G. István László
Baj nélkül lehet a bánatod
az enyém. Nem kezdek vele úgyse
semmit, nem rontom el. A bajomról
ugyanez már nem mondható, az
már egy másik bánatod lesz, tehát
baj nélkül az enyém, az is. Nem
kezdek vele úgyse semmit, a bánatommal.
Nem rontom el. Bánt, mikor baj
nélkül tiéd a bánatom. Elrontod.
A bajodról ugyanez már nem mondható,
az már egy másik bánatom lesz, tehát
baj nélkül a tiéd, az is. Nem
bánt. Kezdesz vele valamit, a bánatommal.
Elrontod. Nem baj, mikor bánat
nélkül maradunk. Nem kezdünk vele
úgyse semmit. Elrontjuk. A bánatunkról
ugyanez már nem mondható. Az már egy
másik baj, nem maradunk nélküle. Kezdünk
vele valamit. Talán nem rontjuk el.
(fúga)
Lázam volt. Egy fehér orrú bagoly
verdesett a szárnyaival, mintha könyvet
porolnának a homlokomban. Szégyen,
hogy így magára hagytad, ami benned
szabadulást keres. Volt egyszer egy király,
nem volt fia, de azt hitte, hogy vannak.
Összehívta őket, nem jöttek, azt hitte, hogy
jönnek. Nem volt király, de azt hitte, hogy király.
Nem volt ő se, de azt hitte, hogy van. Nem volt,
aki azt mondja, hogy nem volt. Lázad volt.
Nem volt, aki azt higgye, hogy láza van.
Mintha könyvet porolnának a homlokodban.
A fehér orrú bagoly orra azért fehér, mert
minden fényt visszaver. A fehér elhivatottság
minden sors lehetőségét
megteremti, de visszaver
minden sorsot. Mintha könyvet
porolnának a homlokában - nincs láza, de
magára hagyja, ami benne
szabadulást keres.