- A társadalom viszonya a tudományhoz más-e ön szerint Magyarországon, mint másutt?

- Nem hiszem, hogy lenne különbség, sőt úgy látom, hogy elég gyorsan követjük az ilyen jellegű világtrendeket.

- Akkor tehát nem lát különbséget a hiszékenység tekintetében sem?

- Szerintem nincsen speciálisan magyar hülyeség. Emberi hülyeség mindenhol létezik, a magyar különbségek nem ebben nyilvánulnak meg elsősorban. Mi inkább abban vagyunk mások, ami például az utcákon történik, az ilyen-olyan egyenruhákra, a nemzeti meg más gárdák felvonulásaira gondolok, és ehhez hasonlókra... De ami a tudományt illeti, nem létezik szerintem olyasmi, hogy magyar tudomány. Mindig berzenkedtem attól, amit úgy neveznek, hogy a magyar tudomány ünnepe. Szerintem ha valahol erősen hangsúlyozzák, hogy magyar tudományos eredmény, ott valami gyanús, mert az annak szimbóluma, hogy valamilyen kutatás periferiális, provinciális, a világ számára valójában érdektelen, csak mi magyarok vagyunk büszkék rá. Olyan, hogy magyar tudós, természetesen létezik, de ez nem azt jelenti, hogy az eredmény, amire jut, az magyar eredmény lenne.

- Helyes-e az a megközelítés, hogy az emberiség hiszékenységének egyik gyakorlati oka a szellemi tunyaság, tudniillik hogy több munkát és energiát igényel egy-egy tudományosan bizonyított tétel elfogadása, mint a látványos, áltudományos, olykor bombasztikusra fogalmazott magyarázatoké?

- Ennél kicsit rosszabb a helyzet. Ugyanis a tudomány bizonyos presztízst szerzett, méghozzá azáltal, hogy jól működik. Ezen azt kell érteni, hogy számtalan olyan kérdéssel nem foglalkozik, amiről nincsen mondanivalója. Például azzal, hogy mi a jó és mi a rossz, vagy hogy mitől üdvözülhetünk és mitől kárhozunk el stb. A tudománynyal foglalkozó emberek jól tudják, hogy ilyesmihez nincsen közük. Nem mintha a tudósnak személy szerint nem lenne arról véleménye, hogy mi a jó vagy a rossz, de meg tudja különböztetni a tudományt a saját személyiségétől. A tudományt mint különböző módszerek együttesét csakis tudományosan értékelhető kérdések megválaszolására alkalmazza. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a tudomány ilyen jól meg tudta alapozni a technika fejlődését. Miközben más megismerési módok, mint például a művészet vagy a misztika vagy akár a vallás, nem voltak képesek a technikához hozzászólni. Ennek pedig az az egyszerű magyarázata, hogy a technika, ugyanúgy, mint a tudomány, anélkül működik, hogy hiszünk-e benne, vagy nem. Ha felgyújtjuk a villanyt, égni fog a lámpa, akár hiszünk Istenben, akár nem. Ha elindítjuk az autót, és nincs valami baja, menni fog, akár szkeptikusak vagyunk, akár hívők. Ettől a ténytől, hogy a technikai folyamatokat meg tudta alapozni, igen nagy presztízsre tett szert a tudomány. És épp ezzel a presztízzsel próbálnak meg sokan visszaélni.

- Hogyan lehet visszaélni a tudomány presztízsével?

- Úgy, hogy bizonyos tudományos kifejezéseket, jól hangzó terminológiát felcsípnek, kiemelik bizonyos elemeit, gyakran a lényegeseket nem, majd arra hivatkozva, hogy lám, ők milyen komoly tudományos háttérrel rendelkeznek, olykor még holmi kísérleteket is felmutatnak, amelyekből ugyancsak hiányzik a következetes alaposság, és ezzel aztán olyasmit próbálnak bizonyítani, aminek nincsen alapja.

- Mondana példát?

- Sokat hallani manapság morfogenetikus hatásokról, ilyenek az ezoteriák területén keletkező magyarázatok, a spiritiszta elméletek és még sok egyéb tudománytalan és félrevezető üzenet. Az ezotériának épp az nyújt táptalajt, amikor a tudomány vagy a technika bonyolulttá válik, és a megértéséhez több ismerettel kéne rendelkezni, mint amennyi az átlagos tudáshoz elegendő. Ilyenkor belép az ezotéria, jönnek a holisztikus magyarázatok, amelyek persze egy idő után ugyancsak rendkívül elbonyolódnak. De addig legalább felkeltik maguk iránt az érdeklődést. Állítólag Arkhimédész azt mondta II. Hierón királynak, hogy a matematikához nem vezet királyi út. Egyesek szerint Euklidész mondta I. Ptolemaiosz királynak, nem tudom, mi az igazság, lehet, hogy csak városi legenda, mindenesetre kétezer éven át fennmaradt, biztosan nem véletlenül. Ami biztos, hogy nemcsak a matematikai, de semmilyen egyéb megismeréshez sem vezet királyi út. Ezt a gondolatot tovább bontva nagyon sok olyasmit tudunk a világról, amit se a tudomány, se semmilyen egyéb megismerési mód még nem tudott megfejteni.

- Megint példát kérek!

- Ilyen a boldogság vagy a szépség: egyikről sem tudja senki, mitől van, miből áll és hogy jön létre.

- De nem az jelenti-e a legnagyobb veszélyt, hogy a tudományos módszerek segítségével nem bebizonyítható dolgok esetében lépnek be az áltudományok, az ezotériák, a hamis tételekre alapozó magyarázatok?

- Dehogynem, hát éppen erről van szó, az áltudományok úgy működnek, hogy látszólag tudományos módszereket alkalmaznak olyan esetekben, amelyekben alkalmazhatatlanok. A tudomány lényege, hogy körülhatárolja magát, és nem lép át oda, ahol nincs keresnivalója. A művészetet, a meditációt és még jó néhány dolgot a tudomány nem tekinti tárgyának. Az áltudomány nem veszi figyelembe azokat a diszciplínákat, amelyek a tudomány lényegét jelentik. A szigort, az alaposságot, a tudományos eredmények pontos definícióját stb.

- Nem gondolja, hogy egy laikus számára nem mindig könnyű megkülönböztetni a tudományos magyarázatot az áltudományostól?

- Nem is ez a legnagyobb baj. Akit érdekel, keresse azokat a magyarázatokat, amelyekkel a nem igazi tudósok operálnak. Nem lesz tőle nagy bajuk. Inkább azzal van a baj, hogy léteznek értelmes tudományok és buta tudományok. Van egy csomó érdektelen, unalmas, semmire sem használható tudományos kutatás, amely nem hoz össze váratlan dolgokat, nem lepi meg az embert. Olvastam például olyan tudományos cikket, amelyben hosszan leírták, hogy a patkánybébik jobban vonzódnak egy másik patkányhoz, mint egy teniszlabdához. Ilyen abszurditástól eláll az ember lélegzete. Miközben van alapja az ilyen kutatásnak, mert amikor a kismajom elé odatettek egy „szőranyát" és egy „drótanyát", s az előbbihez oda lehetett bújni, a másikból viszont táplálék jött, az derült ki, hogy a majombébi az idő 95 százalékát a szőranyával töltötte, s csak nagyon ritkán fordult a drótanyához. Ez fontos és jó tudományos kutatás. Az előző viszont csak a módszereiben hasonlít, amúgy teljesen abszurd és értelmetlen.

- Mi lehet az oka annak, hogy tanult emberek, tudósok ilyen értelmetlenségekkel foglalkoznak?

- Az, hogy a tudomány is iparággá vált, ezért nem nagyon szabnak határt annak, hogy mi mindennel érdemes foglalkozni. Ha valamiben benne van a pénzcsinálás esélye, lesz, aki megcsinálja.

- Fordítsuk meg a kérdést: ezek szerint lehetnek olyan nem tudományos módszerek, amelyek viszont okos dolgokhoz juttatják az emberiséget?

- Természetesen. A legkézenfekvőbb példa maga a művészet. De ide sorolható a meditáció és a jóga is, amely - mindenféle tudományos módszer nélkül - közelebb visz alapvető emberi dolgok megértéséhez. A tudomány számára ezek a módszerek gyakran jelentettek támaszt. Például a mentális higiéné karbantartásában a jóga, a meditáció, akár még a vallás is olykor többet tud segíteni, mint az orvostudomány.

- Van-e a butaságnak definíciója?

- Szerintem a korlátoltság a butaság legfőbb jellemzője. Ez érvényes a tudományra, a művészetre, a vallásra és mindenféle megismerési módra, amelylyel a világhoz közelítünk.

- Igaz-e az a közhelyesen használt kijelentés, hogy a butaság veszélyes?

- Nekem a jámbor butasággal nincsen sok bajom. Egyébként pedig mindenkinek joga van butának lenni, hiszen az észt nem lehet másoktól megszerezni. Mi az egyetemen nagyon sok mindent megtanítunk a diákságnak, az ész az egyetlen dolog, amivel nem szolgálhatunk senki számára, ha nincs neki. Akinek van esze, azt megtanítjuk, hogyan használja az eszét, s ezzel adott esetben akár még le is tud körözni olyanokat, akiknek több az eszük, de kevesebbet tudnak a használatáról. De az biztos, hogy az egyetemen senki sem okosodik meg. Amit azonban valóban veszélyesnek tartok, az az agresszív butaság, amiből látványosan egyre több van manapság.

- Vajon mitől változott a butaság mennyisége? Ha ennyire leegyszerűsíthető az a helyzet, amelyben az áltudományok egyre nagyobb teret kapnak...

- A rendszerváltás előtt még beszélni is tilos volt olyan dolgokról, amelyek az áltudományok, az ezotériák, a parapszichológia, a spiritizmus és egyéb elrugaszkodott gondolatok területét érintették. Ennek az egyik oka talán épp az lehetett, hogy a szocializmusban a tudomány szerepe nagyon felértékelődött, ugyanis furcsa módon ugyanolyan doktriner módon működik a tudományos gondolkodás, mint a kommunizmus, csak egy másik doktrínában. Ezért az akkori politikai vezetők számára nem voltak idegenek a tudományos módszerek, Épp ezért nem is tartották veszélyesnek, hisz megbízhattak abban, hogy a tudomány - lényegénél fogva - nem lépi át a saját határait. Tehát nemcsak azokról a kérdésekről választja le magát, hogy mi a jó vagy a rossz, hanem a politikáról is. Így bizonyos fokig kontrollálhatók a tudósok. Ugyanakkor az áltudományok kontrollálhatatlanok, ki tudja, mikor lépik át a Rubicont, s gázolnak bele a jól kialakított szocialista szerkezetbe. Ezért tiltottak minden ilyesmit, és most ezért szabadultak ki mindezek a palackból a rendszerváltás után. Egyébként nem abban van a baj, hogy a médiában ma megjelennek az áltudományok és az ezoterikus magyarázatok, hanem hogy ezeket senki sem a helyükön kezeli. Nincsenek viták, ezek mind zárt egységként jelentkeznek a tévében meg az újságokban.

- Semmiféle párbeszéd nincsen a tudomány és az áltudomány között?

- Gyakorlatilag nincsen, Csak nagyon-nagyon kevesen vannak (vagyunk) a tudósok között, akik hajlandók komolyabb beszélgetésekbe bonyolódni azokkal, akik nem tudományos módszereket tudományosként alkalmaznak. Az a leegyszerűsítés, amivel az áltudósok operálnak, nem fogadható el egy komoly tudós számára, ezért nincs egymással miről beszélniük.

- Milyen személyes tapasztalatokat szerzett ilyen találkozások alkalmával?

- Ha hívnak, én mindenhová elmegyek, ahol ilyesfajta viták zajlanak, részben érdeklődésből, részben annak a kihívásnak eleget téve, hogy megpróbáljam meggyőzni az ellenfeleimet. Gyakran jártam már kisebb-nagyobb sikerrel. Ugyanakkor a tudós mindig hátrányban van az áltudóssal szemben, lévén hogy előbbi kénytelen vállalni, hogy az a dolog, amivel ő foglalkozik, bizony elég bonyolult. Az áltudósok pedig épp ellenkezőleg, ők arra esküsznek, hogy végtelenül egyszerű dologról van szó, amit a tudósok túlbonyolítanak. Így aztán nehéz vitatkozni.

- Miért van az, hogy a tudomány egyre gyorsabban és látványosabban fejlődik, mégis egyre többen vannak, akik tudományos bizonyítékok nélküli vagy áltudományos következtetésekben hisznek?

- Két alapvető veszélyt látok a butasággal kapcsolatban. Az egyik, amikor az emberek valamilyen ősi tudományellenességre hivatkozva semmiféle tudományos eredményben nem hisznek. A másik, amikor mindennek „bedőlnek", ami a tudomány felől érkezik. Mindkét esetet remekül ki tudják használni azok, akik csalni akarnak. Az első esetben például elhíresztelik, hogy ne együnk olyan élelmiszert, amelyet a tudósok által kidolgozott vegyszerekkel kezelnek, vagy ne együnk genetikailag módosított gyümölcsöket. Aztán ne hagyjuk, hogy atomerőműveket építsenek, mert ártalmasak, és így tovább. Ezek az állítások nélkülöznek mindenféle tudományosságot. Az atomreaktor a legtisztább és legbiztonságosabb módja az energiatermelésnek. A természetben sokkal több mérgező anyag létezik, mint a vegyszerekben. A tudósoknak például még nem sikerült előállítaniuk olyan erős mérgeket, mint amilyeneket egy-egy növényfajta tartalmaz. A genetikailag módosított növényekben egyetlen gént változtatnak meg a szakemberek. Ezt a változtatást nagyon alaposan figyelemmel kísérik, pontosan ismerve annak következményeit. Miközben azzal senki sem foglalkozik, hogy a több évezredes növénytermesztés önmagában is génmódosulásokhoz vezetett. Erről valami miatt nem szoktunk tudomást venni, pedig sokkal kevésbé kontrolláltan megy végbe ez a változás, mint a tudományosan megtervezett génmódosítás. Az, hogy Európában évszázadokkal ezelőtt emberi beavatkozásra elterjedt a kukorica és a búza, mérhetetlenül sokat változtatott - ha tetszik, rombolt - a természeten, de ezzel se akkor, se ma senki sem törődött. A hajdan hét kromoszómát tartalmazó búzát az emberek alakították át először tizennégy, majd huszonegy kromoszómássá. S hogy ez mit jelentett, milyen következményekkel járt, máig nem tudjuk pontosan. A mostani - oly sokat támadott - génmódosítás során egyetlen gént változtatnak meg a kukoricában, amelynek következtében egy bizonyos rágcsálólepke nem tudja elpusztítani a növényt. Így lehet garantálni, hogy az emberiség egy jelentős része élelmiszerhez juthasson. Ez ellen óriási a felháborodás. Azzal pedig ugyancsak senki sem törődik, hogy hányféle vírusból származó gén épül be a haszonnövények génjei közé. Pedig ezeket a kultúrnövényeket naponta fogyasztjuk, és nem foglalkozunk azzal, hogy annak miféle hatása lehet az emberi szervezetre. Azért nem kiabálnak emiatt, mert erről nem cikkeznek az újságokban. Attól az egy géntől pedig hisztériás rohamot kap fél Európa.

- De vajon minek köszönhető, hogy a nem hozzáértők ennyire nem látják világosan, hogy mi az, ami valóban ártalmas és mi az, ami csak hisztéria?

- Természetesen a manipulációnak, amelyet az ilyen-olyan érdekeltségű pénzlobbik gerjesztenek. Az egyik tábor azt akarja elérni, hogy sokkal többet sikerüljön termeszteni valamelyik gabonafajtából, mert azon meg lehet gazdagodni. A másik meg a másik fajtán akar meggazdagodni. Így aztán mindenki a maga számára előnyös „igazságot" hajtogatja mindenféle tudományos megalapozottság nélkül. Illetve gyakran meg is találják hozzá azokat a szakembereket, akiknek fontosabb a megszerezhető pénz, mint a becsületes tudományos eredmény. Aztán persze az is nagyon gyakran előfordul, hogy a tudósokat igazságtalanul megvádolják, hogy a különböző gazdasági lobbikat szolgálják, holott egyszerűen csak a gyakorlatban jól alkalmazható tudományos eredményeket produkálnak, de ha az éppenséggel az egyik vagy másik lobbinak nem tetszik, akkor a tudósokat teszik felelőssé.

- A tudománytól tartók egyik legnagyobb félelme az ember klónozása. Hogyan kapcsolódik ez az ön tudományterületéhez, az őssejtkutatáshoz, és mit értenek félre a laikusok ebben a kérdéskörben?

- Olyasmitől félnek az emberek, ami senkinek sem állna érdekében. Ki a fene akarna sok kis Hitlert létrehozni? Ez annyira életszerűtlen és abszurd gondolat, amivel egyszerűen nem szabadna foglalkozni. Nagy baj, hogy a klónozás az őssejtkutatásra is árnyékot vet, holott a tudomány eredményei épp azt mutatják, hogy az őssejtkutatás segítségével az orvostudományt fantasztikus mértékben lehetne fejleszteni.

- Csakhogy lépten-nyomon azt hallani, hogy az őssejtkutatás jelenlegi eredményeivel is sokan megpróbálnak visszaélni.

- Ez így van. Amint elterjedt, hogy az őssejtek alkalmasak lehetnek bizonyos betegségek gyógyítására, máris megjelentek a kínai, orosz, barbadosi meg ki tudja, milyen országbeli sarlatánok, akik őssejtterápiát „kínáltak" a hiszékeny embereknek, azok pedig már rohantak is, mert úgy gondolták, most egy csapásra meggyógyulnak. Ez arra példa, hogy amíg az egyik oldalon nem hisznek a tudományban, a másik oldalon a legnagyobb blöfföt is elfogadják. Arról a fogalomról, hogy őssejt, ugyanis már hallottak valamit harangozni, s bár azt nem tudják, hogy mire való, hogyan kellene alkalmazni, mit lehet vele elérni, vakon hisznek benne. Holott még mi, akik kifejezetten őssejtkutatással foglalkozunk, mi sem tudjuk egészen pontosan, hogyan kell majd alkalmazni, mi mindent kell tudni róla stb.

- Mivel sikerül félrevezetni az embereket? Miben hisznek és mi a valóság ezzel szemben?

- Ez sajnos úgy van, hogy ha az ember beteg, pláne ha a gyereke beteg, akkor mindenbe belekapaszkodik, mert borzasztóan szeretne reménykedni a gyógyulásban. Ezért aztán csak azt hallja meg, amit szeretne. Elég neki annyi, hogy valaki létrehozott egy klinikát, ahol a saját állítása szerint őssejtekkel gyógyít. Igaz, hogy még senki sem látott onnan gyógyultakat távozni, vagy ha látott, akkor sincs rá bizonyíték, hogy az illetőnek őssejt segítségével sikerült volna meggyógyulnia. Mégis ezrével rohannak oda a beteg emberek, sőt elsősorban a beteg gyerekek szülei, és rengeteg pénzt áldoznak egy tudományosan bizonyítatlan, ismeretlen gyógymódra.

- Mi az igazság? Jelenleg hol tart az őssejtkutatás?

- Ez a lehetőség az orvostudomány számára még nagyon kezdeti szakaszban van. Annyit már biztosan tudunk, hogy a szöveteinket, szerveinket többé-kevésbé helyre lehet állítani, de csak nagyon-nagyon körültekintő módszerekkel, amelyek még messze nincsenek abban a fázisban, hogy ne jelentsenek egyúttal hatalmas veszélyt is az ember számára. Például miközben az egyik szerv rekonstrukciója megtörténik, könnyen lehet, hogy egy másik szervünk megbetegszik. Ezért jelenleg ott tartunk, hogy megpróbálunk a legkevésbé veszélyes esetekben eljárni, és csak olyankor alkalmazzuk ezt a módszert, ha biztosak vagyunk benne, hogy másfajta kárt nem okoz. A sarlatánok azonban nem várják meg, hogy az orvostudomány óvatos lépésekkel, fokozatosan haladjon, hanem előreszaladnak, és olyan helyzetekben is alkalmazzák a tudósok által kidolgozott módszereket, amelyeknek következményeivel még senki sem lehet tisztában. Az a baj, hogy ezekről a kontroll nélküli eljárásokról szinte semmit sem lehet tudni, mert természetesen teljes titoktartás mellett végzik a beavatkozásokat. Miközben azt már most is jól tudjuk, hogy az őssejtkutatás eredményeképpen alapvetően meg fog változni az orvoslás. Ezt az új helyzetet leginkább az antibiotikumok megjelenéséhez tudnám hasonlítani. De azokat sem egyik pillanatról a másikra kezdték el alkalmazni, hanem hosszú kutatás és megfigyelés előzte meg, amíg be lehetett adni bárkinek is. Ugyanez a helyzet az őssejtekkel.

- Igaz-e az az állítás, hogy a sarlatán, ezotériára épülő, áltudományos módszerek ma gyorsabban és nagyobb intenzitással terjednek, mint korábban?

- Az emberiség egész történetét végigkísérték a tudománytalan, légből kapott, bizonyíték nélküli hiedelmek. Talán most azért történik mindez látványosabban, mert a média sokkal nagyobb teret szán az ilyesminek, mint régen, amikor ezek a dolgok nem történhettek legálisan. Ma épp a média segítségével juthatnak el az emberek a sarlatánokhoz, a távgyógyítókhoz. Hamarabb meghallják azoknak a nagyhangú embereknek a hangját, akik nagy zöld zászlóval végigrohannak Európán, és azt kiabálják, hogy senki se egyen génkezelt kukoricát. Azt elfelejtik megkérdezni, hogy pontosan miért is ne, csak látják, milyen nagy a sikere az ilyen ordítozóknak. Ha pedig néhány szakember összeáll és új felfedezésekhez jut, azt minden irányban kiforgatják és arra használják, amire az érdekeik kívánják.

- Amiről beszél, Magyarországon nagyobb teret kap, mint másutt?

- Inkább azt hiszem, egész Kelet-Európára jellemző, hogy mivel évtizedeken át tilos volt mindenféle valóságtól elrugaszkodott dologgal foglalkozni, ezért amint e tekintetben is megtörtént a rendszerváltás, és eljött a szabadság, azonnal elszabadult a pokol, és mindent ki lehetett mondani, le lehetett írni, és ettől aztán elindult az áradat. Most sokan mindent elhisznek azoknak, akiknek korábban nem szabadott elhinni semmit. De én úgy gondolom, hogy ez egy idő után elfogadható mértéket ölt. Bár optimizmusunkat lehűtheti, hogy például Amerikában, ahol a tudomány a legmagasabb színvonalon működik, mégis hatalmas az áltudományos mozgalom. Tudományellenes és ezoterikus magyarázatokkal ott is tele vannak a tévéműsorok.

- Mi ma a legdivatosabb hiedelem?

- Ma leginkább a homeopátiás gyógymódok terjednek Amerikában és másutt a világon. Ezekkel nem volna nagy baj, mert épp az a lényeg, hogy az a szer, amit a gyógyuláshoz adnak a betegnek, nem árt, mert valójában placebo. Sőt sok esetben érdekes módon sokkal sikeresebb tud lenni az ilyen kezelés, mert egy kémiai anyagokat tartalmazó gyógyszernek lehetnek súlyos mellékhatásai is. A homeopátiás szerben pedig semmiféle ártalmas anyag nincsen, ezért mellékhatást sem érez a beteg, miközben óriási lélektani eredménye lehet annak, ha valaki hisz a gyógyulásban.

Igazi baj akkor van, ha súlyos betegségről van szó, amelyet kizárólag alapos gyógykezeléssel lehetne gyógyítani, de a beteg elhiszi, hogy a homeopátiával foglalkozó szakember őt így is meg fogja gyógyítani.

- Ezek szerint a homeopátiás kezelés igazságáról soha sem lehet fellebbenteni a fátylat, mert akkor nem gyógyulnának a betegek?

- Pontosan erről van szó. Épp az a trükk, hogy minél keserűbb és drágább placebókat kell felírni a betegnek, annál jobban hisz majd benne. Egyébként már a hetvenes években a kiváló belgyógyász, Magyar Imre professzor is megmondta, hogy ha egy betegnek placebo injekciót akarnak adni, az semmiképpen sem fiziológiás só legyen, hanem desztillált víz, ami sokkal jobban csíp, így a beteg is jobban bízik majd benne. Ugyanakkor nem szabad lebecsülni a homeopátiás kezelést olyan esetekben, amikor tudni lehet, hogy a beteg a gyógyulás irányában halad, ilyenkor ez a bizalomerősítő gyógymód felgyorsítja a folyamatot.

- Visszatérve a magyarországi helyzetre, nálunk mennyire van értéke a tudománynak és a tudományosságnak, összehasonlítva más, hasonló helyzetű országokkal?

- Magyarországon érdekes módon még mindig van valami presztízse a tudománynak, sőt mintha az utóbbi években a közgondolkodásban egy kicsit nagyobb is lenne a tudomány vagy talán inkább a tudósok ázsiója. Ugyanakkor a döntéshozóknak világosabban kellene látniuk, hogy ahol nincs tudomány, ott nem is lehet alkalmazni a tudományos eredményeket. Olyasmi nincsen, amiről folyton beszélnek, hogy „alkalmazott tudomány". Van a tudomány, és annak az eredményeit, ha jók, lehet alkalmazni. Meg is lehet venni máshonnan bizonyos tudományos eredményeket, de azt tudni kell, hogy abban az országban, ahol nincsen alapkutatás, vagy csak nagyon kicsi mértékben támogatják, ott a tudomány értéke is alacsonyabb lesz. Ez hat az oktatás színvonalára, és mindez nagyon rossz irányban befolyásolja a lakosság szellemi nívóját is. Több lesz a rosszul képzett, buta ember. Ráadásul Magyarországnak nem nagyon van más értéke, mint a szellemi potenciálunk. Kivéve, ha esetleg megint a vas és acél országa nem leszünk az elkövetkező években, amire azért elég kevés az esély. Egyébként én ebben a kérdésben azért vagyok némileg optimista, mert sokéves tapasztalat, hogy a politikusok, akik elméletben tisztában vannak mindezzel, időnként meg is valósítják, amit szavakban oly sokszor hangoztatnak, hogy a tudásalapú társadalom lehet ma a fennmaradás egyetlen útja. Egyszerűen nincsen más lehetőségünk. Mivel azonban a társadalom szellemi színvonalának emelése, ezen belül a tudomány fejlesztése nagyon sok pénzbe kerül, a politikusok szeretik elodázni az erre vonatkozó döntéseiket. Aztán ha - mint most is - már szinte elviselhetetlen állapotok alakulnak ki, akkor észbe kapnak, és megint nekiállnak fejleszteni. Most egyébként szerencsére az európai kormányok rá is kényszerülnek, hogy a tudomány fejlesztését komolyan vegyék, mert ez az egyik uniós célprojekt, ezért ebbe központi pénzt is fektetnek. Az a nagy baj, hogy a tudományos műhelyek hagyományalapon működnek. Új dolgokat csak úgy lehet fölfedezni, ha a tradicionális műhelyek megfelelően működnek. Ha egy hosszú évek óta fennálló és jól teljesítő műhelyt hagynak lerobbanni és tönkremenni, akkor megint éveket, sőt évtizedeket kell eltölteni egy új hasonló tudományos kutatóhely létrehozásával.

- Erről tudnak valamit a döntéshozók?

- Arról talán nem sokat tudnak, hogy a tudományos eredmények hogyan épülnek be a mindennapjainkba, mert az ember nem foglalkozik olyasmivel, ami természetes a számára. Hogy mitől és hogyan működik egy új autó vagy a mosógép. A politikusoknak ezzel természetesen nem is kell foglalkozniuk. De azzal igen, hogy Magyarország részt tud-e venni azokban a fejlesztésekben, amelyektől előrehalad a világ. És ha nem tud, akkor az ország vezetői nem végzik jól a dolgukat.

- Hadd kanyarodjak vissza az eredeti kérdéshez. Mint tudós hogy érzi, a közvélemény megfelelő helyen értékeli-e azt, amit a tudomány produkál? Nem erősebb-e az áltudományok hatása, mint a tudományé?

- Az áltudományok közvéleményt befolyásoló képessége jóval erősebb, mint a tudományé. Szerencsére megnyugtató, hogy mégsem győznek. Hosszú távon nem fog elterjedni az a technológia, amely nem alkalmazható az autógyártásban, nem fog elterjedni az az őssejtalkalmazás, amely által nem gyógyul meg a beteg, nem fog elterjedni az a csodabúza, amelyet nem lehet megenni, vagy amitől betegek leszünk, legfeljebb időlegesen hoz pénzt annak, aki elterjeszti. Előbb-utóbb a beteg csak elmegy az orvoshoz, és a vakbélgyulladását nem a tévén keresztül fogja távgyógyíttatni. De az is biztos, hogy ilyesmi mindig lesz, sőt talán van, akit még szórakoztat is, ahogyan távolról figyeli az emberi butaságot. Egyébként épp ezekben a napokban váltott ki óriási vitát, hogy fizessen-e a biztosító az itthoni drága kezeléseikért azoknak a betegeknek, akik elrohantak Ázsiába, és az őssejtklinikaként elhíresült helyeken gyógyíttatták magukat, de betegebben tértek haza, mint ahogy elmentek, vagy tekintse ezt az ő felelősségüknek. Lám, a butaság még ilyen kérdéseket is felvet egy társadalom számára.

Váradi 2M. lev. 1. 6.

Váradi Júlia

Mérő László matematikus-pszichológus: Nincsen speciálisan
magyar hülyeség

Francisco Goya: A Caprichos-sorozatból

Sarkadi Balázs kutatóorvos: Ahol nincs tudomány,
több lesz a buta ember

Francisco Goya: A Caprichos-sorozatból