Karafiáth Orsolya
„Megvettem a házat. Szeretlek. Gwenda"
Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság
Majdnem három óra lett, mire Ágota végre megtalálta Magda házát. Persze eltévedt először, jobb helyett balra fordult az állomásnál, csak az ötödik saroknál vette észre tévedését. Sosem tudta megjegyezni a helyes útirányt, pedig jó néhányszor járt már errefelé, igaz, sok-sok évvel ezelőtt. „Igazán egyszerű út ez pedig, jobbra gyalogolni vagy egy kilométert, majd a temetőnél elfordulni megint jobbra, és akkor egyenesen a kerítéshez jutok. Lehangoló" - gondolta Ágota. A temetőkert semmit sem változott, a gaz már régebben is felverte, a kerítés is bedőlt több helyen. Az utóbbi években nem is használták már, csak Halottak napján égett egy-két mécses az elhanyagolt sírokon. Itt-ott pár lusta macska hevert, az egész úgy festett, mint egy kísértettemető vagy épp egy kísértettemető elhanyagolt, régi díszlete, ahol a forgatást már sosem fogják befejezni. Egyáltalán az egész környékben volt valami végtelenül sivár, valami teljesen reménytelen. Ágota nem is értette, hogyan tud itt Magda megmaradni. Az ő utcájukat még nem betonozták le, por szállt mindenfelé, a kertekben vagy nagy testű, pedigrés kutyák, vagy iszonyú korcsok ugattak. Magda hatalmas kaukázusi juhásza is már akkor a kapunak rontott, amikor Ágotát észrevette. „Kaiser, helyedre", hallotta meg barátnője hangját. Ágota épp a kerítéshez ért, amikor az állatot a kennelbe parancsolták. Magda túláradó örömmel ölelte át a lányt. Ágota már a válla felett a lezúzott kertet bámulta. Döbbenetes volt. Vagy lidérces? Ágota nem tudta eldönteni. Elöl rozoga kerti sütő - emlékezett, hogy ezt még használták annak idején, a medence betemetve, a fák alatt még talán tavalyról rothadó gyümölcsök, kutyaszar mindenütt.
- Hát ez meg mi - nézett Magdára. - Mi lett a kertetekkel?
Magda először nem felelt, majd megrántotta a vállát.
- Látnád a pincét. Elöntötte a gané. Azt hiszem, itt minden szépen, lassan elrohad. Érdekel Laci kis háza?
- Persze - mondta Ágota, és elindult a kert legvége felé, ahol az alkotó-lak állt. Laci Magda férje volt, még a főiskola alatt jöttek össze. Vicces egy szerelem volt az övék, valahogy mindenki irigykedett rájuk. Legendás pár, tele balhékkal és színpadias jelenetekkel. Ráadásul mindketten nagyon szépek voltak. Együtt aztán még inkább. Magda táncolt, a társulata bejárta a világot, és mindemellett írói ambíciókat is dédelgetett. Persze senkinek sem mutatta meg, miket írt, mindenkinek be kellett érnie azzal, hogy ő zseniális író, és kész. Laci darabokat írt és rendezett, így jöttek össze. A kerti alkotó-lak Magda ajándéka volt, a második házassági évfordulójukra, amikor diplomáztak. Voltaképp egyetlen szobácskából és egy minifürdőből állt. Volt benne kis kandalló, egy íróasztal, könyvespolc, egy matrac, valamint egy gramofon. A gramofont a maffiás lányok adták, nászajándékul a párnak, tudták, mindketten imádják a régi lemezeket. Az első, ami feltűnt, hogy a kis ház kékre van festve, eszméletlen rikító kékre, az ablakkeretei pedig sárgák.
- Mi van, Laci megőrült? - nevetett fel Ágota. - Ez aztán az ízléstelenség!
Magda nagy komolyan visszanézett.
- Úristen. Te nem is tudod. Éppen válunk.
Ágota megmerevedett a döbbenettől. Szó nélkül bement a kis kuckóba, és megállapította, hogy igen, ez már tényleg nem Lacié, hanem egy gyerek búvóhelye. Bent babák, építőkockák, egy csomó kacat, és Magda régi, gyerekkori teáskészlete - amit régebben albérletről albérletre is hurcolászott.
- Akkor azt sem tudtad, hogy van egy gyerekünk?
- Nem, nem mondta senki.
- Sajnos, most nem tudom bemutatni, ma Laci-szombat van, de képeket találsz róla bent. Borinak hívják. Nagyon szép kislány. Már négy és fél éves.
Ágota elkezdett játszani a babákkal. Különösen egy porcelánfejű tetszett neki, valahonnan ismerős volt az is.
- Te, Magda, nem ez volt az alvóbabád?
- De. Csak már nem alszom ilyesmivel. Borcsinak adtam, annyira tetszett neki. De gyere, menjünk be a házba. Jó lenne inni valamit.
Elindultak vissza. A kertben a kutya veszett ugatásán kívül semmi zaj nem hallatszott. A délutáni hőségben megállt a levegő. Vihar lesz, gondolta Ágota. Nagy, durva vihar. Félelmetes vihar egy baljóslatú kertben. Megint a Szunnyadó gyilkosság jutott eszébe. Az az elgazosodott rész. A medence. Miért lett betemetve? A kennel melletti lebetonozott földsáv. Minden olyan gyanúsnak tűnt. És ekkor észrevett egy földbe süppedt, régi autót a másik oldalon. Mintha Lajosnak is ilyen régi tragacsa lett volna.
- Te, Magda - kiáltott a barátnője után. - Figyelj már, mi ez az autóroncs itt?
- Lajos kocsija - válaszolt Magda. - Szét akarta bontatni, de Laci mondta, hogy megvenné tőle, hátha tudja használni valamire. Tudod, milyen volt Laci, szeretett bütykölgetni, ilyesmik.
Beléptek a házba. Belül a kerthez képest szokatlan rend volt. Magda levetette vele a cipőjét, kapott egy papucsot. „Levetetni a cipőt. Ez aztán jó szokás" - futott át Ágota agyán. Az is bevillant neki, hogyan röhögtek együtt Judit Katán régebben. Hogy milyen nevetségesen kispolgárinak tartották az ilyesmit. A papucs persze kicsi volt Ágota 41-es lábára, de itt nem volt apelláta. Kicsoszogott Magda után a konyhába. Ott már elő volt készítve minden. Felespohár, söröskorsók, tányérok. Milyen alapos, gondolta Ágota. Igaz, mindig is ilyen volt. Alapos, körültekintő, pontos, és... És kegyetlen. Nem értette, ez a szó hogyan jutott eszébe. De igenis volt valahogy Magdában valami kegyetlen. Lehet, hogy az erőteljes, szögletes vonásai tették, a mindig egycentis haja, a fiús öltözködése. De lehet, hogy éppenséggel a nevetése. Magda, ha nevetett, az egész száját kitátotta, úgy nézett ki, mintha az egész világot, de legalábbis a nevetőtársa torkát át akarná harapni. Nem nevetett soha hosszan, mindig váratlan, villanásnyi volt az egész, de talán ettől volt olyan hátborzongató. És az állandó gúnyolódás. A mérgezően pikírt tónus még a legegyszerűbb megjegyzésekben is. Ágota így utólag sem csodálta, hogy nem alakult ki mélyebb barátság közöttük. Mert kedvelte ugyan mindig Magdát, vonzotta az a hatalmas vitalitás, ami áradt belőle, ugyanakkor tartott is tőle egy kicsit. Magda gúnyosan nevetett volna, ha mindezt elárulja neki. Nem is akarta elárulni. Meg hát Magda mellett nem nagyon kellett megszólalnia. Most aztán végképp nem. Első témaként természetesen már a konyhában is akadt kép a kis Borcsiról.
- Helyes gyerek - mondta Ágota.
- Aha. Bár ez nem olyan jó felvétel. Várj csak, mutatok róla jobbakat.
Fél óra telt el képnézegetéssel, ezen valahogy mindig túl kell esni, ha kisgyerekes szülőkkel találkozol. Magda ugyan különös volt kisgyerekes szülőként, a főiskolán ő hirdette leghangosabban, hogy soha, de soha nem akar gyereket. De hát úgy tűnik, ebben is megváltozott. Ágota kereste benne azt a kirobbanó erőt, ami régebben minden mozdulatában ott vibrált. Kereste a lendületet, az iróniát, a gőgöt - hiába. Valami, úgy tűnt, véglegesen elveszett Magdából. Idegennek tűnt, és távolabbinak, mint valaha. Ágota próbálta érdeklődve figyelni Borcsit a fürdőkádban, Borcsit szülinapi tortával, Borcsit a bölcsőben. A képek természetesen albumokban voltak, pontos dátumokkal, rendesen felcímkézve. Épp ott tartottak, hogy Borcsi kiscicával, mikor meglátta Lajos fotóját.
- Hoppá! Nem is tudtam, hogy ti Lajossal ilyen jóban voltatok - nézett Magdára.
- Persze! Nem tudtad? Ez furcsa. Mi szinte együtt nőttünk fel. A nagyszüleinek a nyaralója itt van Gödön, csak a vasútnál épp az ellenkező irányba kell elfordulni. Egy nagy, székelykapus ház.
- Te, én azt láttam... Elég ízléstelen.
- Valóban. Nem lehet nem észrevenni. Nos, az én szüleim nyaralója épp a szomszédban volt. Sajnos, mikor tizennyolc éves lettem, eladták. Igaz, akkoriban már nem is nagyon jártam ki hozzájuk. De Lajos nagyszülei végleg kiköltöztek ide. Egyébként mikor Lacival házat kerestünk, én egyből Gödre gondoltam. Lajos ajánlotta ezt a telket. Elég olcsó volt még akkoriban, de hát erre talán még emlékszel. Akkor még nem volt ennyire szuper a strand, és a golfpályát sem építették még meg. Most szeretném nagyon drágán eladni ezt az egész vackot. Vagy hatmilliót követel tőlem Laci, másból nem is tudnám kifizetni. És amúgy sem szeretnék itt maradni vidéken. Nélkülük kissé nyomasztó. Az utóbbi években Lajos sem járt errefelé. Nem is értem. Néha átmegyek a nagyszülőkhöz, nagyon kedves emberek, de ők aztán végképp nem tudnak semmit róla.
- Miért, te mit tudsz? - kapta fel a fejét Ágota.
- Amit mindannyian tudtok, gondolom. Ami az e-mailekben van, semmi mást. Igaz, már e-mailt is elég régen nem írt. Nekem legalábbis.
Magda elkezdte elpakolni az albumokat.
- Ne haragudj, az egész rohadt ebéd odaégett. Csak chipset és csokit tudok adni.
- Jó lesz - felelt Ágota. - De tudod, mit? Inkább iszogassunk, ha már ilyen szépen idekészítettél mindent.
Magda kivett két jeges sört a mélyhűtőből.
- Huh, ezt kissé túlkoncentráltam - mondta. - Olyan az egész, mint valami jégkása. Akkor hát előtte egy Unicumot?
Ágota felnevetett.
- Hát, úgy látszik, az Unicum még mindig a kedvenced maradt...
- Persze. Csak éppen mostanában egy kissé sokat iszom. A pszichiáterem szerint nem vagyok alkoholista, csak egy tünet ez nálam. A boldogtalanság, ilyesmi.
„Melodráma - merengett Ágota. - Bár igaz, mitől is lenne boldog? Már a telefonból átsistergett az a kapaszkodós öröm, az azonnali invitálásból a magány."
- Igen, elég boldogtalan vagyok. Azt hiszem. Vagy mittudomén - kezdett bele Magda, és lehetett sejteni, hogy ebből hosszabb történet lesz. - Tudod, ez az egész ügy a gyerekkel. Én nem akartam gyereket. Mondtam is Lacinak. Ő sem akart egyébként. Védekeztünk rendesen. Volt két abortuszom is, tudtad? Az egyik még a fősulin. Na mindegy. Az nem Lacitól volt, még elsőben. Szóval mindketten tudtuk, ha terhes leszek, abba kell hagyjam a táncot. Legalábbis egy időre. És úgy éreztem, abba belehalnék. Egyszerűen megőrjített, hogy így elhagyhat a testem. De harmadjára nem tudtam volna elvetetni a kicsit. Képzeld, használtam pesszáriumot, volt óvszer is, és utána, miután kiderült, hogy bennem van a béka, két héten át minden reggel jéghideg vízben úsztam, ittam a macskagyökérteákat vödörszám. De a bébi megmaradt. Emlékszel még Túlélőre? Na ez olyan volt.
„Túlélő. Úristen!" - gondolta Ágota. Túlélő a közös macskájuk volt az egyik albérletben. A mamamacska betévedt hozzájuk, a folyosón feküdt a kosárban, mellette egy halott macskabébi, és öt másik nyávogó jószág. A harmadik bérlőtársuk, Jani épp akkor készült az angol alapvizsgára, mikor az állatkákat elhelyezték a konyhában. A fiú egy szót sem szólt. A lányok lementek kajáért. Mikor visszajöttek, azt látták, hogy a mama kint ténfereg az utcán, veti magát a kerítésnek, ám mikor meg akarják fogni, hogy bevigyék, karmol és harap. Felrohantak a lépcsőn, be a lakásba. A mosdó mellett négy kis halott, vízbefojtott szőrcsomó hevert, Jani éppen az ötödiket dugdosta a víz alá. „Engedd el" - visította Ágota, Magda pedig ellökte a fiút a csaptól. Az ötödik macska így maradt életben, és így kapta a Túlélő nevet. Magdáé lett aztán, cipelte egyik helyről a másikra. - Szóval Túlélő - folytatta Magda. - Képzeld, Túlélő eztán is évekig mindent túlélt, még ide is kihoztuk Lacival. És itt a rohadék szomszéd lemérgezte. Na, azt már nem élte túl. Görcsökben rángatózott szegény napokon keresztül. Egy hétig nem tudtam megszólalni, úgy sirattam.
Ágota nehezen tudta elképzelni, ahogy Magda bárkit is sirat, de erre inkább nem tett megjegyzést.
- Most is vannak macskáim, Pergolesi és Sá. Fenn vannak valahol az emeleten. Imádják ezt a helyet a cicák, főleg, mióta a főmérgező odébbállt. Sának régebben rengeteg kölyke született, én adtam Emesének Cirmoskát, és Judit Katának Schopenhauert. Ja persze, és Gabinak Rigót. De azóta nincs több virgonckodás, miskároltattam az egész bandát. Na, szóval Laci. És a gyerek. Amikor olyan öt hónapos lettem, átfordult minden. Nagyon különös volt. Elkezdtük akarni ezt a kis porontyot. Ne tudd meg, Laci hogy várta. A szexuális életünk is új alapokra helyeződött. Már az sem érdekelt, hogy netán elhízom. Valahogy a tánc se volt olyan fontos már. Aztán megszületett Borcsi. Az első másfél év olyan volt, amilyen, már amilyen egy kismama élete. Nem is nagyon figyeltem Lacira. Utólag látom, hogy itt volt a baj. Elkezdett újra összejárni MC-ékkel, biztos emlékszel rájuk. MC Vácon lakott akkoriban a nejével - egyébként ők is válnak most -, és alig-alig járt haza. Lajos jött át sokszor, délutánonként a kertben vigyáztunk a gyerekre, nagyon harmonikus időszak volt.
- Lajos szerelmes volt beléd? - szúrta közbe Ágota, miközben arra gondolt, ha még egy nőtől meghallja a maffiások közül, hogy halálos szerelem fűzte Lajoshoz, szívinfarktust kap.
- Dehogy - rázta meg a fejét Magda - Még csak az hiányzott volna! A szerelmen mi már túlestünk kisgyerekként. Mondtam, együtt nőttünk fel. Lajos másba volt szerelmes.
- Kibe?
- Kibe?! Kibe... Emesébe. Azt hittem, ezt tudod. Egyébként Emese is kijött néha ide, még az őrülete előtt. Egészen durva kajákat csinált, vicces volt. Borcsi imádta, mindig nevetni kezdett, azzal a hihetetlen csecsemőnevetéssel, ha Emese föléhajolt. Lajos inkább sajnált akkoriban engem, azért járkált annyit ide. Meg persze a nagyszüleit nyúzni kölcsönökért. Szeretett itt lenni, ilyenkor övé volt az alkotó-lak. Képzeld, elkezdett itt írni egy regényt. Arról szólt volna ez a regény, hogy engem Kokas Irmának hívnak, őt meg Ibolya Jenőnek. És hogy szerelmes belém, meg járja a világot...
- Te összekeversz valamit valamivel - vágott közbe Ágota. - Az nem egy regény volt! Az Lajos egyik levele volt, miután elutazott!
- Nem keverek semmit - felelt Magda. - Tudom jól, hogy elküldte kör-emailben mindenkinek, amikor Törökországban járt. Csodálkoztam is, de aztán rájöttem, hogy azért küldte körbe, mert csodásan rímelt a valódi útjára. Csak azért, hogy mulattasson minket. Ott újra eszébe jutott az egész. Nekem megvolt még a kézirat, csak valaki a maffiások közül még ezer éve kölcsönkérte. Képzeld, azzal a régi írógéppel írta, ami akkor még a lakban volt. Tudod, ott eleinte nem volt áram, nem tudtunk kivinni számítógépet...
Ágotának kezdett rossz érzése lenni.
- Biztos nincs meg a kézirat?
- Biztos - felelte Magda, miközben töltött magának még egy pohárral. Ágota csak most vette észre, hogy saját dagályos monológja alatt Magda igazán hatalmas mennyiségű Unicumot elfogyasztott. Kezdett a részegségnek a hülye fázisába kerülni. Mint régebben, most sem volt meg nála a vidám, elengedett állapot, egyből a sötétebbik részegségbe zuhant. „Mindjárt sírva fakad" - látta Ágota. Csak éppen nem értette, miért. De a magyarázatra nem kellett sokáig várni.
- Tudod, Ágota, nagy szemétség volt az egész a Lacitól. Mert hiába van az, hogy Borcsi a legnagyobb boldogság, meg hogy nélküle már senki sem lennék. De ha Laci nem hagy el, akkor most például nem ebben a szemét könyvtárban dolgoznék. Tudod miket olvasnak itt az emberek? Gondolom sejted a nívót. Néha már azt érzem, ha valaki még egyszer viccesen, rám kacsintva kikéri a Halott a könyvtárszobában-t, vagy a Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt, megölöm. Ha Laci nem hagy el, visszamehettem volna a társulathoz. Állandóan turnéznak, végre lett nevük, nemzetközileg is. Nagyon hiányzik a tánc. És az a legröhejesebb az egészben, hogy Laci még most is a háziszerzőjük. Csak már éppen nem rám írja a szerepeket.
- Szereted még?
- Lacit? Nem tudom. Nem hiszem. Hiányzik persze, meg rohadt egy érzés egyedül lenni, de tényleg nem tudom. Azt hiszem, mi sosem voltunk szerelmesek egymásba. Vagy nem nagyon. Már ha a szerelemnek vannak fokozatai.
- Ne hülyülj. A fősulin...
- Á, az hülyéskedés volt. Kellett valami, ami kirángat abból a szarból, amibe kerültem. Talán emlékszel még Dustinra...
- Hogyne - felelte Ágota. Dustin egy évig dolgozott nemzetközi csereprogram keretében a főiskola könyvtárában, együtt voltak beosztva gyakorlatra Magdával, aki akkor kezdte a másodévet. Dustin jóképű fiú volt, amolyan tipikus amerikai fej, ezer foggal (ebben csodásan passzolt Magdához), állandó jókedvvel, vicces beszólásokkal. Ennél többre nem is emlékezett belőle. - Mi van vele?
- Hát, erről nem beszéltem senkinek Lajoson kívül, de most már mindegy. Dustin. Azt hiszem, nekem ő volt az életem szerelme.
- Nem is tudtam, hogy jártatok...
- Persze, nem is tudta senki. Meg igazándiból nem is jártunk. Vagy mit tudom én. - Magda hangja kezdett síróssá válni. - Tudod milyen fiú volt? Jaj, folyton nevettünk. Ő tanított meg normálisan angolul, vele volt jó először a szex. Elhoztam egyszer ide, Gödre is. Már elhagytuk Göd-alsót, Gödöt, a vonat éppen begördült a Göd-felső állomásra. Tudod mit mondott? Hogy ez a legtökéletesebb hely a világon. Először also good, aztán csak good, és végül feel so good! Szuper cuki volt. Amikor Lacinak ezt elmeséltem, azt mondta vállrángatva, hogy nagy ügy, ő is tud ilyen ócska szójátékot, Göd előttem, Göd utánam.
- Laci tudta, hogy te szerelmes voltál Dustinba?
- Jaj, istenem, dehogy! Semmit sem tud az egészről.
- És miért lett vége?
- Dustin... Szóval Dustin meghalt. Úgy váltunk el, hogy kimegyek hozzá Dallasba a következő évben, és ott valamit majd kitalálunk. De hazafelé menet lezuhant a repülője. - Magda már zokogott. - Egyszerűen lezuhant, és annyi. Rá két héttel jöttem össze Lacival.
- Szerinted elmondod valaha neki ezt az egészet?
Magda hosszan nézett maga elé.
- Olvastad a Ficánka bácsi Connecticutbant? - kérdezte végül.
- Persze - mondta Ágota.
- Akkor talán érted. Nem szerencsés ezeket a régi lelki hülyeségeket reklámozni. Csak Lajosnak meséltem el mindent, és megeskettem, hogy nem mondja el senkinek. Nem akartam szegény pókból hazajáró szellemet csinálni. Gondolni sem akartam rá. Azt meg, hogy Laci bármikor felemlegesse... Soha! De amúgy ne hidd, hogy nem jöttünk ki Lacival, ő is egy intelligens arc meg minden, jól tudtunk együtt dolgozni, csak éppen semmi lángolás nem volt az egészben. Én csak Dustinért - és itt már hevesen rázta a zokogás. Közben persze lecsúszott még pár Unicum, az üveg alja teljesen látható lett. Magda a szekrényhez botorkált a következő üvegért, amit már a kanapén akart meginni. De idáig már nem jutott el: elaludt. Egyszerűen lehanyatlott; még szerencse, hogy a bárszekrény az ágy felett volt. Ágota utánament, leült a kanapé melletti fotelba. Hosszan nézte a durvaságából kissé kizökkent arcot. Próbálta megfejteni a vonásait. És akkor vette észre a bárszekrény alatti könyvespolcon a naplókat. Bámulta egy ideig a két füzetet, amiknek a gerincére szépen fel volt pingálva: Naplók 1996-1998-ig, illetve Naplók 1998-2004-ig. Az utóbbi évek naplói valahol máshol lehetnek. „95-ben kezdtük a fősulit. Lajos 2004-ben tűnt el - váltott rögtön nyomozósra Ágota. - Meg kell találnom a többi feljegyzést!"
Kutatni kezdett a lakásban. Először a dolgozószobát fésülte át, eredménytelenül. Aztán a könyveket, füzeteket, lefűzött számlákat lapozta végig. Semmi. Biztosan a gépébe írta - futott át az agyán. Bekapcsolta a gépet, de nem jutott előrébb: Magda dokumentumait jelszó védte. Kipróbált néhány lehetséges variációt, de egyik sem nyitotta meg a programokat. „Agatha Christie-nél az iratok ilyenkor valami logikus rejtekhelyen vannak - gondolta. - Ha én Magda lennék, hová rejteném a feljegyzéseimet? A párnám alá? Semmiképp. A sütőbe? Dehogy. Talán a kerti házikóban vannak."
Kiosont a házból. Szerencsére Kaiser még mindig gondosan be volt zárva, nem zavarhatta a munkájában. A kerti lakot könnyű volt átkutatni. Persze itt sem volt semmi érdekes. „Látszik, hogy nem egy krimiben vagyok - nevette el magát. - Meg hát 2004-ben született Borcsi. Lehet, hogy felhagyott a naplóírással, és kész."
Ágota a kocsironcshoz ment. Beült az első ülésre, és olvasni kezdett. Remélte, hogy ezek a régi iratok is segítik valamelyest. Tudta, hogy nem szép dolog, amit művel, de úgy érezte, nincs más választása. „Meg aztán - gondolta -, biztos vagyok benne, hogy nem valami bensőséges naplók ezek, akkor nem lennének kint, szem előtt, hogy bárki ellophassa őket. Egy intim napló nem is lenne jellemző Magdára. Ő, ha ír, biztosan egy elképzelt közönségnek ír. Szomjazza a publikumot. Kicsit mindig olyan, mintha színpadon állna. És a különösen szépen írt szöveg valóban meggyőzte erről. De hátha. Hátha. Valami áruló jelet csak rejtenek ezek a szövegek..."
(Részlet A Maffia klub c. készülő regényből.)