Molnár Gál Péter
Hólyagcirkusz
Előversengés
Szőke Szabolcsnak hátul összefogott hosszú hajtincse volt. Az Orfeo Együttesből ismertem. Ebből lett adminisztratív rendszabályozás hatására Stúdió K. Szőke copfja nem 68-as divat-viselet volt. Máig elállt a tincse. Nem kopaszodott meg. Szőrzete ugyanis nem hajhagymákból fakadt, hanem világnézetéből. Szemben állni a jól fésültekkel! Le a frizírozottakkal! A szőrzet mint világszemléleti elhatárolódás. Szakáll, bajusz, hajhossz szőrbeli deklarálása a különbözőségnek, az egyéni út keresésének. Nem kitűző pártjelvény. Éjjel, az ágyban is viselt saját haj. Tehát nem ideológiai paróka.
Színpad helyett azután a Színházi Intézetben tűnt fel. Hátra tartott, a mosdók és a fotórészleg felé. Úgy rémlett, nyakában fotóapparátusok lógnak, de lehetséges, hogy tévedek, és a mosdóban titkos koncerteket adott elő föld alatti melománok számára.
Szőke Szabolcs nem tűnt el, csupán átalakult. Hátul összefogott haja megmaradt. Mind lisztesebb lett. Tudtam, színházi csoportosulást szervezett. Hólyagcirkusz névvel, megtartva sikeres - „etno-opera-buffa" - műsoruk címét színházelnevezésnek.
Mentegetőzés
1997-ben a Stúdió K. Színházzal albérletben működtek. Vagyis 11 éves a múltjuk. És e sorok írója 11 éve elmulasztotta megnézni egyetlen produkciójukat is, annak ellenére, hogy egybehangzóan dicsérő véleményeket hallottam róla, díjakat sepertek be idehaza és külhonban színházi találkozókon, és annak ellenére, hogy a kedves Szőke Szabolcs többször invitált, egyáltalán nem a szokásos színházi erőszakkal, csak szelíd kulturális ajánlatként.
Önállósodtak. Átköltöztek a Ferencvárosból a Belvárosba. A Merlin adott nekik állandó játékhelyet.
De nem és nem, és még akkor sem szántam rá magam megnézni őket. Előítéletemmel azt gyanítottam, hogy zenei szerveződésűek, népi muzsika az alapanyaguk. Doromb, köcsögduda, nyenyere, tilinkó a hangszerük. Márpedig a színpadon a cselló az egyetlen konvencionális hangszerszám. Szöghegedű 1 és szöghegedű 2, dob, de mandinerről megszólaltatva. Mindenféle vonós-húros-ütős-húzós-nyúzós-fúvós és rágós zenélő tárgy ad hangot. Hol vagyunk azonban attól, hogy a színpadon felhalmozott instrumentumoknak szavát lehessen hallani!
Kezdetben vala a sötét
Ószerekkel tömött színpad a Merlin földszintjén. Félhomályban kászálódik ki-ki a kakasülőjére. A szín tele lomokkal. De nem ám flancos színházi, ropogósan vadonatúj ócskaságokkal. Nem színházi vegyes. Inkább hasonlít Monori Liliék háztáji ócskaságaira, lomtalanításból begyűjtött bútorhulladékaira. A teret drótok szabdalják. Utóbb kiderül gyakorlatiasságuk. A színpadon keresztülfeszített drótok is hangszerek. Emelvények tagolják a pirinyó színpadot. Minden beérkező szereplő vagy muzsikus vagy zenebohóc a lehető legkörülményesebben foglalja el helyét. Nem sietnek megkezdeni koncertjüket. Ráérősen téblábolnak. Míves ügyetlenséggel botladoznak. Tétova ráérősséggel közlekednek, mintha nem kezdődött volna el az előadás, és a nézők nem ülnének várakozó helyzetükben holmi produkció reményében. Azonosíthatatlan sötét alak fényt csihol szerszámából. Ráérősen körbevilágít, de úgy, hogy a néző az irányított fénytől cseppet sem tájékozódik jobban: hol vagyunk, kik vagynak a színen, és mi célból gyülekeznek. Motyog. Togyog. Nem leli helyét. Bocsánatkérő agresszivitással lopja időnket. Vödrök, hordók, rozsdás vízvezetékek között botorkál. Amikor célba érkezettnek rémlik, visszafordul, kezdi elölről helyét keresni. Teát főz. A lehető legésszerűtlenebb körülményességgel. Mielőtt feltenné forrni a vizet, legelőbb is édesítőszert potyogtat bögréjébe.
Az elaggott bútorok közt, elöl a szín bal szélénél, a falhoz támasztva vakszemüveges, viharvert cilinderes, fehér szakállú próféta. Szőke Szabolcs, hangszere ez alkalommal tölcsérhegedű. Gondosan kidugaszol egy palack vörösbort. Pohárba tölt. És az előadás végéig nyugodt megelégedéssel kiissza az üveg tartalmát, nagyobb gondot fordítva a maga borászati élvezetére, mint a nézők művészeti élvezetére. Társai is félszegen közlekednek. S jóllehet igen riadt bocsánatkéréssel a tekintetükben pazarolják az előadásra szánt időt, csak készülődnek a produkcióra. Minduntalan elakadnak. Az est fénypontjának beígért énekesnő csak nem akar megérkezni. Fekete molinóval letakart nagyobb tárgyak. Az egyik lepel alatti tárgyról hosszú idő után kiderül, Homonnai Katalin, szintén zenész. A szín közepén ágaskodó fekete lepel alól ember nagyságú metronóm kerül elő. Belsejéből valóságos ember hol kinéz, hol visszamenekül tokjába. A lehetetlen hangszerek meg-megszólalnak. És a keltett zajból idővel zene lesz valóban. Tölcsérhegedűn, üvegxilofonon és különböző hangolású szöghegedűn játszanak. Színpadi magatartásukban van némi kelletlenség. Mintha nem akarnának megmutatkozni. Igyekezetük arra irányul, hogy elrejtőzzenek a szúrós tekintetű, ellenséges világ elől.
Arcukon festett fehér foltok. Hajdani bohócmaszkok nyomai. Előadás előtt abbahagyták a teljes sminkelést. Félmunkát végeztek. Beérték a kifestésnek csupán jelzésével. Félbevégzett arcfestéssel lépnek a lámpák elé. Flegmatikus bohócok. Komolyak, mosolytalanok. Jóllehet udvariasan viselkednek közönségükkel. Távol áll tőlük, hogy szekálják nézőik nyugalmát, szokatlannal provokáljanak. Megtartják azonban méltóságteljes távolságukat a nézőktől. Nem kedveskednek velük. Nem akarják megnyerni sem jóindulatukat, sem tetszésüket. Mintha durcás sértettséggel vennének részt az előadásban. Eldöntetlen, hogy a fősodorból való kirekesztettségük teszi-e ezt az érzést, vagy az, hogy azt várják, magukra maradhassanak a bennük lévő zenével, csakis saját kedvükre muzsikálhassanak.
Ügyetlen tétovaságuk szabatos. Téblábolásuk kidolgozott. Szigorúan megtartják a cirkusz törvényét, hogy a Dummer Auguszt bár szétügyetlenkedi a produkciót, mégis ő a legéletrevalóbb a fényes mutatványosok közt. Népmesei költői igazságtétel. A trotli legyőzi a nagyképű sikerekben fürdőzőt.
Szöveg és zene
A Csődcsicsergőről azt állítja a Hólyagcirkusz színlapja, hogy Thomas Bernhard, Kosztolányi Dezső, valamint Márai Sándor művei alapján készült el. Thomas Bernhardra más esetben is hivatkoznak. A Zsúr Bernhard: Isten éltessen Borisz szövegét alkalmazta cirkuszi körülményekre és a Keserű bolondok García Lorca: Buster Keaton sétája, Hrabal: A sumavai muzsikusok, Bernhard: Minetti, a művész arcképe, öregember korából, Weöres Sándor: Ellentétek, Slágerénekesnő, valamint magyarországi cigány népköltészet, délszláv koldusénekekből szövettek.
A Don Cristóbal pályázat című oktettjük Federico García Lorca és Danyiil Harmsz szövegeinek felhasználásával készült. Omar Khajjam, a szanszkrit Dzsajadéva, Az ezeregyéjszaka meséi és Lénárd Sándor A római konyha című szakácskönyvének összedolgozása ihlette az Ezeregy Szindbád favola-opera-eroticájukat. A Kontrapunk esetében Samuel Beckettre hivatkoztak. Eredeti commedia dell'arte dokumentumok, egy misztériumjáték súgópéldánya, valamint Lammel A. - Nagy O.: Parasztbiblia-szövegrészletek, egy kis részlet Ingmar Bergman A hetedik pecsét c. filmjének forgatókönyvéből és idézetek Dario Fo: Mistero buffójából szolgálták Parasztbibliájukat. Dario Fo: La Signora e' da buttare bohóctréfájából indultak el Szemétre a vénasszonnyal anarchista cirkuszi operájukhoz.
Felsorolandóak a tisztes szerzők, mert isten a tanúm rá, hogy sem Thomas Bernhard, sem Kosztolányi Dezső, sem Márai Sándor egyetlen cikkanásnyi pillanatra sem jutott eszembe a Csődcsicsergő alatt. Ha láttam volna a többi előadásukat, majdnem biztos vagyok benne, akkor sem gondolok a színlap hirdette jelesekre. Nekik van szükségük híres alkotókra, hogy lendületet vegyen róluk képzeletük, és pajzsként tartsák maguk elé együgyűbb kritikustól védekezvén.
Öntörvényű bohócságaik saját szorongásaikat, bánataikat, alkotói erejüket, a világot saját képükre átformáló képzeletüket hordozzák, nem pedig a híres-nevezetes irodalmi nagyságok tehetségét.
Opera vagy kabaré?
Természetesen a Nagy Művészet paródiáját adják alulnézetből. Cirkuszt csinálnak a koncertek magasztost áhítattal befogadó körülményeiből. Bohóctréfává alakítják a világirodalmat. Rettenetesen komoly pofával hülyéskednek. Nemcsak komoly, hanem foghúzásokkor viselt kelletlenséggel. Úgy tesznek, mint akiknek nehezükre esik mindaz, amit könnyedén megoldanak. Úgy tesznek, mintha kedvük ellenére lépnének a nagyérdemű elé. Bús kényszeredettséget mímelve örömmel bohóckodnak. A kelletlenség és a kitörő öröm közötti diszkrepancia hajtja produkciójukat.
Nem volnának komoly bohócok, ha nem tennék lóvá a nézőket. Az előadást hirtelen abbahagyják. Kinek füle van a hallásra, hallhatja persze a zenei lezárást. És még annyi segítséget is adnak a Nagyérdeműnek, hogy eloltják a villanyt. Ülnek a nézők a sötétben. Nem tapsolnak. Nem azért, mintha kedvük ellen történt volna, de valószínűleg gyengén figyeltek, nem tudják: vége van a mulatságnak. Felgyújtják a fényeket ismét. Még mindig semmi. Az elkéső, de végül megérkező énekesnő szembefordul a nézőtérrel. Feje fölé emeli karját. Tapsolni kezd. A nézők még mindig riadtak. Végre észbe kapnak. Tapsolnak. Megköszönik mindazt, amit értettek, és különösen, amit nem értettek. Nagy siker. Megérdemelt siker. A Hólyagcirkusz tagjai jók voltak.
A közönség volt rossz.
Csődcsicsergő, avagy művésznő a csúcsponton. Áriákkal terhelt szöghegedű kíséret.
Thomas Bernhard, Kosztolányi Dezső és Márai Sándor művei alapján az előadást létrehozta a Hólyagcirkusz Társulat. Zene Szőke Szabolcs. Fény Fodor Gergely. Díszlethangszer Balla Gábor, Perovics Zoltán, Szőke Szabolcs. Közreműködtek Spilák Lajos, Szőke Szabolcs, Eszes Fruzsina (cselló), Rácz Attila, Nádasi László, Szabó Domokos, Tóth Evelin (ének), Homonnai Katalin.