Panelbeszéd

Bárdos András, Borókai Gábor és Pikó András beszélget a média helyzetéről

- Bizonyára ismeritek azt a felmérést, amely szerint az újságírásnak, az újságíróknak a presztízse alig valamivel nagyobb, mint a politikáé és a politikusoké. Feltételezem, hogy ez a negatív megítélés elsősorban nem a kulturális szerkesztők elvetemült tevékenysége miatt alakul ki. Tény, hogy közöttünk is tapasztalhatók ugyanazok az ellentétek, amelyek a politikát jellemzik, és amelyekről sokszor tudósítunk. Elég elterjedt vélemény a kollégák között, hogy mindezért a politika a felelős, az tett bennünket megosztottá, néha gyűlölködővé és pártossá. Nekem ezzel az áldozatteóriával kapcsolatban kezdettől fogva voltak kételyeim. Azt hiszem, hogy mi magunk is legalább annyira okozói, mint elszenvedői vagyunk a hideg polgárháborúnak. Ti mit gondoltok erről?

Borókai Gábor Az újságírás, egész pontosan azok az újságírók, akik magukat véleményformálókként határozzák meg vagy akiket véleményformálóként határoznak meg, nagyon közel kerültek a politikához. Látványban és a folyamatok alakítójaként egyaránt. Ezért is lehet, hogy az újságírók osztják a politika sorsát. A politika presztízse hihetetlen módon zuhant a rendszerváltoztatás óta, ebben nyilván az illúzióvesztés is szerepet játszik. Azt gondolták az emberek, hogy a szabadsággal együtt a jólét is megérkezik, aztán kiderült, hogy ezek automatikusan nem feltételezik egymást. A politika ráadásul a lehetőségeinél roszszabbul vizsgázott az elmúlt tizenhét évben. Különösen az elmúlt öt év hatott kiábrándítóan. És a politikai osztály azért is megtett mindent, hogy tagjaira leginkább dologtalan tolvajbandaként emlékezzenek meg a választók. A közvélekedés - most, hogy bajok vannak az életünkkel - mindenkit büntet, akit a politikában vagy annak közelében meglát.

- Nem lehet, hogy magunk is közel akartunk kerülni a politikusokhoz? A politikai újságírást gyakorlók egzisztenciális érdekei szerintem erősen befolyásolják a folyamatot, mivel a politikai újságíróságból kevesen jól meg tudnak élni, ezért a véleményformáló újságíróknak érdekük is fenntartani azt a konfrontatív közhangulatot, amely révén a pozícióik és egzisztenciájuk garantálva lehet.

Borókai A rendszerváltoztatást fölülről hajtották végre, és nem valamiféle alulról indult mozgalom érte el - véleményem szerint alapvetően ezért is van túlzottan átpolitizálva a közéletünk. Túlzottan át van politizálva a média, a civil világ, a gazdasági élet, mert mind a politikától kapta az indulási esélyt meg az első milliókat is talán. És ez máig hat, ettől az állapottól kellene megszabadulnunk. De kinek? A politika is mi vagyunk, a civil világ is, a média is mi vagyunk, tehát több mint idealista elképzelés, hogy nekünk kéne saját hajunknál fogva kihúzni magunkat a mocsárból. Lehet, hogy majd jön egy új nemzedék, és az mindent fölrúg és fölülír, de egyelőre az új nemzedék mintha nem a mocsár lecsapolásában lenne érdekelt és együttműködő.

- Borókai Gábor és én egy politikailag vélelmezetten jól beazonosítható közönséghez beszélünk, írunk, Bárdos András viszont gyakorlatilag mindenkihez. Amit mondasz, amiről beszélsz, amit közvetítesz, az nem elsősorban a politikáról szól - erre törekedtek is, ha jól tudom. Mennyire elégséges magyarázat számodra az újságírói tekintélyvesztésre, hogy a politikai újságírás egyfajta társbérletbe kényszerült a politikával?

Bárdos András Egyetértve Gáborral perspektívát váltanék: szerintem ez világjelenség. Vonnegut azt írja, hogy az amerikai sajtó annyira megcsalta az amerikai népet, hogy csak irodalomból és filmekből lehet megtudni, hogy mi történik az országban. Vagy idézhetem Houellebecq-et, aki szerint a média öszszeroppant a saját jelentéktelenségének a súlya alatt. Felismerte, hogy nem a valahanyadik hatalmi ág, valójában nem képes befolyásolni a világot, inkább csak szórakoztatásra való. A franciák már túl vannak ezen, mi most értjük meg. A mi hitünk, hogy változtatni tudunk, még tíz éve is töretlen volt. Nyomasztó a csalódás. A magyar sajtó rájött, hogy valójában jelentéktelen, hogy nincs akkora szerepe, mint gondolná. A magyar újságírók is rádöbbentek erre, és ezt nehéz elviselni.

- Mégis a közvéleményben élő kép ezzel ellentétes. Az újságírók hatalommal bíró embereknek tűnnek, a média feletti befolyás fontos a politikusoknak. A média fontos szeletei kerülnek a politika közvetett vagy közvetlen befolyása alá, miközben a politikusok körül megjelennek a befolyásos újságíró-tanácsadók. Túl sok az összekapcsolódás ahhoz, hogy hihető legyen a magyar sajtó ráébredése saját eljelentéktelenedésére - de ezek az összekapcsolódások magyarázzák a hitelvesztést.

Bárdos Én is látom, amiről beszélsz. Nem tartom különösnek, vagy nem tartom furcsának. A világban mindenhol vannak újságírók politikusok körül, akik egyszer csak már maguk is politikusok lesznek. Mondjuk szóvivők. Vagy tanácsadók. Ez önmagában nem baj. Az a baj, ha a két szerep keveredik. Én azt sem tartanám nagy bajnak, ha az újságírók elmondanák olykor a véleményüket. Továbbmegyek, szükségesnek tartanám, hogy az újságírók sokkal bátrabban elmondhassák a véleményüket. Nyilván az én lehetőségeim e tekintetben korlátozottabbak, szinte semmit sem mondhatunk, ami egy kicsit is több, mint a szikár tény. De ha valaki nem híradóban dolgozik, akkor miért baj, ha baloldali? Miért baj, ha jobboldali? Miért baj, ha ezt megírja? Miért kell azt hazudnia, hogy „középen áll"? Miért baj, ha van véleménye, világlátása?

- Ezzel semmi baj. Rádiósként egyébként egyszerre érzem a politikai szempontból is beazonosítható újságírók igényét a független véleményalkotásra és tapasztalom a közönségem egyre erőteljesebb elutasítását ezzel kapcsolatban. Egy liberális szellemiségű rádió reggeli műsorában a kormányoldallal kapcsolatos kritikai észrevétel következményeként elkezdenek égni a telefonvonalak a szerkesztőségben, és felháborodott hallgatók teszik szóvá a műsorvezető „árulását". Az ő rádiójukban ne szóljon az ellenfél hangja - valószínűleg ez a jelenség, a politikailag nagyon érintett közönség B-közepesedése oldaltól független. A jobboldali olvasó csak a jobboldal igazságát akarja olvasni, és csak azt. Sőt a közönségeink szinte elvárják, hogy szűrjük ki az adott oldal igazságát zavaró momentumokat.

Borókai Vannak fan clubok, a politika állította elő őket, és tény, hogy bennünket is befolyásolnak. Azt, hogy mikor miről mit írunk, abban szerepet játszhat az is, hogy a cikk megjelentetése súlyos olvasóvesztéssel vagy olvasótábor-bővüléssel járhat-e együtt. Természetesen az utóbbira törekszünk. Ha egy lap a piacon próbál megélni, nem tekinthet el ettől a szemponttól, ugyanakkor ezáltal védjük is magunkat, hiszen a stabil olvasótábor hirdetéseket hoz, a hirdetési bevétel pedig csökkenti a politikai kiszolgáltatottságot, növeli a függetlenségünket. Így határozottan mondhatjuk, amit gondolunk. Hadd váltsak én is perspektívát: ha csak a politikai újságírásról beszélünk, akkor nagyon szűk területre koncentrálunk. Itt a lapnál azt valljuk, hogy a világ sokkal színesebb annál, mint hogy csak politikusokról s döntéseik következményeiről írjunk. Mi is sokkal szélesebb és színesebb világot igyekszünk megmutatni olvasóinknak, s arra is törekszünk, hogy a politikát is bevonjuk az életmódversenybe. Mert ha ott jelen van, bennünket, választókat is jobban lát, s velünk is jobban törődik. Most a tömegdemokrácia és a tömegmédia korát éljük - ezek hatásaikban egymást súlyosbítják. A politikusok és az újságírók vagy kommunikációs szakemberek együttműködése a sikeres politizálás alapkövetelményévé vált. A reklámokon szocializálódott környezetben meg kell tanulni röviden és tömören a lehető leghatásosabban beszélni, megnyilvánulni. Ettől a politikában egyre több a manír, a felvett póz, az őszintétlen mondat. Minden célra tartó, sikerorientált. Nagyrészt kommunikációs szempontból felépített politikai paneleket kell közvetítenie a médiának egy olyan közönségnek, amelynek a lehetőségei az információ megszerzésére jelentősen növekedtek, de amelynek befogadóképessége és a kulturális szintje fokozatosan csökken. Tehát az a tömeg, amelynek meg kellene értenie ezt a világot, s döntenie kellene a hogyan továbbról, egyre kevésbé alkalmas az információk értékelésére, súlyozására. Az újságíróknak ebben kellene nagyobb segítséget adniuk azzal, hogy kiválogatják a fontos híreket a lényegtelenek tengeréből. Ehhez képest attól tartok, hogy - tisztelet a kivételnek - inkább ahhoz járulunk hozzá, hogy senki ne tudjon érdemben eligazodni a temérdek tény között.

- A politikusok bemutatják a bábjátékot, és mi vagyunk az első sorban ülő tapsolók?

Borókai Szerintem nem a politikusok csinálják ezt.

- De ha azt mondod, hogy a politika nem őszinte, és ha mi sem segítünk a polgároknak a tájékozódásban, akkor cinkosak vagyunk.

Borókai Szerintem ezt az üzleti világ műveli velünk. Tehát a politika is az üzleti világ bábuja és a média is. Minden a fogyasztásról és az eladásról szól. Közkeletű vélekedés, hogy a közszolgálati médiára a hatalom közvetlen hatással van, a saját képére formálja, a saját üzeneteinek továbbadására használja. Ebben van is igazság. Ennek kivédésére kellene világosan meghatározni a közszolgálat fogalmát, s törvényben szavatolni annak érvényesülését. A kereskedelmi médiumokról pedig jó tudni, hogy mögöttük láthatatlan igazgatótanácsok, ha úgy tetszik, választásokon befolyásolhatatlan magánkormányok működnek. Amelyek számára egyetlen cél a profitmaximalizálás. Nem célszerű megvetni őket, csak jó tudni, hogy mire számíthatunk tőlük. Közösségi képviseletre aligha. Tehát az egész rendszer sokkal bonyolultabb, átláthatatlanabb és manipulatívabb, mint az amúgy okkal kritizálható közszolgálaté.

- Bárdos Andrástól kérdezem: érdekelne, hogy amikor hozzászólsz, vagy eldöntöd, hogy miről szólhat az esti Tények, a politika hányadik helyen van a témák között?

Bárdos Érdekes, hogy azt mondod, „mikor eldöntöd, hogy miről szólhat az esti Tények". Ez a paranoid közgondolkodás elég bénító. Mennyi szerepem van abban, hogy az esti Tényekben mi van? Nyilván 99 százalékban az határozza meg, hogy mi történik aznap, aztán ott vannak a munkatársaim, a szerkesztők, a riporterek, operatőrök, lektor, ilyen ember, olyan ember. Alkalmasint vannak pillanatok, amikor elmondom a véleményem, szerintem mi hangsúlyos, mi kevésbé, amivel vitatkoznak vagy nem vitatkoznak. Egy újságírónak vagy akár nekem, a főszerkesztőnek önmagában nincs döntő szerepe. Ezért olvasom a híradókról szóló bírálatokat rezignáltan. Szándékot vélnek felfedezni ott, ahol esetlegesség, rosszabb esetben esetlenség van. A Tények egy hatalmas hírgyár. Olyan sok kézen megy át a munkadarab és olyan sokféle ember van ott, hogy ezek az elképzelések „alakításról" és főleg „trükkös manipulációról" belülről nézve bizony murisak. Amúgy meg, hogy a kérdésedre válaszoljak, a Tények legfontosabb ügyei az energia, az élelmiszer, az árak, az egészségügy, általában a biztonság. Ha ezek kapcsolódnak a politikához, akkor a politika is.

- Nyilván vannak a nézőket érdeklő és kevésbé érdeklő témák. Döntési lehetőség a feldolgozás módja is. Van olyan kereskedelmi tévés híradó, ahol megpróbálják elkerülni azt, hogy politikusokat mutassanak.

Bárdos Nem szeretnék durván fogalmazni, mondjuk úgy, hogy szerintem ez butaság. Ne mutassunk politikust, amikor politikáról van szó?

- Én megpróbáltam az információt leellenőrizni, és valóban meg lehet oldani úgy egy uniós pályázattal elkészült beruházás átadásáról szóló tudósítást, hogy ne látszódjon Bajnai Gordon.

Bárdos De ez miért érdekes?

- Azért érdekes, mert egyfajta újságírói attitűdöt mutat.

Bárdos Valóban mutat. Úgy gondolkodunk a politikusokról és egyébként az újságírókról is, mintha valami ördögi gonoszságtól vezéreltetve jönnének-mennének, és egész nap szőnék a cselt. Borókai Gáborral értek egyet, szerintem ők maguk is bábuk a táblán. De nem ez a baj. Nem az a baj, amiről beszélünk, hanem amiről nem beszélünk. A modernizáció a vita témája, hogy így legyen vagy úgy legyen. Hogy legyen vagy ne legyen. Holott, ahogyan én látom, a valóságos kérdés, hogy mi van a modernizáció után. Hogy mit mond a modern civilizált európai társadalom a bevándorlásra? Hogyan éljenek együtt olyan kultúrák, amelyeknek alig van közös pontjuk? Mit mond a zsidó-keresztény kultúra az iszlámra, és mit mond az iszlám a zsidó-keresztény kultúrára? Hogy a nők az elmúlt száz évben eljutottak valahová, és most? Hogyan tovább? Hogy a szerelem helyét hogyan veszi át a számolgatás... Hogy megoldotta-e a problémákat a szabadságkultusz, vagy éppen újakat teremtett? És hogy a beatkorszak, a rock and roll vagy 68 szabadságeszményének milyen alternatíváját festik most elénk...? Hogy mi lesz, ha az energiaválság nem csak fenyeget? Nem az már a kérdés, hogy így vagy úgy érünk-e el a modernitás állapotába, hanem hogy el akarunk-e oda érni egyáltalán.

Borókai És akkor visszakanyarodunk oda, hogy olyan hihetetlen menynyiségű információval kell megküzdenünk, hogy a lényegre gyakran nem is jut figyelem. Beszélünk arról, hogy meg kell változtatni a tíz évvel ezelőtt reformált nyugdíjrendszert, mert hamarosan működésképtelenné válik. De az már alig tör át az információzuhatagon, hogy amíg a népesség fogy és az átlagéletkor nő, az aktívak egyre kevéssé fogják tudni eltartani az inaktívakat. Ez ilyen egyszerű. Nem a nyugdíjtörvényt kellene reparálgatni, hanem a születésszámot növelni, a családokat gyermekvállalásra ösztönözni, s a gyermeknevelést társadalmilag hasznos tevékenységként elismerni. Ez egy gondolkodásmódbeli váltást igényelne, de ezt a gondolatot ma el sem lehet juttatni a közönséghez.

- De miért nem? Szerintem túlzottan ragaszkodunk bizonyos formákhoz, eszközökhöz, egész egyszerűen nem vagyunk elég jók. Mondok egy saját példát: nekem az a rögeszmém, hogy a szükségszerű változások lényegét a bennük rejlő erkölcsi, morális dilemmákon keresztül lehet közel hozni a közönséghez. Szabad iskolaválasztás: jog vagy kiváltság? Gazdagok gyerekei számára biztosított menekülőút vagy lehetőség a minőségi oktatásra? Igazságos vagy sem? Az mindig érdekes kérdés, hogy kinek van igaza. Ez egy normaszegő, de nagyon moralizáló társadalom - mutassuk meg nekik ezeket a dilemmákat, hátha jobban hajlik a normák tiszteletére is. Szerettem volna ilyen műsort készíteni - akinek elmeséltem, mind azt mondta, senkit sem érdekelne. Szerintem meg a megközelítéseinkkel van a baj.

Borókai De ez a szűk beszédnek a világa, a panelbeszédnek a világa. Ráadásul a pénzemberek világa. Ha a nyugdíjak problematikájáról beszélünk, akkor addig jutunk el, hogy előtakarékoskodj, s tedd a pénzed különböző alapokba. Az öngondoskodásnak csak ez a módja kap igazán teret, miközben a gyermekvállalás nemcsak az egyén, de a közösség szempontjából is hasznos. Most a köztudatban a gyermek, a sok gyerek a szegénységet növeli a családban. Nem véletlen, hogy a nagycsaládosokat sokan keverik a létminimum alatt élőkkel.

- Az érdekütközés, az igazságok nyilvános vitában történő összemérése érdekes, a kinyilatkoztatások valóban nem azok.

Borókai Azt megértik, hogy a másik azért rossz, mert ellopja a pénzedet, ellopja a jövődet, ellopja a nem tudom, midet, és kontra ugyanígy lehet érvelni, mert nem törődik az ország modernizációjával. De hogy ezek a szavak mit jelentenek, mi van mögöttük, arról nem lehet beszélni, mert nincs rá idő és felület. Egy híradóban megszabják, hogy hány másodpercben kell megfogalmazni az üzenetedet, különben a néző elunja magát.

- A híradóban igen. De nálunk?

Borókai De ők a fontosak, akik hárommillió embert tájékoztatnak, mondjuk, az RTL meg a TV2, a maguk szűk csatornáin keresztül, mert ha nem pörög, akkor elkapcsolnak tőlük. Tehát ők is bele vannak kényszerítve ebbe a beszűkült világba, noha nem ők tették ilyenné ezt a világot. Nekünk még egyetemistaként azt mondták, hogy egy embernek a koncentrációképessége kb. 35-40 perc, ma meg azt mondják, hogy ez öt perc, és amint kimondtam, már lehet, hogy csak négy. Ehhez kell alkalmazkodni, ehhez alkalmazkodik a média is. Persze maradnak olyanok, akik hosszú cikkeket is végigolvasnak, de ha olvasóbázist akarunk növelni, akkor nekünk is mindent el kell követnünk, nehogy véletlenül könyvre hasonlítsunk. Minél tagoltabban, minél színesebben kell tudnunk átadni a mondandónkat, minél vibrálóbb kell legyen egy újság. Tehát mi is benne vagyunk a mókuskerékben, és nehezen tudunk a lényegről beszélni.

- Bárdos András úgy nézte a mi kis vitánkat, mintha páholyban ülne, pedig tulajdonképpen róla is szól.

Bárdos Mert mind a kettőtökkel egyetértek. Egész Európa arról beszél, hogy elöregedik a civilizált társadalom, a kevés fiatal nem tudja eltartani a sok öreget. De ezt a magyar sajtó nem tudja megbeszélni, a politikusok nem tudják megbeszélni, mert azonnal ömlik ránk a demagógia. De itt a klímaválság, az energiaválság. Ezek Magyarországon nem beszédtémák. És valóban, egy híradó kiszolgáltatott helyzetben van, a híradó eseményt tud bemutatni, folyamatot nem, ez nem vélemény, ez ténykérdés. Ez valóban nem elsősorban a híradó szerepe volna. A híradó szerepe az volna, hogyha az ezzel kapcsolatos események megtörténnének Magyarországon, akkor ezekről valamelyest hírt tudna adni, de ilyen események nincsenek. Butaságokról vitatkozunk, ez az igazság.

- Tegyük fel a kezünket, mondjuk azt, hogy ez a világtrend, bocsánat, sajnos én sem tudok ezen változtatni?

Bárdos Ha szabad erre válaszolnom, szerintem - és elnézést, hogy magamat is kettőnk közül ebbe a körbe tartozónak tartom - két olyan emberrel beszélsz, aki valamit az adott kereteken belül és a megfelelőnél talán nagyobb óvatosság mellett, de tesz. Szerintem Borókai Gábor lapja tett ma Magyarországon. Egy olyan liberális konzervatív újság, amely nem kizárólag egy adott véleménynek ad teret, hanem egy sokkal szélesebb spektrumnak, még ha nem is a politika teljes, 360 fokos körét fedi le, és kifejezetten rákérdez okokra. És szerintem a Tények a maga keretein belül az elmúlt két évben végrehajtott egy olyan váltást, ami legalábbis valami kis elrugaszkodást jelent a medence aljától. Kevesebb benne a következmény és ok nélküli véletlen esemény, a balesetek, a bűncselekmények, tehát nem Kék fény már, a politika iránt valamivel érzékenyebb műsor. Tudom, hogy ez alig észrevehető, hiszen ez egy kereskedelmi tévé.

- A nézők honorálták ezt az elmozdulást?

Bárdos Ezért vagyok kicsit öntelt, mert nemhogy vesztett volna, hanem nyert nézőket.

- Én viszont úgy érzem, hogy a legmarkánsabb véleményműsorok iránt, ha nem is csökkent, de mondjuk így, stagnál az érdeklődés, miközben a civil hangot, a normál emberi véleményeket kifejezetten kedvelik a hallgatók. Abban a reggeli rádióműsorban, amelyet vezetek, megpróbálunk távolodni a politikától, és ezt nagyon jól fogadják, sokkal jobban, mint ha még közelebb vinnénk a műsort a politikumhoz.

Borókai A falnál vagyunk, azt hiszem, erről van szó. Azok iránt a jobboldali közírók iránt, akik nagyon népszerűek voltak néhány évvel ezelőtt, mert meglehetősen egyszerű világot festettek föl, és egyenes mondatokból állt a mondandójuk, mára tizedére esett viszsza az érdeklődés. Ennyivel csappant meg az eladott könyveik példányszáma. És ennek a változásnak az is oka, hogy a megszorítások miatt csökkent a fizetőképes kereslet, meg hogy az emberek nem könyvekre és lapokra költik a pénzüket, hanem mindennapi szolgáltatásokra és termékekre. De ez a tény azt a csalódottságot is kifejezi, hogy az egyenes mondatoktól nem ment előrébb a világ. Nem javult meg semmi. Ebben az országban most olyan mértékben vagyunk kifeszítve, hogy sokakban csak az együttműködés üzenete kelt reményt. És ez szerintem hat a médiára is. Sokat kell javulnunk, s nem egymás lejáratásával foglalkoznunk. Ami persze nem jelenthet kritikátlanságot. De ha a média az első osztály színvonalát tudná felmutatni, akkor abban a bajnokságban minden szereplő értékesebb lenne. Míg ha mindenki csak saját magával foglalkozik, és a másikat le akarja takarítani a pályáról, akkor összességében fogunk sikertelennek látszani. Tanulhatnánk a politikusok rossz példájából.

- András, melyik osztályban játszunk most?

Bárdos Az egyetemen szóba került a magyar foci. Az egyik kollegina föltette a kérdést, hogy van-e olyan, hogy világrangsor a futballban. Mondtuk neki, persze hogy van. És ott hányadik Magyarország? Ötvenedik. Körülbelül. És az miért nem jó? - kérdezte, és lehet, hogy igaza van. A magyar rendőrség benne van a legjobb húszban a világon? A magyar újságírók benne vannak a legjobb húszban? A magyar színészek, a magyar filmesek? A magyar filmesek talán. Vagy a magyar zenészek talán. De egyébként Magyarországnak melyik szelete az, amelyik nem ötvenedik, nyolcvanadik vagy százötvenedik? Magyarországnak ez a helye a világban, az első harmadban vagyunk, ez csodálatos. Ilyenek a politikusok, ilyenek az újságírók. Nem az első osztályban focizunk, abszolút nem. De ha megnézed az NBC-t, a CBC vagy az ABC híradóját, akkor azt fogod mondani, hogy úristen, ezek bulvárműsorok. Kizárólag háború, baleset, terrorizmus, bűncselekmény, pedofília, semmi más, sem összefüggések, sem politika, sem a társadalomhoz való viszony nem létezik. Viszont minden másodperc mögött sok-sok pénz, több évtizedes gyakorlat és lefegyverző tudás...

- Megpróbálom a kérdést másképp megfogalmazni. Ha feltételezzük, hogy a média is hozzájárul ahhoz, hogy jobban megismerjük magunkat, hogy reális önképünk legyen önmagunkról, akkor milyennek ítélitek a teljesítményünket?

Borókai Rossznak. A média is elüzletiesedett iparággá vált. Hajtjuk a pénzt, hogy talpon maradjunk, hogy egyre inkább önmagunk lehessünk. De benne vagyunk a mókuskerékben, kiszolgáltatottan a tulajdonosoknak, a hirdetőknek, akik többsége nem a világ és önmagunk megismerésében érdekelt, hanem a világ és önmagunk fényezésében. Ettől persze még igazat is tudunk írni, s ha valakinek módja lenne minden médium tevékenységét - ez itt a reklám helye, benne a Heti Válaszé - figyelemmel kísérni, akkor meg is ismerhetné a világot. Csakhogy ilyenek nagyon kevesen lehetnek. Erre sem idő, sem energia, sem pénz nincs elegendő. Egyre nagyobb szükségünk van a megbízható tájékozódási pontokra, a tekintélyekre, a kiszámíthatóságra. A mi stabil értékrendűnek gondolt lapunk arra törekszik, hogy szűrje ki a lényegtelen információkat, így hozva olvasóinkat - nem csak politikai értelemben vett - döntésképes helyzetbe.

Bárdos Valóban, a negatívum könynyebben kerül be a tévébe, mint a pozitívum, erről fölösleges beszélni, ez így van. De azért Borókai Gábor is, jómagam is, Pikó is és az egész magyar újságíró-társadalom súlyos hibákat követett el az elmúlt tizenhét évben. Nyilván érzelmeinktől, barátainktól, viszonyulási rendszerünktől függően, de tizenhét éve árad belőlünk a panasz. Ugyanakkor mire ez a cikk megjelenik, lehet, hogy kinn lesz a megállni tilos tábla Hegyeshalomnál. Erről sosem beszélünk. A rendszerváltás után hosszú évekig mondtam, hogy persze, sok a gond, de lehet kapni epres joghurtot. Előtte zsömlében kellett kilopni az ötven dollárt Ausztriába menet, és ott ettem lopva egy epres joghurtot, most meg itt van a boltban nyolcféle. És ez nem kevés, mert én nagyon szeretem az epres joghurtot. Abban, hogy ezt az ország rosszul látja, mert meggyőződésem, hogy rosszul látja, van szerepünk. A politikát is rosszul látja az ország sok tekintetben, és abban is van szerepünk. Például az én személyes felelősségem nagy abban, hogy a magyarok azt gondolják, hogy a politikusok nem dolgoznak. A tévések folyamatosan használnak például egy ócska panelt. Mutogatják az üres padsorokat egy szerdai vitanapon. Mit gondolnak az emberek? Hogy a politikusok nem dolgoznak. Ami nem igaz. Én azt látom, hogy hajszolják magukat. Bár ne tennék, egyébként.

Borókai Kérdés, mennyire vagyunk képesek helyretenni azt, ami félrecsúszott. Bárdos Andrásnak igaza van, a médiának is szerepe van a politikusi tekintély lerombolásában, de azért ebben elévülhetetlen érdemeket szereztek a politikusaink is. Maradva a példádnál, biztos tekintélyrombolóak az üres padsorok a tévében, de lehetetlen állapot, hogy a parlamenti képviselő saját magáról nem tud őszintén beszélni, mert a feladatához méltatlan havi bruttó 230 ezer forintos javadalmazás mellé mindenféle umbuldázásra kényszerül. Ezt is rendbe kellene tenni a hitelesség visszaállításáért.