Almási Miklós

A rábeszélő

Csak asztalon olvasd: öledből leesik, ágyban - a hasadra állítva - tüdőembóliát okoz. (Mert több kiló. Viszont súlyzózni lehet vele.) A regény történetét ígéri, ami azt jelenti, hogy évszámok szerint sorolja a könyveket. Időrendben, úgymint: 1800 előtt, 1800-as évek, 1900-as évek, 2000-től. (Hm...) Ugyanakkor azért ezt a szöveget nem folyamatos olvasásra találták ki: kézikönyv, amelyben utána lehet nézni ennek meg annak. Igaz, kedvet csinálhat, ha az éppen fellapozott könyv (szerző) mellett is talál valami érdekeset. Az ember kinyitja, mondjuk, Kunderánál, és megtudja, hogy nagyon utálta a kommunizmust, kinyitja a Bulgakovnál, ő is nagyon utálta a kommunizmust. Fontos regényekről általában egy-, még fontosabbakról kétflekknyi (1500, ill. 3000 karakter) terjedelemben olvashatsz, kedvencek képpel (borítóval, grafikával) illusztráltan. Persze más is van a szócikkekben. Bulgakovnál pl. hogy hiába volt Sztalin kedvence, meg hogy a regény két szálon fut, az ördög és Jézus, meg valami macska. De nem akarok rosszmájú lenni. Inkább bemegyek életre-halálra szóló kedvencembe, García Márquez Száz év magány c. regényének szócikkébe: „Képzeljük el Az ezeregy éjszaka meséi és a Don Quijote szellemességét és misztériumát egy olyan elbeszélő hangján, aki egyetlen bekezdésben képes átváltozni Hardyból Kafkává, majd vissza." Hm. Elképzelem. De itt fülön csíphető a könyv címe: hát ezért ezeregy. (Benne is van, szócikként. Naná.) És persze szó esik a főhősről, valami a cselekményről - hol több, hol kevesebb. Meg valami kuriózum is akad itt-ott. A történeti elrendezés az őskínai Gendzsi regényétől Daniel Kehlmannig tárolja a műveket. Az utóbbi jogos, ez a fiú nagyon bejött, fantasztikus, hogy mennyire eltalálta a posztmodern utáni írásmódot... Ő zárja a regénytörténetet.

Műveltség. Viszonylagos jártasság. Ha keresel, találsz, de ötleteket is kapsz. És társaságképes leszel, ha... Végül is az ember feje nem káptalan. Érettségire ugyan nem lehet belőle készülni, de alapszinten kb. mindent megtudsz. Ami kell. Mert elég a könyv szerzőjét-címét tudni, és persze a főszereplő nevét is, de nem kell elmélyülni. A társalgás nevű interakció kiment a divatból. A partikon chat van, ahhoz meg itt elég hozzávalót találsz... (A könyv egy sorozat darabja: 1001 film, amit..., 1001 lemez, amit... stb. már van. Ez utóbbi nekem bejött, mert analfabéta vagyok e téren.)

Miért volt elég - anno - a 100 híres regény? Ami a Wikipedia pörgetése idején röhej, de akkor, annak idején zseniális volt: szereplők neve, ki kit ölt meg, kibe volt szerelmes, miért stb. Kéznél volt, kézikönyv volt. Ha elfelejtetted, benne megtaláltad. Érettségin segített, keresztrejtvényfejtésben ugyancsak. Ez a mostani súlyzó nem ilyen: nem segít. Címlistát ad, névsort, időrendet ad, alig hiányzik belőle fontos író - Szaltikov-Scsedrin óriás, mégsem ismerik -, felesleges talán van benne. Megtudhatod belőle, mi a trend - itt angolszászba billenünk át túlsúlyilag, de, mondjuk, Houllebecq is itt van (francia) három regényével. (Annyit azért nem érdemel meg a halhatatlanság névsorolvasásában... De kellően fel van lőve: tehát villog.) Tőlünk: Esterházy (Harmonia), Kertész (Sorstalanság), Konrád (A látogató), Krasznahorkai (Az ellenállás melankóliája) benn van, ja és Márai (A gyertyák...). Nádas nincs. Ami baj. De sírhatnék Molnár Ferencért vagy Szerb Antalért (ez utóbbi is trendi szerző lett, igaz, a kontinentális Európában). Sírhatnék, de nem érdemes, öt névnél több nem fér egy ilyen kicsi országba. (Térkép alapján mérve...) Persze az egész vállalkozást tekintve látszik, hogy profi csapat válogatott, írt, szerkesztett, marketingolt.

Ezek apróságok. Ami szemet szúr, az a hogyan. Ahogyan tálalnak egy-egy művet. Európai, kelet-európai regény átmegy ugyan az angolszász szűrőn, de a róla szóló sorok árulkodóak, akkor is, ha a jóindulat vezérelte őket. Mondjuk, itt van Musil. A regényóriás (A tulajdonságok nélküli ember) ismertetéséből egypár mondat: „Ulrich azonban képtelen megállni a helyét, egyik szerelemből a másikba esik, ugyanúgy, ahogyan az emberek többsége egyik náthát a másik után kapja el. ...végül vérfertőző kapcsolatot kezd nővérével, Agathával, s a létezés egy másik síkjára lép..." Hát, nem tudom. Tényleg ez az a regény? A japánok, Banana Yoshimoto, Kazuo Ishiguro és persze hogy Murakami Haruki (ő most nagyon megy) jobban járnak, egzotikum, meg mindig van bennük valami röviden elmondható. Kelet-Európa történetmondói zűrösebbek. Mármint összefoglalásilag. Most mondd meg, mit lehet röviden elmondani Hrabalból? Itt meg van próbálva - a Szigorúan ellenőrzött vonatok szerepel a kompendiumban -, de ne tudd meg, valami szocreál antifasiszta sztori jön ki belőle. Őszinte leszek: ezt a szerzőt és regényeit nem lehet elmesélni. Passz.

Kicsit bánt, hogy csak rosszat mondok erről a „Konversationslexikonról", mikor pedig számomra felfedezésértékű művet is kínál. Olyat, ami kimaradt, vagy nem is hallottam róla. Pl. Newton Thornburg Cutter és Bone c. regénye. Vietnami veterán írta, az egyoldalas miniismertetőből is kivehető, hogy izgi regény lehet, kritikai rálátást kínál Amerikára, kíváncsi vagyok. Meg indiaiak - ne csak Naipault keresse az ember. Meg így, pofára érdekes lehet a Pi élete c. regény (a spanyol Yan Martel) - hajótörés, a hős egy csónakban hánykolódik egy tigrissel. (Megmarad... ha érdekel.) A szöveg fellelkesít, megvan magyarul, elmentem mellette. Kár volt. Majd megnézem.

Ezzel majdnem lelőttem azt a rosszindulatú kérdésemet, hogy voltaképp mire is jó egy ilyen szövegóriás. Ötleteket sugalmaz, sőt határidőt is ad („...mielőtt meghalsz") - ami elég durva. Mondjuk, ha komolyan veszem, és nekilátok, gyorsolvasással abszolválom az egészet, akkor meghalok? Csak butáskodom. Nem ebbe halok bele, de sugallva van, hogy fontos lenne a penzum teljesítése. (Tisztelem a szándékot, hát persze...) Csakhogy a rábeszélő e tekintetben - mint láttuk - sokszor lebeszélő: minek olvassam, ha csak annyi, amenynyit az ezerötszáz karakter sugall? A 100 híres regény legalább étvágyat gerjesztett - a maga egyszerűsítő (iskolai, köt. irod. puska) módján. A Huszonöt fontos francia (német, orosz) regény elemzéseket is kínált. Ez a mostani meg adatbázisokat. De ki olvas egy ilyen könyvet egyfolytában? És egyáltalán: kell nekem ennyi művet ismerni, olvasni, tudni? Szóval marad a Nachschlagwerk-műfaj, fellapozható a jajnemjuteszembe-krízishelyzetben vagy kvízműsor idején...

De a fotók (könyvborítók, olykor filmrészletek) olykor (néha) zseniálisak, begyújtják az ember fantáziáját. Így aztán esetenként többet mondanak a regényről, mint az ismertető szöveg. Mondjuk, Anais Nin mellé rakott filmfotó Audie Englandről (kocsifelhágó, fekete kabát-kalap, kivillanó combharisnya, fekete kesztyűs kéz) még elhiteti velem, hogy okvetlenül. (Nem! - mondom magamban...) Meg Yukio Mishima A termékenység tengere c. könyv mellett felvillanó egész oldalasa: homlokpántos fej, szamurájkardot lendítő kar, testépítő izomstruktúra. Félelmetes arc. Elhiszem. Bár ő tényleg valaki. Meg hát rejtvény. Ja, és William Burroughs fotója, valami nagyítószemüvegben, fekete garbóban téged figyel - hát ez is sokat mesél a szerzőről. Most már tényleg azt hiszem, hogy a szöveget a képek viszik. Képkultúra. Érdekes.

1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz. A regény történetének teljes körű krónikája. Szerkesztette Peter Boxall. Fordította Beczásy Dorottya, Bori Erzsébet, Bozai Ágota, Dobos Lídia, Egyed Natália, Komló Zoltán, Medgyesy Zsófia, Székely Péter. Budapest, 2007, GABO. 960 oldal, 9999 forint.