A Mozgó Világ internetes változata. 2008 július. Harmincnegyedik évfolyam, hetedik szám

«Vissza

Képzelt riport egy kormányalapításról (jegyzőkönyv)

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Nagyon felkavart Mihancsik Zsófiának a Mozgó Világ múlt havi számában közölt írása, amelyben Bokros Lajos magatartását kritizálja, amiért az általam is nagyra tartott, elfogulatlan elemző nem állt be azok sorába, akik valósággal démonizálják Orbán Viktort. Jómagam a közélet afféle önkéntes dokumentátoraként régóta figyelem a Fidesz és a holdudvarába tartozó szakértők, jeles tudósok írásait, nyilatkozatait, és örömmel töltött el, hogy pezsgő közéletünket a minap Orbán Viktor néhány meglepetésbombával valósággal sokkolta. A titkosszolgálati módszerekkel lehallgatott vagy más módon kitudódott beszélgetése a Színművészeti Egyetemen különösen figyelemreméltó, főleg azért, mert több, ott elhangzott tézisét a miniszterelnök-jelölt később nyilvánosan is megismételte. Ezen felbuzdulva bennfentes és kívülálló barátaimmal elhatároztuk, kísérletet teszünk arra, hogy bebizonyítsuk, Orbán Viktor ötlete a válságkezelő vagy szakértői kormány felállításáról a balliberális bírálatok dacára igenis kivitelezhető ötlet.

Ennek bizonyságául küldöm önöknek az alábbi dramolettet.

Üdvözlettel

Simon Mária

(A miniszterjelöltek, néhány szakértő és politikus OV-re várnak, zavartan téblábolnak a hosszú asztalnál névtáblával kijelölt helyük közelében. Feszültség. Csend. Nyílik az ajtó, belép a pártelnök, odamegy az asztalfőhöz, megáll.)

 

OV Tisztelt uraim, nagyon köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat. Most, hogy végre nemcsak sokan voltunk, hanem elegen is, végre kezünkbe vehetjük a kormányrudat. Ám mint önök bizonyára értesültek róla, kormányzásunk első időszakában, másfél-két évig nem a politikusok, hanem egy válságkezelő szakértői csapat hajtaná végre a szükséges, igen népszerűtlen tennivalókat, és önöket úgy ismerem, mint akik hajlandók erre. Meggyőződésem ugyanis, hogy a politikai elit nem képes kivezetni az országot abból a mély válságból, amelyet örököltünk, ez a feladat tehát a tudós elmékre hárul. Vagyis önökre. (Pillantásával végigpásztázza szakértői csapatát, Járai Zsigmondtól Szapáry Györgyig.) Ugye, nem tévedek? Önöknek tudomásom szerint nem az a céljuk, hogy megszerettessék magukat a választókkal, nincsenek politikusi ambícióik, amit a magam részéről csak helyeselni tudok. De ne aggódjanak, nem hagyjuk önöket egy pillanatra sem magukra. A napokban megalakuló, korlátozott felhatalmazással működő válságkezelő kormányt a frakció és a pártvezetés természetesen teljes odaadással támogatni fogja. Legfeljebb két évig, amíg meg nem kezdődik a felkészülés a következő választásokra, mert akkor már nekünk, politikusoknak is színre kell lépnünk. Kérem, foglaljanak helyet! (Széles, udvarias mozdulattal hellyel kínálja az egybegyűlteket, OV szintén leül.)

Kezdjük a tényekkel. Ilyen tényként könyvelhetjük el mindenekelőtt az új többség létrejöttét, hiszen még soha annyian nem szavaztak ránk, mint most. A népszavazással hárommillió emberrel kötöttünk szövetséget, és ezt az egységet az országgyűlési választásokon is sikerült megőriznünk. Ez a szövetség számunkra szent, senki nem teheti kockára.

Ámde mit mutatnak a gazdasági tények? (Megadja a szót I. elemzőnek.)

I. elemző A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése alapján megállapítható, hogy a gazdasági növekedés negyedévről negyedévre élénkül. Az infláció lassan csillapodik, bár nem abban a tempóban, ahogy a Pénzügyminisztérium és a jegybank prognosztizálta, e téren még további erőfeszítéseket kell tenni. Az inflációhoz igazodva a bérek szintén jobban emelkednek a tervezettnél, vásárlóerejük az idén valamelyest nő, bár alig érzékelhetően.

OV (közbeszól) Köszönöm, de nem egészen erre gondoltam. Abban egyetérthetünk - hiszen ezt az elmúlt években többször is egyértelműen kifejtettem -, hogy Magyarországon most gazdasági és szociális válság van, az előző kormány hiteltelensége miatt százmilliárdokkal több kamatot kényszerülünk fizetni, mint ha élveznénk a nemzetközi pénzvilág támogatását. Évekig másról sem értekeztek elődeink és elvbarátaik, mint arról, hogy ebből a válságból csak súlyos megszorításokkal lehet kilábalni. Ők szerencsére megkíméltek minket attól, hogy ezt nekünk kelljen elmagyaráznunk a polgároknak. Gyurcsánytól ezt nem fogadta el a közvélemény, ám velünk megértőbb lesz, mert tisztában van vele, hogy a válságot nem mi idéztük elő. Már 2008 áprilisában megmondtam, választást nyerni csak akkor érdemes, ha a nemzettel tisztázzuk, milyen mély válságban vagyunk. Azt javaslom, ebből induljunk ki!

II. elemző Az államháztartás hiánya az elmúlt években a hazai össztermék mintegy 6-6,5 százalékával csökkent. Ez azonban még nem elég, mivel a konvergenciaprogramban megjelölt, a hoszszú távú fenntarthatóságot szolgáló deficitcél a GDP 0,5 százaléka. Brüsszel ezt várja el tőlünk, tehát volna még bőven teendő.

Járai (türelmetlenül leinti II. elemzőt) Már bocsánat, de a legnagyobb baj nem ez, hanem az, hogy az államadósság drámai méreteket öltött, megközelítette a GDP 70 százalékát, még unokáink unokái is törleszteni fogják ezt az adósságot! Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy ma már egy főre több mint 1 millió 700 ezer forint államadósság jut, átlagos családmérettel számolva családonként mintegy 7 millió forint. Ezt az adósságterhet számításaim szerint évi 6 százalékos gazdasági növekedéssel is csak 30 év alatt lehet ledolgozni, és ha ez megtörtént, akkor tudunk majd azon a színvonalon élni, mint manapság. Bármit tesz is a válságkezelő kormány, az fájni fog. Nem kicsit. Nagyon.

OV Erre egyszer én is utaltam, igaz, szűk körben, de kitudódott. Mégis azt tanácsolnám, anélkül, hogy beleszólnék a válságkezelő kormány programjába, hogy az ilyesfajta kijelentésekkel bánjunk csínján.

I. elemző Miért kellene visszafizetni a teljes adósságot? Ezt eddig egyetlen politikus tette meg, Ceausescu, Romániában.

Járai Azért kellene visszafizetni, mert morális kérdés, hogy ne hagyjunk kifizetetlen számlát a következő generációkra. De azt készséggel elismerem, hogy a legtöbb állam hurcol valamekkora államadósságot. Arra nincs szabály, hogy milyen mérték volna megengedett, ez valahol a GDP 30-40 százaléka körül van. Magyarországon, ismétlem, csaknem 70 százalék. Innen kellene legalább a 30-40 százalékos arányhoz eljutnunk. Ehhez gyorsítani kell a gazdasági növekedést. Csakhogy az állam a megtermelt jövedelem több mint felét elvonja, ilyen mértékű centralizáció mellett esély sincs a gyorsításra. Ezért azt javaslom, hogy az állami jövedelemelvonást minél előbb, egy-két év alatt szorítsuk le a GDP 40 százalékára. Ehhez azonban minden évben számottevő, legalább 2 százalékos bevételi többletet kell elérni a költségvetésben.

OV A célokkal teljesen egyetértek, támogatom a jegybankelnök urat. Mennyibe kerül az, ha az állami újraelosztást a szakértői kormány tíz százalékponttal mérsékelné?

Járai A kiadásokat mintegy 3000 milliárddal csökkenteni kell.

OV Miért nem mindjárt 4000 milliárddal?

Járai (hallgat)

OV Mihez viszonyítsuk ezt a 3000 milliárdot?

Járai Ma az államháztartás terjedelme mintegy 14 ezer milliárd forint.

OV Akkor ez a felvetés nem reális.

I. elemző (közbekotyog) Egyetértek, hiszen a társadalombiztosítási alapok költségvetése önmagában meghaladja a 4000 milliárdot, a nyugdíj- és egészségügyi kiadásokat már aligha lehet tovább faragni. Mi több, a nyugdíjasokkal olyan megállapodást kötöttünk, hogy járandóságuk reálértékben soha többé nem csökkenhet. A mai nyugdíjemelési szabály, a svájci indexálás helyett a reálérték megőrzésével spórolunk ugyan valamennyit, néhány tízmilliárdot évente, de ez kevés. Az egészségügyi kiadások növelésére pedig a szakpolitikus miniszterjelöltek egyenesen igényt tartanak.

OV Ők még várhatnak másfél-két évet, addig a válságkezelő kormány szabadon cselekedhet. Ha teljesítette küldetését, remélem, képesek leszünk bevezetni a 14. havi nyugdíjat.

II. elemző Ezt momentán nem kellene forszírozni.

I. elemző Szapáry úr néhány éve, amikor még a jegybank alelnöke volt, precízen kimutatta, hogy a nyugdíj-, az egészségügyi, az oktatási és az államigazgatási rendszerben lévő determinációk megfelelő reformok nélkül újratermelik az államháztartási hiányt. Azt javasolta, hogy az egészségügyben csökkenteni kell a kórházi ágyak számát, mert százezer lakosra nálunk 784 ágy jut, míg az uniós átlag 572. Ez pazarlás. Túl magasak az egy főre jutó gyógyszerkiadások is, és a korlátlan egészségügyi kereslet mérséklésére be kellene vezetni a vizit- és receptdíjat.

OV Kedves barátom, ugye, viccel. A népszavazás ránk nézvést is kötelező. A népszavazással hoztuk létre az új többséget, a generációkon átívelő társadalmi szolidaritást.

I. elemző Én is ettől tartok.

Varga A vizitdíj bagatell tétel, nem is tudom, Gyurcsányék miért bőszítették az embereket tizenvalahány milliárddal, amikor csak a gázártámogatások csökkentésén 100 milliárdot nyertek.

I. elemző Szerencsére Szapáry úrnak más megállapításai is voltak. Felvetette, hogy az oktatásban csökkent a diákok létszáma, a tanári kar ellenben változatlan, így nálunk egy oktatóra tíz iskolás jut, míg Németországban 14, és az uniós átlag is 15. Ezt nem bírja el a költségvetés. Az oktatásban is vannak tartalékok.

II. elemző Csak voltak.

OV (Szapáry felé fordul) Alelnök úr, ön valóban ilyesmiket javasolt?

Szapáry (hallgat)

II. elemző Sokak szerint azt sem bírja el az államháztartás, hogy 3200 önkormányzat működik. Célszerű volna a közigazgatást regionális és kistérségi alapokon átszervezni.

OV De hisz ezt mi akadályoztuk meg!

Varga Az előző kormány kivéreztette, adósságba hajszolta az önkormányzatokat. Az egész önkormányzati rendszert nekünk kell rendbe tennünk.

OV Általában a hivatásos politikusok, beleértve az önkormányzati tisztviselők világát is, félbevágásának, megfelezésének vagyok a híve.

Járai De van olyan önkormányzat, amelyik önerőből kijött az eladósodásból, azt példaként lehetne állítani. Én is ezt tettem az általam szervezett Adósságtanács első ülésén. Bemutattam Verőce polgármesterét, Bethlen Farkas urat, aki olyan sikeresen birkózott meg ezzel a feladattal, hogy azóta az önkormányzat már szobordíszbe öltöztette a települést. Wass Albertnek 2005-ben állítottak emlékművet, és 2006 karácsonyán Géza fejedelemnek emeltek lovas szobrot.

OV Varga úr azt mondta, az önkormányzatokat sanyargatták. Verőcét nem?

Járai Dehogynem, de a jó gazda gondosságával mindenre van megoldás. Bethlen úr például az önkormányzati óvodát és az iskolát átadta a református egyháznak. Verőce korábban 70-80 millió forintot fizetett az állami támogatáson felül azok működtetésére, ezt megspórolta.

I. elemző Így aztán a központi költségvetés nemcsak az állami normatívát, hanem a kiegészítő támogatást is fizetheti. Az egyházi iskolák ugyanis az államtól kapják meg azt a pénzt is, amelyet az önkormányzatiaknak a helyi képviselő-testületek szavaznak meg a fenntartásra.

Harrach De nekünk így is megéri.

OV Rendben, ezt kereszténydemokrata barátainkra bízzuk. Menjünk tovább.

Matolcsy (a kedélyeket csillapítva) Az én számításaim szerint nincs szükség drasztikus megszorításra. Sőt egyáltalán nincs szükség megszorításokra. A költségvetési kiadásokat elég 1000 milliárd forinttal mérsékelni, ennek a fele a gazdaság kifehérítéséből, másik fele a hitelesség visszaszerzéséből összejön. Ha bízik bennünk a nemzetközi pénzvilág, nem kell 1000 milliárdot fizetni a kamatokra, csak feleannyit.

OV Veres János mennyit hozott be a gazdaság kifehérítéséből?

II. elemző Még százmilliárdot sem. Ám ezt az adatot óvatosan kell kezelni, mert egy kincstári becslés mindig túl optimista.

OV Majd mi ügyesebbek leszünk. Apropó, Veres. Nem hallgatott el már megint valamit?

Varga Amennyire meg tudom ítélni, 2006 nyara óta nem. Ettől persze még nincs minden rendben, a vasút és a közlekedési vállalatok rendbetételére forrást kell találni.

OV Pénzügyminiszter úr, ön szerint ez mennyibe kerül?

Varga A MÁV adóssága csaknem 400 milliárd forint, a BKV-é pedig több mint 80 milliárd.

OV Utóbbit majd megoldja a főváros, ott úgyis vesztettünk. Szapáry úr! Önt megbíztam azzal, hogy nyerje meg a befektetők bizalmát, nehogy ijedtükben kivonuljanak Magyarországról, ha mi nyerünk, és tegyen lépéseket a forint árfolyamának védelme érdekében. Ön lát esélyt az államadósság után fizetendő kamatok csökkentésére?

Szapáry Ha hosszú távon hiteles, megbízható és egyensúlyi gazdaságpolitikát folytatunk, akkor feltétlenül.

OV Ez kevés. Üzletember barátaink azt mondják, a mai magas kamatszinttel nem lehet együtt élni.

Szapáry A kamatokat változatlanul a monetáris tanács határozza meg, annak tagjai pedig úgy vélik, hogy a jegybank inflációs céljának eléréséhez szükség van erre a kamatszintre.

OV Ezt a monetáris tanácsban mindenki így látja?

Szapáry Nem, de ők kisebbségben vannak.

OV Hát legyenek többségben!

Szapáry Ez nem ilyen egyszerű. A jegybanki függetlenséget a törvény garantálja, és erre az Európai Unió is kényes.

OV Akkor nem volt finnyás, amikor Gyurcsány a saját embereit ültette be a monetáris tanácsba?

Szapáry (lehajtja a fejét) Nem. De nem is tetszett neki.

Járai A monetáris tanács bővítésével Gyurcsány megsértette a jegybank függetlenségét...

OV ...és ezt most orvosolni lehet. Jól mondom, bankelnök úr?

Járai (hallgat)

OV Mit tudunk Simorról? Meg lehet bízni benne?

Járai Valamikor 2006 nyarán Surányival együtt támogatta a konvergenciaprogramot, akkor, amikor én közleményben tudattam, hogy az teljességgel elhibázott, és nem vezet el az euróhoz. Ám 2008 tavasza óta nagyjából ő is azt mondja, amit én, legalább 2500 milliárdos kiadáscsökkentést szorgalmaz.

OV Rá lehet bírni kamatcsökkentésre?

Járai Nem hiszem, hogy dirigálni lehetne neki. Ez Veresnek sem sikerült.

Varga Simor szerintem csak a kormány hibái miatt folytatott szigorú monetáris politikát.

OV És ha a válságkezelő kormány nem követ el hibákat?

Varga (hallgat)

OV Ez nekem nem elég. Biztosra kell mennünk.

Szapáry Ha a nemzetközi pénzpiac úgy ítélné meg, hogy Simor elmozdítására törekszünk, ezt úgy értékelnék, hogy a kormány megsérti a jegybank függetlenségét. Félő, hogy azonnal gyengülni kezdene a forint...

OV (közbevág) De hiszen ön a felelős azért, hogy ez ne történjen meg!

Szapáry (folytatja) ...ha pedig esik a forint, csak kamatemeléssel lehet megvédeni. A bankelnök úr (Járai felé int) erről igazán tudna mesélni.

Járai (hallgat)

II. elemző Az államadósság után fizetendő kamatokat nem a jegybank határozza meg, hanem a pénzpiac. Azok az adósok, akikkel-amelyekkel szemben bizalmatlan, kisebb-nagyobb kamatfelárat fizetnek. Ennek mértéke azon múlik, hogy pénzbőség vagy pénzszűke van-e, hogy milyen egy-egy ország adósságának a nemzetközi minősítése, mennyire bíznak a kormányban, menynyire hiteles a jegybank, és persze azon is, hogy mennyi friss pénzre van szükség az adósság finanszírozásához...

OV Köszönjük. Most pénzbőség van vagy pénzszűke?

Járai Az amerikai jelzálogpiaci válság óta inkább az utóbbi.

OV A magyar adósság besorolása, úgy tudom, nem a legjobb.

Járai és Szapáry (együtt) Nem éppen.

OV: Gyurcsányt pedig nem szeretik.

Járai (bólint) Nem szeretik.

OV És minket?

(Valamennyien hallgatnak.)

OV Alelnök úr, önt megbíztam, folytasson tapogatódzó tárgyalásokat arról, hogy engedjék el vagy ütemezzék át az államadósság egy részét.

Szapáry No de elnök úr! Hiszen alighogy ez kitudódott, máris cáfolta, hogy bármi ilyesmi felvetődött volna! Amúgy az átütemezésre semmi esély, ezzel csak a fizetőképességünket tettük volna kockára. A magyar állam fizetett 1956 októberében is, Afganisztán szovjet megszállásakor is, pedig akkor nem is volt miből. És még a rendszerváltás éveiben is fizetett. Antall Józsefet lebeszélték az adósság átütemezéséről, még ő sem kapott könnyítést.

(alig hallható közbevetés) A legkönynyebben azzal lehet spórolni, ha valamit nem fizetünk ki. Sajnos ezt a külföldi hitelezőkkel nem lehet megtenni.

OV Viszont minden beruházás minden számláját ellenőrizni fogjuk, ezt már megígértem. A beruházások értékének legalább a harmada-fele korrupcióra megy el, ha ezt meg lehet takarítani, csökken a deficit. Ebből mennyi jöhet össze?

I. elemző Legfeljebb 500-600 milliárd.

Varga (halkan, illendően) Csak nem akarjuk megint leállítani a négyes metrót? Azt még Brüsszel is támogatta, ha csak félszívvel is.

OV Nem, legfeljebb a kifizetéseket. Azt mindenképpen meg kell vizsgálnunk, hogyan lett a négyes metró esetében 200 milliárdból 500 milliárd. Ezt a megtakarítást akár készpénznek is vehetik, s a költségvetés átvilágításában, a korrupció elleni harcunkban az üzleti élet is partnerünk lesz. A válságkezelés kiindulópontja csakis a közbizalom újjáépítése lehet. A közbizalmat úgy lehet visszaszerezni, ha eleget teszünk a közakaratnak. Márpedig a közakarat egyértelmű. Legyen világos elszámoltatás, történjen meg az ország kifosztásának és tönkretételének pontos feltárása. A magyar társadalom ezt várja tőlünk.

Varga Benyújtottunk egy törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, hogy ha a pénzügyminiszter túllépi a deficitcélt, le kell mondania. Az előző Országgyűlés még csak tárgysorozatba sem vette, pedig háromszor is beadtuk...

(alig hallható közbevetés) Akkor legalább nem kell visszavonnunk.

OV Megállapodások láncolatát hoztuk létre a legfontosabb szakmai szervezetekkel. A munkaadókkal megállapodtunk, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet hozunk létre. Ez reális?

Matolcsy Ebből 350 ezer a kifehérítésből, a feketén foglalkoztatottak munkájának legálissá tételéből összejön. A többihez segíteniük kell.

I. elemző Évi százezer munkahely teremtéséhez 5-7 százalékos gazdasági növekedésre van szükség.

OV Nem kétséges, meglesz. A válságkezelő kormánynak erre van másfél-két éve.

Járai De a foglalkoztatás növeléséhez meg kell változtatni a munkához való viszonyt is. Eltűrhetetlen, mint azt Harrach Péter miniszter úr találóan megfogalmazta - amit én az Adósságtanácsban is idéztem -, hogy Magyarországon sokan a farkukkal többet keressenek, mint mások munkával. Az Adósságtanácsban sokan azt javasolják, hogy csak három gyermek után fizessünk családi pótlékot. Ne lehessen segélyekből több pénzhez jutni, mint munkával.

OV Harrach úr, ön is ott volt. Mit szóltak ehhez a nagycsaládosok?

Harrach Nekik ez nem tetszik.

II. elemző Ha sikerülne lerövidíteni vagy rugalmasabbá tenni a gyest, netán úgy, hogy az anyák rövidebb idő alatt is megkaphatják három évre szóló járandóságukat, ha munkába állnak, akkor a női foglalkoztatáson talán javítani lehetne.

Harrach Bajosan. Ez Dobrev Klára agyszüleménye, és Selmeczi Gabriella megígérte a családoknak, hogy megvédjük a gyest. Ha a Gyurcsány-kormány megkurtítja a családtámogatási rendszer különböző elemeit, az első intézkedésünk az lesz, hogy visszaállítjuk az eredeti állapotot. Ezt mondta a képviselő asszony, és mi nem követhetjük el azt a hibát, hogy ígéreteinket ne tartsuk meg.

OV Mit várnak tőlünk a munkaadók a foglalkoztatás növeléséért cserében?

Matolcsy Ez egyértelmű. Érzékelhető adó- és járulékcsökkentést, egyszerű, áttekinthető adórendszert.

OV Ezt meg kell adnunk nekik.

Matolcsy Parragh úr pedig a magyar kis- és középvállalkozások megerősítését várja tőlünk, tőkejuttatást, több pénzt az uniós támogatásokból.

OV Ezt is megígértük?

Matolcsy Mi mást tehettünk volna? A Széchenyi-terv egyszer már bevált. Ha újraindítjuk, annak jelképes hatása is lesz. De az adócsökkentést sem spórolhatjuk meg, ha azt akarjuk, hogy a magyar gazdaság újra versenyképes legyen.

Varga Riválisaink az egykulcsos adórendszerrel arattak nemzetközi sikert, és ezt az MDF, az SZDSZ is támogatná.

Harrach A kereszténydemokraták viszont a nagycsaládosokkal szövetkezve a családi adózásra törekednek, legalábbis a gyermekek után járó adókedvezmények növelésére. Szeretném önöket arra emlékeztetni, én magam jelentettem be a kormányszóvivői tájékoztatón 2002 májusában, hogy egy gyermek után évi 1 millió, két gyermek után 2 millió, három gyermek után 3 millió forintos jövedelemig adókedvezmény jár.

OV Akkor még mi voltunk hatalmon?

Harrach Nem egészen. Erről már a választási vereség után határoztunk, hogy mindenki értse, mi a nagycsaládosok pártján állunk.

Matolcsy Medgyessy persze a kormányhatározatot rögvest visszavonta, amint beiktatták.

OV Ha jól összegzem a teendőket, a válságkezelő kormány alacsony adókulcsokkal, járulékcsökkentéssel, családi kedvezményekkel fog előállni. Nem fog megugrani a költségvetési hiány?

Varga Radikális adócsökkentésre szerintem ma még nincs lehetőség, de célzott adócsökkentésre igen.

I. elemző A társasági adó csökkentésével el lehet érni, hogy a magas hozzáadott értékű termelést Magyarországra hozzák a külföldi beruházók, az adó- és járulékterhek csökkentésével pedig a munkaigényes tömegtermelést lehet idevonzani.

OV Ahhoz, hogy egymillióval nőjön a munkavállalók száma, mindkettőre szükségünk van.

Varga (halkan) De adóbevételekre is...

Matolcsy Ha sikerül egy-két éven belül megspórolni azt az 1000 milliárdot, amire javaslatot tettem, akkor ebbe már látványos adó- és járulékcsökkentés is belefér. Arról nem is szólva, hogy egymillió új foglalkoztatott milyen irdatlan mennyiségű adót és járulékot fizet majd.

OV (az órájára néz) Elfogadom. Sok mindenről nem esett szó ma köztünk, de bizonyára tudják, hogy a mi felfogásunk alapján az egészségügyi alapellátás, a közoktatási rendszer, a közbiztonság fenntartása és a közigazgatás működtetése állami feladat. Ezek piacosítását egy polgári kormánynak el kell utasítania. Az önkormányzati rendszert sem célszerű megbolygatni, egyrészt azért, mert a legtöbb helyen mi vagyunk hatalmon, no meg azért sem, mert közelednek az önkormányzati választások, és azokat meg kell nyernünk. Különben is a szükséges konzultációk, érdekegyeztetések hosszú hónapokat igénybe vesznek, mert a szakmai szervezetek támogatása nélkül csak a vesztünkbe rohannánk.

A népszavazással létrejött új többség azt várja el önöktől, hogy a józan ész határait súroló liberális túlzásokkal számoljanak le. A válságkezelő kormány feladata nem az, hogy felforgassa az országot, hanem hogy új növekedési pályára állítsa a gazdaságot. Erre van két év, és ennek elégnek kell lennie. Ha ezt a két évet megnyerjük, tizenkettőt nyerünk meg. A válságkezelő kormány tagjainak a magunk részéről minden támogatást megígérhetek. Elszántságukat köszönöm, ígérem, programjukat az adott keretek között önállóan alakíthatják ki, és a kivitelezés elé sem gördítünk akadályokat. Lássunk munkához.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

(OV feláll, biccent, elhagyja a termet.)

A szövegben szó szerinti idézetek és tartalmi összegzések is vannak, a Magyar Távirati Iroda, a napilapok és a hírportálok beszámolói alapján. - S. M.

© Mozgó Világ 2007 | Tervezte a PEJK