Gábor György
avagy miért különbek az európai tudósok, mint az ázsiaiak?
Közismert körülmény, egyúttal tudományosan igazolt tény, hogy Isten a világot Kr. e. 4004-ben teremtette, úgy hatezer évvel ezelőtt, hat 24 órás nap leforgása alatt, s a nem mindennapos munkahetet követően pihenőre tért. Fentieket abszolút szükségtelen bizonyítani, hiszen mindezt világosan és tagoltan (clare et distincte) megtette Henry M. Morris, a jó nevű Institute for Creation Research (ICR) néhai vezető kutatója, aki az 1972-ben publikált s méltán elhíresült könyvében, a The Remarkable Birth of Planet Earth-ben egyértelműen leszögezte: „A Föld korának meghatározására az egyetlen módszer, hogy Isten megmondta nekünk, mennyi is az valójában. És mivel egészen világosan megmondta nekünk magában a Szentírásban, hogy több ezer év és nem több, ezen kell alapulnia a Föld mindenféle kronológiájának."
De az ICR és társintézetének, a Creation Research Society (CRS) tudományos kutatóinak köszönhetően - egyebek mellett - immár azt is tudhatjuk, hogy az özönvíz 40 napos esőzésének idején a Noé bárkájának utasait gyötrő fülledtséget megszüntetendő a fedélzeten tartózkodó ökrök óriási ventilátorokat hajtottak, a bárka 100 százalékos páratartalmát a bárkán kívüli 100 százalékos páratartalomra cserélve át, s ezzel biztosítva az utazóközönség túlélésének esélyeit. Ugyancsak tudható, hogy Isten már a kezdetekkor megalkotta az összes fajt (fixizmus), s ma is ugyanazok népesítik be a Földet, mint hatezer esztendővel ezelőtt. Ennek egyik legfőbb bizonyítéka, hogy a héber Bibliában emlegetett hatalmas tekergő kígyó, a leviatán (liv-vijatin), az, akinek „torkából fáklyák törnek elő, s mint a tűz szikrái szállnak a magasba", akinek „tüszszentése nyomán világosság ragyog... az orrlyukaiból füst gomolyog elő", s aki „felszántja az iszapot, akár a borona, forrásba hozza a mélyet, mint egy üstöt, festékfazék lesz körötte a tenger", nos tehát az, akinek „puszta tekintete legyőzi az embert" (Jób könyve 41,6-24), minden ellenkező híreszteléssel szemben nem pusztult ki, hanem ma is él és vár. Ugyanis - amint erről ugyancsak a Bibliából értesülhetünk - az „utolsó időkben" a halottak feltámadásának és Izrael helyreállításának idején maga az ítélkező Úr fogja legyőzni őt végérvényesen „kemény, nagy és erős kardjával" (Jesája 27,1), mintegy mellékesen azt is kifejezésre juttatva, hogy mennyit ér az evolúció nevű tudománytalan elmélet. Mert ennek az őrült gondolatnak köszönheti az emberiség, hogy a nők alacsonyabb rendűek a férfiaknál, s az evolúcióban való hamis hit vezetett el a céltalansághoz és a reménytelenséghez, kiváltva az emberi szenvedés, a gyilkosság és az öngyilkosság minden rettenetét.
A darwini evolúcióelmélettel a Szentírás fundamentalista, szó szerinti olvasatának gyakorlatát szembeállító kreacionizmus a Bibliára nem pusztán mint az isteni kinyilatkoztatás vallásos hitéből fakadó foglalatára tekint, hanem mint egy tudományos értekezésre, a fizikai, kémiai és biológiai igazságok teljes, egyszeri és végleges enciklopédiájára. Eme felfogásból következően a Biblia nem a tudományos vizsgálatok tárgya (a történettudományé, a nyelvészeté, a régészeté, a néprajzé, az összehasonlító vallástörténeté, az irodalomtudományé stb.), hanem a mindenkori tudomány alanya és vezérlő fonala: a tudományos gondolkodás alfája és ómegája. Irányt ad a tudósnak, keretet nyújt gondolkodásának, követendő módszerről gondoskodik, és mértéket szabva erkölcsi eligazításban részesíti a rejtett összefüggések után kutakodó, Isten és a világ titkait fürkésző, merészen új vizekre evező gondolkodót.
Bölcseleti mankó és erkölcsi vezérfonal, mérce és iránytű, etalon és normatíva.
Valahogy úgy, ahogy ezt a minap a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter igyekezett egyértelművé tenni egy nyilatkozatában.
Vizi E. Szilveszter annak apropóján adott interjút, hogy a 2008-as évet a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetősége a Biblia évének nyilvánította. Első ránézésre kissé zavarba ejtő, miért is siet oly gyorsan reagálni a három keresztény egyház bejelentésére a hazai tudományos élet legtekintélyesebb közintézményének vezetője, de - gondolhatnánk - erre megvan a jól felfogott oka. Hiszen ennek apropóján bejelenthette volna az MTA elnöke, hogy a 2008-as évben a Biblia tudományos - azaz a kritikai attitűdöt is megjelenítő s minden apologetikus szándékot mellőző - feldolgozásának legújabb eredményeiről számot adva milyen konferenciákat, vitákat, kerekasztal-beszélgetéseket kíván rendezni a tudós testület. De Vizi E. Szilveszter akár azt is elmondhatta volna, hogy személy szerint az ő tudományos pályáját milyen mértékben és módon határozta meg a Biblia, illetve mint magánembernek mennyire fontos a Bibliának mint a nyugati szellem alapelbeszélésének rendszeres olvasása és értékrendjének szem előtt tartása.
De nem ez történt, ellenben a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kategorikus kijelentéseket megfogalmazva mértékadónak szánt téziseket adresszált a hazai tudós társadalom számára. Az MTI-nek adott interjújából megtudhattuk, hogy „a Bibliában lévő tanítások, így a tízparancsolat is erkölcsi tanulságai mellett közvetve segíthetik a természettudományos gondolkodást", s „a Szentírásban megjelenő példák, történetek logikai összefüggéseiből és a levont következtetésekből az emberek a döntési kényszert tanulhatják meg, ami a kutatók gondolkodásmódját is befolyásolja".
Furcsa eklektikus egyveleg, amiből annyi derül ki, hogy Vizi E. Szilveszter a bibliai tanítások és a természettudományos gondolkodás között mélyreható összefüggéseket vél megpillantani, továbbá meggyőződése, hogy a bibliai történetek „logikai összefüggéseiből", amelyek „a kutatók gondolkodásmódját is befolyásolják", „az emberek a döntési kényszert tanulhatják meg".
Ezt követően arról értesülhetünk, hogy a folyamatos döntéseket hozó természettudósok, attól függően, hogy döntéseik helyesek vagy helytelenek, „kijelölik a haladás irányát". Ám, hogy a haladás iránya miben rejlik, annak egyértelmű tudásszociológiai összefüggését Vizi E. Szilveszter az alábbiakban ragadja meg: „Szemben a keleti filozófiákkal, amelyek számos kérdésre többféle választ engednek meg, a zsidó-keresztény kultúrkör hatására az emberek határozottabban foglalnak állást" - így az MTA elnöke. S hogy történetfilozófiailag is egyértelművé tegye, mire is gondol 2007 telén az akadémia élén álló magyar természettudós, tanítását az alábbi példával igyekszik világossá tenni a nagy összefüggésekre és kiérlelt tudásra szomjúhozó tömegek számára: „Ez érzékelhető a tudományos eredményeken, ezért jártak elöl a tudományos eredmények terén a második világháború előtt az európai, a második világháború után pedig az észak-amerikai országok; az ázsiai tudósokra inkább ezeknek az eredményeknek a továbbfejlesztése a jellemző."
Magyarán: a biblikus hagyományokon kívül eső keleti filozófiákkal szemben, „amelyek számos kérdésre többféle választ engednek meg", a Biblián nyugvó zsidó-keresztény kultúrkör hatására az emberek a határozottabb állásfoglalásokhoz szoktak hozzá. A két kultúrkör igénytelen, a konyhai diskurzusok színvonalát alulmúló, bántóan sommás és igaztalan elintézését most hagyjuk figyelmen kívül, koncentráljunk az elnök alapgondolatára: a keleti filozófiák „számos kérdésre többféle választ engednek meg".
Az a valóság, hogy nem a keleti filozófiák speciálisan, hanem minden filozófia és tudomány - ha valóban filozófiáról és tudományról beszélünk - általában többféle választ enged meg, s kell is hogy megengedjen. Ha nem ezt tennék, akkor csupán saját képükre és hasonlatosságukra formált igazságemlékműveket állítgatnának avégett, hogy aztán - miként erre a történelem sűrűn szolgáltatta a példákat - egy-egy intézmény, szervezet, egyház, ideológia vagy hatalom kisajátítva emez „igazságokat" örök, megkérdőjelezhetetlen és megcáfolhatatlan kánonná merevítse valamennyit. A tudomány mindig is többféle választ kínált (avagy, ha így jobban tetszik: „engedett meg"), az újra és újra megszülető válaszok sokféleségét, miként ez nem volt másként a Bibliával kapcsolatos tudományok esetében sem. Mindenesetre aligha véletlen, hogy a Szentírás tudós igényű értelmezésének legelső zsidó képviselői a kommentár hosszú-hosszú évszázadain-évezredein át meghatározó műfajának alapjait rakták le, ami a korábbi igazságok újragondolását, átértelmezését és újrainterpretálását jelentette, s hasonlóképpen jártak el a későbbi keresztény exegéták a bibliai hermeneutika elméletét művelve.
Az MTA elnöke mintha elfeledkezett volna Karl Popper nevezetes tudományfilozófiai alapvetéséről, miszerint a tudományos elméletet a metafizikaitól vagy a pszeudotudományoktól a cáfolhatóság különbözteti meg. A cáfolhatóság, amely valamely (fizikai-természettudományos vagy akár társadalomtudományi) bevett igazságnak a megkérdőjelezhetőségét, megváltoztathatóságát, újragondolását vagy akár csak módosíthatóságát jelenti, teszem azt, a körülmények átalakulásának figyelembevételéből adódóan, mint mondjuk Newton mozgáselméletének az einsteini relativitáselmélet általi meghaladása során. A tudós állítására nem az infallibilitás elve vonatkozik, ellenkezőleg. Az akadémiai kutatóintézetek - az ebben való szilárd elkötelezettséget az MTA elnökén a legelsők között lehet és kell számon kérni - feltűnően különböznek a templomoktól, s a tudományos értekezések, tanulmányok és dolgozatok - a Bibliától eltérően - nem az isteni kinyilatkoztatás hitén alapuló cáfolhatatlan és örök igazságokat foglalnak magukba, hanem a tudomány műveléséhez szükséges közösségi tevékenység eredményeiként természetükből fakadóan folyamatosan ki vannak téve a kritikai attitűd termékeny megnyilvánulásainak.
Zavarba ejtő, egyúttal méltatlan, midőn a Magyar Tudományos Akadémia elnöke 2007 karácsonyán arról beszél, hogy a második világháború előtti európai és a második világháború utáni észak-amerikai tudósokkal szemben az ázsiai tudósok legfeljebb az eredmények továbbfejlesztésére képesek. Ne forszírozzuk most azt, hogy vajon milyen tudásszociológiai következtetések nyomán fogalmazta meg mindezt az elnök, s ne kérdezzünk rá arra sem, vajon az egykor méltán híres agykutató helyett miért szólalt meg most a hierarchikusan szerveződő s különféle feudumokból felépülő tudományrendszer önmaga imádatába gabalyodott legfőbb tekintélye! Hiszen a fenti kijelentés nemcsak átgondolatlan és sértő, de igaztalan is. Ha másra nem, hát gondolhatott volna Vizi E. Szilveszter saját tudományágának, az orvostudománynak (meg a matematikának és a csillagászatnak stb.) sok-sok évszázados távol-keleti képviselőire vagy azokra a távol-keleti Nobel-díjasokra, akik odahaza, s nem az Egyesült Államokban váltak tudományáguk elismert világhírességeivé (így például az indiai fizikus, Raman, avagy az utóbbi évek japán Nobel-díjasai). Végezetül mint agykutatónak eszébe juthatott volna az is, hogy az ázsiai tudomány nem az emberi agy valamiféle eredendő megosztottságából fakadóan olyan, amilyen, továbbá olvasott ember lévén megképződhetett volna lelki szemei előtt Suzuki professzor és Erich Fromm könyv alakban is hozzáférhető nevezetes vitája a nyugati típusú analitikus, differenciáló, induktív és individualista, illetve a keleti típusú szintetikus, integráló, deduktív, közösségközpontú gondolkodásmódról. De ha már egyik sem, akkor elvárható szerénységgel jelezhette volna, hogy erre a kérdésre a legautentikusabb válasszal mind a mai napig az akadémiai tudományfelosztás egy másik diszciplínája, az orvostudománytól némileg távolabb eső történettudomány szolgál.
Vizi E. Szilveszter mintha legalábbis nem a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, hanem a tudós testület főpásztora lenne, II. János Pál Fides et ratio kezdetű enciklikáját ajánlja a hazai tudós társadalom figyelmébe, azt állítván, hogy e nevezetes dokumentum a hitet és a tudást egyenlőnek állította be. Nos, ha ez így lett volna is, akkor sem érteni, miért tartja fontosnak az eltérő hiteket, vallásokat, világnézeteket és tudósi ars poeticákat valló kutatók munkahelyéül szolgáló akadémia elnökeként egy pápai megnyilatkozásra felhívni a figyelmet, mintha annak legalábbis valamilyen sillabuszként kéne vezetnie a hazai kutatói társadalom egészét.
De ha már így tette, javítsuk ki tévedésében. Ugyanis szó sincs arról - már hogyan is lehetne? -, hogy a hitet (fides) és a tudást (ratio) az enciklika egyenlőnek állítaná be, miként az enciklika alcíme sem az azonosságról, hanem a lehetséges kapcsolatról beszél: „a hit és az értelem kapcsolatának természetéről". A valóság megismerésének és elsajátításának ugyanis kétféle, s különbözőségükben autonóm módjáról van szó: a fides az emberi személy szabad döntése a hit tárgyát képező Igazság mellett, miközben a ratio az analitikusan megérteni képes emberi észt jelenti. A keresztény veritas-fogalom alapján az igazság és létezés korrelatív, egyenértékű kategóriák, ám az ész nem szorul a teológiai tudás legitimációjára. Voltaképpen a középkor „kettős igazságelmélete" vált ennek az autonómiának, azaz a vallásról és hitről leszakadó s önállóvá váló tudásnak a nyitányává. A filozófia és a tudomány a középkori egyház követelmény- és elvárásrendszerét maga mögött tudva mára a keresztény felfogás szerint sem „ancilla theologiae" (a hittudomány szolgálója), hanem az igazság keresésének autonóm útja. Csakis innen érthető az MTA elnöke által tévesen hivatkozott enciklika alábbi gondolata: „a kinyilatkoztatás a maga tartalmaival soha nem lesz képes elfojtani az értelmet, sem annak eredményeit, sem legitim autonómiáját..."
Ebből következően - s az elnöki útmutatással ellentétben - „a Biblia tanítása és a tudományos eredmények" nem hozhatók összhangba. Hiába utal - nagy meglepetést okozva ezzel - Vizi az özönvíz történetének bibliai leírására, mint amelyet a geológiai kutatások messzemenően igazoltak - mint mondja, ezt „a Föld minden pontján meglévő üledékek támasztják alá, amelyek egy a bolygónk nagy részére kiterjedő tengerre utalnak" - a kreacionista eszmefuttatásoktól eltekintve a mai geológia épp azt látszik alátámasztani, hogy ha volt is ilyen jellegű, az egész Földre kiterjedő özönvíz, az semmiképpen sem a Bibliában leírtak szerint történhetett.
Vizi E. Szilveszter a hit és tudás fogalmait jól érzékelhetően meglehetősen pontatlanul és konfúzus módon használja. Mert igaz ugyan, hogy „a tudomány műveléséhez... szükség van - a vallástól függetlenül - hitre, mert a kutatónak hinnie kell a feltételezéseiben, amelyeket be szeretne bizonyítani", de ez a hit semmiképpen sem azonos a transzcendensbe, a fizikán túliba, azaz a metafizikaiba vetett hittel. A tudós hite a tudományos munkájához elengedhetetlenül szükséges hipotézisbe vetett hit. A kiindulást képező előfeltevésben, amelyet bizonyítani még nem lehetséges, de amelyre minden további vizsgálódás, érvelés, okfejtés és következtetés ráépül. Ez a hit nem az abszolút létét és igazságát célozza, a bizonyosságot magát, hiszen a tudományos előfeltevés bármikor visszavonható, megcáfolható, avagy módosítható - Isten léte aligha -, hanem egy tudományos tézis kategóriahiba- vagy kategóriacsúsztatás-mentes, az elemi logika szabályait szem előtt tartó igazolhatóságát.
Karl Jaspers amúgy találó összevetésében Giordano Brunón és Galilein keresztül mutatja be a hitre, illetve a tudásra apelláló emberi magatartás eltérő jellegét. Bruno - Jaspers szerint - hitt, Galilei viszont tudott. Galilei minden további nélkül megtehette, hogy a Föld Nap körüli forgásáról szóló tanát viszszavonja, hiszen a felismert természeti jelenség tőle, azaz saját hitétől és meggyőződésétől függetlenül is megváltoztathatatlan tény maradt. Ám Bruno nem vonhatta vissza a Naprendszerhez hasonló világok sokaságáról vallott felfogását. Ezen állítást ugyanis meggyőződéses tudás nem támogatta meg, egyedül hite bizonyossága tartotta életben a tanítását.
Az MTA elnöke nem lehetett jó passzban, amikor a fent idézett interjúját adta. Sok mindent összekevert, sok mindenben pontatlan volt, és sok mindenről vélte úgy, hogy nyugodt lelkiismerettel állást foglalhat, még ha az adott tárgykör vonatkozásában ismeretei meglehetősen korlátozottak, avagy egyenesen hiányosak.
Őrült beszéd - mondhatnánk Poloniust idézve -, de van benne rendszer. Legalábbis e rendszer felől tekintve válik érthetővé az, hogy ugyanebben az interjúban, elkötelezetten azonosulva egyes egyházak nézeteivel és felszólamlásaival, miért tért ki egy mondat erejéig határozott kritikai éllel az MTA elnöke az egyházfinanszírozás és az egyházi fenntartású oktatási intézmények meglehetősen bonyolult, olykor még a pénzügyi szakemberek számára is sok vonatkozásában áttekinthetetlen rendszerére.
Igaz, az akadémiai kutatóintézetek egyre jobban ellehetetlenülő és az európai normáktól egyre távolabbra kerülő alulfinanszírozottságának az egész hazai tudományos életre súlyosan kiható anomáliáját az MTA elnöke példás fegyelmezettséggel magába fojtotta.
Franz Xaver Messerschmidt: Karakterfej