Miklya Anna
Azt képzeltem el, úgy állok előtted majd, mint
egy tükör előtt, teljesen meztelen, úgy figyelem,
milyen szép halottá tetted magad végül.
És a bőröm, a szemem, a hasam, mind
nyugodtan remélik feltámadásodat.
Ahogy a megváltásról, nem beszélünk róla:
milyen lenne homlokodon tenyerem, vagy
combomon pihenő kezed. Mert mindketten
tudjuk, mit jelent ez valójában, milyen keveset.
Húsvét van, arany fény, itt belül érzem a fákat.
A közelben egy másik, szent halott felébred
most, nyújtózkodik, figyelni kezdi a számat.
Hogy elmosolyodom-e lassan, mint aki
vicsorít, miközben emberbe harapni készül.
Ebben a konyhában rend van, és mire felébredtek,
kész az ebéd. A szabályokat én találtam ki, és
én vagyok, aki be is tartja őket. A földre csak olyan
szemetet dobhatunk, amit megesznek a kutyák.
Be kell osztani, ki pakolja el a tányérokat, más
a kanalakat, ezekkel szoktatok játszani; keretbe
foglalva a vitrint, a szobát. Néha vendég is jön.
Egy kis izgalom. Kértem a múltkorit, mutasson
rajzokat, fotót. Az ölébe is ültem, hogy kedvesebb
legyen. Az arcodon, a szád mellett akkor megfeszült
egy ideg, vagy egy idegben a félelem. Nagy képet
vett elő, két kézzel adta át. Nézze, hölgyem, egy kis
faluban hogy tartották sovány testükkel a falat,
mielőtt saját súlyától rájuk omlott volna. Megfeszítettem
a derekam, ne engedje el. Körbeültük később
a tálakat, nálunk az a szokás, ha én találom
ki az ételt, közösen adunk nevet neki. Szeretitek
ezt, mert meg lehet ismerkedni a szagával, színével,
mielőtt a gyomorba kerül. Én is szeretem, ilyenkor
csak azért figyeled a számat, mert beszélek vele.
Legyen előtted egy név. Fontos:
nem ismerheted. Tűnődj el rajta,
kié lehet, mit jelent. Mehetsz aztán,
csönded az ő lélegzetéhez, lépéseid
lépéseihez. De tudod már úgyis.
Mert ő nem dobja a csikket kuka
mellé biztosan. A keze, ahogy élő
bőrhöz ér, nem remeg. Lassan
felépíthetsz így egy közös életet.
Hideg lett, mire elmondtam ezt.
Megoldást kínáltam, mert magam
számára nem találtam se túl sokat,
se túl érdekest. És mióta gyerekekkel,
macskákkal álmodom, kérdem tőled,
szerinted mit jelent: kis kerek fejeket
formázni hóból, csak hogy legyenek.
Olcsóbb lett néhány gondolat. Van,
amit megspórolhatok. (Meddig
kísérnek szeretteink, és mivé leszek,
ha vagyok.) Útra kelni is egyszerűbb.
Nézni, hogy hívogat a múlt. Mesélni
neked, többnyire kérnem sem kell,
kapok. De várj csak, egy pillanat.
Összeszedem magam. Rendszerezem,
mi volt, ha volt, és mi van most, ha
van. Elmondani lesz nehezebb:
kedveskedtél megint, és úgy fordítottam
el fejem, mint aki csöndre int.
Tudom már, milyen a szenvedély,
cirógat egy-két szavad. És nem
akarom, hogy versbe írd, és nem
akarom, hogy tagadd. Persze, ezt
be nem vallhatom. Csak takargatom
magam. És úgy teszek, mint ki
elfeled, mert már más játéka van.