Dalos György
Berlin, 2008. június 5.
A brazil-perui határvidéken, az Amazonas völgyében lefilmezett ismeretlen indián törzs legalább kétnapi címlap- és témagondját oldotta meg az uborkaszezonban szenvedő német sajtónak. Másnap aztán jöhetett a Telekom-botrány, ami azon tört ki, hogy a konszern éveken át kémjelentéseket gyűjtött saját felügyelőtanácsának tagjairól, gyanús újságírókról s ki tudja, még kiről, mindenesetre igénybe véve magándetektívekké nemesült egykori Stasi-tisztek szolgálatait. A Stasi, persze, ma már nem igazán nagy cikk, legföljebb akkor, ha olyan potens politikus és csillogó-villogó médiaszemélyiség kapcsán kerül szóba, mint Gregor Gysi, aki a Baloldali Párt egyik oszlopa. A posztkommunista advocatus diabolit kb. tizenöt éve menetrendszerűen le szokták leplezni, és ő ugyanilyen szabályszerűséggel tagadja egyébként elképzelhető, bár kevéssé dokumentált érintettségét. Folytatásos politikai szappanopera ez - a Spiegel már spájzolta is magának a legújabb Gysi-iratokat, hogy hírszegény időkben piacra dobhassa őket. Addig is marad nekünk Natascha Kampusch, a nyolc éven át rabságban tartott gyereklány, aki felcseperedvén most saját show-val fontoskodik egy magántévében, és Niki Lauda lett a nyitóműsor interjúalanya. A mediális szárnypróbálgatás gyalázatosan színvonaltalan. Kampusch elsőre azt kérdezi Laudától: milyen érzés egy stúdióban ülni vele, a neves áldozattal. Később, lányos zavarában még ezt is űberolja: „Herr Lauda, most ön kérdezzen..." Rémálmom: valaki felveszi a kapcsolatot az amazonasi indiánokkal, a törzsfőt kipallérozzák, saját német show-t kap, és elsőre a következő kérdést szegezi hírneves vendégének: „Frau Kampusch, milyen érzés egy stúdióban ülni velem?" (További társalgópartnerek: Gregor Gysi, Niki Lauda és a Telekom főnöke.)
(Menten el is fogott az ihlet s belefogtam a történet indián változatába. Íme az első bekezdés: minta érték nélkül.) Amikor a tisztás fölött hirtelen berregés szelte ketté az égbolt kék csöndjét, a rézbőrűek mind odagyűltek, és spontán nyílzáporral fogadták a szörnyű óriásmadárnak hitt helikoptert. Azon nyomban összehívták a válságtanácskozást, hogy megvitassák: maradjanak-e itt, vagy inkább keljenek útra, hogy akár tíz-tizenöt napi vándorlás árán is valamivel nyugodtabb tanyára lelhessenek az oltalmazónak hitt őserdőben. Nem először került napirendre ez a kérdés. Merthogy más lények is vannak a földön, úgynevezett emberek, azt már a legidősebbek is hallották azoktól, akik az ő gyerekkoruk idején voltak a legidősebbek. És persze tudták, hogy veszedelmes fajtával van dolguk. Ezeknek mindegy: fű, fa, folyó, növény vagy állat - ami útjukban áll, kiirtják. Különben a törzs egyik legjobb vadásza közvetlen közelről megleste őket, és jelentette, hogy kicsit másképp néznek ki, mint a rendes indiánok: koponyájuk és szájuk között van egy hosszúkás testrész, amolyan fülféle, csak éppen külön áll. Közel tartják az arcukhoz és belebeszélnek vagy imádkoznak hozzá. Ugyan ki hallott már olyat, hogy valaki a saját fülével társalogjon? Lököttek ezek.
Hiúságomat, sértődékenységemet jótékonyan lefaragta az idő. Elviselem és többnyire megválaszolatlanul hagyom a támadásokat, olybá veszem őket, mint az ismertségért arányosan kijáró forgalmi adót. Hovatovább csak az dühít fel, ha a támadók rosszul írják le a nevemet. Így tett például nemrégiben Györffy László, amikor a Magyar Fórum hasábjain a következő költői kérdésbe foglalta bele szerény személyemet: „Miként lehetséges, hogy a nemzeti oldalas Pax tévé (...), és a Duna Tv november 12-én este 21-22 óra között, az enyhén szólva liberálisnak mondott, mindenkor külön műsorral rendelkező zsidó származású író beszélgetéseit közvetítette a Kertész Imréhez hasonlóan már régóta Berlinben élő, zsidó származású Dallos Györggyel és a hazai szintén zsidó származású Müller Péterrel, majd az aznapi, állami M2-es műsorában is ő szerepelt. Vagyis szinte egy időben három csatornán. Véletlen? Lehet." Lám, így megkeserítik az ember örömét! Mit ér az, hogy legnagyobb meglepetésemre valósággal elárasztom a magyar médiát, amikor még a jól értesültek is hibásan írják ki a nevemet? Megállapítom, hogy Győrffy László nemcsak antiszemita, hanem még igazságtalan is. Ha igazságos antiszemita volna, akkor a zsidó származású Kertész kollégát két sz-szel vagy két t-vel tüntetné fel, és „a szintén zsidó származású Müller Péter" is megérdemelt volna legalább még egy l-t vagy r-t, amiért ennyire nyakló nélkül szerepeltetik. Tiltakozom az egyoldalú bánásmód ellen! Az sem mentség, hogy korántsem csak a Magyar Fórumban, hanem behóved, vagy mint Győrffi írná, „enyhén szólva zsidónak mondott" fórumokon is felbukkan a nevem két l-lel. Tőlük se veszem jó néven, de - hogy mondja Karinthy? „Ein Antisemit muss bei mir cselekmény haben" - egy Győrfytől egyenesen elvárom, hogy még legócskább szövegében is tiszteletteljes pontossággal vesse papírra a nevemet. Értjük egymást, Győrfi?
Különös sikerélményekben van részem, mióta hosszas előkészületek után nekiláttam új könyvemnek, amelyben az 1989-es esztendőt próbálom elmesélni németül, német publikumnak. Vagyis a Varsói Szerződés tagállamainak összeomlásáról igyekszem sine ira et studio értekezni, s ennek folytán meghatározott munkaütemben, mondjuk havi átlagban „megdöntök" egy-egy rendszert. Legutóbb Ceausescu Romániáján volt a sor, s noha tudtam, miként fog végződni a történet, menetközben olykor elfogott a drukk. Például annál a résznél, amikor a conducator fia, Nicu, Nagyszeben megye pártvezetője december 17-én kiadja az ukázt a még ki sem tört lázadás leverésére: Ettől a pillanattól kezdve hadiállapotban vagyunk. Valamennyi egység harci alakzatot vesz fel. (...) Figyelmeztetés nélkül lövünk! Ugyanakkor taktikusan hozzáteszi: Holnaptól adjatok [a lakosságnak - D. Gy.] több húst, vajat és egy kis zsírt is. Az áram-, gáz- és melegvíz-szolgáltatásban nem lehet fennakadás. Mi tagadás, egy pillanatra megrémültem attól, hogy ez az olcsó parasztfogás beválik. Elvégre hetek óta üresen állnak a boltok, és kegyetlen hidegek dúlnak arrafelé. Mi van, ha bevásárolnak, és meghúzódnak lassan felmelegedő falaik között? Vagy éppen moziba mennek, hiszen erről is szólt a nevezetes ukáz: A mozielőadásokat nem függesztjük fel. Márpedig az Ifjúság Filmszínházban épp a Rocky megy Sylvester Stallonéval, a Függetlenségben pedig az Egymillió évvel időszámításunk előtt Raquel Welchsel. Gyerekek, könyörögtem magamban, csak most ne engedjetek, néhány napig bírjátok ki még mozi és meleg szoba nélkül, menjetek ki tüntetni, bizony isten, megéri.
Hallgattak rám.