«Vissza

Podmaniczky Szilárd

Zsírégetés

Le akartam fogyni, de nem sikerült, mert amit nem ettem meg az egyik nap, azt megettem a másikon. Soha életemben nem voltam karcsú, de hogy mindig kövér legyek, az azért túlzás. Azt mondják a barátaim, ha vannak, hogy ez azért van így, mert a súlyomon át látom a világot. Úgy látom, ahogy van, könnyű a soványnak megfeledkezni a súlyáról.

Egyébként meg a kövér nők sokkal vidámabbak, a soványak képesek begolyózni. Nem is tudom, mikor hisztiztem utoljára. Talán mikor hazafelé jöttem a fodrásztól, és a kanyarban leborult a furgonról a liszteszsák. Olyan fehér lett minden, hogy nem is látszott semmi. Az új hajamat meg kezdhettem elölről. A fodrász nem akarta elhinni, hogy a liszt miatt, mert otthon kimosakodtam, mielőtt visszamentem, hanem elkezdett sugdolózni. Mert utóbb kiderült, hogy a Miskát híresztelik velem, aztán ahogy az új hajjal meglátott, úgy elkapott, hogy kiment a dauer még a hónaljamból is.

Pedig a Miska még csak hozzám se szólt, úgy kellett háromszor megkérni, hogy nézze meg a mosógépet, mert már lassan nem maradt tiszta bugyi. A kávét is alig akarta elfogadni, egy cukorral itta az árvám, ahogy kicserélte az ékszíjat.

De hiába, a Miska magának való ember, szeret bütykölni, mindennap meghúz otthon minden csavart. Nekem nem lenne ellenemre, de jobban szereti a pornólapokat, nem az olyan kövér nőt, mint én vagyok.

Pedig ha hanyatt fekszek, sokkal soványabbnak látszok.

Egyszer én is vettem ilyen lapot, és azt képzeltem, hogy sovány vagyok, és simogatnak a férfiak. Végül csak sírtam egy sort, az újságot meg miszlikbe szaggattam, aztán kiszórtam az ablakon. Annyi meztelen ember még soha nem feküdt a ház előtt. Amikor másnap fölébredtem, eszembe jutott, hogy a gyerekek itt mennek az iskolába, aztán elviszik majd könyvjelzőnek a képeket. Kiugrottam az ágyból, mint aki éjjel nyitva felejtette a gázcsapot, de az utcán már nem találtam semmit.

Később mondta a szomszéd, hogy a Miska hajnalban ott csipegetett valamit az ablak alatt, mint aki gombászik. Összeszedte a Miska, tán azt gondolta, hogy tőle lopta el valamelyik nyolcadikos.

Egyébként meg hiába vagyok kövér, elég strapabíró. Jobban bírom a kiképzést, mint ezer másik. Nyáron a kertészetben dolgozok, ősszel meg megyek fát vágni, bármilyen bérmunkát elvállalok, például a trágyázás az egyik kedvencem. Kihordom a szart vasvillával, aztán szépen beásom a kertbe. Engem valahogy lefoglal, hogy milyen szépen eltűnik a földben a trágya. Az előbb ott feküdt, most meg már nincs sehol.

Régen a kocsmába is szívesen eljártam, de mióta leszoktam a cigarettáról, még a férfiakra is máshogy nézek. Mondanom se kell, sört ittam. Eleinte nőieskedtem ilyen pikolókkal, de agyára mentem a kocsmárosnak, hogy ki a franc bírja mosással óránként azt a harminc pikolót. Jobban is állt a korsó, hiába gondoltam néha arra, hogy mégis csak nő vagyok.

Így szoktak meg, úgyhogy ilyen maradok.

Az nagyon megtetszett, mikor hallottam, hogy fénnyel is lehet élni. Egész hétre napos időt mondott a rádió, úgyhogy kipróbáltam. De voltam tőle olyan éhes, hiába hagytam égve éjszaka a lámpát. A harmadik nap beleájultam a madárberkenyébe. Úgy kellett a kerti traktorral kihúzni. Az utánfutón volt egy csomó humusz, rávonszoltak, aztán átszaladtak velem a kórházba, mert két utcára voltunk az ambulanciától. Azt mondja a Lacika, aki a traktort vezette, hogy neki még a szíve is megállt, olyan gyorsan ment a forgalomban. Szegénynek nem volt szirénája, így csapkodott a feje fölött a kabátjával meg kiabált, hogy nénó-nénó. Ha nincs a Lacika, biztos, hogy kiszáradok.

A kórházban aztán kaptam infúziót meg teát. Olyan finom volt a keksz, amit vacsorára adtak, hogy a nővértől elkértem a vonalkódot. Az orvos nem akarta elhinni, hogy fénnyel akartam élni. Azt mondta, hogy átvitet a diliházba, ha nem mondom meg az igazat. Olyat már hallott, hogy valaki megivott hat liter mogyoróolajat, de hogy ezt a fényt hogy képzeltem, nem tudja. Talán a zsíromat akartam kiégetni? Most hogy mondtam volna meg az igazat, mikor pont az igazat mondtam neki? Aztán végül az lett a meséből, hogy olyan régen voltam férfival, hogy elájultam. Na, ez már hihetőbben hangzott. Ajánlott az orvos egy társkereső szolgálatot, amit az unokatestvére alapított, diszkrét, semmiféle hájjal nincs megkenve. De a biztonság kedvéért csináltatott egy méhnyakvizsgálatot meg agyi cétét.

A Lacika másnap reggel eljött a traktorral, hogy visszavigyen. Olyan helyes ez a gyerek, ha fiam lenne, csakis a Lacika lehetne. Hozott szendvicset is, ő csinálta, direkt nekem sütött bele fagyasztott hamburgert.

Eltelt vagy két hét, mire rászántam magam a társkeresőre, de főleg azért, mert verekedésbe kerültem a kocsmában. Két fickó zárás előtt ki akarta rabolni a kocsmát. Ilyet az állatok se csinálnak! A fejükön harisnya volt, meg két bicska a kezükben. Nem tudom, mire számítottak, mennyi pénz van a kasszában, de csak hatvanezer volt, úgyhogy jól megvertük őket. Ahogy a korsóval tarkón vágtam a Gyuszit, mert kiderült, hogy a hülye Gyuszi volt meg egy külföldi diák, a fejemre öntöttem a sört, és nem láttam semmit. Akkor a külföldi szájba vágott a székkel, de csak kicsit, mert először a tévét találta el, és csak aztán engem. Lett egy kis forradás a homlokomon, olyan kereszt, mint amivel az erdész jelöli meg a fákat, hogy melyiket kell kivágni.

A Gyuszi ült már kétszer is, egyszer azért, mert elsikkasztotta a kirándulásra összegyűjtött pénzt az iskolában, a másiknál meg valami pecsétet hamisított, azt nyomkodta mindenhova. A másodiknál láttam, amikor elvitték a rendőrök. Annyira egyenesen ült az autóban, mint akit a nudista strandra visznek.

A társkeresőnél úgy bántak velem, mint egy hímes tojással, amelyiket elfelejtettek megfőzni. Először magamról kellett elmondani mindent. Például a súlyomat meg a magasságomat pontosan nem tudtam. Ez változik, tetszik tudni, ha kicsit meghízok, akkor összébb megyek, ha meg sikerül lefogyni, mert elalszok a tévé előtt a fáradtságtól és nincs időm nassolni, akkor akár két centit is növök egy hét alatt.

Azt azért megkérdeztem, hogy van-e egyáltalán értelme az egésznek, mert ha eddig úgy általában nem kellettem senkinek, akkor most mi fog megváltozni. Hát azt mondta, hogy kiajánljuk. Hogy eddig én biztosan nem ajánlottam ki magamat, vagy nem eléggé. Hogy itt most a férfiak egyszerre minden információt megtudnak rólam, és nem csak apránként. Nemcsak azt fogják látni, hogy százhetven kiló, hanem azt is, hogy családcentrikus. Ezt nem én mondtam magamról, hanem egy adatlap. Kérdezte a nő, hogy mondjam el a tulajdonságaimat, milyennek mutatnám be magam. Azt nem akartam megint mondani, hogy kövérnek, eléggé látszik az, hanem hogy a saját szavaimmal fogalmazzam meg. De csak azt tudtam mondani, hogy átlagos, meg nem vagyok hisztis, utoljára a liszteszsák miatt a fodrásznál. Úgy csóválta a fejét, hogy teljesen megijedtem. Teljes képet akart rólam adni, úgyhogy inkább a teszt alapján kérdezett. Például azt, hogy családcentrikus vagyok-e vagy nem. Most erre mit mondjak? A szüleim korán meghaltak, én meg egyedül élek. Most honnan tudnám, hogy családcentrikus vagyok-e? Ha arra gondolok, hogy tudok egyedül élni, akkor nem vagyok az, de ha meg a szüleim hiányoznak, akkor meg családcentrikus vagyok. Most akkor hol itt az igazság? De aztán arra gondoltam, hogy jobb az, ha vagyok valami, mint ha nem vagyok.

Aztán csinált rólam két fényképet, egyet szemből, a másik meg teljes alakos. Rendesen beállított, hogy csak a fal látsszon rajta, ne derüljön ki, hogy nagyobb vagyok, mint a szekrény.

Úgy elfárasztott ez a kérdezgetés, hogy kiültem a parkba, és elaludtam. Azt álmodtam, hogy megint ennél a nőnél vagyok, mert jelentkezett rám valaki, és van itt egy kis konténerszoba az udvarban, ahol szeretne összeismertetni vele. Kinyitotta az ajtót, és nem állt ott senki. Először azt hittem, hogy szórakozik, de akkor megjelent egy talpig úriember, esernyővel, kalapban és fekete aktatáska volt a kezében. Megpödörte a bajszát és bemutatkozott. Valami külföldi neve volt. Aztán karon fogott és kisétált velem a konténerszobába. De úgy lépkedett, mint aki huzaton jár. Hozzám képest kicsi ember volt, de nagyon szimpatikus. Azon gondolkoztam, hogy tényleg igaz, vagy csak álmodom. A konténerben leültünk egy padra, és mindenféle krémeket szedett elő a táskájából, és elkezdte masszírozni az ujjaimat, aztán a karomat meg a bokámat is. A végén azt mondta, hogy a parfümök, a hajkefe és a kenőcsök a fekete bőrtáskával együtt húszezerbe kerül, de nekem ideadja tízért. Még el is gondolkodtam rajta, milyen jó ajánlat, de végül nemet mondtam neki, és kijöttem a konténerből.

Amikor fölébredtem, kicsit csalódott voltam, hogy ilyen rosszul sikerült az első találkozás, de mondjuk nem is a táska érdekelt volna.

Valamennyire az apámra emlékeztetett ez a férfi, legalábbis formára. Anyám se volt kövér, csak a nagymamám. Őt aztán nem lehetett volna messzire dobni. Akkor este gombát ettünk, mert egy hete már esett, és valahogy nem figyeltek oda rendesen, és volt köztük egy mérges gomba. Anyám meg apám a kórházban meghalt, a nagymamám meg megbolondult, hogy kinyírta a családot, ahelyett, hogy örült volna, hogy nekem semmi bajom nem lett. Voltam akkor vagy tízéves.

A temetést se tudtam fölfogni, nemhogy azt, hogy meghaltak. Nagyon lassan értettem meg, hogy mit is jelentene ez igazán. Drótozott szegfűkkel jártam a temetőbe, hogy le ne essen a fejük, de másnapra úgyis ellopták. A nagymamát is rájuk kellett temetni, mert nem volt pénz külön sírra. Sőt semmire nem volt pénz. Ahogy végeztem az iskolával, elmentem dolgozni és kész. Igazán utána kezdtem el hízni, hogy a nagymama is meghalt. Elvitte a szélütés, mert mindenen fölhúzta magát. Úgy csinált, mintha ő teremtette volna a világot, aztán meg mindenért ő a hibás.

El akartak vinni intézetbe, de az egyik rokon elfogadott, lakhattam nála a spájzban. Volt egy ágy a végén, ott aludtam, már ha tudtam. Nincs olyan ember, aki spájzban lakik, és nem hízik meg.

Aztán visszaköltöztem a házunkba, ami nem ment könnyen, mert beköltözött két ilyen fura figura. Azt se tudnám megmondani, hogy melyik volt a nő és melyik a férfi. Azt mondták, hogy ők nagyon jól érzik magukat, ne legyek hozzájuk szemét, hová is mennének. Furcsa volt egyszerre két ilyen emberrel együtt lakni, de hogy ne legyek egyedül, megkapták a nagymama szobáját.

Egy év után vitte el őket a rendőrség, mert nem tudták bizonyítani, hogy kicsodák. Se nevük nem volt, se lakcímük, se igazolványszámuk. Az egyik azt tudta, hogy Ernő, a másik meg, hogy Juliska, de hogy milyen Ernő vagy Juliska, arról szó se esett.

Aztán még nekem is beolvasott a rendőr, hogy lehetek ilyen felelőtlen, hogy két ilyen jogilag nem létező személyt beengedek a házba. Mondtam, hogy már bent voltak, mikor jöttem. Ezeket most elviszik, de értesítsem őket, ha megint föltűnik valami nem létező személy.

És akkor tényleg telefonált a nő a kertészetbe, pont a naspolyát szedtük kesztyűben, mert megcsípte a dér, hogy egész hosszú lista áll rendelkezésemre, amiből választhatok. Olyan izgatott lettem, mint amikor kiderül az emberről, hogy véletlenül milliomos.

Tényleg egész dossziét adott a kezembe, fénykép, testmagasság, családcentrikus vagy nem. Egészen odavoltam, hogy ez a sok férfi mind engem akar, és hogy életemben először én választok. Hát nem is tudtam választani. Elkértem a dossziét, hogy majd otthon komolyan foglalkozok velük. Vettem egy címkés bort, hosszú nyakút, alig fért a retikülömbe. Meg vettem hat szendvicset a benzinkútnál, mert olyan izgatott lettem, hogy csak a készételt kívántam.

Mondtam is magamnak, látod, Icus, mégis csak jó az élet, és egyszer csak mégy hazafelé egy dosszié pasival a hónod alatt. Tiszta császárnak éreztem magam, aki ül és nézi a birodalmát, hogy van.

Egyik kézzel lapoztam, a másikkal ettem meg ittam. Összesen huszonhárom férfit néztem át, és egyikre se tudtam hirtelen azt mondani, hogy ezt aztán ne. Elővettem egy ceruzát, és elkezdtem őket pontozni magasságra, súlyra, családcentrikusságra meg mindenre. Úgy voltam vele, hogy először az első öttel találkozok, abban már benne kell lenni az igazinak.

Arra gondoltam, ha tényleg lenne valaki, aki itt élne, vagy én élnék nála, lehet, hogy nem is lennék ilyen kövér. A kedvéért biztosan le tudnék fogyni, meg nem járnék verekedni a kocsmába, bár az elég jól fogyaszt. Ezt szerencsére nem kérdezte senki. Ha meg a gyerek megszületik, még többet lehet fogyni.

Másnap munka után mentem el a nőhöz, hogy ne kelljen a szabadságot fogyasztani, kellhet az még másra is, ügyintézés, anyakönyvvezető, satöbbi.

Megmutattam, hogy melyik ötöt választottam, amire azt mondta, hogy köszöni szépen, és föltette a polcra a dossziét, és elkezdett valami mást írni.

Hát ez meg most mi? Úgy kivette a kezemből a dossziét, mintha tegnap nem is nálam lett volna otthon.

Azt mondja, ezeket a számítógép dobta ki, hogy a horoszkóp alapján lehetséges a kapcsolat, de ez még nem jelent semmit, amíg nem választanak ki ténylegesen. A számítógép nem ténylegesíthet, csak a személy, ez náluk alapszabály.

Micsoda?

Azt magyarázta, hogy szeretnénk, ha az ügyfeleink nem lustulnának el, kell a kondíció, semmi csüggedés. A gép mozgásban tartja a lehetőséget. Biztos vagyok benne, hogy kellemes volt a válogatás. Nem szabad föladni ilyen könnyen. Mindenkinek van egy párja, a számítógép ebben segít, hogy el ne felejtsük. Az, hogy most ez konkrét személy vagy egy lehetőség, nem szabad, hogy elkeserítsen.

Ha van a kezemben egy korsó, úgy fejbe kúrom, hogy egész héten a cipője talpát nyalogatja.

Még nem volt hat, mikor rumot rendeltem a pultnál, nem ültem le vele az asztalhoz, ne kelljen ötpercenként szaladgálni a pohárral. Nem ismerek más megoldást ilyenkor, csak az italt. Berúgni, aztán kiheverni. És addig is, telik az idő.