«Vissza

Murányi Zita

Mindenegész

A parkettán pókok szaladgálnak,

a szekrények mögül masíroznak elő a felfordulásban,

anyu a videót, a cédéjátszót, apu a tévét...

Az évtizedes, szilárd renddel együtt lassan

a porlepte bútorokat is felborogatják,

már csak a monstrumokból hulló kacatokat;

a sosemvolt gyerekszoba romjait, mindenségünk atomparányait

kellene elcsomagolják.

Farkasszemet nézni maximum a falnak támasztott festmények

vakfoltjaival... Apu azért próbálkozik.

Míg a naptárlapból preparált, életnagyságú Názáretihez fohászkodva

szemzugából néhány teátrális könny szalad, anyu elfordul.

Kivételesen egyetértenek: a bekeretezett házi szent sorsát vitatni

felesleges. A jussot salamoni bölcsességgel osztják.

Dédike zsírfoltos szakácskönyveinek elhullajtott lapjai

s a véletlen szeszélye folytán megkímélt, gusztusosan

vaskos gerincek is külön-külön dobozban végzik.

Félbe nem vágunk semmit.

Vége-hossza nincs a költözésnek.

Hol egy szék, hol egy-egy virágtalan váza,

karcsú, de eklektikus tavasz marad

hátra, az összes ráadáskör újabb stáció csak,

a visszatérés reményének árnyékában

elérhetetlennek sejlő vita nuova.

Korai a termékenyebb föld, a méretesebb cserép,

ahogy „otthon, haza"...

A teherszállító gyomrában

minden, ami még nem,

ami gondosan, alaposan,

újságpapírral körbebugyolálva,

szakad, törik.