Érszűkület

Az utóbbi években gyakran fog el az a halvány érzés, hogy alábbhagy a reakcióképességem. Az a rengeteg tücsök és bogár, amely elektronikus úton naponta eljut hozzám, gyakran úgy hat rám, mintha már megint valami új vírust próbálnának ki rozzant komputeremen. Ilyenkor tényként rögzítem az információt, s ha különben nem akadályoz a szövegszerkesztésben, napirendre térek fölötte, majd a legközelebbi orvtámadásig elfelejtem. Az én dolgom, motyogom magam elé, mint valami ars poeticát, hogy a képernyő előtt ülve szolgáljam a közt. Igen, ha születne egy Petőfi, ma is óva intené a XXI. század költőjét, mondjuk így: „ha nem tudsz mást, mint Times New Romanben betáplálni önnön fájdalmad s örömed, nincs rád szüksége a rendszernek, ezért a szent egeret félretedd".

Mondom, ilyesmi lebeg a szemem előtt, de van okom feltételezni, hogy az egy főmre eső ordas eszmékkel szembeni közönyömnek nem csupán pozitív elfoglaltságom lenne az oka. Teszem azt, ha akár egy éve is szemem elé kerül a közéleti férfiú ama javaslata, miszerint teremtsünk magunknak erkölcsi felsőházat vagy polgári lövészegyletet, az a napom biztosan odalett volna, talán még az étvágyam is elment volna, pedig ahhoz nálam sok kell. Most meg csak bólintok, persze, persze, mindezt már olvastam, hallottam valahol, mi több, az is lehet, hogy születésem óta bennem él a töméntelen hülyeség, mint afféle versunkenes Kulturgut, nem germanisták kedvéért elsüllyedt kultúrjav.

Az orvostudomány nemrégiben egzakt kórismében erősítette meg tompulásom tényét. Kiderült rólam, hogy jobb nyaki érszűkületem mind drámaibb közelségbe kerül a kritikus ponthoz, amely legalábbis egyik oldalról közvetlenül veszélybe sodorhatja az agy vérellátását, olyannyira, hogy az ember a végén már észre sem veszi, hogy agya ellátatlanul lebeg a koponyaűrben. Tekintettel viszonylag hajlott koromra, ebből a tényállásból nem szeretnék olcsó tréfát űzni, s így a közeljövőben alávetem magam az idevágó műtétnek. Az operáció helyszínéről nevem elhallgatását kérve egyelőre annyit nyilatkoznék, hogy a magyar és a német egészségbiztosítást egyenlő eséllyel pályáztattam, és zsűrim minden pártpolitikai elfogultság nélkül döntött az utóbbi mellett. Annyit már most elmondhatok, hogy az érfestés előtti közvetlen teendők tekintetében se nálunk, se idekint nincs teljes egyetértés, és elképzelhető, hogy ezt a kérdést az itteni haladottabb gyakorlat szerint én fogom megoldani. Egyébként a német kollégák igen hízelgően nyilatkoztak magyar pályatársaik képességeiről, és azt is megtudtam tőlük, hogy hamarosan - de már a várható beavatkozás után - nemzetközi sebészeti konferenciát tartanak Berlinben. Leghőbb vágyam, hogy ott díszvendég lehessek - hiába, az ember hiú állat.

Noha a reám váró július eleji kalandról boldog-boldogtalan azt nyilatkozza, hogy nevetséges rutinművelet, s én erről szinte napról napra jobban meg vagyok győződve, már csak babonából hagynék egy szép emléket a becses olvasónak arra az esetre, ha netalántán, mondjuk, teljesen valószínűtlen műhiba folytán mégis valami erkölcsi felsőház vagy lövészegylet tagjaként ébrednék a narkózisból. A kis emléket a calabriai Catanzaróból hoztam, ahol Esterházy Péterrel együtt léptünk fel háromszáz helyi gimnazista vendégeként, ő a Harmonia cćlestis most megjelent olasz kiadásával, én meg az ötvenhatos könyvemmel. Jóllehet mindketten Professorénak szólíttattunk - ez itt olyasmi, mint nálunk lehetett anno Cedenbal az „elvtárs" kifejezés -, ám a serdülő lányok hada egyértelműen előtte állt sorba, hogy belekérdezzen a regény rejtelmeibe. Személyes irigységemet nemzeti büszkeséggel igyekeztem ellensúlyozni. Hanem az emlék csak azután ért utol. Éjféltájt egy óvárosi épület falán bukkantam az alábbi táblára:

In questo albergo gia Albergo Centrale nel dicembre del 1897 soggiornó il romanziere inglese George R. Gissing (1857-1903) ospite del proprietario Coriolano Paparazzo, il cognome di quel albergatore ricordato i un capitolo die „By the Ionian Sea" sarebbe diventato celebre molti anni dopo grazie a Federico Fellini Ennio Flaiano e al film la Dolce Vita. Catanzaro, 23 ottobre 1999, L´amministrazione comunale. Vagyis hát, mint barátom, Professore László Csorba - ő tényleg az; a római Magyar Akadémia igazgatója - fordította, ez a Paparazzo szállásadója volt azon brit írónak, aki A Jón-tengernél című útikönyvében említést tett róla. Nos, hatvan évvel utóbb Fellini emelte ki a feledésből, nem a szerző, hanem a fogadós nevét, s tette egyúttal az Édes életben az erőszakos zugfényképész szinonimájává. Ennyit a halhatatlanságról.

Egyébként a német orvosok meg voltak hatva azon igyekezetemtől, hogy a műtét időpontját számos munkakötelezettségemhez igazítsam. Júliusra - für alle Fälle - eleve nem vállaltam fellépést. Másodikán befekszem a kórházba, harmadikán vagy negyedikén nyisz-nyisz, öt napig nyomom az ágyat, de aztán uzsgyi haza a képenyőhöz. Köztudott ugyanis, hogy a Mozgó Világ lapzártája hóközepe, márpedig akárhogy alakul a helyzet, a baloldallal, különösen annak jelenlegi erős helyzetében, nem szeretnék ujjat húzni.