Várkonyi György
Van egy Képtár Pécsett. Vezetékneve: Modern Magyar. Az irodalmárok kifejezésével élve beszélő név. Ekként anyakönyvezték 1957-ben, egy időben távoli, jómódú rokonával, a Magyar Nemzeti Galériával, akitől/amelytől feladatai és lehetőségei is markánsan különböznek. A pécsi képtár egy megyei múzeumi szervezet keretében, a Janus Pannonius Múzeum részeként működik, de fiatal kora ellenére a világon mindenütt ismerik, ahol érdeklődnek Közép-Európa modern és kortárs művészete iránt. Megkerülhetetlen gyűjtemény a szakemberek számára, de alkalmasint kikerülhető a turisták, és nincs kellően kihasználva a városlakók által. Tavaly ünnepelte - szerény keretek között, új szerzeményi kiállítással - fennállásának ötvenedik évfordulóját. Az igazi ünnepet, a fél évszázados folyamatos helyváltoztatás utáni megállapodást és nagykorúvá válást azonban kicsit későbbre, 2010-re tervezték hívei: arra az évre, amikor az unió döntése alapján Pécs lesz - Essen és Isztambul mellett - Európa kulturális fővárosa. A város pályázatának egyik korábban egyöntetű támogatást élvező pillére, pályázatírói szakzsargonban kulcsprojektje volt az a tervezett beruházás, amely az uniós és kormányzati támogatás történelmi esélyét kihasználva összekapcsolta a nyilvánvalóan nélkülözhetetlen új, nagy kiállítótér és a nyilvánvalóan elodázhatatlan múzeumrekonstrukció megvalósítását. Ez a kényszerítő erejű gyakorlati megfontolások alapján készült, majd megpályáztatott és eredményesen elbírált terv, ki tudja mennyiben kényszerítő erejű megfontolások nyomán meghiúsul. Meghiúsul annak ellenére, hogy ebben a városban egyedül itt jöhetett volna létre egy olyan kontextus, amiben a kétféle kulturális kínálat - az állandó és az időszakos kiállításoké - egymást erősíthette, értelmezhette, egymás vonzerejét fokozhatta volna, ahol fennállott volna a kánon és az új fejlemények állandó összevetésének lehetősége, ahol e folyamatos párbeszédben érvényesülhettek volna a „kánon" és a „szcéna" kölcsönhatásai is. Világosan látható, újra és újra megmutatható lett volna, ami ma csak kevesek számára egyértelmű: helyi, nemzeti és egyetemes korrelációja. Az az elv, ami a képtár ma két egyenként is méltatlan helyre széttagolt állandó kiállításának koncepcióját meghatározza. Az a szempont, ami a két 2010-re tervezett nagy kiállítás témájának kiválasztásában döntő szerepet játszott. A Mozgó Világ tematikus számához készített alkalmi képválogatás a szűkös keretek ellenére megkísérli érzékeltetni a képtárban és a kiállítási tervekben - „A Nyolcak Európája", „Pécs és a Bauhaus" - rejlő lehetőségeket.
Az egykor Baranyában működő, Zengővárkonyban lelkészkedő és időnként a Pécsi Egyetemen is órákat adó Fülep Lajos 1916-ban írt Magyar művészet című tanulmányának alábbi soraira még ma sem fölösleges fölhívni a figyelmet: „A görög után az egyetemesség egy nemzeté helyett nemzetek közösségének örökévé és megvalósítandó feladatává válván a különbségnek csak a közösséggel való korrelációban van értelme, s a változott viszonyok közt is változatlanul fönnáll a tétel, hogy minden nép művészete annyira egyetemes, amennyire nemzeti és viszont." Most fog ugyanis eldőlni, hogy mi fontos számunkra: a helyi potenciálból (a múlt örökségéből és a jelen adottságaiból) kiinduló, regionális összefüggésekre építő és koncepciójukkal az egyetemes dimenzió meghódítására törekvő programok, vagy az, hogy valahogyan megússzuk ezt az egészet.
Rippl Rónai József: Alkonyat egy intim szobában
Egry József: Badacsonyi hegyoldal
Márffy Ödön: Aktos kompozíció
Molnár Farkas: Pár
El Kazovszkij: Sivatagi homokozó
Martyn Ferenc: Emlék, kék láp
Bortnyik Sándor: Sárga-zöld tájkép
Berény Róbert: Nő piros ruhában
Konkoly Gyula: It is the Quarter to One