Grendel Lajos
Fecsegők
Nemrégiben a belvárosban összefutottam Gyula bácsival. Gyula bácsit tulajdonképpen nem Gyula bácsinak hívják, de az igazi nevét nem árulom el, mert nem ő a fontos, hanem típus, amit megtestesít. Azonkívül fiatalabb is nálam, inkább ő bácsizhatna engem. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy megörültem neki. Gyula bácsival semmi bajom, rendes, becsületes ember. Csak éppen gyógyíthatatlan fecsegő. Ez azonban nem azt jelenti, mintha szeretne pletykálni. Ő egyáltalán nem pletykás ember. Ő intellektuális fecsegő: szüntelenül meg akarja váltani a világot és az emberiséget, sziporkázó ötletei vannak, koncepciói és teóriái, amelyeket időről időre felülbírál. Volt már reformkommunista, jobb- és baloldali liberális, mostanában pedig éppen konzervatív. Ki tudja, meddig? A bársonyos forradalmat követően a politikába is belekóstolt, de onnan hamar kiszorították a hatalom pragmatikus technokratái. Ezzel persze nincs egyedül.
„A tömeg szellemi képességét a benne megtalálható legalacsonyabb szint határozza meg - írta Gustave Le Bon 1895-ben. - A tömegeknek csak nagyon egyszerű tényeket, magyarázatokat szabad nyújtani." Ezért „a tömegeknek csupán egyetlen ellenséget szabad megmutatni". Mi tagadás, jól megtanulták ezt az SNS és a hasonszőrű pártok és mozgalmak vezérei.
Gyula bácsi azonban éppen ennek az ellenkezőjét teszi, s ez okozza a vesztét. Az emberek többsége nem szereti az entellektüeleket, még kevésbé az intellektuális fecsegést. Kisebbrendűnek vagy butának érzi magát a fecsegő entellektüelek társaságában, s nem azt nézi, hogy az illetőnek igaza van-e, hanem az bőszíti föl, hogy nem érti, amit a szellem kiváló embere mond neki. Aki ráadásul gyakran ki is oktatja őt, s aki néha úgy viselkedik, mintha az emberiség minden bajára lenne receptje. Mint aki ismeri az egyetlen helyes utat, amely a szebb, jobb és igazságosabb jövő felé vezet. Sztalinban is bizonyára sok gátlás halmozódott föl a többi bolsevik vezér intellektuális fecsegéseit hallgatva. S amíg azok fecsegtek, ő cselekedett. Kiirtotta valamennyit, Trockijostul, Buharinostul, Zinovjevestül, Kamenyevestül.
Gyula bácsinak az a szerencséje, hogy ma már Európában nincsenek Sztalinok, s persze ő sem egy Zinovjev. Ő csak egy ártalmatlan intellektuális fecsegő, akit öt-tíz percig élvezettel hallgat az ember, aztán már nagyon az idegeire megy. Szabadulni azonban nehéz tőle, mert mindig akad még egy „utolsó" gondolata. Az én szerencsém ezúttal az volt, hogy eleredt az eső, s ez ürügyet adott arra, hogy gyorsan elbúcsúzzam tőle. Magamban pedig azt mondtam: tényleg legyen áldott a májusi eső.
Szabadság, kisgatyában
Hajdanában, amikor még a mostaninál is alacsonyabb termetű és jóval soványabb voltam, lévai családi házunk hálószobájának falán, az ódon falióra mellett, mintegy kontrasztként, függött egy frivolnak is nevezhető kép, egy ceruzarajz vagy micsoda, amelyen három ruhátlan hölgy mutogatta bájait. Béla öcsém két- vagy hároméves lehetett, amikor egy napon megkérdezte anyámtól, hogy: „Azok a nénik mért vannak meztelen segg nélkül?" Hogy mit felelt anyám, arra nem emlékszem. Tömör fogalmazásával azonban öcsém még ma is ámulatba ejt. Talán egy költő veszett el benne.
Ez az aprócska epizód a minap villant föl emlékezetemben. Valami nemzetközi sporteseményt rendeztek Pozsonyban, alighanem valami visegrádi izét, mert a városban csupa cseh, lengyel és magyar autó meg furgon cirkált. Egy magyar furgon az egyetemi szobámmal szemközti parkolóba futott be. Hamarosan sportruhás fiatal férfiak és nők szálltak ki belőle. Nagy jövés-menés lőn. A fiatalok hanyag eleganciával tettek-vettek a kocsi körül és a furgon rakodóterében. Majd az egyik férfi, akin még nem volt sportruha, vetkőzni kezdett. Persze hanyag eleganciával, megadva a módját a dolognak - ha már átöltözünk, semmi esetre se kapkodjuk el a dolgot. Öt percig vagy még annál is tovább matatott az autó farában (vagyis hát a rakodóterében) - nadrág nélkül. Vagyis a szó szoros értelmében „meztelen segg nélkül", mert azért a kisgatyáját nem vette le. Megjegyzem, bár sütött a nap, azon az októberi délutánon nagyon hideg szél fújt. Hogy diáklányok is vannak a közelben, s a háta mögött összevihognak meg összesúgnak, legkevésbé sem zavarta. A magyar emberben (többek közt) az a szép, hogy bárhová veti a sors, öt perc után mindenütt otthonosan viselkedik, legyen az Párizs, Buenos Aires vagy az Antarktisz.
A Kádár-érában a csoportosan (szakszervezetileg) érkező magyar turistát éppen az otthonos viselkedéséről lehetett azonnal megismerni. Lezserül volt felöltözve (mackóban), hangos volt, és egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá - még a nők is. Akkor még Szlovákiában a nők nem gyújtottak rá az utcán - nyilván a maradiságuk gátolta meg őket ebben. Ha csoportokban érkezett, ilyennek látszott a kádári magyar nép, a gulyáskommunizmushoz megtanult gulyáskommunistául viselkedni.
Na de hol van már Kádár, és hol van a gulyáskommunizmus! Ma demokrácia van itt is, ott is. Akkor a szocializmust építettük, ma a demokráciát építjük. Ez a lényeg, s nem az, hogy ezt kisgatyában tesszük-e, vagy szmokingban. Egyik nap így, a másik nap úgy. Mert a szabadság, az az... az, kérem, ilyen!
Rex felügyelőre várva
Kedves krimirajongók! Nem tudom, sokan vannak-e, vagy kevesen. Azt hiszem mégis, hogy nem lehetnek olyan kevesen, még ha ismerek is néhány embert, aki nem barátja a bűnügyi filmeknek vagy regényeknek. Bevallom, én sem mindegyiknek, a túlságosan pifpufosakat én sem kedvelem. A rafináltabbakat viszont annál inkább.
Nos, a rendszeres krimifogyasztók bizonyára ismerik Rex felügyelőt. Aki nem ismerné, annak elárulom, hogy Rex felügyelő nem egy Maigret vagy Derrick, se nem Poirot, még csak nem is Marple kisasszony. Sőt! Rex felügyelő nem is ember, hanem kutya. Nagydarab farkaskutya. Egy ízig-vérig kopó, aki nagyon okos, nagyon bátor, humorérzéke is van, de még az okosságánál és a humoránál is hatalmasabb igazságérzete. Korrumpálni csak szalámis zsemlével lehetne, de azt kikönyörgi magának, vagy hát - hm, hm, nem szép dolog ez egy rendőrkutyától - ellopja. Amúgy azonban megvesztegethetetlen. Nem politizál, nem tart sajtóértekezletet, ő csak az igazság kiderítésével és a bűnözők lefülelésével törődik. Itt lakik nem messze, a nyájas és kedélyes Bécsben, s bár gazdái cserélődnek, ő rendületlenül szolgálja a törvényt.
Mindezt azért mondom, mert munkahelyemre tartva szinte naponta elhaladok a mellett a márványtábla mellett, amely arra emlékeztet, hogy két évvel ezelőtt aljas módon meggyilkolták Daniel Tup´´t, egyetemünk egyik diákját. Két év hosszú idő, gondolhatnánk, ahhoz éppen elég, hogy a gyilkosokat fülön csípjék és rács mögé dugják. De hát, mint tudjuk, Isten malmai lassan őrölnek, s ha Isten malmai is lassúk, miért őrölnének éppen a bűnüldöző szervek malmai gyorsabban? Meg aztán itt vannak mindenféle más kényes és komplikált ügyek is. Tavaly nyáron, például, egy nyitrai magyar diáklány megtámadott két bőrfejű fiatalembert, mert azok szlovákul beszéltek, mire a két bőrfejű elmenekült, a lány pedig megverte magát, hogy így keltse hazánk rossz hírét a nagyvilágban. Aztán itt van ez a legfrissebb eset is. Egy nagyszombati kocsmában egy dühöngő, fekete bőrű angol skateboardista megtámadott egy tucat békésen italozó bőrfejűt, és a végén még neki állt följebb! Örüljön, ha nem emelnek vádat ellene!
S mindez csak a jéghegy csúcsa. Szép hazánkban is, mint szerte a nagyvilágban, igencsak elharapódzott a bűnözés. Bűnüldöző szerveinknek tehát akad dolga épp elég. Nem csoda, ha a malmai lassan őrölnek. Elkéne nekik egy kis segítség. Sokat töprengtem azon, hogy én mint törvénytisztelő szlovák állampolgár miképpen lehetnék bűnüldöző szerveinknek segítségére a bűn még jobb üldözésében. És egyszer csak beugrott a képbe Rex felügyelő. Azért éppen ő, mert ő minimális (azaz nulla) hibaszázalékkal dolgozik, itt lakik a közelben, Ausztria baráti ország, a vele való kapcsolatunk sem radikalizálódik. Kölcsön kellene kérni Rexet, és leszerződtetni egy évre. Nem szégyen az ilyesmi! Le merem fogadni, hogy azok a bizonyos malmok egyszeriben szédítő sebességgel kezdenének őrölni, s ennek a bűnözőkön kívül mindenki hasznát látná, legfőképpen azonban az igazság és annak szolgáltatása. Ahogy múlik az idő, egyre biztosabb vagyok benne, hogy Rex nélkül itt semmi sem fog menni.