Kapecz Zsuzsa
A balkonról szerette nézni az esőt. Nem mindig, persze. Az égszakadástól, ahogyan a nagyanyja nevezte a vihart, az ablakot verdeső jégesőtől félt, de a szemerkélő, lágy esőben ősszel és a tavaszi, nyári záporok idején órákig ült a konyhából hozott kisszéken, bámulta a felhős eget. Nagyon vigyázz a székre, ne karcold meg, ezen még nagyapád hámozta nekem a krumplit! Ugye, vigyázol rá? A járókelők sietős lépte, bosszankodásuk egy-egy rossz esernyő kinyitásakor, az induló és érkező autók zaja egybefolyt, mire felért a harmadik emeletre. Nagyanyja egy kőpárkányos, szobrokkal díszített házban lakott, a vakolat mállott, a lépcsőházi ablakok üvegmozaikjai töredeztek, az első emeleti erkélyeken leander és muskátli virágzott. Nagymama minden holmija régi volt, ragaszkodott az örökölt bútorokhoz, terítőkhöz, mindent megbecsült, még a cipőkanalakat is sorba rakta az előszobában, és a cipőinek ő maga varrt zsákokat, egyik párat sem tartotta dobozban. Anya azt mondta, hogy nagymamának van stílusa, apa szerint viszont bolond, és kidobhatná a sok divatjamúlt kacatot, semminek sincs igazán értéke, még a lakásnak sem. A szülei kezdettől fogva sokat vitatkoztak nagymama miatt, de egy idő után bármilyen apróság okot adott arra, hogy veszekedjenek. Már reggel, felkeléskor hangosan összekaptak, behallatszott a gyerekszobába, és azt vette észre, hogy egyre gyakrabban viszik át a régi házba, csak ne legyen otthon, ne halljon semmit. Tejeskávét, Panka? Vagy még egy kis kuglófot? Nagymama kedvesen és halkan beszél, de ha mondanak neki valamit, azt jó hangosan kell, mert erősen nagyothalló. Ez is idegesíti apát, a hülye, süket nagyanyád, kiabálta egyszer, amikor veszekedés volt otthon, ne a gyerek előtt, kérte anya, és becsapta az ajtót. Köszönöm, nagymama, nem kérek többet. Igen, használom a szalvétát. Egyáltalán nem bánja, hogy gyakran hozzák a nagyanyjához, mert itt nem unatkozik. Órákig beszélgetnek. Nagymamának van egy nagy fényképalbuma, teletömte furcsa színű fényképekkel és postai képeslapokkal, persze azok is régiek. Ismeretlen családtagokról mesélnek a képek, és mindegyik nagybácsi, nagynéni segít nagymamának, hogy felidézze a gyerekkori emlékeit, mindent, ami eszébe jut a régen meghalt rokonokról. Kóbi bácsinak üzlete volt Brassóban, ruhaanyagokat árult. Tudod, hol van Brassó? Megmutatom a térképen. Apa ezért is mérges, mendemondákkal tömi a fejed az öreglány, ahelyett, hogy gyakorolná veled a helyesírást vagy sétálni vinne. Ő ilyenkor hallgat, nem tud mit felelni, mert megbukott a második osztály végén, hibásan ír és nehézkesen olvas. Az osztálytársai kinevetik, és csúfolják azért is, mert kövér. A tornaórák kínszenvedést jelentenek, ha választhatna, aznap, amikor rúdmászás vagy futás a feladat, inkább otthon marad. A szekrényugrástól és a bordásfalra mászástól fél, senki nem hiszi el, csak a nagyanyja, hogy az egyensúlyérzéke cserbenhagyja ilyenkor. Apa szégyelli, hogy ilyen ügyetlen a lánya. Nagymama apát okolja, nem normális, amit csinálsz vele, kocsiból ki, iskolába be, aztán iskolából ki, kocsiba be. Semmi mozgás, vagy közös sport, semmi beszélgetés, folyton a rádió szól az autódban... Apa ingerülten válaszol, hogy nem ér rá, mert egész nap dolgozik, sokszor hétvégén is. Nagymama konokul fújja a magáét, és a kosztja? Vajon mitől kövér? Nem esztek soha főzeléket, azt se tudná, hogy mi az, ha nem étkezne nálam... Apa ilyenkor szedelőzködik, ezzel jelzi, hogy lezárja a vitát, rákényszerülünk a gyors evésre, nekünk nincs időnk órákig pepecselni. Ő mindig lapít, amíg a felnőttek csatáznak, jól tudja, hogy túlságosan sok édességet eszik, nagymamánál is, nem csak otthon. Tavaly a nagyanyja megígérte, hogy diétásan főz. Megtartotta a szavát, heteken keresztül leves és párolt zöldség került az asztalra, sovány húsokkal, és nem volt desszert. Gyere, Panka, nézd meg, hogyan készül a spárgaleves. Tudod, milyen az angol köret? Az ő súlya azonban nem változott. Nagymama csodálkozott, a főztjében kereste a hibát. Ő végül bevallotta, hogy vasárnaponként a gyorsétteremben dupla menüt eszik, és anya nem tagadja meg tőle a csokoládét sem. A nagyanyja elkeseredett, akkor minden hiába, ha összefogtatok ellenem. Legközelebb kakaóval és kuglóffal várta az unokáját.
Anya azt mondta, a balett mégis használhat, és beíratta őt, hiába tiltakozott. Gyűlölte az órákat, azt, hogy testhez simuló dresszben kell gyakorolnia, és az év végi előadáson szenvedett a tüllszoknyájában. Egy év se telt el, és addig hisztizett, amíg kimaradhatott. Úszni mentek az apjával, minden szombaton. Az úszás eleinte tetszett, mert a vízben senki se látta az alakját, de aztán egyszerre elege lett a korán kelésből és az öltözőkhöz vezető folyosón a nagyobb fiúk gonosz megjegyzéseiből. Amikor kinőtte a fürdőruháját, közölte a szüleivel, hogy nyárig nem akar úszni. Apja következő ötlete a kirándulás lett, bár csak fél napokra ért rá, ragaszkodott hozzá, hogy a felesége és a lánya rendszeresen túrázzon. Hol kettesben mentek, hol barátokkal, kivételes alkalmakkor apával. Tetszik neked a természetjárás, Panka? Igen, nagymama. Tényleg tetszett. Mehetett bő ruhában és nadrágban, ahogyan jól érezte magát, anyja zenét hallgatott vagy ismerősökkel fecsegett, így békén hagyta. Azon a nyáron sokat nőtt, és leolvadtak róla a felesleges kilók. Apa jelentkezett egy szakosztályba, szeretett mindent csoportban, szervezetten csinálni, tagkönyvet is kaptak, és a következő évben az új társasággal járták a hegyeket. Egyre kevesebb idejük maradt elmenni a régi házba. Nagymama ritkán telefonált, zavarta, hogy rosszul hall. A névnapján se köszöntötték meg, mert külföldön túráztak, anya küldött egy képeslapot, az is bekerülhet legalább az albumba.
Tizenkét éves múlt, amikor újra meglátogatta a nagyanyját. Azelőtt unta már az utat, aludt a kocsiban, most csodálkozott, mennyire megváltozott a környék. Megkopott valahogy az utca, a ház. A vaskapu színes üvegtábláit kicserélték, a kilincs helyére otromba gombot szereltek. Apja egy idős, görnyedt asszonyt tessékelt be maguk előtt a lépcsőházba, alig lehetett ráismerni a szomszédasszonyra, akivel nagymama virágmagokat és újságokat cserélt. Hogy megnőttél!... Hát sosem jössz már a nagyihoz? Búsul ám miatta!... A botomat nézed? Na igen... Apa gyorsan elköszönt, az asszonyt majdnem betolta a liftbe, és rácsapta az ajtót.
Fent a lakásban mindhárman feszengtek. A fehérre festett ablaktáblák valósággal izzottak a délelőtti erős fényben, forróság volt a szobában, hiába pörgött a ventilátor. Ólmos meleget hozó augusztus volt, szárazság, mindenki izzadt, törölgette magát zsebkendővel, vedelte az ásványvizet, és várta az esőt. Kilépett a balkonra, nézte a szemközti házakat. Apa elment, kettesben maradtak nagymamával. Tejeskávét, Panka? Kuglófot? Minden olyan volt, mint azelőtt, de elvesztette az ízét, minden, minden, minden, nem csak a kávé és a kalács. A szoba kisebbnek tűnt, a vad fényben látszottak a porcicák. A balkon is összement. A sötétítőfüggöny szilvakékje kifakult. A rádióból zongoraszonáta szűrődött át halkan a másik szobából. Nagyanyja már nem szégyellte a hallókészüléket, nem kellett hangosan szólni hozzá. Akarsz papucsot húzni, Panka? Odaadom ezt, mindig csoszogtál benne, most már belenőttél. A belső szoba vitrinje csalogatóan hívta, de illendőségből várt egy kicsit, kért egy vékony szelet süteményt. Mióta lefogyott, alig evett édességet. Az asztal szépen megterítve várta, damaszt, ezüstkanalak, a rózsaszín szegélyű, apró rózsákkal pettyezett szerviz. Minden a régi, és mégsem, nézegetett körbe, lopva. Nagymama megöregedett. A haja teljesen megőszült, a ráncok elmélyültek a nyakán és a szája körül, kézfején barna májfoltok. Ő kényelmetlenül érezte magát, viszolygott a testi romlás jeleitől. A tányér fölé hajolt, babrált a kiskanállal. A beszélgetés akadozott. Nagymamán meggyűrődött a könnyű műselyem ruha, gondosan megigazította, permetezek magamra egy kis lavendert, te nem kérsz? A levendulaillat és a hűvös tapintású anyagok egész életén át elkísérték a nagymamát. És ő, amint hirtelen beleszippantott a kölni felhőjébe, megborzongott, mert megérezte, ami húsz, harminc, negyven év múlva bekövetkezik, ha majd felnőttként visszagondol a régi házra, levendula, kávé, kalács illata elegyedik esőszaggal, ezt hiányolja mindig, és tenyere alatt a selyem hidegségét.
Nagymama végül áthozta a porcelánokat a belső szobából, a kulcsra nyíló, kecses biedermeier vitrinből. Az öt piros zubbonyos, piros süvegű törpe, egy zenekar tagjai. A dobos és a trombitás hiányzott. Sajnos, az egyik időközben eltört, a dobosnak meg takarításnál egyszerűen nyoma veszett. A kéményseprő fiú és a pöttyös kendős kiskutya még megvolt, és a kedvenc, a miniatűr kávéskészlet, a rózsás szerviz kicsinyített mása. Számtalanszor játszottak ezzel, nagymama óvatosan kávét töltött az apró kannába, és ő önthette a csészékbe. Most azt figyelte, mennyire reszket az öregasszony keze. Idegesítően remegett. Nem érzett sajnálatot, csak türelmetlenséget. Szeretett volna már hazamenni.
Abban az évben, ősszel járt utoljára a régi házban. Augusztus végén tetőzött a hőség, az öregasszony gyenge szíve rosszul bírta. A boltból ment haza tele szatyorral, megszédült, összeesett a folyosón. Kórházba vitték, de olyan hirtelen történt az egész, ő fel sem fogta, hogy a nagyanyja beteg. Azt sem, hogy alig két hét múlva meghalt. Szeptember volt, a fák lombja még zöld, de már korábban sötétedett.
Különórája volt az iskolában, apa ment érte délután. Nagyanyja halála óta apa ingerlékenysége eltűnt, kedvesebb lett, türelmesebb és érdeklődő. Kérdezgette, hogyan telt a nap, és néha odafigyelt a válaszokra. Az autó leparkolt a régi ház előtt. Nagymama sosem engedte, hogy megnyomja a rossz liftgombot, de apa azt mondta, csak nyugodtan. Szomorú vagy, Panka? A lift megállt a harmadikon. Nem vagyok, felelte dacosan. A lakásban anya pakolgatott. Hívtam egy ószerest, vigye el a sok limlomot. Apa morgott, utálom azokat a kalmárokat. Anya nevetett, na és? A lakást tisztára kell seperni, mielőtt eladjuk.
Fél füllel hallgatta őket. Letette a kisszéket, leporolta. Nézelődött. Az utca túloldalán kiszáradt a gesztenyefa. A város moraja nem volt bántó, csak háttérzajnak tűnt. A háta mögött a szülei kartondobozokat ragasztottak, szekrényeket, fiókokat nyitogattak, szétválogatták a könyveket. Jó lenne, ha most eleredne az eső, gondolta. Az ég szürke volt, sehol egy felhő. Valami koppant a szőnyegen, anya dobálta ki a cipőket a kézzel varrt zsákokból. Még egy pillantás a balkonról a városra. Tejeskávét, Panka? A hang is már csak emlék. Morzsolgatta a könnycseppeket az arcán, nem akart a szülei előtt sírni.