Báthori Csaba
I. Első borotválkozás
Nyári szél rövid álom
(Szentjóbi Szabó László)
El-eddig síkos orcom mint' a tyúk-segg,
Ollyan voltt, akár egy fehér eretnek,
De immár ládd, szőrösen megfeneklek,
S lyukot fúrok, sőt gödröt szőreimnek!
Kap'rom a bőröm, elejem leválik,
Abállom pos'gám, egészen le vállig,
Fiotal legyek, ne legyek én bácsik,
Sörtöm ne tovább, de csak a muszájig.
Mast leteszek vagy fel'eszek álorcát?
Eddig énvelem szőrszál még el nem hált!
Felvonom orcomra térgyem kaláccsát,
Mindez énn vol'nék, amit e'világ lát.
Kopasz mint a kék sikulai alma,
Időm is ettől fogva külön halna,
Csak fülöm s farkom mátul ne lankadna,
Orcám is, homlo'm is mast egy nagy pampa.
Láthatom, nekem kis horpanásom vann,
Számat is ma reggel hess! kivasaltam,
Helyreigazítva mind a'ki voltam,
Szőr-termelésem hever kárhozottan.
Énn már lüktetek, csuposz gumihólyag,
Anyuka se ösmerne meg utólag,
Élő leszek ím már, míg rám nem szólnak
A széllel-bélelt borotvált halottak.
II. Susánna jegyváltása
Itt illatos narancs, ott czitrom, mosolya,
Itt boroczk, ott füge, itt mizes mondola,
Ott kőrtvél, itt szilva, ott joizű olma,
A'ki fogaidat, hidgyed, nem vásolla.
(Tóth István)
Hálatlan elsején sorban'áll Susánna,
Hogy a havijegyét fehértől kiváltsa,
Fehér asszonkátul, aki üveg-ábra,
Lukas üveg mögött beszél mind a kása.
Lasponya ujjával Susánna leperget
Zacskóarcú asszony kezébe egy kéket,
Sármosa bedugja alulra a pénzet,
És fogával többet nemigen becélget.
„De én zöldet, asszon, nekem zöld mező kell,
Nem vagyok én olcsó, középlikas persely,
Adjon nékem abból, amit ad egy székely,
Hogyha ünnepnapon az istennel székel."
Susánna kóborol szemével de körben,
Érezi a nyíelvét, az most holt ízetlen,
Mégis szólamlani kell hogy jól fizessen,
Susánna hát habog szépszaggal keletten:
„Adok zöldet, asszon, olyan, mind a mező,
Olyan süvöltő jó, mint a nagy tekerő,
Mint a hálogos meggy, olyan kellenkedő,
Befed minkettőnket, mint a házi tető."
És tolja is már be a tízezres zöldet,
Kék vagy zöld az, senki nem ötölget,
Sonkaujjú némber szívja is már beljebb,
Csupa péndz a lyukban minden szeglet.
És kidug egy papírt mingyár havijegynek,
Zöldre kéket kap a kérő, kit kegyelnek,
Kezet fogni üveg végett nem szeretnek,
Csak szót nyújtanak plusz egy szép lehellet.
Így járott jegy-venni Susánna a mélyben,
Megcsapolták ottan veszteglő dühében,
Könnyen futhatott ő jeggyel észrevétlen,
Rejtve maradt mindég a nagy kérdezésen.
Járni tudott volna egészen a mennyig,
Röpülni is röpült mindig valamennyit,
S ha nem jár le jegye jövő harmincegyig,
Talán még most is a járműveken kotlik.
III. Boldogság' elejtése
Szupra aggnő, szökj fel kabla,
Hazajött fírjed, tombj Kató!
Az te szíp palástodban,
Gombos sarudban -
Haja-haja virágom!
(Körmöcbányai táncszó)
Kis roppanás a víz alatt,
Szoknyád alatt a kis halak,
Juhszemmel ő egyetlen tátog!
Fogadd be egy-szem gyíkomat,
Mert benned egyedül én látok!
Izmod a kő, te kőtörő,
Begyullad bennem a velő,
Fehér velőmben nagy való van!
Itt jön a kő- és nőtörő,
És semmi álom nem valótlan!
Te hableány, én hablegény,
Nem is merek lazsálni én,
Ha csuklik lenn rajtad a buksza...
Végem vagy, véged vagyok én,
Össze vagyunk belül akasztva.
Egy nagy csont lüktet énvelem,
Téged kinyit a szerelem,
Jót zuhanunk a durranásig!
Vízszintes most a végtelen
És tűzre, táncra, testre vágyik!
Tudom, a szépség hatalom,
Főleg fektemben tudhatom,
És ha nem egyedül verekszem!
Hanem alám hág kiskatóm
És boldogságom majd' elejtem!