Balla D. Károly
Amikor szeme elé emelte kezét
és tenyerén átsütött a nap
vörösen égette át a fény
az ujjak közét és a véknyabb részeket
a vastagabb helyek bíbor derengésében
pedig látszottak a csontok
milyen véknyak
csodálkozott
ezekre a csenevész ágacskákra épül a keze
csoda, hogy el nem törnek kézszorításkor
vagy amikor erősebben megragadja a kilincset
hogy belépjen a legfontosabb helyre
mert tudja
a gyenge fogás nem elég
kívülrekedhet
ha nem nyomja le a kilincset elég határozottan
aztán már hiába is kopogtatna vagy dörömbölne
többé nem nyílik az ajtó
szóval amikor a szeme elé emelte a kezét
és tenyerén átsütött a nap
körberajzolva a csontok ágbogát
akkor hirtelen eszébe jutott
soha nem tapintott finomabbat
mint annak az alvó denevérnek a hasán
a selymes szőrzetet
amely éppen
a legfontosabb ajtó fölött függeszkedett
nem riadt fel jöttére
engedte hogy ujjbögyével
hasán érintse a szürkés szőrt
kicsit megrándult de aludt tovább
fejjel lefelé aludt a fontos ajtó fölött a bőregér
és ő tudta hogy akkor
akkor egyetlenegyszer
kivételesen nem kell erősen megragadnia a kilincset
mert puszta érintésre is megnyílik előtte
a denevér-álmodta világ.