Domány András: Interjúk, 2007

A helyzet örvendetesen változatlan: a Mozgóban 2007-ben is sok és jó interjú jelent meg. (A 12 számban 25!) Ezek kétharmadát azok készítették, akiket évek óta nem győzök méltatni, és akik mindhárman megkapták már a díjat is: Rádai Eszter, Váradi Júlia és Pikó András.

Nem ismétlem most meg az összes megérdemelt dicséretet, de azért kiemelem Rádai Eszter sokoldalúságát: Jordán Tamással a színházról ugyanolyan felkészülten beszélget, mint Bojtár Endrével és Ungváry Krisztiánnal a Baltikumról. Stumpf Istvánnal kellemes polémiába is keveredett olykor, mégis teljes joggal válaszolta a kissé indignálódott reagálásra: én csak kérdezek. Mert tényleg csak az ellentmondásokra hívta fel a figyelmet, nem személyes csatát vívott a partnerrel, bár a szokásosnál hosszabban és személyesebb hangon kérdezett. Ez egészen briliáns írás. A már-már szokásosnak nevezhető miniszterelnöki interjúkról tavaly írtam részletesebben, ezt nem ismétlem meg. Mindenesetre szinte sajnálom, hogy tavaly Eszter kapta a díjat - idén igazán nem adhatom újra neki.

Váradi Júliától a Vágó Istvánnal és a Szakcsi Lakatos Bélával készült interjú tetszett legjobban: tájékozottan és beleérzően tud beszélgetni a művészekkel (talán Vágót is nevezhetem így) meg mecénásaikkal, a Prima Primissima-alapítókkal. Pikó András valójában rádiósként szerepel a Mozgó Világban: a Fapados Szalon beszélgetéseit vezeti élőben, ezek jelennek meg aztán megszerkesztve. De mint szintén rádiós, tudom: nem könnyű műfaj ez. Két ismert kollégával, Bárdos Andrással és Borókai Gáborral pedig hagyományos írott interjút készített, elkerülve a csapdákat: hiszen az újságíró újságírókkal a sajtóról beszélgetve aligha lehet kívülálló - ha van valami, amihez ő is ért, hát ez az -, viszont ha egyszer ő a kérdező, akkor nem telepedhet rá a nyilatkozókra.

Emellett örömmel jelezhetem, hogy visszatért Farkas Zoltán, és vitavezetőként lépett fel egy nem újságíró, hanem kitűnő közgazdász kutató, Várhegyi Éva. És mivel évek óta arról dicsekedtem-panaszkodtam, hogy az interjúkészítők mezőnye állandó, most nyugtáznom kell, hogy megjelent a legifjabb generáció képviselője Bita Dániel és Krug Emília személyében. Ennek is örülök.

Végül rátérek a díjazottra: Mihancsik Zsófiára. Ő többnyire rádiós beszélgetéseit dolgozza át a Mozgó Világ számára, de ez évben volt közvetlenül ide készült műve is. Zsófi láthatóan végigrágja magát rengeteg anyagon, keresve bennük a tényeket, a bizonyítékokat, az ellentmondásokat. Kristálytiszta a logikája. A kérdések néha hosszúak, de ez általában indokolt, mert el kell magyarázni az olvasónak a hátteret, mielőtt a szó nyelvtani értelmében vett kérdésre sor kerül. Máshol csak egy apró közbeszólást tesz, ami az interjút igazivá teszi. Nem állítom, hogy mindig semleges, hogy ne lehetne felismerni eszmei hovatartozását. De joga van ehhez, nem közszolgálati újságíró. Ez azonban egy pillanatig sem jelenti, hogy aki rokonszenves neki, annak ne tenne fel igazi kérdéseket. Tényleg beszélget, néha szenvedélyesen, ahogy egy értelmiségi szokott egy másikkal. Egyformán igaz ez a Konrád Györggyel, a Popper Péterrel és a Romsics Ignáccal készített interjúra. Nekem ez utóbbi tetszett a legjobban, ahogyan Zsófi megpróbálta megérteni, mi miért történt, miért cselekedett egy-egy ország vagy politikus úgy, ahogy. Száz szónak is egy a vége: legyen Mihancsik Zsófiáé az idei díj!