«Vissza

Szolcsányi Ákos

Após

- Számonkérhetik-e magukon az emberek,

hogy még gyászolni sem tudnak?

Otthontalan bénaság foglal el mindent,

elfújt gyertya bűze nyárestét,

irgalom a szerencsétleneknek,

akik valami teljes maradékai fölött is

csak ezt az együgyű rontást szeretik!

Ím, az ócska füstön túl

kétszemélyes sátornyi kertet óv

a kövezett udvar kerítése,

nappal teltkarcsú, barna

testek csobbannak a vízben,

elárulják a havat: van egy nyelv,

amin ez komolyan mondható,

beszélői naponta ismétlik el,

hogy mindent megbűnhődtek már,

kivéve a jelent, az itt, most, én

bokrát, ahol a bűn születik,

de mit tehet, aki nyelvében él?

Letagadja vagy szaporítja

saját komoly hetét-havát,

pedig kiégett körték, kerek tükrök

és terhes nők előtt hiábavaló a csönd

és nevetséges az ítélet,

ha mindkettő végleges és egyszerű,

mint két kőtábla, amin díszek a szavak.

Hajnal

A spanyol borászoknak

a pont amelyre nézek

mint sétáló kislány csuklójára

fűzött szatyor táncol

beszélgetek

mindig az utolsó mondattal

dallamot ritmuspróbát fogunk fel így

amit látok eleve kettő

és nincs igazibb sem hamisabb arc

mikor a simogatás próbája:

két bal kéz érint

lassú sikerrel

két arcot

haza már nem találnék

milyen jó hogy otthon vagyok

ágyban földnek szorított hegy

(meddig föld, honnantól hegy?)

most csak a fő fájása

mikor emlékezni fogok:

valami a borban,

amitől egy nagy úrnak

házigazdája voltam

Bukás

Most is csak én,

aki kiált:

tettem bármit, ami megér

egy nevemmel hosszabb imát?

Ha magamat

kéne adnom:

azt a fegyvertelen, szárnya-

sincsen angyalt túl a rangon

- nem mert kérik

engedelmes

annyiszor voltam eddig is

egy angyal nem engedelmes

az angyal hű

teljes részlet

mindenki hordja néma fa

rejtve is csicsergő fészket -

de csak képek

örökmásnap

felmelegített bizonyság

újra nyugtalan Tamásnak -

A lélekbe

minden befér:

a Jó egy a Többi között,

nyári tájképen a fehér.