A Mozgó Világ internetes változata

Podmaniczky Szilárd

Késő tavasz volt, a madarak egy része már túlesett az első fészekrakáson, az erdei bozótosok újra bezöldültek, rejteket adva az apró állatoknak. A nap delelőn állt, a fák lombjai között lassú szellők követték egymást.

Az erdőn át vezető keskeny betonúton fekete cilindert és kabátot viselő férfi közeledett a városhoz. Egyik kezében sétapálca, a másikban kisebb koffer, amely a kezéhez volt bilincselve.

Mikor elérte a város első lakóházát, botjával megkocogtatta az ablakot. Apró gyerek hajtotta félre az ablakszárnyakat, arca nem, csak két pöttöm keze látszott a párkányon. Előbb egy kavicsot hajított ki, de nem találta el a férfit.

- Ki zörög? A télapó már rég elment, úgyhogy te nem lehetsz az.

A férfi fölhúzta szemöldökét, megpödörte a bajszát, méregette az apró ujjakat.

- Hány éves vagy? - kérdezte.

- Négy elmúltam - mutatta a fiú az ujján -, öt még nem vagyok. De ha öt leszek, végre kinyithatom az egész tenyerem.

- Való igaz - válaszolt a férfi -, ahogy öregszel, egyre jobban széttárhatod majd a karjaidat is, de repülni már nem fog sikerülni. És mondd csak, a szüleid itthon vannak?

- Erre a kérdésre nem szabad válaszolnom, csak ha itthon vannak. Mert ha azt mondom, hogy nincsenek itthon, azonnal be tetszik ugrani az ablakon, és ki tetszik rabolni a lakást.

- Túlságosan is rosszat gondolsz rólam, fiacskám.

- Ez egyáltalán nem biztos. Mert egy hete abban állapodtunk meg apámmal, hogy akkor is mondjam azt, hogy nincsenek itthon, ha itthon vannak. Mert akkor be tetszik ugrani az ablakon, és jóapám úgy elveri a szeneslapáttal, hogy hónapokig kéményseprőnek nézik.

- Jól van, na. A lényeg az, hogy nem akarok beugrani az ablakon, csak azt akartam megkérdezni a szüleidtől, van-e a városban valami szálloda, ahol a ma estét eltölthetném? Meg vannak-e csinibabák, akikkel az időt múlathatnám?

- Hát persze, hogy vannak. Van itt kérem minden, még az is, amire nem számít az ember.

- Ez remek, pont ilyen helyet kerestem magamnak.

- Akkor vegye irányba a templom tornyát, ott a téren megtalálja a szállodát, és ha minden igaz, ma épp az apám vezeti a portát.

Azzal a férfi elindult a templom felé, s mire elérte a teret, jószerével sántított. Talán kavics mehetett a cipőjébe! Bekopogott a szálloda portáján.

- Jó napot, egy éjszakára lenne-e szállás?

A portás kedélyesen tárta szét a karját.

- Van itt annyi szállás, amennyit csak akar.

- Elég lesz egy szoba, kettőben úgyse tudok aludni egyszerre.

- Maga tudja, mire képes - válaszolt a portás és elővett egy űrlapot. - Na, kérem, mondja az adatait, aztán adom a kulcsot.

A férfi bediktálta az adatokat, de a portás nem akart hinni neki.

- Ez meg hogy lehet, kérem? Maga 127 évvel ezelőtt született? Mutassa az iratait!

- Nem igazán értem én magukat! Egy gyerek azt gondolta rólam, hogy betörő vagyok, maga meg hazudósnak néz. Itt van a papír, győződjön meg a saját szemével.

A portás homlokára tolta a sapkáját, amikor meglátta a dátumot.

- Nem tudom, mit mondjak. Maga nem látszik többnek ötvennél. Azt kell gondolnom, hogy ez a papír hamis. Be kell jelentenem a rendőrségen.

- Tegye nyugodtan! De ha téved, egy évig a maga vendége vagyok minden földi jóra.

A portás visszaült a székbe. A fene, aki megeszi. Majd lealussza azt az éjszakát, aztán mehet isten hírével.

- Jól van. Még azt kell beírnom, hogy mi a foglalkozása.

- Metronómus vagyok.

- Micsoda?

- Az idővel foglalkozom. Megmérem mindennek az idejét, aztán följegyzem. Megmérem később is, aztán összehasonlítom a méréseket, és próbálok belőle olyan következtetéseket levonni, amelyek a hasznomra válnak. Ilyen például az életkorom is.

- És ebből meg lehet élni?

- Nem, barátocskám, éppen fordítva. Meghalni nem lehet belőle.

- Adom a kulcsot - sóhajtott a portás, azt gondolva, ez őneki magas. - A 327-es szoba lesz a magáé, a harmadik emeleten.

- És mondja, van a városban olyanféle jó hely, ahol lányokkal múlathatom az időt?

- Persze hogy van, sőt rendelhetek telefonon is, ha akarja. Van dohányzó, nem dohányzó, szőke, barna, amilyet csak akar.

- Jól van, ezt még meggondolom.

A férfi átvette a kulcsot, eltette a papírját, és gyalog ment az emeletre, nem használt liftet. A portás minden lépését követte, még a fülkéből is kijött, hogy utánanézzen.

A férfi hamarosan visszajött, leadta a kulcsot, mondván, megéhezett, ebédelni tér, aztán sétál egy órácskát a szieszta előtt. A portás bólintott, s megfigyelte, ezúttal nem vitte magával a táskáját. Piszkosul furdalta a kíváncsiság. Fölhívta a kisfiát, álljon be a portára, úgyis olyan rátermett legény, hogy legalább tíz percre szóval tartja a vendéget, amíg ő fölmegy és átkutatja a metronómus szobáját.

Így is lett. A portás benyitott a 327-es szobába, körülnézett, nem látott senkit. Benézett az ágy alá, még a vécétartályba is, de nem találta sehol a táskát. Aztán kinyitotta az ablakot. Kilógatta volna az utcára? De ott se találta. Sőt nyoma sem volt, hogy ebben a szobában járt volna valaki. Csak egy kavicsot talált az ablakpárkányon.

Visszament a portára, hazaküldte a gyereket. Úgy érezte, meg kell tudnia, mi történik itt. Valami azt súgta, nagy tétek, nagy pénzek forognak kockán, amiből ildomos lenne részesednie.

Fölhívta az éjszakás váltótársát, hogy szívesen elcserélné az éjszakát a következő délelőttre, mert sürgős dolga lesz másnap. Amaz rögvest beleegyezett, már csak az maradt hátra, hogy olyan megbízható személyt juttasson be a férfihez, aki képes kideríteni, mi folyik itt.

Fölhívta a feleségét, hogy azonnal jöjjön be, mert meg kell beszélniük egy fontos dolgot. Elmondott mindent az asszonynak, és várta a tanácsát. Fél órát is gondolkodtak csendben, mikor egyszer csak megjelent a portán a különös férfi. Az asszonynak kis ideje maradt lebukni az asztal alá, mert a szabályzat szerint nem tartózkodhatott idegen a fülkében.

- Nem is tudtam, hogy a tengertől távol ilyen pompásan készítik a rántott cápát - nyújtotta kezét a kulcsért a férfi.

- Hát, megvallom, erről én se hallottam - válaszolt a portás, és az asszony szeme is kikerekedett az asztal alatt. - És hol találta ezt a vendéglőt?

A férfi nem szólt semmit, visszabökött pálcájával egy irányba, majd távozott.

Az asszony kimászott az asztal alól.

- Na, most a saját füleddel hallottad, mi az ábra.

Az asszony szóhoz se tudott jutni, elgémberedett a lába.

- Nekem van egy tervem, de csak ha megbízhatok benned - mondta a portás.

- Ne szamárkodj már, miféle terv lehet az, amivel számon kéred a feleséged bizalmát?

- Lányok után érdeklődött. És arra gondoltam...

- Minek nézel te engem? Képes lennél a feleséged...

- Mindjárt tudtam, hogy nem fog tetszeni.

- Te perverz disznó alak vagy. Nemhogy te nem bízol bennem, én nem fogok tebenned!

- Hallgass végig, az isten szerelmére!

Az asszony kifújta az orrát, megigazította a melltartópántját.

- Ha este lányt akar rendelni, fölmégy hozzá, óvatosan kikérdezed, és amikor rá akar térni a dologra, akkor én föltelefonálok, hogy valaki keresi a portán, és addig te meglépsz a hátsó ajtón, és elhozod a táskát.

- Ez nagyon veszélyes, nem gondolod?

- Kockázat nélkül nincs nyereség.

- Persze, de csak én kockáztatok.

- És én nem? Szerinted nem kockázatos beküldenem téged az oroszlán barlangjába?

- Oroszlánról nem volt szó.

- Na, mindegy, menj most szépen haza, szólni fogok.

Az asszony kétségek között pattant a biciklire, de azért kissé bizsergette a gondolat, hogy hosszú évek után más férfival is lehet, mint az urával, akinek kissé megkopott a lendülete az utóbbi években, már nem talál ki új pózokat, és a centrifugálva rángatózó mosógépet se szereti már.

A portás eközben törte a fejét, halom pénzeket látott maga előtt, kincseket, amelyek a táskából ömlenek a lába elé.

Beesteledett, a portás asztalán megcsörrent a telefon. A férfi szólt bele. Vacsorát, pezsgőt és olyan asszonyt akart, aki érti a dolgát és semminek nem kerékkötője.

Ez utóbbi szavakat nem igazán értette, hogy miféle kerékkötés lehet az ágyban, de nem törte soká a fejét, hívta a feleségét, a konyhán megrendelte a vacsorát és a pezsgőt.

Mire az asszony megérkezett, az étel és ital már fönt volt.

- Tíz perced van - mondta a portás -, hogy kikérdezd.

- Legyen inkább tizenöt, majd valahogy kihúzom.

A portás összehúzta a szemöldökét.

- Jól van, óra indul!

Az asszony izgatottan szállt be a liftbe. Odafönt kopogott az ajtón. Nem válaszolt senki. Belépett a szobába, ahol csak a halovány éjjeli lámpa világított.

- Van itt valaki? - kérdezte.

Akkor kinyílt a fürdőszoba ajtaja, a férfi talpig meztelenül állt ott. Mintha meglepődés tükröződne az arcán, talán másra számított. Kiitta a poharát, és letette az asztalra.

Az asszony döbbenten látta, hogy minden másként alakul, mint ahogy eltervezték. Nem tudta, mit csináljon, hogy ne árulja el magát és a tervet.

- Hogy van? - kérdezte zavarodottan az asszony, de a férfi nem válaszolt, átölelte a derekát, és egy pillanat alatt kibontotta a ruhákból, ledöntötte az ágyra. Az asszony minden porcikája elernyedt a tehetetlenségtől, csak telt vele az idő, nem tudott és már nem is akart ellenállni.

A portás izgatottan követte a másodpercmutató útját, és próbálta elképzelni, miféle kérdéseknél és válaszoknál tartanak.

Egy perc volt még hátra, de a portás nem bírta tovább cérnával, fölvette a telefont, és hívta a szobát. Nem akart hinni a fülének, a telefon foglaltat jelzett. Akkor semmi gond, telefonálnak.

Fél perc múlva újra tárcsázott. Megint foglalt. Még egyszer megpróbálta, de már nem bírta tovább cérnával, fölszaladt a lépcsőn és bezörgetett a szobába.

A férfi ruhában nyitott ajtót, értetlenül nézett a portásra.

- Hol a feleségem? - üvöltötte, és berontott a szobába.

- Vacsorához készültem, ha nem zavarja - mondta a férfi.

Az asszony nem volt sehol, a nyitott ablakon át friss tavaszi levegő áradt a szobába. A portás benézett mindenhova, de nyomát se találta az asszonynak. Majd szétvetette az idegesség, visszarohant a portára. A feje olyan vörös volt, mint a pokol tüze. Hazatelefonált, a fia vette föl.

- De jó, hogy hívsz, apa, most jutott eszembe, délben itt volt egy ember, nem akart bemászni az ablakon, mert csak szállodát keresett. Odatalált?

- Ide, fiam, ide, hogy a fene vinné el! Anyád otthon van?

- De hát tudod, apa, arra tanítottál, hogy ilyen kérdésekre nem szabad válaszolnom. Vagy csak trükkösen. Honnan tudjam, hogy tényleg te vagy az?

- Hát honnan az atyaúristenből!? Itt mindenki megbolondult? - Levágta a kagylót, kihúzta a fiókot, bekapott egy szem gyógyszert, vizet ivott rá az üvegből.

Akkor hosszú árnyék jelent meg a portásfülke előtt. A portás fölállt, nézte, aztán kidugta a fejét az ajtón.

A felesége állt ott teljesen kimerülve. A férfi nem mert hozzászólni, hozzáérni se. A torkában dobogott a szíve. Érezte, hogy visszavonhatatlanul megtörtént. De hogyan lehetséges, hogy nem találta fönt? Különben is, miért hagyta magát? Az ő hibája. Nem, mindenkié. Mindenki hibás, kivéve a fiát.

- Mi történt? Hol voltál? - szólalt meg elcsukló hangon.

- Ahová küldtél.

- És? És mi van a fekete táskával?

- Mivel?

- A metronómus táskájával!

- Nem tudom.

- De, ugye, nem... - Kapkodott levegőért a portás.

- Amikor beléptem - mondta révülten az asszony -, ott állt, és aztán megbénultam. Szétfolytam az ágyon, mint egy pohár víz és...

- Könyörgöm, legalább ne folytasd!

Az asszony kivette kabátját a portásfülkéből, belebújt. A portás visszaült a székre, tenyerébe temette az arcát. Aztán már csak a bicikli csörgését hallotta az utcáról, ahogy az asszony elhajtott vele.

Az üveglapon át a sötétséget bámulta, aztán fölvette a telefont, és tárcsázott.

- Elnézést, uram, hogy megint zavarom, de szeretnék önnel négyszemközt beszélni. Fölmehetnék egy percre?

- Persze, jöjjön nyugodtan.

A portás fölballagott, zsebében az önvédelmi revolverrel.

A férfi kinyitotta az ajtót, hellyel kínálta.

- Parancsoljon! - mondta a férfi. - Miben segíthetek?

A portás keze zsebébe fúrva remegett a pisztolyon. Csak nézett maga elé.

- Látom, nem egyszerű a dolog. Amíg rászánja magát, elmondhatná, hol találom a kuplerájt.

A férfi majdnem meghúzta a ravaszt.

- Az a helyzet, hogy a szomszédban nagy étvágyat csináltak hozzá. Borzasztó vékonyak maguknál a falak.

A portás nagyot sóhajtott, mintha végre megnyugodhatna, de a tényeken ez mit sem változtatott. Szó nélkül fölállt, kiment, és benyitott a szomszédos szobába. Üres volt, de ismerős illatok keveredtek a sötétségbe.

Visszament a portára, elrakta a pisztolyt, mielőtt magában tenne kárt. Most már biztos volt benne, a felesége eltévesztette a szobaszámot. Csakhogy a másik szobát nem vette ki senki. Fölhívta a feleségét.

- Hogy nézett ki az a férfi? - kérdezte köszönés helyett.

- Nem tudom, nem emlékszem, csak... - suttogta az asszony.

A portás lecsapta a kagylót, bevett két nyugtatót, és ülve elaludt.

Másnap reggel arra ébredt, hogy a cilinderes férfi áll előtte, pénzt rak az asztalra.

- Jól van?

A portás üveges tekintettel bólogatott, gépiesen kinyitotta a kasszát.

- Nem kérek vissza - mondta a férfi -, remekül szórakoztam az éjjel.

- Én is - nyöszörögte a portás.

- A fiának hagytam egy kis ajándékot odafönt a pontos információkért. Lehet, hogy hamarosan visszajövök - intett a csuklójára bilincselt fekete táskával.

- Szeretettel várjuk - mondta magának a portás, sötét szemekkel bámult a férfi után, aki megindult ugyanabba az irányba, ahonnan érkezett.

A portásnak volt még fél órája a váltásig. Addig kellett eldöntenie, fölmenjen-e az ajándékért, vagy hagyja a takarítóknak, hogy végre kiszálljon ebből a lidérces történetből.

Amikor hazament, ledobta az összes ruháját, és megkérte az asszonyt, kapcsolja be a mosógépet.