Jó négyszáz éve jelent meg Rómában Cesare Ripa lovag Iconologiája. A vaskos segédkönyv arra volt hivatott, hogy az avatatlan nézőt eligazítsa a képzőművészeti ábrázolások és utalások dzsungelében. Kettős funkciót töltött be ezzel: kezébe adta a szemlélőnek az enigmatikus kép dekódolásához szükséges fogalmi kulcsot, és föltárta előtte az elvont fogalmak képi megjelenítésének lehetőségeit, egyezményes jelrendszerét. Afféle oda-vissza szótárként működött tehát, aminek mi is jó hasznát vennénk Csontó Lajos képei láttán. Van azonban egy alapvető különbség. Csontónál a felirat, a képhez rendelt szöveg nem feloldja, hanem létrehozza a talányt. A szegényeknek és írástudatlanoknak szánt képes Biblia pauperumokkal és a nagyművészetnek is impulzusokat szállító képregényekkel ellentétben nem segíti a történet megértését, és nem is hordozója önmagában az „elbeszélésnek". A leghasználhatóbb analógiának a feliratozott hangosfilm tűnik, ahol fut a kép, és vele fut egy változó szöveg. (Ez a helyzet független attól, hogy Csontó gyakorta maga is filmes eszközöket használ, ráadásul nem csak a videoinstallációkban.) Mert esetünkben az álló, kimerevített kép is szöveghordozó felület, ahol a szövegnek önálló karaktere, kort és médiumot idéző képe van: írógépbetű, digitális betű, sírkőfaragó-betű. A két információ, a képi és a verbális azonban Csontónál nincs szinkronban. A különbség nem időbeli, hanem olyan, mintha tévedésből egy másik film dialógjait inzertálták volna a képszalagra. Különös montázs: talált kép és a maga látszólagos esetlegességében és tényleges banalitásában találtnak tetsző szöveg. Különböző közlési ágakból vett töredékek hol egymást erősítő, hol egymást kioltó interferenciája. Az olykor önmagukban is abszurd, az őket hordozó képhez társítva pedig egyenesen szürreálissá váló szövegfoszlányok persze rendszert alkotnak, ciklusokká állnak össze. Így aztán „talált" státusuk megkérdőjeleződik, lelencből kiválasztottá lesznek. A gondos szerkesztés egyszerű formai eszköze a kontradikció és a csereszabatos átfordíthatóság. Ne érints. Figyelj. / Ne figyelj. Érints., vagy Van még idő. / Nincs már idő. Jogos a gyanú, hogy itt a formállogikai alternatívákba csomagolt választási kényszer etikai dimenziókat nyit meg. Az ellentétes állítások nem pusztán reciprok szóminták ornamensét alkotják.
Az eszközök ugyanazok, a módszer azonban változik a Restart tízlapos, hangsúlyozottan fekete-fehér sorozatán. Alberti ablakát, a képkivágatot a tévéképernyő lekerekített körvonala helyettesíti, a hozott anyagból (képeslapokból, fényképalbumokból) válogatott képi világ a fekete-fehér televíziózás vagy épp a némafilm korszakának látványelemeit idézi. A feliratok - kétszavas szövegek, „születési" és „halálozási" dátumokkal - elrendezése, betűtípusa és faktúrája direkt módon utal a magyar temetőkultusz sírkőfaragó gyakorlatára. Az „elhunytak" jelzős szóösszetételek, a konyhai falvédők erényt és bűnt feketén-fehéren elhatároló jelmondatainak fogalmilag is giccses szókészletéből. Szerető Szív, Baráti Jobb, Tiszta Jövő, Szép Hajnal. Letűnt dolgok, akárcsak a Hontalan Hűség. A bennük megtestesülő áttetsző naivitás a múlté, az idő maga alá temette őket. Bizonyítják ezt a kettős évszámok, az emlékezés rétegzettsége s az előre gondoskodás bizarr szokása mint szabványt erősítő kivétel: az emlékké válás megelőlegezése a halálozási évszámnak fenntartott üres mezővel. Ám az idő és szkepszis által relativizált tömény szentimentalizmus vizuális és verbális közhelyei között ott lapul egy kakukktojás is. Remény Kovács nem jelzős, hanem (talán) birtokos szerkezet. „Nyitva hagyott" születési évszáma - minő véletlen - megegyezik Csontó Lajoséval. A televízió-képernyőre vetített sírfelirat a pillanatnyiság-átmenetiség állapotát konfrontálja a visszavonhatatlan vagy megelőlegezett örökkévalóságéval. Morális antipólusok szirtjei közt látszólag szenvtelen kijelentések képében vergődik a visszhang. Jó is vagyok, meg rossz is; Szokás dolga a felelősség is - írja a vízre (!) egy magyar művész az ezredfordulón. Mintha ugyanaz a szorongó önvizsgálat vezetné a kezét, mint az előző ezredfordulóra jósolt világvége szaturnuszi várományosainak: látnokoknak, művészeknek és más eszelősöknek. Irgalom, Uralom, Bizalom. Misericordia.
Várkonyi György