Kálmán Gábor
Koldusének-villanella
mit elhagyok már nem jöhet velem
futó szelek hűs lusta röpte hajt
hogy voltam azt is már csak képzelem
uram nézd itt állok mezítelen
mert megtagadva már fajtát s a rajt
mit elhagyok már nem jöhet velem
torpanva lendül bennem száz elem
felhördül átjár csontig érve majd
hogy voltam azt is már csak képzelem
mint képzelem hogy íme új helyem
s mert végső cél helyett ez itt a rajt
mit elhagyok már nem jöhet velem
s mert megmaradnom így esélytelen
e súlyos érzés most hétrét szakajt
hogy voltam azt is már csak képzelem
s ekképpen víg nyárrá lesz bús telem
de felriadva úgy hét óra tájt
mit elhagyok már nem jöhet velem
hogy voltam azt is már csak képzelem
a görbe föld felett e lomha ég
tompa fényű lusta kékje reng
könnyű fazékfedőnek épp elég
ébren vagyok nem álmodom felég
minden mit elhagyok a füstje csend
a görbe föld felett e lomha ég
csak kósza fényverésnyi semmiség
fent súlyos présként tornyosul de lent
könnyű fazékfedőnek épp elég
is lenne hogyha telne rá de még
nem képes összefogni végtelent
a görbe föld felett e lomha ég
zokog hogy hajlott hát fájó derék
miféle sors ez itt miféle rend
könnyű fazékfedőnek épp elég
itt állok nézd fölöttem meg kerék
be törve bús mindenségem feszeng
a görbe föld felett e lomha ég
könnyű fazékfedőnek épp elég