Király Odett
Nem bántalak meg, még akkor sem, ha
magadnak való lettél és kicsinyes.
Beszélnék: zsarolásról, hallgatásról,
de nem vagy, így beszélni sincs kinek.
Hogy közöttünk út lett a levegő is,
hogy nem találkoznak többé a nyelvek,
beszélnék, legfőképpen a beszédről,
de nem vagy, így nem is várok türelmet.
Tartozom persze, hogy is ne tartoznék?
Pénzzel, idővel, s főleg hallgatással,
de nem vagy, így meg sem foglak fizetni.
Ennyi lettem a kicsinyesség által,
és általad. Nem érdekel, mit gondolsz,
a türelmed, a nyelved mennyit ér.
Soha nem bántalak meg, nem is foglak,
a levegőben most már senkiért.
Zsófin már soha többé nem segíthetsz.
Ő választotta, így nem is hiányzik.
Hiába pontos vadász közöttünk,
csapdát - embernek - többé sosem állít.
Hogy szőke volt? Persze, ez így világos.
És barnák voltak az áldozatok.
Nehezen találtunk rájuk az éjben,
de Zsófi mindig látta a nyomot.
Hiába, ő jó vadász volt közöttünk.
Játszott és ölt, főleg parasztokat.
Tudta, hogy mi következik, s hallotta
a fürdőkád alatti hangokat.
Aztán választott, így nem is hiányzik,
pedig elvitte magával egy részem.
Hiába vagyunk mi is jó vadászok,
többé nem találhatunk rá az éjben.
Sajnálom, de ma nem lehet szerencséd.
Kettőnket tálal fel a péntek éj:
Ágit és engem. Ki kell, hogy maradjál.
Ne sírj, inkább más alkalmat remélj.
Képzelj el minket, képzeld el a lábunk,
eltörheted, végre megengedem.
Kárpótlást kapsz, ez lehet a szerencséd,
ennyire jogosít a szerelem.
Kimaradsz. Ne sírj, eljön az idő,
hogy rád vonatkoznak a képzelgések.
Én és a péntek éj kímélet nélkül,
Áginak fogunk feltálalni téged.
Ez is egy beteljesült kör lesz akkor.
A töréspontok láthatóak lesznek.
Képzelj el két begipszelt lábú embert,
képzeld el, ahogy utánad sietnek.