerkezete következtében a vagyon használatának elosztása a családi autoritás döntésének a függvénye. [...] A mai család tehát teremti a tulajdonosi tudatot és a természetes közösségre vonatkoztatott pregnáns „mi tudatot".
[...]
Forradalom, szocializmus és kispolgári tudat
Említettük már, hogy a marxizmus (elsősorban a II. Internacionálé marxizmusa) közvetlen kapcsolatot tételezett az össztársadalmi folyamatok és a pszichikus karakter alakulása között, meg voltak győződve arról, hogy az előbbi átalakítása mechanikusan az utóbbi átalakulásához vezet. [... ] Az Októberi Forradalmat közvetlenül követő korszakban [...] alapvető változások történtek a családjogban, határozott törekvések jelentkeztek a mindennapi életkeretek teljes átalakítására. [...] A kor legpregnánsabb terméke ebben a vonatkozásban az „Új ember kovácsa", a kollektív életmód és pszichikum-alakulás összefüggésének ezen gyönyörű dokumentuma.
[...]
A harmincas évekkel meginduló fejlődés ideológiája, azzal párhuzamosan, hogy a teória általános kérdéseiben is restaurálta a II. Internacionálé koncepcióit, ezt tette az általunk vizsgált területen is. Tudatos lépések történtek a polgári családstruktúra helyreállítására, illetve megszilárdítására. Valószínűleg nem voltak tudatában annak, hogy ez megszilárdítja az egész szisztéma autoritárius karakterét. A többi szocialista országok kialakulása idején a családforma átalakítása már semmiféle formában nem volt napirenden. [...] Az új társadalom kialakításához elengedhetetlen „új ember" formálását teljesen a felvilágosítók modellje alapján képzelték el, ugyanis mint a nevelés tartalmi problémáját. (Szocialista alapelvek, együttélési normák oktatása, világnézeti „felvilágosítás", erkölcsi „ráhatások" stb.)
A marxista elmélet története folyamán kialakult egy másfajta koncepció is, mely ma a nyugat-európai baloldali mozgalmak egy részénél is jelentős szerepet játszik. Ez az „új ember" kialakítását nem pusztán ideológiai „ráhatások" formájában képzeli el, nem is egyszerűen az össztársadalmi struktúraátalakulás mechanikus következményének tekinti, ezzel szemben az új pszichikus karakter formálódását a társadalom termelő egységeinek demokratikus átalakításával látja megvalósíthatónak. [... ] Vizsgált problémánkra azonban ez sem nyújt megoldást.
[...]
Ahhoz, hogy a termelési demokrácia „természetessé" váljék, ne váljék manipulálhatóvá, döntő mértékben járulna hozzá, ha olyan emberek lépnének be a termelőegységekbe, akik számára a demokratikus együttélés és cselekvés normái pszichikailag már természetessé váltak. A polgári társadalom átlagos személyisége elfogadja az autoritatív irányítást, nem is szeret dönteni az ő életét közvetlenül nem érintő kérdésekben, mindenképpen többé-kevésbé manipulálható.
[...]
Az általunk felvetett problémák megoldását... csak a család radikális átalakításával tartjuk elképzelhetőnek. Mely kritériumoknak feleljen meg tehát a régi család helyébe lépő forma?
1. Demokratikus felépítésű közösségi formának kell lennie, melyben lehetővé válik a demokratikus készségek korai elsajátítása.
2. Sokoldalú emberi kapcsolatokat kell hogy biztosítson, beleértve gyermekek és felnőttek kapcsolatának sokoldalúságát is.
3. Biztosítania kell az individualitás kibontakozását és érvényesülését, aminek alapvető feltétele az emberi kapcsolatok szabad megválasztása és szabad újraválasztása már gyerekkorban.
4. Meg kell szüntetnie nemcsak a monogámiából, hanem a monogám család felbomlásából eredő konfliktusokat is.
Egy ilyen megoldást keresünk abban az új családtípusban, melyet ettől fogva kommunának fogunk nevezni.
[...]
A kommuna mint a kommunista társadalom családtípusa
[...]
A kommuna szabadon választott közösség. Tagjai közé azok tartoznak, akik tagjai akarnak lenni, s akiket a közösség minden tagja mint ilyet elfogad. A kommunába egyének lépnek be; a belépő családok minden egyes felnőtt tagja mint egyén lesz kommunatag. A létszámnak természetesen biztosítania kell azt, hogy a kommuna ügyeit közvetlen demokratikus formában lehessen intézni.
A kommunában az egyének individualitását minden formában tiszteletben kell tartani. Három követelmény van, melynek betartása nélkül nem tartjuk elképzelhetőnek a kommunaforma működését. Ezek: 1. munkakötelezettség (a kommuna minden munkaképes felnőtt tagja dolgozik) [...] 2. A társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely senkit sem mentesít a kommunán belüli közösségi feladatok ellátása alól. 3. Mindenkinek valamiféle formában kötelessége foglalkozni a kommuna gyermekközösségével, akár vannak „saját" gyermekei, akár nem.
Ezen kívül semmi másba - érintse az az emberek életformáját, munkabeosztását, szabadidő-töltését, emberi kapcsolatait - a kommuna közössége bele nem szól.
[...]
Elképzelésünk szerint a szexuális kapcsolatok vonatkozásában a kommunának nincsenek értékpreferenciái. [...] Ezen belül elképzelhető egy életre szóló páros kapcsolat éppen úgy, mint a promiszkuitás, méghozzá egyazon kommunán belül is.
[...]
Ilyen feltételek mellett valamely páros kapcsolat felbomlása nemcsak a gyerekek életformáját hagyja változatlanul, hanem a válás jelenlegi negatívumait a felnőttek vonatkozásában is csökkenti. Nem a fájdalom csökkentéséről van szó, hiszen az nem életforma-kérdés, hanem arról, hogy a kapcsolat megszűntével az elvált felek megmaradhatnak eredeti közösségükben, nem lesznek egyedül.
[...]
A kommuna nem egy befelé zárt egység abban az értelemben, hogy akadályozná vagy lehetetlenné tenné a kommunán kívüli gazdag emberi kapcsolatokat. Ezek szükségképpen létre is jönnek, minthogy a kommuna sem nem termelési, sem nem politikai egység.
[...]
A kommunában nem a felnőttek nevelik „közösen" a gyerekeket, hanem a kommuna reális gyermekközösséget, illetve gyermekközösségeket hoz létre. A gyermekek magatartásának a megítélése, a gyermek munkamegosztásba való beállítása, jutalmazása és büntetése, a gyermekek egymás közötti viszonyának szabályozása meghatározott életkor elérése után nem a felnőttek, hanem a gyerekközösség feladata. Ez nem jelenti azt, hogy a gyermekek és felnőttek kapcsolata ne lenne sokoldalú és szoros. Csakhogy nem olyan egyértelműen autoritatív viszony, mint a polgári családban. A gyerekek úgy közelednek a felnőttekhez, hogy tudatában vannak annak: saját sorsukról számos alapvető vonatkozásban maguk döntenek. Minthogy a demokratikus „készségek" ennélfogva igen korán kialakulnak, a gyerekek viszonylag fiatal korban léphetnek át teljes jogú tagként a felnőttek közösségébe.
[...]
Felnövésének folyamán a gyermek egyre inkább maga választja meg azokat a felnőtteket, akikhez inkább vonzódik, akikhez bensőségesebb kapcsolat fűzi. De ez fordítva is áll. A felnőtt kommunatagok sem szükségképpen saját gyermekeikhez kötődnek leginkább; bizonyos fokig kiválasztják maguknak azokat, akiknek vérmérséklete, karaktere, intellektusa számukra a „legrokonszenvesebb", „legközelibb". Gyermekre és felnőttre egyaránt áll, hogy senkit sem kell szeretnie, különösképpen senkit sem kell a legjobban szeretnie. A szeretet - mint minden más érzelem is - szabad választás következményeképp rögződő kapcsolat. Ez ugyanakkor az „enyém-tied" kategóriát érzelmi alapjaiban rendíti meg.
[...]
Amennyiben itt a felnőtt közösség autoritárius hatalomként kénytelen fellépni, akkor sem a családfő értelmében az; ugyanis elsősorban ugyanolyan típusú kötelességek elvégzését kéri számon a gyerekközösségtől, mint a felnőttektől.
[...]
A fent leírt körülmények között felnőtt gyermekek pszichikus karaktere véleményünk szerint alkalmassá teszi az embert a demokratikus együttélésre. Az itt felnőtt gyermekek számára sohasem lehet természetessé, hogy szavuk sincs a saját sorsuk alakításában. Ugyanakkor nem alakul ki az igényük más ember akaratának az elnyomására.
[...]