Tandori Dezső
„...S mint vendéget szeretjük? És ha csak...!
És akkor. Nem más világ jövevénye,
tere terünk, és így vagyunk magunk,
nélküle - teréhez el sem jutunk -,
azt hisszük, az egész mind-egy darab.
Így nézünk szárnyas lényére. Fejére,
mely tökéletes verébfej, a szárnya
hibátlan, csak épp nincs használatára,
mert kizuhanásától korcs a lába,
létét ember-kéz létén, hogy megélte.
S most a miénk. Miénk? Itt élhetünk
vele, tere terünk, csak fele-bal-tér,
fele-kül-tér, s általa. Mind a gátolt
összetevők, akár ha egy kimásolt
mozgás-mód lenne, a mi sikerünk,
kudarcunk. De ő kudarcot nem ismer.
Nehézségek útján tökéletes.
Hipp-röpp, egy-egy nehézséget levesz
a semmi súlyról, és a szív nem is mer
ítélni, remélni. Hív - s mi megyünk."