«Vissza

Szőllősi Mátyás

Kimérten és megértőn

Fel lehet-e tenni vajon a kérdést

vagy inkább veszítsem el most azonnal,

ahogy tervezgetek s a készülődés

csak valami játék a tudatommal?

Az elfogadhatóság küszöbére

hogyan idomítsam indulatom?,

hisz akkor dönget legnagyobbat érve,

ha mégis úgy döntök, hogy elhagyom

magamról és lehántom kéznyomát,

miközben buzdít, hogy választható.

Ha megteszem, akkor is jó barát?

Csak eltervezni, elgondolni jó?

Úgy mennék föl lassan a lépcsőn,

kimérten és megértőn,

ahogy minden mozgásból szenvedély

születik, mely az öntudatig ér

bennem. Ott jövök rá, hogy akarom

s nem valami bosszúállás vezet.

Bár fel lehetne tölteni, tudom -

Hiányodban van benne végzeted -

Az megnyugvás lesz, hogyha nem leszel.

Ezzel indulok befelé a házba.

Érzem, hogy rám figyelnek a neszek

és velük a bűn eufóriája

játszik, és bennem egyre komolyabb

a reménytelenség, hogy megteszem.

Az ágy mellett a kérdés már csak az:

felakasztom vagy kivéreztetem?

A némaságban egyre lejjebb ásni;

csak ez a törvényszerű feladat nyom,

s ha elszánt lennék, megnyugtatna bármi -

Visszhangodból is magam hallgatom.

A tett maga már szót sem érdemel.

Egy változatlan csend vesz így körül

és kiábrándító, hogy szerepem,

már az a zuhanás is elkerül.