Molnár Gál Péter
A kimondhatatlan skót tragédia
Macbeth: Mi dolgotok itt, titokzatos, rút
Éjféli szörnyek?
A három boszorkány: A kimondhatatlan.
(IV. felvonás 1. szín)
Három fénylő arc a színpadon fittyet hány a levegőben lebegve a nehézkedési erőnek. Testetlenek. Arcuk folytatását sötét fedi. Csak hebehurgyán légbe eresztett luftballonarcuk látszik. Jordán Adél vijjogva vidor, Mészáros Piroska rosszindulattal kaján, Pálmai Anna komor boszorkány. Nyitányt nyivákolnak kurrogva, csipogva, csevegve, babonás beszédeket ráolvasva a tragédiához. Szabó Lőrinc vörösmartysan hangzó szövegét nyihogják. Mintha a Macbeth három boszorkája a Csongor három ördögfiókájának nyelvén dalolna. (A Csongor német vendégjátékához Szabó Lőrinc kurtította meg, átköltötte-átkötötte saját sorokkal a Vörösmarty-misztériumot.) Színpadiasan földfeletti jelenet. Teátrális jelenés. Nem indokolja racionális naturalizmussal, hogy boszorkányok pedig igenis vannak. A három csicsergő banya hiteles. Nem segéd-házfelügyelőnék. Jósképességű látnokok. Földöntúli pletykafészkek. Innentől kezdődően igaz a jóslat és beteljesedése, igaz a mesés előrelátás, és természetes a vacsorajelenetben a kísértet föltűnése. Jordán, Mészáros, Pálmai megágyaz a színpadi mesének. Való és valófeletti jól érzi magát. Eltűnnek a banyák. „Árny-husuk, akár a / Lehellet, átolvadt a szélbe..." Hátrafésülten, tiszta homlokkal és tiszta tekintettel Hajduk Károly Macbeth, az eminens jófiú. Jóindulattal becsvágyó törtető. A skót Steinmann csatában is jelesre felel, bár eltöpreng a neki kedvező jóslaton. Inkább kétkedik, mint hiszi. De csábít az előrelépés tétje. És fölcsúszik a hatalom ormára, elvesztve tisztességét.
Utánanézhető Gordon Craig ajánlatának a skót ködről és a felhőkben elvesző, felnyújtózó sziklákról. Khell Csörsz színpadi Skóciáját eső áztatta bádoglapok keretezik, vagy hegesztéstől varas vaslemezek. Sokat látott, sokat használt, lepusztult ipari táj. Semmi sincs a természet fenségességéből. Kültelki történet Macbeth karriermeséje. A színpad talaja termékenyen zöld. Mintha mégis sírdombokon járnának a személyek. A pázsit sok helyütt kinyitható fedelet rejt. Színpadi csapdák. Nyílásukba vethetőek a holtak. Eltüntetésüket követőn visszazárhatóak a kripták. Újra ártatlanul békés a színpadi táj.
Rezes Juditot fejjel belegyömöszölik a készségesen felnyitott sírba, csak lába kalimpál ki belőle. Rezes Lady Macduff. Ha nem az ismert angol írta volna a tragédiát, mindenki kifogásolná, hogy egy nagy női szerep - virtuálisan Lady Macbeth ellenpontja - minden utalás, előkészítés nélkül váratlanul ott terem a cselekményben a IV. felvonás 2. színében, mint Fife várában magára hagyott asszony, aki felhőtlenül játszó kisfiát felvilágosítja apja valószínűnek tekintett haláláról. Rezes nem a gyengéd szeretet hangján szól, nem dalol magának előlegbe részvétet a nézőtől. Egyenes, tárgyilagos hangon beszél az árvaságról. Nem látomásoz viharfelleges bekövetkezőket. Párjátékosa a fiának. Jönnek a bérgyilkosok bevégezni munkájukat. Az egykori közönség ízlésének megfelelt egy pótvérengzés, ártatlan gyermek és hű feleség életének brutális kioltása. A szerep nehézsége, hogy megjelenítendő egy IV. emeleti kariatida, anélkül, hogy alatta volna három szilárd jelenet. Színre kell lépnie egy színésznőnek, akiről eddig szót sem ejtettek, és eljátszani tragédiája fináléját.
Bezerédi Zoltán Duncanje nyugdíjra kész király. Elégedett bevégzett dolgaival. Hiányzik belőle minden feszültség. Higgadt jó érzéssel nézhet a mögötte lévő uralkodásra. Minden tőle telhetőt megtett. Megérett egy ellene elkövetendő merényletre. Született áldozat. Mellényzseb-Lear.
Haumann Péter gyakorlottan színezi a kapatos Kapus magánszámát. Kéjjel veszi birtokba a teljes színpadot előadni Shakespeare bohócbetétjét. Magánbeszédnek készült eredetileg is, abból a dramaturgiai meggondolásból, hogy a véres merény és annak fölfedezése között fokozza a feszültséget rikító másfajtaságával. Magától értetődőnek vesszük Haumann remeklését. Hozzászoktunk tőle. Lenne csak egyszer kicsivel is rosszabb saját színvonalánál: csinbummozna kritikai nemulass.
Kun Vilmosnak a rendező összevont két szerepet. Az Öreg és az Orvos saját szociológiai arctérképét hordja. Kalligrafikusan kiírva rajta az elmúlt évtizedek. A magyar haza minden bánata és nélkülözése egy sokat tapasztalt vidéki színész fizimiskáján. Az Öreg tarkabarka dobozokat, kereteket, kifürkészhetetlen célú holmikat hord a hátán. A színes puttonyok, holmik stilizáltsága ellensúlyozza Kun megjelenésének dokumentumértékét. A színész erősebb a kelléknél. Királyi háziorvosként Lady Macbeth Udvarhölgyével együtt aggódik asszonyuk elméjének épségéért. Olsavszky Éva, a vidéki városok operettprimadonnája, akinek színészi skálája a Viktóriától tartott az Optimista tragédia komisszárnőjéig, Szakács Györgyi színes lepleiben gondterhelt beteg asszonya miatt. Jön a bűntudattal telt Lady. Nem fehér hálóinges alvajáró. Semmi révület. Kifordult szemfehérjés kábulat. Száraz, tempós, tárgyilagos. Csupán más logika szerint működik, mint a higgadt külső szemlélő látja. Lady Macbeth felmossa a padlót. Ő látja a vértócsát. Nyugtalanító, ahogy patyolatkezét is kényszeresen beletörli az Orvos nadrágszárába, vagy az Udvarhölgy szoknyájával akarja ledörzsölni a képzelt vérfoltokat. A padlósúrolás egybevethető A vadkacsa Ginájának kényszeres tisztasági mániájával. Ugyanúgy súrolt Ibsenben, ahogy Shakespeare-nél. Tagadhatatlan, hogy Gina is múltjától akar megtisztulni. Ha ketten teszik ugyanazt, az nem ugyanaz. De ha valaki ugyanúgy tesz Ibsennél, mint Shakespeare-nél: annak más a jelentése. Másként kellene Shakespeare-hez illően súrolnia? Nem. Shakespeare-ben egyáltalán nem súrolják a királynék a padlót. Miért súrol mégis Fullajtár? Elkerülendő a lobogó gyertyával imbolygó Lady Macbeth romantikus hagyományát. Hatásos - tagadhatatlan - a négykézlábra ereszkedő Lady, amint padlót sikál. Úgy rémlik, Fullajtár megkerülte a nehezét. A már egyszer erős színészi hatáshoz fordult segítségért. A padlósikálás talán legkirívóbb színpadi cselekvése. Lady Macbeth túl sima, túl szép, túl olajozottan működő. Egy nagy formátumú színész a szakmai tudás csúcsán nem megy elég mélyre a jellemben. Nem közli velünk a színpadról a hatalomvágyó Lady gondolatait. Nem győz meg igazán arról, hogy ő taszítja férjét a csúcsra, hogy a motorja férje cselekedeteinek. Kritikusok ilyenkor udvariasan vagy kevésbé tapintatosan racionális ellenvetéseket tesznek. Mondjunk igazat: Fullajtár Andrea nem győzött meg Macbethnéként. Nem kényszerített térdre.
Elegáns színész Hajduk Károly, aki a Katonában most a thánt adja nem pohos drámahősként, hanem karcsú fiatalon. Eleganciája nem sikkel hordott ruhákban, inkább erkölcsi eleganciában mutatkozik. Könnyed színész. Nem erőlködi a drámaiságot. Nincs szorulásos nekibuzdulása a hatáshoz. Nem hörgi, trombitálja, puffogtatja a szövegét. Úgy beszél szerepben, verses vagy köznapi szövegben, mint egy valóságos ember. Annál meglepőbb, hogy a Macbeth közepe táján harákolja némileg Szabó Lőrinc jambusait. A csúcsra felvezetéshez van ártatlannak látszó szándéka és hangja. A bűnt is könnyedén abszolválja. Az összeomláshoz azonban technikai segédeszközöket kell alkalmaznia.
Shakespeare e legsötétebb tragédiájának cselekménye gyors és drámai. Ez a legrövidebb Shakespeare-tragédia. Macbeth, hatalomra törésében, mind bűnösebb bonyodalmak kényszerpályájára kerül. A királygyilkosság éjszakájának baljós jelei érzékeltetik, hogy a világ természetes rendje nemcsak egy bűnös emberpár tudatában-lelkében borult fel, hanem kozmikus dimenziókban is. A bitorolt trón bizonytalansága egyrészt további gaztettekhez, másrészt Macbeth lelkiállapotának szétzilálódásához vezet. A tragédia komorságát fokozza, hogy mindvégig tragikus irónia érvényesül benne. Már a boszorkányoknak a cselekményt elindító jóslatában megmutatkozik, amennyiben részigazságokat tartalmaz. Mivel a jóslat első fele bevált, Macbeth arra a téves következtetésre jut, hogy a másik is szükségszerű, és csak ki kell nyújtania érte a kezét. A jóslatok kétértelműek, hamis bizonyosságba ringatnak. A boszorkányok ígéretei beteljesülnek, csak nem úgy, ahogy Macbeth érti, ahogy értenie kell őket, hanem általa kiszámíthatatlan értelemben.
Zsámbéki a két híres szerepdarab helyett a társadalmi közegre állítja a gyújtótávolságot. Miként születik meg egy jóravaló katonából a zsarnok? Ez az előadás egyik kérdése. A másik: mint járulnak hozzá a zsarnok működéséhez a többiek? Vagyis: a terror közadakozás.
Takátsy Péter (Első gyilkos), Keresztes Tamás (Második gyilkos) bármire készséges bérgyilkosok. Kicsit cidriznek új munkájuk felől, de vállalkozó szellemek. Nem igazán tudják fölmérni cselekedeteik horderejét. Hiányzik ehhez kellő szellemi képességük. De tisztán bevégzik szennyes leckéjüket. Harmadik bérgyilkosként a szín mélyében a tanszínész László Géza Attila szeme úgy villog, mint a gyilkolásra előkészített, kifent tőr. Keresztes Tamás kimegy kócos bérgyilkosként, gyorsöltözéssel visszajön málnahabos ifjú hercegként. Nemcsak színházi mutatvány, de kaján ötlet a trónpretendensben megmutatni a lapuló brávót.
Zsámbéki Macbethje nem modernista előadás. Nem konzervatív előadás. Nem naftalinból elővett tavalyi Shakespeare. Sem Matrix-Macbeth. 25 éves, testhőmérsékletű színháza elegánsan egyensúlyoz a végletek között. „A főherceg vizsgázik" mentőkérdésének rémlik talán, de Zsámbéki egyetlen produkció fényes-cintányéros létrecsikarásánál többre értékeli, hogy folytassa a Katona József Színház megkezdett útját. A tartósítás magában hordja a megrekedés veszélyét. A színház azonban zökkenőmentesen, de kemény kézzel megfiatalodott időközben. Kicserélődött a majdnem teljes művészi személyzet, anélkül, hogy a cég biztos színvonalú ajánlata, művészi árucikkeinek minősége kárát vallotta volna.
A Katona kinevelte közönségét. Retorikánál fontosabb, hogy a közönség új szemmel lát, új füllel hall, és székéről fölkelve is használja a fejét. Természetesen a Katona is szórakoztató üzem. Nem fennkölt művelődési oltár, ahová áhítattal leborulni járulnak a nézők az emberiség szavatolt kincsei előtt. Nem a készből él a színház. Értve: nem színjátékos panelekből rakja össze előadásait. Igyekszik megújulni, ha ez természetesen nem lehet mindennapos. Kevésbé sikerült produkcióinál is érződik a gondolkodás frissessége és az igyekezet, hogy ne állott sültet szolgáljanak fel vacsorára.
Időközben lecserélődött a társulat. Megfiatalodott. Különböző szakaszokban illeszkedtek a társulathoz: Mészáros Béla, aki igen eleven halott a vacsora szellemjelenésében, Macduffként a szárazon fogalmazó Lengyel Ferenc, az odaadó Kocsis Gergely, és a még nem is diplomázott Dankó István, aki olyan Lennoxként, mintha harminc éve a színház tagja volna. Kovács Lehel Malcolmként mondja - kétszer egymás után - a zárszavakat. Talán azért ismétli, mert politikus lett. Amíg hatalmon van: egyre csak szajkózza majd. Feltehetően: következmények nélkül. A világ nem javul meg.
William Shakespeare: Macbeth. Katona József Színház, 2008. március 15.
Fordította Szabó Lőrinc. Díszlet Khell Csörsz. Jelmez Szakács Györgyi. Zene Sáry László. Rendezte Zsámbéki Gábor.
Szereplők: Bezerédi Zoltán, Kovács Lehel, Keresztes Tamás, Hajduk Károly, Mészáros Béla, Lengyel Ferenc, Dankó István e. h./Tugwell Dániel, Szőke Árpád, Kocsis Gergely, Bezerédi Bendegúz/Tugwell Dániel, Kun Vilmos, Haumann Péter, Fullajtár Andrea, Rezes Judit, Olsavszky Éva, Jordán Adél, Mészáros Piroska e. h., Pálmai Anna, Takátsy Péter, László Géza Attila e. h.