Molnár Gál Péter
Tanuljunk nehezen, lassan új színházat nézni
Csak közvetlenül az előadás előtt, a Trafó plakátjáról tudtam meg, hogy a Kalevalát Szálinger Balázs írta. Mindeddig úgy tudtam: a Kalevala népköltési anyag. Elias Lönnrot gyűjtötte egybe (1833-1849). Természetesen Vikár Béla énekesebb, édesebb fordításában ismertem, nem a filológiailag hívebb Rácz István-tolmácsolást (1976), ez utóbbit használta fel részben Szálinger Balázs, az előbbit énekelték (a költő Képes Géza segítségével) Kazimir Károly nyírfák közt játszódó színpadi változatában (1969). Bitskey Tibor volt Vejnemöjnen, Szirtes Ádám Ilmarinen, Mécs Károly Lemminkejnen, Bánki Zsuzsa Louhi.
Horváth Csaba, a Debreceni Csokonai Színház és a Fortedanse közös produkciójában játszatja el a Kalevalát. Pontosabban mindazt, ami a Kalevaláról jár a fejükben. Nyírfahánccsal borított bükkfarönkök tagolják a színpad holdbéli talaját. A fehér kéreggel fedett tönkök inkább kasírozott színházi puffoknak hatnak, amíg csak bele nem kezdik csapkodni az éles késeket, és a vadászösztönű, állatias erejű Krisztik Csaba (Lemminkejnen és Fejsze) kíméletlen lendülettel nem hasít bele fejszéivel a tömör fába, harcot, irtást, úttisztítást, életteret kiharcoló önkívülettel. Maga az is cirkuszi látványosság, ahogyan a mokány fiú egyszerre két baltát is felragad, és körbejárva a színen teljes erővel belevágja egyiket a másik után a rönkre helyezett szétfűrészelt hasábokba, széthasítva őket. Az erőkifejtés. A hibátlan pontosság. A begyakorolt mutatvány. És eközben a különleges sugárzású színészi expresszivitás ritka élményével szolgál. Fehér balettszőnyeg. Ácsolt portálkeretre feszített átlátszó tüll. Mögüle földerengenek időnként előadók. Jelen vannak, meg távol is maradnak. Valóságos emberek, vagy álomjelenések. Változóan színes neonfények futják körbe a keret peremét.
Mitől legyünk inkább elragadtatva? A hasizombravúroktól, vagy attól, hogy a színészek tekintete érzelmileg fel van töltve mindvégig az előadáson? Erőművészeti attrakcióiktól, vagy belső erejüktől? Nem mondom (nem is volna jó), ha átélnék végig az előadást. Annyi egymást kizáró feladatot kell lebonyolítaniuk a Kalevala közben, hogy nem érnének rá átlényegülni, vallásos révületbe esni, transzban megoldani szereplésüket. Űzik az ipart. Nem a szertartásosságuk hat. Átformálódó alakváltoztatásuk. Nem a szerep ragadja meg a nézőt, hanem a megszakítás nélküli összpontosítás.
Nincs a színészek homlokán ragasztott bibircsók. Tarkójukon nem kígyózik vezeték. Nadrágjukból, szoknyakorcukból nem domborodik ki a mikroport. Ritkaság mára, hogy saját hangjukon beszéljenek, hangerősítés nélkül, korrigálandó a színházépítészet ügyetlenségeit és a hangképzésük elmaradását. Érthetőn beszélnek. Bár testük artikuláltabb a hangjuknál. Sokat tudnak elmondani a testükkel. Nemcsak gondolatokat. Tájékoztatnak fegyelmükről, állóképességükről, szolgáló odaadásukról. Arról, hogy a színészetnek - egyelőre - adni akarnak csak, nem kapni. Verbális retorikájukat bőségesen pótolja izmaik retorikája. Egyszerre, egyidejűleg kell bonyolult szövegeket recitálni és akrobata feladatokat végrehajtani. Ráadásul nem magánszámokat, hanem egymáshoz kapcsolódó légtornászfeladatokat. Földeák Nóra - szilárd Louhijára igaz: Haj, mennyi férfit / Megszégyenítő erőm van abban, / Hogy nő lehessek! - kifeszített testtel, megfeszített hasizommal artistanőként rézsút fekszik a levegőben, közben folyamatosan beszél. Nem tudni, mikor, miként vesz levegőt, de vesz. Az előadás telis-tele van mozdulati és vokális bravúrokkal. Közülük máskor egy is elegendő volna a recenzensi alélásokra. Most előszámlálhatatlan bőségben szemet kápráztatnak. Artikulált testük a medvemormogástól, vesszősuhogtató suttogástól a kétvonalas b-ig mindenre képes. Testi képességeik nemcsak Horváth Csaba állatidomári megvesztegethetetlenségének köszönhetőek; testük fölött áldó mozdulattal tartja Ladányi Andrea szóbeli korbácsát.
Kollokválhatnék a Kalevalából. Népművészeti alkotás, vagy besegített a gyűjtő Lönnrot? Összevethetném szálanként a Vikár fordította eposzt az (új terminus:) fizikai színház számára írt Szálinger-féle szövegtől. Maradt-e eredeti benne egyáltalán? Messzire nem vezetne a fontoskodás. Az a kérdés: mit ad az előadás? A világ teremtését ravasz naivitással. Úgy korhű (értsd: időtlen), hogy a barbár világba beleépíti a tudomány korszakának megeredt nyelvű szövegeit. A 48 éves norvég Nils Petter Molvaer (trombitás és dzsesszmuzsikus) elektromos zenéje úgy lüktet az első részben, mint egy tűzhányó kitörésének dokumentumfilmjét aláfestő kísérőzene. Növekvően baljós. Katasztrófát ígérő. A háttérfalra vetítve terjed a tűzvész. Ég a robbanásveszélyes világ. Nőkön-férfiakon térdig érő, alsó lábszárra feszülő csizmák, tarka úszónadrágok, kétrészes női fürdőruhák. Nem strandöltözékek, praktikus takarásai a szeméremtestnek, egyszersmind uniformisok. Majdnem ruhátlanok, de mindegyikük (glaszé?) kesztyűt hord. A testekre egyénített színekkel tetoválásokat festett Benedek Mari. Noha kiválnak testrészek mint önálló szereplők, az előadók időnként szerepet alakítanak, az előadás zömében azonban egységes tömeget alkotnak. Olyasformán, mint Antonioni Zabriskie Pointja elején a kaliforniai Halálvölgy Nemzeti Park sivatagában fekve táncoló Open Theater hippiorgiája Joe Chaikin fizikai cselekvések színháza tagjainak előadásában.
Fizikai színház? Újdonat színházi fogalom. Csereszabatosa a táncszínház esztétikai fából vaskarikájának. Visszatérés a teátrális ősforráshoz, ott együtt fakadt föl ének-tánc-regélés-megszemélyesítés. Visszakanyarodás olyan színházreformerekhez, mint Moličre, Lully, Mejerhold vagy Bob Wilson. Richelieu bíboros a 17. század elején centralizálta a művészeteket is. Akadémikussá regulázta a színházat. Évszázadokra az irodalmárok karjaiba lökte. Létrejött a csakis beszélő színház, az irodalom térbeli, időbeli kiterjedése. A bejáratnál le kellett adni a zenét, hogy tisztábban hallhassa mindenki a megfogalmazott eszméket. A ruhatárban kellett hagyni a testiséget, a táncot, az akrobatikát, a csepűrágás ezernyi szabályt szegő mulatságát.
Fizikai színház volna csakugyan, ha a játszók nemcsak az irodalmi szöveget tolmácsolják hangképző szerveik segítségével, hanem minden kifejlesztett képességüket a színház szolgálatába tudják mozgósítani? Ezt az együttest sóvárogták a nagy színházreformerek. Sosem tudták végrehajtani egy fészekalja fiatal színész kibocsátását: elfogyott a pénz, elfogyott a megbízók türelme, vagy kivégezték a Mestert.
Ez repetitív táncnak mondható. Azonos motívumok, mozdulatok ismétlődnek. Nem feltétlenül táncmozdulatok, hanem egymás testét magától értetődő segédeszközként felfogó szerszámként, létraként, lépcsőként használó otthonosság. Egyben a partner elszemélytelenítése. Tárggyá átalakítása.
A mozgás barbár. Kegyetlen. Mélyről és távolból nekivadult. A szöveg éles ellentétben gúnyosan racionális.
A vízbe fulladt Lemminkejnen szétszaggatott testét összerakja az anyja. Vati Tamás, ez a nagy expresszionista előadó-táncos azt állítja magáról: ő a Nap. És fölfogható: maga körül forgónak érzi a világegyetemet.
Posztmodern Kalevala. Amint szóba kerül a szampó, lapalji jegyzetként Szauna (Kádas József) máris belekotyogja a runák közé a lexikon-szócikket: „Szampó. Központi szimbólum - látszólag egy háromfunkciós malmot, lisztet, sót és pénzt termelőt takar, de a szimbólumrendszer, amelynek központi helyén találjuk, ennél többet sejtet. A liszt, a só és a pénz mellett ugyanis tudunk olyan forrásokról is, amelyek a megtestesült boldogságként, szerencseként, az életet megolajozó sokféle jóként említik a Szampót. A mitologikus szimbólumok családjában a Szampó a bőségszaru rokona. Sem méretéről, sem formájáról nem tudunk sokat - az egyetlen biztos külső jegye a tarka tető." Elidegenít. Informál. Pedantériája humoros elemként bukkan ki. A National Geographic szövegeit is beépíti az eredetileg 50 énekből (22 795 sorból) álló eposz átköltésébe.
A munka, a robot színpadon megjeleníthetetlen. Beszélhetnek róla, megemlíthetik, cifrázhatják, taglalhatják. A Kalevala előadásában az építést a színészek maguk végzik el. Hosszadalmas némajátékban. Feszes, éles mozdulatokkal hordják be Antal Csaba könnyűszerkezeti elemeit, egymásba illesztik, összecsavarozzák. A nézők előtt épül a malom. Épül a világ. Átdíszítés helyett megkoreografált, céltudatos mozdulatsorokkal. Ugyanabból a mozdulati anyagból, amiből vétetett az előadás. Mindenki saját feladatára összpontosít, egyszersmind játékostársa helyére, helyzetére. Légtornászok dolgoznak ilyen életüket kockáztató pontossággal.
Nem érteni... Követhetetlen a cselekmény... Unalmas... Kiolvashatatlanul sűrű a színpadi történés - kifogásolják a szünetben elmenők vagy a végéig fegyelmezetten elszenderedők. A régi vicc szerint elkésve érkezik a néző a francia színházba, és elfelejt borravalót adni az ültetőnőnek, aki bosszúból a fülébe sziszegi: A kertész a gyilkos!
Az iskolában megtanítják (már akit) érteni az irodalmat. A többség látása irodalmi: külön kell edzeni rá, hogy a zsánerképeken túl is meglássák, mi a képkeretben a festészet. Hallásuk is irodalmi. A programzenén nehezükre esik túllépni. Erősen gyanakszom régóta, hogy bajok vannak a színháznézéssel is. Még a dörgölt színi rókák is elvárják a színpadi mesemondástól, hogy kiderüljön: ki a gyilkos?
A színház testekből áll. Térből. A test és a tér egymáshoz való viszonyáról. A térben működő testek egymással való kapcsolatáról vagy a kapcsolat elsorvadásáról. Látják-e egymást a játszók, vagy csak a pirossal aláhúzott kiszövegezett példány van a szemük előtt? Látja-e a színész, amit láttatni akar nézőivel? Ha látja: látjuk odalenn mi is. Van egy fiatal barátom, kisfiúként keménykalapos Mózes volt az iskolájuk színielőadásában. A fiút társai tapintatosan és diszkréten irányították színpadi közlekedésében, lévén vak. Kissé megemelte állát, és párbeszédbe elegyedett a Mindenhatóval. A vak fiú látta az Urat. Tisztán ellátott a túlvilágig.
Színházban a néző legfőbb feladata: bemenni a játékterembe, megállapítani, merre folyik majd az előadás, és ami a kiemelt téren történik, arra kell figyelnie. A legcélravezetőbb, ha mindent elfelejt az előadás kezdete előtt. Elfelejti, hogy olvasta a darabot, tudja a történést, ismeri a jellemeket. Ennél is fontosabb, mindenképp felejtse el a kommentárokat, az előleges elméleteket, főként pedig hagyja el önmaga elvárásait. Azt lássa, hallja, azt fogja föl, amit a játszók mutatnak neki. Eressze el magát. Találja meg az előadásban önmagát. Az értelmével majd ellesz valahogyan.
Kalevala. Írta Szálinger Balázs. Zene Nils Petter Molvaer. Díszlet Antal Csaba. Jelmez Benedek Mari. Dramaturg/asszisztens Gyulay Eszter. Fény Abuczki István. Táncasszisztens Laczó Zsuzsa. Rendező-koreográfus Horváth Csaba. Szereplők Mucsi Zoltán m. v., Andrássy Máté, Földeáki Nóra, Mercs János, Varga Gabi, Kádas József, Krisztik Csaba, Mészáros Tibor, Horváth Lajos Ottó, Vati Tamás, Blaskó Borbála, Barta Dóra, Túri Lajos.
Produkciós partner: Csokonai Színház (Debrecen). Debreceni bemutató: 2008. április 4. Budapesti premier: 2008. április 18-20.