Almási Miklós
Valóságshow kétszáz éve
Akkor is váltak már az emberek? - csodálkozom magamban. Annyit azért tudtam, hogy a kálvinista Debrecen megengedőbb volt ilyen ügyekben, mint a katolikus Dunántúl - de akkor is. De nemcsak intézmény, bátorság kellett hozzá, pláne asszonyoknak: a szájára veszi a város, és akkor megnézheti magát. Mátai Mónika könyve a bontóperek mikrotörténelmében keresi a női lázadás modelleseteit, mikor egy-egy válás részleteit kutatja végig az első kacér pillantástól a férjek bosszúján át a bíróságig, valamint a perbeszédekig. Sőt ott igazán, hiszen kétszáz éve ez volt az a média, maga a nyilvános, látványos fórum, ahol gyönyörködhetett a jónép, szenvedhettek a pereskedők, s lehetett élvezni a tanúk hazugságait, a leselkedés trükkjeit, meghallgatni a magánélet titkait asszonyveréstől, kicsapongó feleség kalandjain át egészen addig, hogy végül is ki a felelős, ha nincs gyerek a családban. Merthogy a férj nemi baja csak nem lehet akadály... És persze itt a retorika tere, amelyben az ügyvédek annál jobban keresnek, mennél inkább a mesevilág médiumába keringenek perbeszédeikkel, azaz az ügy tényállásától messze elkalandoznak. A könyv eseteiben tény és jogi nyelv köszönő viszonyban sincs egymással - viszont tapsol a közönség. És akárhogyan alakultak is a dolgok, végül mindig a nőkre húzzák rá a vizes lepedőt, jóllehet az esetek többségében a férj kalandozik (verekszik), de a házasságtörést bizonyítani nehéz, az évek múlnak, egyszerűbb, ha az asszony bevállalja... Hm.
A könyv egy asszony lázadásával indít. Zefer Mária húszévi házasság után unja meg az elnyomást, bár férje nyújtja be a keresetet. A férj csajozott, gorombáskodott, az asszony - négy gyerek mellett - kitanulta a vargamesterséget, vezette az üzletet, és persze szerető is akadt. Kisváros, szomszédság - a lebukás csak idő kérdése volt. Nagy szerelem, kínos bujkálás, de nem is ez az érdekes. A férj egy állat: amikor kiderül a csalfaság, kötéllel félig halálra veri nejét, és perre megy. Innen ugrik be nekem a modern média kedvenc műfaja, a valóságshow, a kukucska, pletyka és szadizó műsor keverencse (analógiája): ezek a perek voltak egykori megfelelői. Mert, ugye, mindent ki kell teregetni, hiszen válni csak úgy lehet, ha minden apróságot bebizonyítanak, azaz turkálnak a pletyka és valóság közötti légüres térben, és persze a lényeg a házasságtörés, nevezetesen az asszony félrelépésének tényvalósága, úgy is, mint a per legfőbb érdekessége. Arra gyűlik a hallgatóság, azt tárgyalja a közvélemény, azon élvezkedik a város. A Zefer-ügyben idáig nem fajul a dolog, de a per elhúzódik, az asszony öregszik, sorsa a rémség maga. Bár válnak, mégis a férfi győz, amit a közvélemény boldogan nyugtáz. Így pl. a szomszéd (szűcsmester), aki már rég gyanakodott, hallatlan örömének adott - jegyzőkönyvezett - tanúságot, amikor végre elkapták az asszonyt, és kötéllel félholtra verték. Miért jó ez neki? ki tudja... de a szadizás is benne van a valóságshow-k élvezésében.
Mondom, a per maga a médium. Ami egy másik ügyben (Steiner vs. Bőhm Zsuzsanna bontóperében) lesz nyilvánvaló. Itt ugyanis a pikáns részletekben merül el a bíróság, amitől az egész olyan lesz, mint egy Big Brother szekvencia. A hűtlenség (házasságtörés) tényének igazolásához tanúk kellenek, mit tesz isten, nem is egy jelentkező akad. Beszólnak a kukucskálók. Két asszony megleste, hogy a férj átjár a szomszéd özvegyhez. Erre aztán - jóval a per előtt - beköltöztek a bizonyos ház bizonyos ablaka alá. Sokáig vártak, hisz nem azonnal történt meg a törés, ők meg csak egy hokedlin senyvedve lesték, mi van, de a sötétben csak hallgatták, hogyan beszélgetnek bent a szobában. Bundát is húztak magukra (hideg volt, az élvezetért meg kell szenvedni...). Unták is magukat, sok volt a lacafaca. (Mint egy folytatásos műsorban...) Aztán, mikor bizonyos jelekből végre eljött a pillanat, ismét felkapaszkodtak a hokedlire, hogy lássák az eseményt. Csakhogy a procedúra lassan bontakozott ki a szobában, a két aszszony meg egyre nehezebben álldogált a kerti zsöllyén. Így mikor a döntő pillanat - jogilag perdöntő aktus - bekövetkezett volna, nézői izgalmukban - vagy mert egyik jobban akart helyezkedni, mint a másik - végül is nem láttak semmit. Csak azt, hogy az úr - aki meglátogatta a csélcsap özvegyet - corpus delicti helyett „kivizel az ablakon...". (Idézet a periratokból. Hm, és akik épp benéztek, azokkal mi lett? Bocs...) Vagyis: pont a döntő bizonyítékkal nem tudtak szolgálni, meg hogy hülyét csinált magából - tollba mondták e valóságshow részleteit és a fagyoskodással járó nézői izgalmuk történetét. A nyers valóság - Big Brother anno. De máris itt a következő folytatás: a férj cáfolja a tényálladékot, igaz ugyan, hogy többször is meglátogatta a szomszéd özvegyet, de ezek üzleti tárgyalások voltak. Sőt - folytatja a férj alávaló szemtelenséggel - csupán ki akarta provokálni, hogy felesége balhét kavarjon, és per legyen. Ezért nem érvényes a leselkedők tanúsága. Naná, a valóságshow-knak is többféle továbbvezetési lehetősége adódik, különben nem lehetne a tizenötödik folytatásról a tizenhatodikra áttérni... További részletek: a férjet hazugságért lecsukják, feleség könyörög, hogy eresszék ki stb. Balhé díszkiadásban.
Mazsolázom a könyvben, igaztalanul. Mentségemre szolgáljon, hogy a szerző a valóságshow hazai virágzása idején - mint kutató - az első igazán szellemes médiaelemzéssel szolgált ebben a műfajban. Itt, a könyvben persze mikrotörténelem a pálya, munkája szigorúan tudományos kutatásprezentáció. És itt sem a tényvalóság egyszerű feltárása a cél. A könyv második fele történelemszociológia: hogyan alakul a társadalmi közfelfogás, jog és női egyenjogúság viszonya egy-egy bontóper tükrében a református Debrecenben? Az eredmény persze borítékolható: a jog - úttörő módon - már lehetőséget ad a női érdekek védelmére, ám a férfi felsőbbrendűség pozíciói megdönthetetlenek. A lázadó vagy épp igazukat kereső asszonyok végül így vagy úgy, de pórul járnak: a társadalom elítéli a férfiak ellen tanúskodó asszonyokat bántalmazás, hűtlenség, vagyoni sérelem esetén egyaránt, akkor is, ha napnál világosabb bizonyítékokkal szolgálnak. Ez a részrehajlás, a férfitársadalom kaján voyeurizmusa fennmaradt a perbeszédekben, ügyvédi prezentációkban is: Mátai szövegkritikai értelmezései olykor mulatságosan mutatják ki a jogi elnyomás formuláit, csűrcsavari doktorok poétikai fordulatait. A tény és jog bájos különválását. Csak éppen sorsok törnek tőle derékba. De a közönség élvezi az ingyenszínházat.
A könyv precíz írás, alapos, részletekbe hatoló levéltári kutatás, igazi feltáró munka. Kicsit elfogódott az előadásmódja: hiányzik a könyvíró rutin. Ami végül is természetes: bár a dolgozat részletei angolul is napvilágot láttak, ez a mű a szerző első komoly könyve. Mondjuk: ígéret. Maradjunk ennyiben.
Mátai Mónika: Törvényszéki játszmák. Válás Debrecenben 1793-1848. Csokonai Kiadó, 2006, 252 oldal, 1800 forint.