Kiss Judit Ágnes
Hány éve már, hogy napra nap
Kóvályogsz reggel álmosan,
S az a bizonyos nagybetűs
A fejed fölött átrohan.
Gályát hajtasz, de rabja vagy,
Mennél, de egyhelyben pörögsz,
Mire elérnél bármit is,
Egyszerűen csak megdögölsz.
Most még megy minden fényesen,
Könnyen, mint az ágybaszarás,
Öledbe hull sok földi jó,
Szép ház, kocsi, fűtött garázs,
Ma híres vagy, meg népszerű,
Rivaldafényben tündökölsz,
Holnapra fájó hústömeg,
És holnapután megdögölsz.
Mit megragadsz, vizes homok,
Mikor megszárad, szétpereg,
Kihullanak kezed közül
A tárgyak és az emberek.
Keresnél Istent, hogy legyen,
Kit a kérdéseddel gyötörsz:
Születni, nőni, küzdeni
Minek, ha úgyis megdögölsz?
Az egész, felség, annyit ér,
A tél, a nyár, tavasz vagy ősz,
Hogy megtanulj a csontodig
Szeretni, amíg megdögölsz.
(Irgalmasvérnő megöregszik)
A zsírszövet a karomon
már nem áll egészen egybe',
mégis itt fekszem, pongyolám
vállamról leeresztve.
Még egy utolsó numera,
talán csak erre vágyom,
ha belegondolsz, semmi más
nem fontos a világon.
A pénz, a név, a karrier
mind dugáslehetőség,
mert magasabb árfolyamon
jegyeznek a szextőzsdék,
de becsülni csak akkor tudod,
mikor már elvesztetted,
kinek úgy lested vágyait,
cserben hagy majd a tested,
ahogyan engem az enyém,
míg pongyolám leeresztve
szétcsúszott zsírszövetemről
itt fekszem minden este.
Még egy utolsó jó dugás,
tőled csak ennyit kérek,
ha őszinte vagy, másról nem is
nagyon szólt ez az élet.
A végső szétcsúszás talán
még egy-két napot várhat,
ma még a földre csúsztatom
vállamról a pongyolámat.