Király Odett
a hangyák nyüzsgését ragaszkodását
kérem hadd legyen végre az enyém
idén valahogy túlságosan nyár van
a szív akár a föld nagyon kemény
áshatnék mélyre kezemben az ásó
beletörik miért a szívtörés
talált tárgyak gyűlnek a hátamon
így indulnék de indulni nehéz
hiába egyre jobban izzadok
arcomra folyókat rajzol a nyár
ezzel mosogatok törik a tányér
próbálgatom hol lehet a határ
a talaj repedéseit vizsgálom
megrajzolják egy száraz ember arcát
csak áll nem te vagy nem is én vagyok
talált tárgyait elhordják a hangyák
sötét paplan alatt van még kertváros
a sétára reményt viszek és almát
tél van a sűrű ablakok mögött
az ágy szélére ül a szokatlanság
pár pállott hálószobában hajnali csók
a nyelv ilyenkor még nem működik
az egyik zavartan megy zuhanyozni
a másik eltámolyog a villanyig
csak egy-egy autó szállingózik az úton
eltévedt levegőtlen szavak
az egyik megáll zavartan néz körbe
a másik némán elsőbbséget ad
van időm mégis sietek a járdán
találok tárgyakat találok kincseket
cigisdoboz játékhangya lapát
latyakosak hozzájuk érni nem merek
minden világos mire hazaérek
van autóm szerelmem és szavaim
egyik sem ritkaság mind üzemképes
ablakot nyitok mi van odakinn
a paplan alól lassan felébred kertváros
egy házban reggelire néhány almát
eszem elmegyek zuhanyozni
ajtóm előtt sűrűsödnek a hangyák
„Olcsóbb lett néhány gondolat"
(Miklya Anna)
a déli napsütésben áll nem izzad
sötét alakja a betonba nő
a villanyoszlopok közötti fény mint
a gondolatok közti levegő
határozott megszülte most a kényszer
az átjárás így elfogadható
csupán a járdaszegély marasztalja
kemény ez így és olcsó rá a szó
ha erőt venne talán megtehetné
ha tárgyalásra engedi marad
feltétel nélkül ez lehet az ára
a kezdetnek az akciós szavak
egyelőre még körön belül kószál
nem fog rajta az egyszeri tekintet
ha arra járok nem köszön elém áll
rám néz és árnyékával szégyenít meg