Tandori Dezső
Kezem-lábam
Farkasházynak
Kösz, Teddy. Tudósítlak, medvéim
és madaraim, a holtak s az élők
házi kártyabajnoksága, a Szép
Ernő, Zelk, József Attila francia
kaszinójának eszközével jól zajlik,
harmincöt éve játsszuk, asszony, meg
vénülő én, és most a legizgalmasabb.
Ezekről a csodákról, ha beszámol
neked barátod, így-úgy rokona
az eléggé nagy Tandari János skandináv
championzsokénak... de nem ez az
összefüggés. Te tudod az össze-
függések színskáláját, feketéig
- festő rokon, meg amúgy is -, és azzal
kezdem, amivel ezt mesélni akartam
valakinek, ezt mondván: valaki másnak,
nem neked, mondom, csak megpróbálom
elmondani (legyőzni gyakori vágyam,
hogy rajzoláson kívül senkinek
nem mondanék legszívesb már semmit):
amikor olyat éreztem (ez már a történet),
hogy (na istenem! s akkor?) lecsúszom
az eseményekről, valami ütőér
kellett, amelyben megkapaszkodom,
ez lett a - nem honi, nekem nem -
lófogadás, és bekószáltam 46 pályát,
127 fogadóirodát, láttam 14 000
versenyt, 140 000 lovat futni,
és nem jutottam semmire, csak arra,
hogy eggyel szaporodott a témák szép
együttese, mellyel itthon teljesen
idegen maradhatok. Te tudod, ők nem
tudják, a rendes lófogadósdi egész más,
mint itt ez az itteni. De nem baj.
Meséltem hát valakinek: nézd, neked
ott az a jó szíved, madarat etetsz,
madárkáinknak is csodás anyja voltál
- naná, az asszonynak mesélem -, ez
a tiéd, mondjuk, a Természettől. De
nekem, mert nekem is kell, hogy
legyen valamim, nekem az istenség súg.
Középkorias lény vagyok ugyanis, el ne
akarja venni már ezt tőlem senki; nagy ba-
jomban, nem tudtam, utolsó fogadásom,
küldött az istenség, hogy megmentsen,
egy Kezem-lábam nevű lovat, vagyis hogy
kezem-lábam törném érte, ingem-gatyám
ráteszem. Tettem. Nézni se mertem,
a ló nyert. Címerállatom lett. Így
- !!!!! - maradtam akkor az utolsó öt
év során, igazi terepen, pluszban, de az is-
tenség beterjesztette a számlát.
Vagy továbbra is csak ajándékozott?
No, azt hittem, harminc év után több
verébkénk nem lesz, hát lett: egy
törött lábú kicsiny-szinte-lélek,
akibe végzetesen belebódultam,
ja, lényeges, hogy karom összezúz-
tam előtte épp az év utolsó jegén
(2006), akkor halt meg embóliával
a B. Feri focista, nekem is tiszta
fekete volt a karom, de orvoshoz
nem mentem. Kezem-lábam így megvan,
sehova se járok - ha orvoshoz nem !? -,
csak épségemért fohászkodom, félek
már a haláltól, nincs lófogadás, nincs
utazás a kis tört lábú mellől, sok-
szor csak ülök mellette este is
a sötétben, nem csinálok semmit.
Napi élményem valami tévé, alig olva-
sok, a kétszer öt parti kártya van,
olykor öt napig nem mozdulok ki,
és akkor persze hogy ez a dili jön,
mert igen, lehet, hogy be is diliztem.
Mégis, hogy mondjam, hogy „Rá kezem-lábam"?
Mellesleg madárkám s rokkanásaim révén
mindenféle utazás és fogadás véget is ért.