Dragomán György
Az egyiken sötétkék öltöny volt, a másikon fekete. Ez volt az egyetlen különbség, ettől eltekintve akár ikertestvérek is lehettek volna.
- Ne tessék haragudni - mondta a sötétkék öltönyös, de lehet, hogy a fekete öltönyös volt, már nem emlékszem -, velünk tetszik jönni egy percre, nagyon szépen kérem.
- Hogyne - mondtam -, hogyne.
Időm volt még bőven, a kapu fölé az volt kiírva, hogy majd csak negyven perc múlva kezdődik a beszállás, úgyhogy szépen becsuktam a könyvet, amit olvastam, pont ott tartottam, hogy „Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné".
Kicsit tétován állhattam, mert a fekete öltönyös rám szólt. - A csomagját is hozza, legyen olyan drága.
- Nincs csomagom - mondtam.
- Egyáltalán nincs kézipoggyásza? - kérdezte a sötétkék öltönyös.
- Nincs - mondtam.
- Mért nincs? - kérdezte a fekete öltönyös.
- Nem szeretem a kötöttségeket - mondtam.
- Hallod? - kérdezte a sötétkék öltönyös a fekete öltönyöst. - Nem szereti a kötöttségeket.
- Hallom - mondta a fekete öltönyös. Egymásra néztek, összemosolyogtak.
- Na menjünk - mondta a sötétkék öltönyös.
Mentem, de előtte azért gondoltam, megkérdezem:
- Már ne haragudjanak, de kik maguk?
- Dehogy haragszunk - mondta a sötétkék öltönyös.
- Már hogy is haragudnánk - mondta a fekete öltönyös, aztán közel hajolt, úgy, mint aki szájon akar csókolni, de nem, csak átölelt, a fülembe súgta: - Biztonsági szolgálat, csókolom.
- Tiszteletem - mondta a sötétkék öltönyös.
- Elnézést a zavarásért - mondta a fekete öltönyös -, ez egy egyszerű rutinfeladat.
- Nem szeretnénk sokáig rabolni a drága idejét - mondta a sötétkék öltönyös -, arról lenne szó, hogy figyeltük az előbb, ahogy átjött a fémdetektoros kapun, nagyon rutinosan csinálta, előre levette a nadrágszíját meg a cipőjét, nagyon elegánsan csinálta.
- Igazán köszönöm - mondtam -, nem szeretem, ha visszaküldenek, és azt se szeretem, hogyha lecsúszik a gatyám.
- Helyes, helyes - mondta a fekete öltönyös, mosolygott.
- Rögtön éreztük, hogy maga lesz a mi emberünk - mondta a sötétkék öltönyös, ő is mosolygott.
- Feltennénk pár kérdést - mondta a fekete öltönyös.
- Kérem - mondtam.
- Sose szokott kézipoggyásza lenni?
- Sose - mondtam.
- Egyáltalán sose?
- Egyáltalán sose.
- És mért?
- Mondtam, nem szeretem a kötöttségeket.
- Érdekes - mondta a sötétkék öltönyös.
- Nagyon érdekes - mondta a fekete öltönyös.
- Akkor ezek szerint nincs is magánál pokolgép? - kérdezte a sötétkék öltönyös.
- Pokolgép? - kérdeztem vissza.
- Pokolgép - mondta reménykedve a fekete öltönyös.
- Nincsen - mondtam.
- Butángáz?
- Nincsen.
- Pisztoly?
- Az se.
- Kés?
- Az se.
- Dobozvágó?
- Az se.
- Borotva?
- Az se.
- Kisolló?
- Az se.
- Öngyújtó?
- Az se.
- Borotvaszesz?
- Az se.
- Ásványvíz?
- Az se.
- Bébiétel?
- Az se.
- Házi barkácsolású elektronika?
- Az se.
- Butángáz?
- Azt már egyszer kérdezték.
- Ja, tényleg - mondta a fekete öltönyös.
- És nincs magánál? - kérdezte azért a sötétkék öltönyös.
- Nincsen - mondtam. Kezdtem egy kicsit szégyellni magam.
- Oxigénpalack?
- Nincsen.
- Na jó - sóhajtott a fekete öltönyös.
- Mi van magánál? - kérdezte a sötétkék öltönyös.
- Ez a könyv, meg a ruha, ami rajtam van. Ennyi. Zakó, pulóver, ing, alsógatya, zokni, farmer, nadrágszíj. Szemüveg. Pénztárca. Útlevél.
- Ennyi?
- Ennyi.
- Mobiltelefonja sincs?
- Nincs.
- Szóval akkor a ruháján kívül nincsen magánál semmi?
- Mondom, csak ez a könyv.
- Valóban, a könyv - mondta a fekete öltönyös.
- Adja ide - mondta a sötétkék öltönyös.
- Tessék - mondtam.
A fekete öltönyös elvette, megnézte, belelapozott, megforgatta. - Jó vastag - mondta. - Legalább jó vastag.
- Igen - mondtam -, vastag.
- Hadd nézzem! - A sötétkék öltönyös kivette a könyvet a fekete öltönyös kezéből, megpörgette a lapokat, mintha arra volna kíváncsi, hogy nincs-e valami közéjük dugva. - Tudjuk ám, mi ez - mondta, a hangja inkább kedves volt, mint fenyegető. - Hölderlin meg unbekant, ismerjük mi ezeket a dumákat.
A fekete öltönyös közben benyúlt a zakóm alá, megtapogatta a pulóverem. - Jó erős anyag - mondta.
- Gyapjú - mondtam.
- Az jó - mondta a sötétkék öltönyös. - A gyapjú, az jó. - Rám mosolygott. - Konzultálnék kicsit a kollegámmal - mondta.
- Kérem - bólintottam.
Összehajoltak, egy kicsit sugdolóztak, én közben a cipőjüket néztem. Mégse voltak teljesen egyformák, a fekete öltönyös egy kicsit alacsonyabb volt, mert csimpaszkodnia kellett, hogy elérje a szájával a sötétkék öltönyös fülét. Úgy egy percig sugdolózhattak, aztán abbahagyták, rám néztek.
- Megvan a megoldás - mondta a sötétkék öltönyös.
- A könyvvel fogja elkövetni - mondta a fekete öltönyös.
- Mit? - kérdeztem.
- A cselekményt.
- Tessék?
- Ne izéljen már. Mintha nem tudná, miről van szó - mondta a fekete öltönyös.
- Na figyeljen, mert a kollegám csak egyszer mondja el - mondta a sötétkék öltönyös.- Szépen tagoltan, hogy egyből megértse. Figyel?
- Figyelek - mondtam.
- Jól van - mondta a sötétkék öltönyös, oldalba bökte a fekete öltönyöst. - Kezdheted.
A fekete öltönyös rám nézett:
- Megvárja az utazómagasságot. Olvasson, vagy amit szokott, aztán, amikor már ki lehet kapcsolni az öveket, leveszi a pulóverét. Szerencsére magas nyakú, úgyhogy szépen csomót köt a nyakára, aztán beleteszi a könyvet. Ha a két ujját meg az alját összefogja, elég nagyot lehet ütni vele. Eddig érthető?
- Igen - mondtam -, értem.
- Jó, szóval kimegy a folyosóra, aztán fejbe vágja az utaskísérőt. Jó nagyot lendítsen, akkor nem lesz baj. Egy ütés, attól elájul, aztán kész, már túszul is ejtette. Ennyi. - Elhallgatott.
- És aztán? - kérdeztem.
A sötétkék öltönyös ásított egyet. - Aztán már azt csinál, amit akar - mondta. - A többit magára bízzuk. Improvizáljon.
Dragomán 2M. lev. 03. 20.