Aczél Géza
javított utószinkron
7.
kis diákból nagy diákká válni nem nagy öröm igaz hogy régi nyomasztó vágyként az apró pelyhek szőrösödni kezdenek a lábad között és a méregerős cigaretták slukkolása majdnem legális de az okosabbja már akkor érezte a kis szabadosságért valami örökre lehámlik fejed fölül anyád már nem annyira örül ha jól oldottad meg a számtanpéldát s inkább csak meleg szemekkel néz rád ha napi gondjaiba beleférsz ám egyre ritkább a szoros ölelés a szeretet ruhákon átpárolgó pézsmás illata még ugyanolyan biztonsággal kóborolsz haza megeszed a kikészített és kihűlt vacsorát de már a leendő konszolidált albérletes világ felé üzen át sorsaink békés egymás mellettisége apáddal nem jársz már csak temetésre ha a családi ágról meghalt valamelyik sokadik rokon s ekkor jössz rá áttételekkel tűzdelt hatalmi fokon az érdes hivatal az öreget már régen ledarálta csak absztrakt mozdulások között viszi szíve vissza a családra melyért létezni érdemes s mint amolyan robotos szentség egyre inkább karakter nélkül préseli át magán az ingatag eszmét kiürült tekintettel nyugtázva barmok vonulását nem kutatva a mindennapok lehetséges szebbik mását mint majd egy ideig fia kire évtizedek múltán nem kisebb felismerés fog rázúdulni - az uralkodás szelleme reménytelen ki addig nem volt hülye elfekszik a csalfa érdemen mígnem a dolgok logikája évezredek óta vele is körbejár szóval többnyire degenerált a király no jó most épp hatvanban vagyunk a négyes fogatból mostanság szakadt ki nagyobbik fiuk a tehetetlen vákuumban a szülők kezdtek szorongva utána lesni a közelgő öregségnek mivel én a legönzőbb kamaszkori stációt éltem ezzel a tapasztalattal alig gazdagodtam téves dimenziókba tettem kiket mind gyakrabban csak
a fájdalom mozgat vagy kifelé hátrál a nőiségből a lázadó ifjonti hévből bizonyosan serkent valami szadista ösztön mert gátlástalanul száguldozott felelőtlen terek felé ez a még mindig pöttöm emberiesség tisztelettudóan és kezelhetően ám az átmeneti tudat mélyén nyugtalan horrorok nőttek futó vérfürdők amolyan alkaidások a szégyen fészkét rakod ekkor és más sok bűn vékony héja kezd megkötni zavaros lelkedben ki dönti el merre sodródsz
s mikor sikerül elkenned a vétkek maradékát melyet bármikor fölerősíthetne az unatkozó rendőri állam melyben kelleténél több ifjúi bűnözőt kreálnak az éberségre és cinizmusra szakosodott gyűlölettől hajtott ballonkabátosok kik legszívesebben mindenkit bezárnának s valljuk be némi alapot adtál a stábnak ablakbetörésekkel laza csavargással pedig onnan is csak egy köteg szemérmes búzavirággal tértél haza mert azért a kis rosszaság és az anya még egy
kompozícióba belefért érzelgősen számítva föl a reményt a maradék harmóniára minek azóta sincs tisztes ára néha talán a múlás jut eszembe közbülső megoldásra gyásszal bekenni a görcsöket okozó képletet aztán megremeg aki megremeg csak hát az óbégatás is egyszer csak olcsó panellé válik még szerencse hogy az élet folyamatosan szórja megbízható anyagát
a hátborzongatásig melynek először csak távoli híre lengedez aztán a történelemtől jócskán meggyötört apám riadt monológjai kezdik fölrajzolni a kereszteket e bezárt kis világban hol az események sokkal jobban fájnak mint a kapkodó glóbuszon menjen bár ott még csak lépésben a kopott villamos dohogva a szénnel etetett vonat ahogy minden kanyarnál sípol nagyokat s te a nyitott ablaknál állva szemedbe röpülő korommal cicázva olykor ünnepnek éled meg gyerekségedet s hogy mi tartja össze a lényeget a szülők háborúk közti morális gondja a szegénység hiteket tápláló különös szlalomja - magad sem tudod pedig itt buzog egész sorsodat átmosva a forrás észre sem veszed hogy az éretlen szituáció is félig belefolyt már a bölcsebben áradó folyóba mely mérgezi és mossa a naivan kijelölt férfias távlatot csüggedésre nincsen ok csak épp végig recsegnek majd a koordináták s nem tudod kihúzni a kamaszkor fullánkját a legizmosabb megérzések szövetéből sem öreg vagyok már ezért jól megfontoltan visszafelé évődtem és mivel nincsen még érgörcsöm biztosan tudom ilyen hátrafelé leosztott kalandok nem léteznek holott
mindnyájunkban ilyenekből építkeznek a tegnapi történések mi igaz hát ha múltadba révedsz s hogyan lehetne hiteles a holnapi nemzetváltó mese a gyereknek még félszázad múltán is eláll ritkás lélegzete csipkedné legszívesebben ványadt karjait tényleg látott annyi száz mozit és udvarolt az utca közepén egy félszeg erzsikének ha elpattant mindig a formátlan labda mivel suta kéz láb ütő hagyta hogyan nyert egykor a kis csapat annyi érmet a kérdőjel temérdek talán csak a megsárgult annalesek a tétova tablók a hitelesek mert itt belül már mindennek több a vágya mint ahogy szegény lírai hősünk akkor megcsinálta foszló gyerekkorát hisz cselekvéseink kusza mélyén elejétől ott fészkel legemberibb tettünk az álmodás és a zökkenőknél a szélhámosok bálja utólag pimasz futamaikat a révedező már nem is bánja a maiakhoz nincsen kedve a zsörtölődő medve egyetlen kelleme a nyugalmasság
koradélutánja akkor még azt sem tudtam hatvanas éveink közepére kitört valami máig szégyenletes béke hiába kantározza hangosan múltját egy maroknyi csapat a karaván zajosan haladt az eufóriás tömegben lábujjhegyen ágaskodtak hogy a vezért lássák nem lopkodták még a koponyáját
megnyugodtak és besúgtak áldás volt mikor a gyerekek semmit sem tudtak csak telerikoltozták maszatos kis életüket gondként legfeljebb a számháború üzent a grundok uralása most hallgatom ahogy vízfejű demagógok mára fiatalságunkat klórba mártva lökdösik magukat a kreténség listáján előre dől a lé és dől a lőre s már a kötelező régi lábmosásoktól sem szabadulhatunk van utunk talán van utunk ha sokat szenvedjük még a forradalmárokat az izzadt reformerőket kik saját zsebükre dőlnek és magyarázzák neked ádáz gyerekkorodat hümmögünk is tétován nagyokat mert a nyomornak és a szabadságnak azért máig zsigereidben zsibong különös keveréke hol csöndes sarkodba húzódtál hol vágytál a térre olykor desztilláltan fölrémlik némi csóközön csak ehhez laikus mekk mesterem hol közöd szokjam rá hogy unokák megmagyarázzák hogyan éltem miért érzek áhítatot máig a puha jól sütött kenyérnek belét majszolgatva otthon sztojka pék volt a veknik atyja és nagyapa a pékek felelőse megyei sugarú körben hordta a mogorvának tűnő öreg körbe szeretteinek az alapanyagot s ha alig is akadt a kamrában valami nem műzsír és nem művaj volt amit gondterhelt anyánk rárakott s még a lekvár is látott gyümölcsös ágat olykor nem is tudom ezek miről pofáznak hatalmukat feldíszítendő mára billegni kezd bennem ez a gyönyörű andó/endő és kezdem borzadállyal lesni ezt a művileg megszerkesztett pénzre éhes világot persze ezt jobban érti ki a szegénységből már kilátott és amerikás az önbizalma