«Vissza

Bakos András

Egy ünnep fényei

Körülöttem mindenki téged bámul, én

meg csak bámészkodom; egyszerű turista.

Pedig tényleg megnyerő a hangod,

szépen, fennen szól. Körül a részvétlen

hazugság és középen az igazság; tessék

észrevenni: éppúgy, mint oly sok helyen

a Bibliában. Országos áramszünet idején

gyújtottunk most gyertyát: igen, ez egy

szimbólum, ezért lobog egy igazi

a díszterem ablakában, hogy aki még akar,

eltaláljon idáig. És látnom kell,

hogyan emelkedik valóban az ünnep

fénye, még akkor is, amikor felebarátod

hozzád lép, kezet nyújt; aki ellened

indult. Megtapsolják, amint - villámló

sasszemeid! - kimérten parolázol a

hazugsággal. Azt mondják, ez így szép;

és hogy ennek végül így kellett történnie,

hiszen az is csak ember valahol.

Na de hát tényleg: hol is?

Paradicsom

Fullasztó, szíves munka a gondozása,

mégis sokan vállalják, egész

családok. Ha hajtani kell, csak a

gyerekek mennek haza, a felnőttek

ott alszanak: abban és azzal álmodnak.

Egészen kis távolságban már kékleni

kezd a messzeség. Az alumínium

megfakultan is szép, mint egy

raktáron maradt űrhajó borítása.

Minden működik, már rég nem

úgy, mint egy kísérletben. Néha az

üvegmennyezet kocog vagy pattan:

hajlik. Legalábbis ezt lehet hinni

a hang alapján. Az ember ilyenkor

felnéz, fülel; bár tudja, hogy nem

lehet (nincs az az isten), azért mégis

szeretné látni szabad szemmel.

Kanada az iwiwen

Mintha megérezte volna, hogy a szép

szeműek és a bevállalós teremtések

után most az ő arca fog földerengeni

a közös emlékezetben. Húsos szájú,

rekedten nevető, hamvas lénye, akit

Bigának neveztünk, mostantól bármikor

és szinte bárhol megidézhető, ahogy ül

egy narancspiros autó motorháztetején,

szűk farmerban. Írja, hogy ezúttal

tényleg komolyan tanul, ha pedig végez,

nutritionist lesz. Mögötte a házakon

nincs kőpor, de a tégla színe sötétebb,

mint itthon. Ez a háttér, ha még nem

említette volna: Kanada. Igaz, keveset

lehet hallani róla, de ez egy ilyen nagy

ország esetében inkább jó, mint rossz.

Az egyszerűség kedvéért képzeljünk

csak hűvös tavakat, végtelen partokat.

És ez persze érdekes, mert úgy rémlik

a tornaórákról, szeretett úszni, és

nem zavarta, hogy elázhat a haja. Egy

darabig a felszínen haladt, aztán hirtelen

merült, mint egy kontyos réce, halk

loccsanással, hosszan; lehetett figyelni,

mikor bukkan már föl végre, és megint.